Réka, ha negyven(négy)

RÉKA, HA NEGYVEN(NÉGY)

(Ihlette Lackfi János: „A nőci, ha negyven” című verse)

Réka, ha negyven, még sötétben kel fel,

és gyorsan bedob egy adag mosást,

tízórait ken, puszikkal ébreszt,

s ha kell, feltakarítja a hányást.

Réka, ha negyven, a tükörbe tekint,

új szarkalábakat fedez fel megint,

ráncaira keni az alapozót,

S szemtussal húz magának fekete csíkot.

Réka, ha negyven, pördül és fordul,

az alakja nem rossz, ezt láthatod,

de narancsbőr és löttyedtség láttán

lenyom néhány hasizom-gyakorlatot.

Réka, ha negyven, jógázik, aerobikozik,

technóra ugrál, hogy leszakad a ház,

üvöltve énekli, hogy „Mindenki táncol”

s a gyerekei szenvednek: „Anya, ez gáááz!”

Réka ha negyven, hippisen öltözik fel,

hosszú szoknyát vesz, rajta hétféle szín,

kedvencei a bordó, a narancs, s a türkiz,

télen indiános kabátot ölt, s lábán mokaszin.

Iskolában várja száz tanítványa,

hogy szpíkeljenek inglisül ők,

Réka, ha negyven, leginkább annak örül,

ha meghallja a „Hogy van, tanárnő?”-t.

Ha vége a suliban az első felvonásnak,

otthon a második műszak kezdődik,

Réka, ha negyven, kisüti a tócsnit,

borsólevest készít, és elmosogatja a tepsit.

Réka, ha negyven, példás háziasszony,

lecsót főz be, vagy befőttet tesz el,

ha energiabomba, meggyes süteményt süt,

ha kidőlt, akkor vacsira spagettit eszel.

Réka, ha negyven, megragadja a kapát,

gyorsan elveti a borsót meg a salit,

rendet rak, kisöpör, díszíti a házat,

szép otthonba várja haza Zolit.

Réka, ha negyven, harmadik műszakban

öt darab gyermekével foglalkozik,

a két nagy ugyan hétköznap a távoli koleszban,

de a három kicsi itthon van hétfőtől vasárnapig.

Réka, ha negyven, verset kérdez ki,

a matekleckében is komoly segítség,

ölel, simogat, beszélget, vigasztal,

és elmondja az esti mesét.

Réka ha negyven, este gép elé ül,

posztol, csetel, kommentel, és írja a blogokat,

Nőszirom néven pikk-pakk összerántja

a hazai női lájfkócsokat.

Réka, ha negyven, a túrán vaddisznótól parázik,

Hegycsúcsra vánszorog, férjével sátorban éjszakázik,

De azért bírná, ha rágcsa helyett néha svédasztal járna,

polifoam helyett meg puha paplan, párna.

Réka, ha negyven, párjával ódon városokat fedez fel,

külföldön tengerben fürdik, a sok fotó de menő,

a fesztiválon meg ordít és farmer-sortban csápol,

bár a gyerekei szerint ez nagyon égőőő!

Ha napja fárasztó volt, éjjel hullaként dől ágyba,

s egy perc múlva Zolihoz bújva mélyen szundít,

de Réka, ha negyven, és csábítani van kedve,

démonian szexis vadmacskát játszik.

Advent

Rég volt ilyen sűrű a december, ami egyrészt jó, mert rengeteg eseményen vettünk részt a gyerekekkel. Az benne a nem annyira jó, hogy kevés lehetőség akadt az elcsendesedésre és elmélyülésre magunkban. De hát ez most egy ilyen év…

December legelső napján, szombaton Tündérék cirkuszba mentek az osztályával.

Másnap a lányok elkészítették az adventi koszorút, és meggyújtottuk rajta az első gyertyát. Idén vettük néhány új kelléket hozzá a hobbiboltban a sok éves régiek helyett. Sajnos Virág nem jött haza arra a hétvégére, de telefonon levezényelte, mit hogyan fessenek, díszítsenek rajta.

Ezen a napon húzhattak először a zsebekből adventi zsákot. A szuper falra valót még Nagymami varrta néhány évvel ezelőtt, és hagyományunk szerint ő is látja el belevalóval. Így minden napra egy-egy aprócska finomság jut a korán kelőknek. Tündér a saját zsebpénzéből még egy ablakos naptárral is meglepte a testvéreit. 

A Flórián parkba is kikerült a nagy falusi adventi koszorú, amin minden vasárnap ünnepség keretében gyújtanak meg egy gyertyát. Egyébként ezt minden hét elején mi is megtettük az iskola aulájában, ahol hol egy kis vers, hol egy kis ének, hogy egy kis gitárzene segített az ünnepi ráhangolódásban.

