Álom-bútorok és saját tér

Van énnekem egy mappám, a címe: „Házak, bútorok”. Ide gyűjtögettem, gyűjtögetem a nekem tetsző házak és bútorok fotóját. Eleinte a Lakáskultúrából és az Otthon magazinból vágtam ki őket, később a Veranda és a Gerendaházak magazinokból.

Nem tudom, mennyire hangsúlyoztam eddig a blogon, hogy a lakberendezés mennyire jelen volt az életemben már gyerekkoromtól fogva. Ültem a kockás füzet fölött, és alaprajzokat rajzolgattam, tereket tervezgettem. Volt is anno olyan tervem, hogy belsőépítész szakra jelentkezem, aztán olyan, hogy elvégzek egy lakberendező tanfolyamot.

Végül is egyik sem valósult meg, de a rengeteg elolvasott-átnézett könyv, átlapozott magazin, megtervezett tér után úgy érzem, konyítok kissé a témához. Viszont úgy érzem, nem véletlenül nem ez lett a szakmám, mert azt hiszem, nem lennék jó lakberendező. Én kizárólag olyan otthonokat terveznék szívesen, amelyek stílusa közel áll a lelkemhez. Ez pedig a vidéki, country, rusztikus, némi mediterrán meg skandináv meg bohém beütéssel. (Képtelen lennék például egy minimál vagy egy polgári teret berendezni.)

Visszatérve a kedvenc mappámra, itt gyűlnek tehát az álom-bútorok, álom-házak képei. Az a baj, hogy amikor kimondom azt a szót, hogy „álom…”, rögtön ex-férj jut eszembe, aki éveken át mesélt nekem az álom-házról, álom-kertről, álom-közösségről, amiket együtt tervezgettünk és persze sohasem valósultak meg (legalábbis vele nem).

Mostanság pedig elérkeztem egy életszakaszhoz, amelyben folyamatosan válnak valóra az álmaim. Persze lehet mondani, hogy az úgynevezett álom-otthon nem úgy valósult meg, ahogyan én azt elképzeltem. Nem lettek narancsos színűre antikoltak a falak, a kemencénk se búbos, és nincsen tornácos parasztházunk sem. De! És most jön a De! Mégis kinek az álmai valósultak meg pontosan ugyanúgy, ahogyan azt eltervezte? Az álom pasi horkol, az álom nyaralás egyik napján esik az eső, az álom munkánál is be kell tartani a határidőket.

Aki belenéz abba a bizonyos mappámba, az csupa natúr fa, főleg fenyő bútort lát. Az én álom-bútoraim! Klasszikus népies stílusú, régi, vagy régies hatású bútordarabok. Ha hiszitek, ha nem 20-25 évet kellett várnom arra, hogy ezek mind meglegyenek. És most megvannak! Egy év alatt megvettem két lócát, hozzájuk illő székekkel, (plusz a terasz székeit), fiókos komódot, polcot, éjjeliszekrényeket, ágyat, és most megérkezett az utolsó darab: a kredenc! (Ami magyarul tálaló, és nálunk nagyon nem konyhai feladatokat fog ellátni, mert kézműves dolgok és társas meg egyéb játékok kerülnek bele.)

A gyerekeim szerint túl unalmas a házunk, mert nálunk minden fa. Egyrészt szerintem nincs egyféle fa-felület: van simára csiszolt és durva, fényes és matt, drappos, barnás avagy sárgás. Másrészt mindenütt igyekszem színes textilekkel, csempével, díszekkel, növényekkel feldobni a teret.

A térnek pedig van egy olyan része, ami csakis az enyém! (Mondjuk ez sem igaz teljesen, mert a beépített szekrényben nemcsak az én ruháim vannak, hanem Zolié is.) De végre itt egy szoba, aminek az elrendezése, bútorzata, színvilága és dekorációja mind az én ízlésvilágomat tükrözi.

