Almáskerti történések

Itt lenni ebben a csodás faluban alapból isteni, de még jobb Almáskertben, Nógrád falunak a Berkenye felőli szegletében lakni. Sokak szerint messze van, de kérdem én: mitől? A távolság amúgy is relatív fogalom, pláne nekem, aki éltem már 10 km-re is a legközelebbi buszmegállótól. Szerintem negyedóra alatt a falu központjába besétálni, vagy öt perc alatt lebiciklizni a boltba vagy az iskolába még nem a világ vége, ezzel a távolsággal viszont megkapjuk azt az előnyt, hogy itt sokkal kevesebb az autó, több a fa, nagyobb a csend, még tisztább a levegő.

Ti gondoltátok volna, mennyi ember lakik itt kint, ezen a kedves üdülőrészen? Egyre többen, az utóbbi időkben főleg hozzánk hasonlóan „gyüttmentek” népesítik be (újra) ezt a falurészt. Azért írom, hogy újra, mert a hetvenes-nyolcvanas években, miután a falu széli gyümölcsöst (almáskertet) hobbitelkekké parcellázták, állítólag itt hihetetlen élet zajlott. Az akkori tulajdonosok közül aztán sokan meghaltak, vagy idősödve már nem bírtak kijárni, sok lett az elhanyagolt ház, gondozatlan kert. Ez a folyamat látszik visszafordulni az utóbbi években. Hát még mennyi embernek van itt telke, nyaralója! Ősztől tavaszig csendes itt a lét, mintha elbújna az ember a világ elől, de amikor elérkezik a kikelet, kinyílik a világ, és benépesül Almáskert is. Van, aki egész nyárra kiköltözik, de főleg hétvégenként jönnek ki a családok, csobbannak a medencékben, sütik a szalonnát, bográcsban főznek, kiülnek a teraszra, szól a zene. Hmmm… főleg mulatós sajnos, bár hallhatjuk innen-onnan a hetvenes-nyolcvanas évek slágereit is. Egyszóval: zajlik az élet.

Azt veszem észre magamon, hogy akármilyen lelkes és pörgős is vagyok, ahogy korosodom, egyre jobban szeretem a nyugit és a csendet. Vannak napok, amikor nem történik igazából semmi, csak a kertben meg a házon pepecselünk. De azért néha velünk is, nálunk is történnek az események. Egy itt nyaralót vett család például telekavató bulit tartott nemrég. Nyitott kapukat hirdettek, és a helyi csoportban meghívták rá az összes almáskertit. Meglepően sokan el is mentek, elég sok új arcot is láttam. A mi családunkat csak hárman képviseltünk: Kincső, párom és én. Ekkor döbbentem rá, mekkora nagylány már az én legkisebbem: az összes gyerek közül ő volt a legnagyobb, és már annyira nem vonzották a számára „dedós” játékok. Inkább a felnőttek társalgását hallgatta, és megitta élete első (természetesen 0%-os) sörét. (A dobozt később emlékbe felakasztotta az ágya fölé!) 

A kedvesem viszont kiélte gyermeki énjét, és sokat lazult a kisebbekkel a hátsó kertben. Imádom, hogy egyből megtalálja a hangot a gyerekekkel, akár az enyémekkel, akár a tanítványaimmal, akár az itteniekkel. Míg a többiek bográcsban készült pörköltet ettek, én megkóstoltam az összes sós meg édes süteményt, és hozzá limonádét ittam. És közben örömködtem, mennyire klassz hely is ez az Almáskert!

Nagy esemény volt sógornőmék látogatása is, mivel velük utoljára hat éve találkoztunk. Ő több mint 20 éve él Németországban, oda is házasodott. A férje bajor, a fia sem beszél sajnos magyarul, velük félig németül, félig angolul kommunikáltunk. Mennyi minden más lett az utolsó találkozás óta! Balatonhenye szőlőhegye helyett Nógrád üdülőrésze, komfort nélküli présház helyett kedves kis téliesített nyaraló. 