Természetesen Nógrádon is járt a Mikulás. Először is a falu központjába, méghozzá egy igencsak zord, csípősen hideg napon. A kislányokat már nem motiválta az, hogy odamenjenek a nagyszakállúhoz és énekeljenek vagy szavaljanak neki, még a szaloncukorért cserében sem – úgy látszik, végleg kinőttünk az ilyen jellegű mikulásozásból. Az óvoda javára készített díszekből azért vettünk néhányat, és a csajok felültek egy körre a Mikulásvonatra.

6-án reggelre a lépcsőkre kirakott, kitisztított csizmákba is hozott mindenféle finomat a Télapó. Képzeljétek el, még az enyémbe is rejtett titokban szaloncukrot! Aztán az iskolába is eljutott, ahol sok piros sapkás (és néhány krampusznak öltözött) gyerek várta őt énekszóval. Estére már brutális mennyiségű édességük gyűlt össze, de idén valahogy nem habzsoltak úgy, mint eddig, maradt a későbbi napokra is belőlük.

Nagyon készültünk az adventi koncertre. Sajnos Kincső épp előtte lázasodott be, így ő nem léphetett fel a zongorajátékával, hanem otthon maradt Virággal gyógyulgatni. Csillag viszont Fruzsi nénivel és Lucával fuvolázott a katolikus templomban a hallgatóságnak. Rajta kívül még sok zeneiskolás zongorázott, fuvolázott, furulyázott és hegedült, illetve kettő kórus is fellépett.

Nagy esemény volt ez abból a szempontból is, hogy idén igazi sztárvendége lett a koncertnek. A nyári várjátékon láthattuk a faluban először, és most Csaba atya meghívására újra eljött Nógrádra a Csillag születik tehetségkutató műsor korábbi győztese, László Attila. Nagyon közvetlen, kedves fiúnak ismertük meg, a hangja pedig férfiasan zengő. Főként ismert slágereket énekelt, amibe egyre jobban bevonta a közönséget.

Legjobban az utolsó számra készültünk az iskolásokkal, hiszen ezt együtt adtuk elő Attilával. Előtte angolórákon is meghallgattuk (lefordítottuk, elénekeltük) John Lennon-féle Merry Christmas eredetijét, magyar változatát pedig jól begyakoroltuk a gyerekekkel. Ez csendült fel a hangverseny legvégén, szerintem nagy sikerrel.

Két nappal később (ez eléggé szerencsétlen időzítés volt szerintem) került sor a zeneiskolások hangversenyére az iskolában. Csillag mellett itt már fel tudott lépni Kincső is. Eljött a zeneiskola balassagyarmati igazgatója, és a zenélés után jutott egy kis édesség és innivaló is a gyerekeknek.

A december elhozta hozzánk a havat is, és a mínuszokat is. Volt szánkózás a meredek kertben, az utcánkban, és az ötödikesekkel a Csurgó-forrásnál is.

A központban felállították és feldíszítették a falu karácsonyfáját, amit hamarosan belepett a hó.

A lányok-fiúk mindennapjait az ünnepre készülődésnek az alkotás része határozta meg legjobban. Sok szépséget készítettek technika órán, illetve a gimisek a kézműves órán, amikből majd ajándékok lesznek.

Kincső Jankával a civil Házban vett részt egy kézműves foglalkozáson, ahol Tündi néni segítségével szalvéta-technikával készítettek mindenféle szépségeket.

A lányok itthon összefogtak, és sokféle mézeskalácsot gyártottak. Ráadásul egy mesebeli mézeskalácsot is összeállítottak.

Ők amúgy Budapesten elmentek az adventi vásárba, hogy lássák idén is a fényeket, és a sok szép kézműves alkotást. Sajnos a koripályát zárva találták, így a betervezett csúszkálás elmaradt.

Itthon tovább szépül a házikó, most például a lámpák újultak meg. Végre-valahára Zoli leszedte az ocsmány régi csillárt a hálószobából (azonnal el is vitték helybéliek), helyére az Aurában 1000 ft-ért vett lila lampion került. Régi álmom valósult meg a nappali hangulat-lámpájával: kecses, szép színű, meleg fényű lámpa, ezzel én leptem meg magamat. Elő-karácsonyi ajándékként pedig immáron a jófogás-on talált fonott lámpabura is otthonunkat ékesíti.

Mostanában azzal szórakozgatok hideg téli estéken a meleg kályha előtt, hogy fotó-válogatásokat csinálok a számítógépen illetve a régi papírképeink között. Ezekből már több montázs is összeállt, amelyek a nappali sarkot díszítik: gyerekek régen, gyerekek most, őseink régen, rokonságunk most. De holnapra elkészül a kettőnkről szóló fotó-tabló, illetve a Réka múltja című összeállítás is.