A saját térre való igény legelőször kamasz-koromban jelentkezett. Sok-sok hosszú éven át éltem egy szobában az öcsémmel, először 12 négyzetméteren, aztán 15-ön, kettőnk birodalma szekrényekkel némileg elválasztva. Mire végre saját szobám (lett volna), addigra kollégista lettem, tehát csak hétvégén használhattam, majd később elköltöztem az akkori páromhoz. Így azt a szobát nem igazán rendeztem be úgy, ahogyan tényleg szerettem volna, és végképp nem éltem át azt az érzést, milyen, ha van egy saját terem.

Következett további sok-sok hosszú év, hol kettesben az épp aktuális párommal, hogy az egyre gyarapodó gyereklétszámú családdal. Balatonhenyén a présházban igazából volt egy saját szobám, de Zoli nagyon hamar (félig-meddig) odaköltözött, másrészt az ugyebár nem volt a mi házunk, csak béreltük.

Azt mondják a szuperül megvilágosult elmék, hogy ne gyökerezzünk le sehová, legyen szabad a lelkünk, így az ember bárhol otthon tudja érezni magát. Jó szöveg, kár, hogy magamra nem érzem érvényesnek. Akármennyire is szerettem bizonyos albérleteinket (pl. Máriahalom – Biofalu, vagy Széplakon a 2. kis ház), attól még az ideiglenesség érzése folyamatosan ott lebegett a fejem felett, amit én nem tudtam kellő spirituális szabadsággal kezelni.

Most itt egy ház, ami a miénk, itt egy szoba, ami az enyém. A ház körbeszigetelve, körbeburkolva, lenolajos kezelése elkezdve. Már csak szegény Zoli az, akinek nincs befejezve a szobája, de végre megtörtént nála az áttörés, kialakult a koncepció, el is kezdte a berendezést, ami tippem szerint karácsonyig be is fejeződik. Ekkor lebontja a mostani ideiglenes kuckóját (hurrá!), véglegessé válik a nappali tér, és már csak a konyhabútor befejezése (meg persze számtalan apróság) kell ahhoz, hogy kimondhassuk végre: Kész az otthonunk!

2019. november

Blogger

Blogger vagyok. Nem kedvelem ezt a szót, pedig képzeljétek, van nőnemű párja is: bloggerina. Ez még szörnyűbben hangzik. Próbálom magyarosítani, nem igazán megy. Naplóját a világhálón író személy. Gondolatait az interneten közkinccsé tevő író. Ilyesmi.

Régebben író/újságíró akartam lenni. Írtam füzetbe novellákat és verseket, írtam gimis és egyetemi újságba, írtam naplót és regényt a gépbe, a lényeg, hogy írtam és írtam.

Miért szeretek írni? Mert az írás számomra meditáció, gyógyító folyamat, egyben az önkifejezés számomra legmegfelelőbb módja. Lehet írni titkos naplót, verseket a laptop eldugott mappájába, novellákat, amiket csak mi olvasunk el, vagy regényt, ami évek óta porosodik az íróasztal fiókjában.

Aki viszont blogger, az ezeket a belső gondolatokat nemcsak saját maga számára írja le, hanem ország-világ elé tárja. Sérülékeny helyzet, hiszen bárki elolvashatja, mi zajlik éppen bennem, de épp ez benne az izgalmas. Támadási felületet képzek magamon az által, hogy ennyi ember előtt megnyílok. Tudom, hogy nem felelhetek meg mindenkinek (semmiképp nem is célom ez), de ez azzal jár, hogy aki nem ért velem egyet, az vagy szimplán hülyének néz, vagy csúnyákat gondol rólam, dühös lesz rám, esetleg irigykedik, lenéz vagy minősít. Ellenük természetesen a leszarom-tabletta a megfelelő eszköz, mégis hiszem, hogy negatív energiájukkal tudat alatt hathatnak. Voltak olyan „kedves” olvasók, akik miatt egy időre zárttá tettem a blogmat. Ma már ezt nem tenném meg.

Sokkal nagyobb erőt adnak azok az olvasók, akik leírják, miféle változások történtek az életükben a blogom hatására. Ez nagyon durva, de tényleg! Házvásárlás, gyerekvállalás, egészségesebb életmód, válás… Ilyenekre tud hatni egy blogger!