Gyerekeim akkor 4 és 13 év között voltak, most 10 és 19 között. Áron is 14 éves lett, aki (nézzétek csak meg a régi fotón!) akkor Csillaggal egyforma magas volt, most már egy fejjel nagyobb nála. Jelenleg Kende és Áron a legmagasabb az unokatestvéri csapatban, lányaim nagyjából egyformák, Kincső a kis kakukktojás, de szerintem nemsokára übereli a picike sógornőmet.

Karolinban azt szeretem, hogy nagyon lelkes és segítőkész ember. Hiába váltam el a bátyjától, ő akkor is tartja velem a kapcsolatot, és nemcsak azért, mert az unokahúgai-öccsei anyukája vagyok, hanem csak úgy, magamért is szeret. Bizony, mikor megérkezett, könnyes szemmel ölelgettük egymást. Direkt mondtam neki, hogy nem kell hozni ajándékba SEMMIT, ők nem tudom hány dobozt pakoltak ki az autóból, amik félig édességet, félig pedig kézműves dolgokat rejtettek. 

Sógorom édesanyja hobbiból díszdobozokat, képeslapokat és hasonlókat készít, és ezekhez való alapanyagokat küldött a lányaimnak. Azóta a tetőtér kézműves műhellyé alakult; már látom, hogy évekig ezekből fognak az ajándékok készülni a különböző alkalmakra. Természetesen sztorizgattunk a múltból, és régi fényképeket is nézegettünk. A következő találkozót a tervek szerint náluk, az Alpok lábainál fekvő kis faluban fogjuk tartani.

 

2020. augusztus

Újra itthon

Úgy látszik, így alakul nekem ez a vakáció. Kb. egy hét csavargás az országban, aztán egy-két hét itthon. A Nógrádon töltött idő is változatos: hol a házon-kerten munkálkodunk, hol valamilyen viszonylag közelebbi látnivalót veszünk célba (tegnap pl. Visegrádon voltunk, arról is készül majd egy bejegyzés).

Amikor hazaérek valamelyik utazásomból, igyekszem egy nagyobb lendülettel megcsinálni az elmaradt kerti munkákat. A feladatok végeztével pedig gyönyörködöm ebben a sok szépségben. Mostantól már férfikéz is segít ebben engem, és sokkal jobb együtt csodálni a munkánk gyümölcsét is.

Tavasszal még látni lehetett a teraszról a Börzsönyt, most nem túl sok a kilátás, hiszen mindent benőtt a zöld. A szomszédos telkeket határoló kerítésekre felfutottak a növények, hatalmas a fák lombja, gyakorlatilag nem lehet átlátni. Szeretem, hogy nyáron, amikor az ember inkább kint éli az életét, a kert amolyan kuckós érzést biztosít. (És azt is fogom szeretni, ha majd télen lehullik minden levél, kitágul a tér, és a benti kuckóból nézzük majd a távoli hegyeket.)

Sajnos idén még elég kevés virágunk van (jövőre nagy terv az intenzív virágosítás), a domináns most a rózsa. Mindig lemetszek néhányat belőlük, hogy a benti és kinti étkezőasztalt is díszítsék, ne csak a kertet. És bevallom, hogy almáskerti sétáim során az elhagyatott kertekből is szedek le a kerítésen kinyúló virágokat.

Egy kedves falubéli asszonytól még tavasszal sokféle növényt kaptam, főleg kaktuszféléket, emellett muskátlit is. Először stagnált az állapota, aztán megerősödött, én mostanra végre nyílni kezdtek a virágai is.

A kis kertecskében elvirágzottak a liliomfélék, de már nagy leveleket bontott a kánna virág. Kíváncsian várom, milyen lesz majd vörös szirmokkal.

Elromlott a fűnyírónk! Költözéskor itt találtunk a pincében, igaz, két kereke alapból hiányzott, de eddig derekasan tette a dolgát. Most azonban örökre elhalálozott. Ennek hozadéka, hogy ha nem is annyira, mint a régi házban, de kezd jócskán nőni a fű és a vadvirág. 