Az esték tehát általában békések, a nappalok viszont mozgalmasak, mert múlt hétre is jutott esemény, méghozzá a Hesz-nap. Kerek évforduló volt az idei több szempontból: Hesz Mihály olimpiai kajakozó 75 éves lett, ezért tortával, virággal és énekkel kedveskedtünk neki.

A mexikói olimpia pedig éppen 50 éves volt, ennek örömére Misa bácsi egy emlékplakettet ajándékozott az iskolának, és a tenyérlenyomatát is nálunk hagyta.

A hagyományos játékos sportversenyen kettő helyi csapatunk indult, és három budapesti olimpiai iskolai csapat. Hogyan csinálj Mikulás-szánkót sportmezből és ugrókötélből? Hogyan lépdelj egy olyan karikában, amit a másik előtted húz? Hogyan egyensúlyozz pingpongütőn poharat úgy, hogy a víz ne löttyenjen ki? Hogyan menj végig bekötött szemmel a pályán úgy, hogy a kezedben egy kanál van, abban pedig egy pingponglabda? Vagy hogy nem esik le a labda, ha a páros két tagja a homlokával szorítja össze?

Mi fentről, a galériáról szurkoltunk a gyerekeknek, a győztes pedig a 2. számú Hesz csapat lett, mindössze egyetlen ponttal megelőzve az 1. számú csapatunkat. Így miénk lett az arany és az ezüstérem is, na meg persze a kupa.

Ha azt hiszitek, hogy ezzel véget értek a programok, akkor tévedtek. Az iskola például kapott egy csomó felújított számítógépet, ez került idén az aulában lévő fa alá.

Megrendezték az osztálykarácsonyokat húzással, ajándékozással, osztálybulival. Legjobban szerintem Csillag örült annak, amit kapott (aki nem ismerné még őt eléggé, természetesen könyvről van szó). Ők pizzáztak, Tündérék sütiztek és táncoltak, Kincsőék persze főleg játszottak.

Szerdán volt a falukarácsony, ma, pénteken pedig az iskolai karácsony. Kincsőék osztálya mindkettőn fellépett egy színdarabbal. Nagyon tetszett, hogy a hagyományos betlehemezés köré egy ízig-végig mai körítést tálaltak morgós házmesterrel, hajléktalannal, idős nénivel és menő művésszel, akiket természetesen a végére összehoz a szeretet. Az utolsó daluk az Eddától az Ünnep volt.

„Egy út van, én ebben hiszek, a mindent elsöprő szeretet…”

Ezzel kívánok minden kedves olvasómnak áldott Karácsonyt!

(Legközelebb a mi Fény-ünnepünkről fogok írni és képeket hozni.)

2018. december

Csemeték - november

           

 A november számomra amolyan nagyon nemszeretem hónap. Nyúlós, nyirkos, hűvös, sötét… Az ember halálra unja magát, legszívesebben téli álmot aludna. Azt azonban nem mondhatom, hogy idén olyan nagyon unatkoztunk volna ebben a hónapban.

Jó hosszúra nyúlt az őszi szünet, sikerült sokat pihenni. A gyerekek apjuknál voltak pár napot a bakonyi tanyán, majd Halásztelekre mentek barátaikhoz.

Idén is megrendezték falunkban a Márton-napot. Két éve a Civil Ház adott neki helyet, tavaly a Művelődési Ház kistermében tartották, most már annyira kinőtte magát a rendezvény, hogy a nagyteremben kezdtük a napot, kézműveskedéssel. Megint szépséges lámpások készültek.

Ebben az évben koncertet is tartottak; a Lóca együttes játszott vidám, főleg libás dalokat, amelyek közül sokat mi is velük énekeltünk.

Innen dudaszó kíséretében, lámpásainkkal, mécsesekkel kivilágított utakon vonultunk fel a várba, ahol először meghallgattuk a Márton püspök életéről szóló legendákat. Aztán tűzzsonglőr-show-val zárult az este, legalábbis számunkra. A többiek még visszatértek a művházba, és megnéztek egy mesét, mi fáklyával mentünk haza Almáskertbe.

A magyartanárnő versíró versenyt hirdetett az ötödikesek körében. Akik beneveztek, azokat meghívta moziba. Tündér is írt egy vicces elbeszélő „költeményt”, így ő is a nyertesek közé került. A Westendben a „Végzet órája” című filmet nézték meg együtt.

November 20-án legnagyobb gyermekem, Virág nagykorú lett. 18. születésnapját a megújult nappaliban tartottuk. Eljött Nagymami és Ottó is, akik egy új telefont adtak legidősebb unokájuknak. Én egy fotókönyvet készítettem neki élete 18 évének legjobb fényképeiből.