Nem hagyom abba az önkifejezésnek ezt a módját. Tisztában vagyok saját személyiségemmel, érzem, tudom, hogy van bennem egy olyan vágy, hogy megmutassam magamat az embereknek.

Volt egyszer, hol nem volt egy ember, aki ezt figyelmen kívül hagyta, és azt sugallta, kérte, követelte, hogy hagyjam abba a blogomat. Ennek hatására két évig szüneteltettem az írást. Ma már természetesen senki kedvéért nem tennék így.

Aztán jött egy másik ember, aki nemcsak volt, hanem nagyon is jelen van az életemben, és aki meglátta, milyen vagyok én valójában. Aki felismerte, mennyire szeretek írni, és bátorított, hogy kezdjem újra a blogot.

A blogolásban az tetszett meg, hogy rögtön van feedback-je annak, amit írok (még ha nem is mindig pozitív). Fellelkesített, hogy a hagyományos magazin- vagy könyv-formájú írással ellentétben mennyire interaktív a blog-írás. Jól esett az egómnak a rendszeres visszajelzés. Néztem, ki mit reagál, hányan olvasnak, stb.

Egy időben túlzásba is estem e téren. Emlékszem, régebben a (szintén blogger) barátnőmmel folyamatosan konzultáltunk arról, hogy épp hányan iratkoztak fel a blogunkra, mennyi lájkot kapott egy írás, hogy állunk a népszerűségi statisztikákkal, stb.

Ez az, ami mostanára teljesen lecsengett bennem. Abszolút hidegen hagynak a számok. Most azonban mégiscsak jött valamiféle sugallat, hogy párhuzamosa azzal, hogy a téli időszakban újraolvasom, átírom a korábbi regényeimet, novelláimat, átnézzem a blogjaimat is. Ekkor döbbentem meg, hogy mennyi bloghoz volt ilyen-olyan közöm az elmúlt több mint egy évtized során. 

Következzék egyfajta statisztika:

- Réka útja: korábban BoldogSzer, eleinte Boldogfalva, személyes blog életem, életünk történetéről, fb-oldal 754 követő

- Új felület: rekautja.blogspot.com, 54.281 megtekintés, 2018. januártól mostanáig, 22 hónap, 94 bejegyzés, átlag 4 poszt per hónap

- Régi felület, a BoldogSzer blogról átmentett teljes írott és képi tartalommal: rekautja.wordpress.com, 71.588 megtekintés, 2009. május és 2018. január között 86 hónap, 701 bejegyzés, átlag 8 poszt per hónap. A legtermékenyebb hónap 2011. november volt, amikor 28 (!) blogbejegyzést tettem fel.

- Boldog nő, általános blog a női életről (kert, otthon, háztartás, egészség, szépség, párkapcsolat, szexualitás, anyaság, gyermekek, közösség, hivatás): boldognok.blogspot.com, 30.408 megtekintés, 2016. március és 2019. március között, 37 hónap, 139 bejegyzés, átlag 4 poszt per hónap, fb-oldal 503 követő

- Réka Life Coach, szakmai blog életvezetési segítőként: rekalifecoach.blogspot.com, 12.628 megtekintés, 2017. márciustól mostanáig, 32 hónap, 88 bejegyzés, átlag 3 poszt per hónap, fb-oldal 321 követő

- Anna-sorozat: blog az ifjúsági könyvsorozatomról: annasorozat.blogspot.com, 16.585 megtekintés, 2013. november és 2015. január között, 6 hónap, 38 bejegyzés. átlag 6 poszt per hónap fb-oldal 118 követő

Összesen 185.490 megtekintés, 1060 blogbejegyzés!!! 10 és fél év, átlagban minden hónapra jutott 8 poszt...

Amihez még közöm volt:

- Fény Forrás női online magazin, (kert, hajlék, tisztaszoba, konyha, tükrös, nyoszolya, bölcső, csemete-sarok, fonó, szentély) magyarnoilap.blogspot.com, 67.472 megtekintés, 2015. júniustól novemberig, 6 hónap, 140 bejegyzés, 23 poszt per hónap, ebből saját írásom 35, fb-oldal 294 követő

Próbáltam valamiféle következtetés levonni arról, hogy melyek a legnépszerűbb témák, de nagyon vegyes képet mutatott a statisztika. Gyereknevelés, szex, szülés, térrendezés, párkapcsolat, környezetvédelem, önismeret, ezek mindenkit érdekelnek.