Igazából nem is annyira rossz, hogy egy virágos rét veszi körül a házat. Ezekkel a szép fehér, kék, sárga virágokkal Kincső szokta az ajtón lévő koszorút díszíteni.

Az viszont zavaróvá vált, hogy kezdett térdig érni a gaz. A mai napon azonban ennek vége: egy szomszéd bácsi átjött fűkaszával, és elkezdte lenyírni csutkára. 

Utána a párom vette kézbe a fűkaszát, így most végre megint rendezett a gyep. A jövő év egyik projektje lesz az új fűnyíró beszerzése.

Virágok ugyan, de főként a veteményesben vannak a büdöskék, hogy védjék a zöldségeket a kártevőktől. Szépen pompáznak az ágyásokban a sárga-narancsszínű szirmok. Néhányat cserépbe és balkonládába is tettem, hogy innen a házból is láthassam őket.

A veteményesek a háztól viszonylag távol esnek, a teraszról sem látunk rájuk. A hagyma szárai elfeküdtek, a növény most a földben lévő hagyma növelésére fordítja energiáit.

Hiába a büdöskék, meg a mostanság nyíló körömvirág, a karalábét és a karfiolt megtámadta valami kórság. A karfiol szerintem reménytelen, mellesleg amióta kertészkedek, különböző okok miatt még soha nem sikerült saját karfiolt nevelnem. A karalábé talán még nem reménytelen, drukkolok, hogy legalább néhány maradjon életben.

Tudom, hogy másutt már javában érik, de itt a hűsebb idő meg a kései kiültetés miatt csak mostanra kezdett el érni a cukkini. Már le is szedtem az elsőket, meg is ettük ebédre. A patisszon még csak most virágzik.

Ugyan nem saját, de nógrádi a zöldbab, csillagtök és uborka is, amit ajándékba kaptunk.

A többi finomságot a váci piacról szereztük be. Aki régi olvasóm, az tudja, hogy nekünk nincs autónk, így a nagy bevásárlás nálunk úgy zajlik, hogy hátunkra kapjuk a zsákjainkat, megtömjük a piacon áruval, majd hazavonatozunk vele. A neheze az, amikor a déli napsütésben és 30-35 fokban gyalogolunk fel a pakkokkal a dombra. De megéri: sportosak maradunk, és egészséges zöldségeket-gyümölcsöket eszünk.

Biztosan unjátok már a gyógynövényeimet, de hát ha nyár, akkor nálam ezek a meghatározók. Tárkony, menta, zsálya, oregánó, citromfű, levendula szárad nálam.

Ismerősömtől kaptam szárító-kereteket, egy kis snidlinggel már fel is avattam az egyiket.

A fűszernövényeket azonban jobb szeretem csokrokba kötni, mert nemcsak az ízüket és illatukat szeretem, hanem a látványukat is.

Mivel bentre vettem egy új szekrényt és egy új fogast (erről már szólt egy korábbi poszt), a régi kék szekrény kikerült a teraszra, és a párom Kincső hathatós segítségével felfúrta a kinti falra a régi kék fogast is. Kabátok helyett most a csokrocskáim lógnak rajta, és ott száradnak. Ma még zellert is függesztettem fel oda.

Egy ideig nem volt nálunk gyümölcs. Elérett a cseresznye, aztán hetekig semmi. Aztán megjelentek a ringlófákon a sárga, majd a bordós-lilás gyümölcsök. Kezdenek egyre édesebbek lenni.

Tavasszal támasztékok segítségével kialakítottam a kertben egy kis kaput. Az ágak zöldellni kezdtek, mostanra pedig már érik is rajtuk a … Szeder! Bizony, szeder-kapunk van, ami szép is, ízletes is.

Kihasználtuk azt a hétvégét, amikor az öt gyermekemből négy itthon volt, és a kedvesemmel együtt megcsinálták a szükséges kaláka-munkát, a fa-pakolást. A tűzifa eddig a kapunál állt nagy kupacban, most csatárláncba álltak a gyerekek, úgy adogatták, a kedvesem pakolta, így végre szép rendben sorakozik mind.