Izgalmas volt, amikor az egész faluban áramszünet volt, mi mégis tanítottunk. Pont egy olyan napon történt ez, amikor nulla percre sütött ki a nap, sőt: borult volt az ég, fekete felhőkkel. Az osztálytermekre romantikus félhomály borult. Én poénra vettem a dolgot, vittem be mécses-tartókat is, fejlámpát is. Direkt behúztuk a függönyöket, mécsest gyújtottam, így angoloztunk. Kiejtési versenyt is rendeztük úgy, hogy aki épp olvasta a nehéz, ismeretlen szöveget, az megkapta a fejlámpát, a többiek pedig zsűriztek.

Kincsőék az alsó tagozatosokkal színházba mentek. Vácon nézték meg a Micimackót.

Átadták az új nyelvi laborunkat. Azazhogy még nem használtuk, de már nagyjából be van rendezve és szerelve. Ez pont Tündérék osztálytermébe került. Nagyon tetszenek nekik az új padok. A terem télies dekorációt is kapott a megújulás tiszteletére.

           

Tündérék osztályát osztályfőnökük benevezte egy facsemete pályázatra. Nyertek is annyi vérszilvafát, ahányan vannak. Nagyon nemes a kezdeményezés: kis táblákra ráfaragják a gazdájuk nevét, ő gondozza majd a fát négy éven keresztül. A ballagásukon majd átadják őket a következő ötödik osztálynak.

Sajnos ezek elültetése sokáig húzódott, mivel össze akarták kötni az iskola átadási ünnepségével. Az apukák korábban kiásták a gödröket, november legvégén már a fagyos földet kapáltuk a szülőkkel. Azért biztosan emlékezetes lesz mindenkinek, amikor együtt ültettük el a fákat: gyerekek, szülők és vendégek.

            Hát igen, az átadó. Ugye két pályázatot is nyert az iskola, aminek keretében hatalmas felújítási munkálatok zajlottak, és még mindig zajlanak nálunk. Villanyszerelés, szigetelés, vakolás, festés, radiátor-csere, satöbbi. A novembert is úgy csináltuk végig, hogy közben fúrtak, fűrészeltek. Nehéz volt úgy tanítani és tanulni, hogy odakint hol anyagot kevertek, hol kalapáltak. Néha az ablak előtti állványon jelent meg egy munkás, néha bejött az óra közben öt percre bevakolni egy ablakot, stb. Egyaránt volt izgalmas és feszült ez az időszak.

Amikor november legvégén az átadó-ceremóniát tartottuk, kint még mindig szerszámok és anyagok álltak az udvaron, és csupasz hungarocellek borították az épületet. A tornaterem azonban, ahol az ünnepség zajlott, tényleg kész lett határidőre.

            Volt az ünnepségen minden, ami kell: versmondás, fuvolaszó, táncbemutató… Két lányom is tagja lett a frissen megalakult iskola-kórusnak: Csillagék népdalokat énekeltek, Kincsőék pedig a „Hangjegysziget”-et. Leginkább talán az tetszett, amikor gitárkísérettel szinte mindenki együtt énekelte a Pál utcai fiúk egyik betétdalát, a „Legyen szabad a grund”-ot.

           

Azért, mert a gyerekeim iskolába járnak, és én is tanítok, nem szűnt meg nálunk teljesen az életiskola. Például a fűtésszezon bekösznöntével napi feladatuk a tűzifa behordása. Múltkor hatalmas fapakolást is rendeztünk, amikor csatárláncba állva adogattuk egymásnak a fahasábokat. A gyerekek Zolinak is segítenek néha a ház munkálataiban, például adogatják a szerszámokat, megmérnek dolgokat, behoznak-kivisznek ezt-azt, illetve feltakarítanak azokon a helyeken, ahol épp végzett a munkával.

     Véglegesen eljött a benti világ, ezért egyre többször kézműveskednek. Nővérük születésnapjára például füzetet festettek, Buddhás dísz készítettek, 18-as feliratot csináltak. Mivel a további kézművesség inkább az adventi időszakhoz és karácsonyhoz köthető, ezért ezekről inkább egy hónap múlva írok.

            Decemberben programok folyt. köv.: adventi hangverseny, zeneiskolások koncertje, Hesz-nap, falukarácsony és iskolakarácsony vár ránk az itthoni ünnep előtt.

Számomra a november két nagy eseményt is hozott: végre megírtam több mint 50 oldalas portfóliómat a minősítésemhez, valamint megrendeztük a Nőszirom Nyílt Napját is. Legközelebb erről fogok nektek beszámolni.

2018. december