Másrészt rájöttem, hogy én nem vagyok egy ilyen trend-követő író, aki arról ír az olvasóknak, amire nekik igényük van, hanem arról, ami nekem fontos, még ha ezzel nem is vonzok majd tízezreket. Bizonyára hatalmas olvasótáborom lenne, ha a legmenőbb divatról vagy sztárokról írnék, esetleg gasztroblogger lennék vagy szex-guru.

Én nem vagyok ilyen. Az írásaim tartalmát és minőségét (ma már, mert talán régebben ez nem így volt) egyáltalán nem befolyásolja az, hogy melyek az olvasói elvárások. Manapság már nem szoktam elképzelni, hogy hú, ez vajon hogy fog tetszeni, vagy hű, mit fog ehhez szólni az, aki olvassa.

Egyszerűen csak leírom, mik történnek velem és a családommal, milyen témák foglalkoztatnak, miken gondolkozom, miket érzek…

Így lettem szabad blogger.

2019. november

Majdnem rönkház

Amikor elkezdtük tervezgetni közös házunkat, Zoli mesélte, hogy az ő nagy álma egy rönkház. Hamarosan világos lett számunkra, hogy ez tényleg csak álom marad; az árajánlatok kérése után ugyanis egyértelművé vált, hogy az életben nem lesz annyi pénzünk, amennyibe egy rönkház kerül.

Aztán megvettük ezt a házat, és kitaláltuk, hogy ha már rönk az álom, legalább kicsit nézzen ki ez is úgy, mintha az lenne. Rátaláltunk a hivatalosan "faház-profil" névre hallgató rönkhatású burkolatra. Ez egy enyhén domború külső lambéria, amit egy szlovákiai cégtől rendeltünk. 

Faburkolatot kapott a keleti fal. 

Az ablakok köré deszkaborítás, az aljára fa-párkány kerül. 

Az északi fal alját könnyű volt burkolni a sok hosszú lambéria miatt.

Annál nehezebb volt a felső, háromszög alakú tér befedése, amit állványról is alig lehetett elérni.

Zoli szobájának külső fala is szépséges lett.

A műhely fölötti rész is egységes stílusú már.

A nyugati rész nagyon klassz lett a natúr ablakokkal való összhang miatt.

A vénasszonyok nyarát még egy kicsit élvezhettük az újszerű teraszon.

Új asztal, új (használt) székek, új falburkolat. Kár, hogy vége az indiánnyárnak!

Kissé fáradt vagyok a képen. Hét hét tanítás, ház körüli munkák, jól esik most az őszi szünet.

Virág lefesti a vaslapot, amire a kinti sparhelt kerül majd.

Egy kis ízelítő a mostani dekorációból.

Ilyen az aszalunk október végén. Termések, falevelek, és mécsesek, amiket a korábbi sötétedés okán egyre gyakrabban gyújtunk meg. 

Nincs ősz krizantém nélkül. 

Kincső Jankával a kisboszik konyhájában készíti varázs-főzetét - karfiol-levélből.

Ha már levél: a nyírfa levele teljesen eltömítette az ereszt, a gyerekek az állványról tisztították ki. Négy vödörnyi trutyit lapátoltak ki belőle!

A legnehezebb a hálófülke külső burkolása volt. Külön tartószerkezetet kellett építeni, hogy arra állva lehessen dolgozni.

Kende viszi fel, Virág méretre vágja a kőzetgyapotot.

Kincső mindenből játékot csinál: a gerendára egy kötelet függesztettek, ez lett az ideiglenes lendülő. 

Kellett a védőruházat Kendének: raszta-hajra por ellen kendő, a fűrészeléshez kesztyű.

Csillag mászott fel-le a létrán, és adogatta fel a lent levágott lambéria-darabokat.