Az apróbb fákból és a lehullott kéreg-darabokból kiváló gyújtós lesz. Már több doboznyit gyűjtöttünk össze belőlük, a sufniban várják, hogy a cserépkályhába kerülhessenek. Apropó, sufni: vettem egy nagy lendületet, és rendet tettem itt, ahol már kezdett elharapózni a káosz. Van itt minden: virágcserép és trágya, fagyasztó és szárító. A befőtteket és lekvárokat bevittem innen a konyhába, a szekrény tetejére.

Az elmúlt napok sorozatos esőzéseinek köszönhetően sikeresen beázott a pincénk. Arra egyelőre nem jöttünk rá, hogy a bejáratnál folyt be a víz, vagy az ablakoknál. A lényeg, hogy áll az alján az iszapos trutyma. A jövő hét egyik feladata lesz itt a rendrakás és takarítás.

Takarítottunk és rendezkedtünk viszont a tetőtérben. Nagylányom végérvényesen elköltözött, így négy személy részére kellett átrendezni a szobákat. Leraktuk a régi, és kissé széthullott dupla ágyat, és felállítottuk a kék ágyat. Kincső itt is örömmel használta a csavarbehajtót meg a fúrót.

„Minden, amit vártál, elérkezett!” Ez ugyan egy Ákos-szám, de most rám is érvényes. Beköltözésünk után adtam le a rendelést díszfestő barátnőmnek (Színnel-Szívvel Műhely) egy utca-házszám táblára. A mai napon végre megérkezett ez a csoda. Hóvirág u. 23.! Nincs már hátra, mint végre megvásárolni ezt a házikót ezzel a kerttel, és örökre letelepedni, végleges otthont teremteni itt.

 

2020. augusztus

Voltam keleten, jártam nyugaton

             Pontosabban: először nyugat, aztán kelet. A Réka Tour keretein belül július végén voltam az Őrségben, aztán a Viharsarokban, végül a Tiszánál.

           Az Őrségben életemben egyszer jártam, cirka 25 éve. Szalafőre emlékszem, Pityerszerre, Őriszentpéterre. Egy idős nénivel akkor arról készítettem riportot, hogyan készül a vidék jellegzetes étele, a dödölle. Most, negyedszázaddal később vendéglátóim is dödöllével vártak, amihez helyben szedett gombából készült ragu járt, előtte pedig brokkolikrém-levest ettük pirított mandulával.

            Régi baráti pár, Évi és Szilárd látott vendégül egy napra. Találkoztunk korábban családállításon, Életiskola körön, jártam náluk Diósdon, ők is nálunk Balatonhenyén. Pár éve látogattak meg minket Nógrádon, akkor már aktív helykeresésben voltak. Az álom-helyet végül is az Őrségben találták meg. A főváros környékéről nemrég költöztek Kondorfára, hogy Anasztázia szellemiségéhez hű szeretet teret alakítsanak ki maguknak.

            A körülbelül egy hektáron van már lakóház, pajta, műhely, jurta, hagyományos jellegű veteményes és kör-kert. Idővel lesz itt közösségi tér, tó és hasonló szépségek. (Vendéglátóim kérésére az ott készült fotókat nem rakom fel ide a világhálóra.)

            Kondorfa tulajdonképpen nem az a tipikus őrségi falu, ahol tapasztott falú boronaházak állnak zsúptetővel. A település jellegzetességei inkább a szabadon hagyott téglafalak és az óriási pajták. Esti sétánk keretében bejártuk szinte az egészet, Alvégtől a Fővégig. A táj szépséges és békés, erdővel borítottak a lankás domboldalak. 

     Másnap autóval mentünk át egy másik településre, Farkasfára. A két falu gyalogúton nincs messze egymástól, autóval viszont kicsit kerülni kell. Ezt viszont nem bántuk, mert így útba ejthettük a környék kedvelt helyét, a Hársas tavat. Egyik felét a horgászok használják, a másikon strandot alakítottak ki. Ottjártunkkor nem volt az a tipikus strandidő, így csendes volt a part, nyugodt a víz. 