Aztán felköltözött a kuckóhoz, hogy ott segítsen Zolinak.

Aki mindeközben az ideiglenes támasztékon dolgozott.

Ezen a deszka-peremen támaszkodva rakta egymásra a fa-profilokat.

Szinte hihetetlen, hogy tegnap még ennyire meleg volt! A fiúk félmeztelenül, mi trikóban, és még így is megizzasztott minket a hőség. (Bezzeg ma...)

Itt úgy teszek, mintha baromira erős volnék. Pedig idefent én csak a lambériákat adogattam Zolinak.

Itt látszik, mennyire le kellett bontani a cserepeket a munkához.

De megérte, mert ha lassan is, de felkerültek a "mű-rönkök".

Ilyen volt fentről a késő őszi kilátás a Börzsönyre.

Ha nem nőtte volna be a szomszéd telket az akác, tökéletesen látnánk a Nógrádi várat, ami így csak átsejlik a fák mögül.

Megvolna a hálókuckó is.

A mai nappal teljessé vált a házunk külső burkolata.

Már "csak" az ablakdeszkák, párkányok, szegőlécek hiányoznak. Ezek után pedig a felület teljes lekezelése lenolajjal. Már látom, hogy nem lesz itt sok pihenés az őszi szünetben. 

De azt hiszem, nagyon megéri! Gyönyörű lett az otthonunk!

2019. október

Élet-Iskola Október

Ez most itt egy villámgyors bejegyzés arról, mit csináltak a gyerekeim, illetve mit csináltam én a diákjaimmal ebben a hónapban:

Megünnepeltük az állatok világnapját. Az osztályomból nagyon sok gyerek hozott be fényképet magáról és házi kedvencéről, a fotókból kiállítás készült. 

A Tápláló Szeretet program keretében családunk is, osztályom diákjai is ajánlottak fel a rászorulóknak befőttet, lekvárt, savanyúságot. (A sors érdekessége, hogy aztán nagycsaládosként mi is részesültünk egy csomó finomságból!)

Tündérék a hatodikosokkal sok programon vettek részt:
Múzeumpedagógiai foglalkozáson a Szépművészeti Múzeumban, ahol korhű ruhák segítségével a reneszánsz korba utazhattak vissza az időben.

Visegrádra kirándultak, ahol hajóztak a Dunán, megnézték a palotát és persze Mátyás király játszóteret is.

Budapesten a Star Wars kiállításon jártak, ott volt Luke és Darth Vader is, R2D2 meg C3PO, Yodáról meg Chewbaccáról nem is beszélve. Úgy köszöntem el tőlük, hogy: "Az erő veletek van!"

Az ő osztályuk és Kincsőéké jár hetente egyszer úszni Balassagyarmatra. Bár mindig nagyon elfáradnak, rendkívül élvezik ezeket az alkalmakat, és azt mondják, sokat fejlődtek.

A suliban idén is megrendezték a papírgyűjtést. Ezúttal már osztályfőnökként drukkoltam az ötödikeseimnek. A szülők lelkesen hozták a sok papírt autóval, a gyerekek lelkesen járták a falut kiskocsikkal, a nagyobb srácok lelkesen pakoltak, a tanárok kísértek, mértek, jegyzeteltek. 

Négy hatalmas konténer telt meg a sok papírral. Ismét tettünk valamit a környezetért és a suliért. 

Az iskolában megemlékeztünk az Aradi vértanúkról és az '56-os forradalomról is. 
Hétvégén pedig életem első igazi osztálykirándulását vezettem le. Erről majd írok részletesen is, de elöljáróban annyit: Börzsöny, 18 km túra, Királyrét, csodás idő, szuper hangulat.

És ami még hátravan az októberből: Kincsőék látogatása a Vajdahunyad várában és a Mezőgazdasági Múzeumban. 
Igazán szép és tartalmas volt ez a hónap, előttünk pedig kilenc nap őszi szünet áll!
(Kakukktojásként meg búcsúzóul egy kép a Pilisből, ahol Kende nyáron egy régészeti ásatáson segédkezett.)

2019. október