        Dórival utoljára a lánybúcsúmon találkoztam személyesen. Ő és Karcsi Farkasfa szélén vett nemrégiben egy kb. hathektáros birtokot. Róluk annyit, hogy egymásra találásukhoz nekem is van némi közöm, hiszen „véletlenül” együtt jöttek hozzám anno Henyére. Gyerekeik száma kereken: TÍZ! Ebből Dórié 4, Karcsié 5 közös 1. Csupa régi magyar név, kettőtől húsz éves korig. A nagyobbak jönnek-mennek, ki az anyjánál él, ki Budapesten albérletben, de mindig van otthon egy nagy csapat gyerek, mikor én ott voltam, akkor hat (vagy hét?). 

          Nehéz volt őket megszámolnom, mert néhányan elmentek közben gombát szedni, volt ott néhány barát is látogatóban, volt, aki nem a házban aludt, hanem egy kis jurtában. Hát igen, itt ez a különlegesség, a sok jurta. A fenti mezőn egy komplett jurta-tábort alakítottak ki saját kezűleg. Van itt mongol és magas tetejű kazah jurta, nyolc méter átmérőjű, hat méteres és egész pici is. 

          Karcsi épített ide nyári konyhát, zuhanyzókat, budikat, és egy különleges faházat, melynek alsó szintje nyitott, a felső pedig zárt jógaterem. Dóri ugyanis jóga-oktató, aki online tart innen órákat, valamint a jurtás térbe családi jóga-táborokat szervez.

            A házuk egyelőre még igencsak kicsi ennyi embernek, van benne egy előszoba, egy konyha-étkező csodálatos kékcsempés kályhával, egy nagyszoba a gyerekeknek tele galériákkal, egy kicsi hálókuckó a felnőtteknek, egy fürdő és egy vécé. De elmesélték, hogyan fogják bővíteni, szépíteni, és terv van bőven. Nagyon tetszett náluk a laza, kötetlen légkör, a vidám és fesztelen hangulat.

          Ezen a napon történt a nagy utazás, az ország nyugati csücskéből a keletibe, Farkasfáról Telekgerendásra. Az út hossza majdnem 500 km, időben pedig 7 órát vett igénybe. Kocsival Szentgotthárdra, személyvonattal Szombathelyre, Intercity-vel Budapestre, a Keletiben átszállás a békéscsabai gyorsra, végül személlyel „Tengerlegendásra”. 

          A kedvesemnél töltöttem el pár napot itt, ahol a vacak esős idő keresztbe tett a tervünknek, pedig kerékpárral akartunk volna átgurulni a szabadkígyósi kastélyhoz. Amikor az idő engedte, azért sétáltam a faluban, vagy vele, vagy (amikor dolgozott épp), egyedül. 

       Megnéztük az evangélikus templomot, ahol már felnőttként keresztelkedett meg. Szívesen üldögéltem a parkban, ahol a lágyan csobogó szökőkút mellett költöttem el reggelimet. Itt található a faragott trianoni emlékmű, a villanyoszlopon pedig gólyák fészkelnek.

     Egyik délutánt az ifjúsági házban töltöttük, ahol kosárlabdáztunk és pingpongoztunk, amiben dupla győzelmet arattam ellene. A konditerem összes gépét végigpróbáltuk, majd csocsóban történt a visszavágó, ahol csúfos vereséget szenvedtem. Édesanyja a helyi könyvtárban dolgozik, nála megnéztük a helyi szlovák népművészeti kiállítást, és magazinokat lapozgattunk.

            Ezután következett a Réka Tour keleti szakasza, melynek keretében szintén két barátnőmet látogattam meg. Lívi Gyomaendrődön lakik családjával, annak is az endrődi részében. Körbevezetett a közel száz éves parasztházukban, majd terveken megmutatta, hogy ősi térrendezési elvek alapján hogyan fogják felépíteni a telekre az új házukat. Aztán körbevezetett a kertben, ahol két kutya és négy macska él. Volt itt sok gyümölcsfa, és több, zöldségben, gyógynövényben igen gazdag veteményes ágyás. Ebédre grillezett cukkinit ettünk és barackos piskótát.

            Amilyen bolondok vagyunk, pont a legmelegebb időben tettünk egy jó nagy sétát. Láttuk a Kőrös egyik holtágát (errefelé nagyon sok van belőlük), majd a gát mentén végigsétálva eljutottunk a hídhoz és a Hármas-Kőröshöz. (Sajnos ide elfelejtettem magammal vinni a fényképezőgépemet, ezért illusztrációként a netről szedtem le fotókat.)

            Lívi délután átvitt kocsival Szarvasra, onnan pedig busszal jutottam el Cserkeszőlőre. Fogalmam sem volt eddig, micsoda híres-neves strand van itt, csak az tűnt fel, hogy a központban leszállva mindenütt fürdőruhás emberek mászkálnak, megvolt a gumimatracos, fagylaltos életérzés. Később megtudtam, hogy a községben kb. 80 éve fedezték fel a több mint 80 fokos hévizet, amire 12 medencés termálfürdő épült.

            Itt találkoztam évtizedes barátnőmmel, Piroskával, aki autóval vitt át Nagyrévre. Érdekes történet az övé: abban a faluban született, ott nőtt fel, aztán eljutott Amerikába, sokáig Budapesten élt, majd nemrégiben visszahúzta a szíve, vett egy házat és letelepedett.

            Az odavezető úton a Cibakházi Holt-Tisza mellett autóztunk el, majd a falun áthaladva az onnan kb. 2 kilométerre lévő komphoz mentünk. Erről kapta a település a nevét, hiszen itt lehet átkelni a Tiszán. Itt van a két megye, Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun határa, a túlparton Tiszabög, kicsit odébb pedig Tiszakécske található.

            Naplementekor értünk oda, természetesen akkor már „pihent a komp, kikötötték”. Nem sokat időztünk a parton, épphogy csak néhány kattintás erejéig, mert amint kiszálltunk a kocsiból, szúnyog-invázió támadt ránk.

             Este már nem tudtam megnézni a kertet, csak az új, vagyis újonnan vásárolt és felújítás alatt álló házban töltöttük az időt. Habár Pirossal követjük egymás életét az interneten, rendszeresen kommunikálunk, sőt, nem túl régen meg is látogatott engem Nógrádon, aznap mégis majdnem éjfélig beszélgettünk.

            Másnap reggel viszont korán keltünk, hogy körbe tudjon vezetni szépen alakuló kertjében. Vannak itt különböző színű rózsák, és sok más virág. Érik a szőlő, és van sok gyümölcsfa is. Piros készített magas-ágyást, és kipróbálta a mélymulcsos technikát is. A földön végigfutnak a tökfélék, magasra kúszik a bab, felkarózva a paradicsom.

            A falu nem túl nagy, kb. 500-an lakják, a központban egy nagy templom – tornyán egy parabola-antenna! Nagyrév amúgy a „tiszazugi méregkeverőkről” lett híres-hírhedt, akiket más néven „nagyrévi angyalcsinálóknak” is neveznek (lásd. Móricz Zsigmond).

            Innen kellett eljutnom Szolnokra, buszoztam vagy másfél órát. Ez a város nem tett rám túl nagy benyomást, legalábbis a busz-pályaudvarról a vasútállomásig vezető út meglehetősen jellegtelennek tűnt. Itt szálltam fel a Békéscsaba felől érkező vonatra, ahol „egyesültünk” párommal.

            Innen már együtt utaztunk Budapestre, ott csatlakozott hozzánk a gyerekcsapat egyik fele, a másik fele Nógrádon várt. Itthon pedig sok feladat, amiről a következő bejegyzésben írok majd.

2020. augusztus