Két hét - Egy évszázad

Múlt hétvégén dupla ünnepet ültünk. A család legfiatalabb és legidősebb tagja lett egy esztendővel idősebb. Kincső 12, Ottó pedig 95.

Ottóról szerintem én még külön nem is írtam ide a blogra, csak néha érintőlegesen megemlítettem, mint aki anyukám párja hosszú évtizedek óta. Most egy kicsit büszkélkedek vele nektek.

Solymosi Ottó ugyanis Jászai Mari díjas rendező. A Színház- és Filmművészeti Egyetemre járt rendező szakra. Rendezett színházban, tévében, de leginkább a Magyar Rádióban. Hangjátékokat, lemezeket, rajzfilm-szinkronokat, beszélgetős műsorokat. A „Mesék Mátyás királyról” című rajzfilmet azt hiszem, senkinek sem kell bemutatni.

A lakása falára rengeteg híres ember fotója van kirakva, akikkel mind együtt dolgozott, sokakkal barátságban is volt. Amikor megkérjük, meséljen a régi időkről, olyan nevek tűnnek fel a történeteiben, mint Ruttkai Éva vagy Sinkovits Imre. Neki köszönhetem például, hogy gyerekként találkozhattam Feleki Kamillal.

Hihetetlen, hogy milyen hosszú időt megélt már. Élt az úri világban és a kommunizmusban, a szocializmusban és a kapitalizmusban. 9 évvel az első világháború vége után született, átélte a másodikat, az 56-os forradalmat (amikor lebombázták a házukat és szó szerint mindenük odalett a romok alatt), és rendszerváltást.

95 év - majdnem egy évszázad. Ebből az alkalomból még népünk és nemzetünk atyja is gratulált neki egy emléklappal.

A szülinapon (majdnem) mindenki ott volt, az összes gyermekem, a két nagyobbnak a párja is. Ritka az ilyen alkalom, meg is becsüljük mind.

Ez a szülinap, csakúgy mint a többi, azt az örömöt hozta, hogy összejött a család, és jókat beszélgettünk, hülyéskedtünk. Talán tényleg kezdenek felnőni a gyerekeim, és mostanság egy közös ünnepen se vesznek össze (komolyan) egymással. Ez a régi időkhöz képest kész csoda.

Kincső banántortát rendelt Nagymamitól. Ezt meghallva először kicsit megütköztem, de isteni volt, krémsajtos-tejszínes alappal-habkrémmel.

Írtam már, hogy legkisebb lánykám cukrásznak készül. Az ajándékainak jó része ezúttal kapcsolódott választott hivatásához. Kapott mérleget és sütőformákat, szakácskönyvet és kötényt.

Hazaérve természetesen rögtön ki is próbált néhány újdonságot. Amúgy is lassan megszokott nálunk, hogy hetente legalább egyszer, de inkább többször ő készít itthon valami finomságot. Most a „Bori süt”-ből választott recepteket.

Készült túrós alapon ribizlis-pudingkrémes sütemény és baracklekvárral töltött kifli is. És persze a szokásos palacsinta meg gofri is.

Közben azért történtek nálunk más fontos események is. A lányaim például bekerültek az iskolai kézilabda-csapatba.

Múlt héten Kincső, ezen a héten Tündér játszott Rétságon a körzeti bajnokságon. Mindketten ezüstérmesek lettek, mindketten továbbjutottak a kistérségire Balassagyarmatra.

Érdekesség, hogy Kincső az én nyomdokaimba lépve beállós poszton játszott, Tündér pedig Kendét követve a csapat kapusa lett. Örömteli hír, hogy a fiúk mindkét korcsoportban aranyérmesek lettek!

Aztán elérkezett február 14. Valentin nap. Amikor én nem számítok semmire, de persze örülök, ha kapok valamit. Nekem már jó ideje sokkal fontosabb és jobb érzés is, ha adhatok.  

Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy kapni nem jó dolog, így nagyon örültem annak, amit kaptam. Oké, számomra ez azért mégis inkább Bálint nap, a madarak párválasztásának és magának a szerelemnek az ünnepe.

És szép lassan tényleg itt a tavasz a hangosan „Nyitnikék!”-ező cinkékkel, kardigánnal-kötött pulcsival, ritkább begyújtással, tomboló széllel, na és (nagyjából) szárazabb utakkal. Ennek örömére ma, idén először, három hónap kihagyás után elmentem futni. Oké, azért a cipőm nem lett utána túl tiszta, de már legalább sárdagonyázás és pocsolya-placcsogás nélkül lehet az utcákat járni. Nagyon jól ment és jól is esett. Csakúgy mint tegnap Berkenyén a csoportos, ma pedig itthon az egyéni jóga. Olyan dolgokat tudtam megcsinálni, amiket életem során tán még soha.

Jó is, hogy sikerélményeim vannak, mert amúgy eléggé magam alatt vagyok mostanság. Ennek oka pedig a fogaim, vagyis azok átmeneti hiánya. Az elmúlt időszakra ez a fog-téma teljesen rányomta a bélyegét. Hosszú ideig húztam, de most végre belevágtam egy teljes fogsor-készítésbe. Magyarázkodhatnék, hogy az öt gyerek miatt lettem kalcium-hiányos, meg hogy a balesetemnél törtek le darabok innen-onnan, de az igazság az, hogy a pénzügyi okok mellett egyszerűen lustaságból és félelemből nem foglalkoztam jó ideig a fogaimmal.

Ennek most vége, megtörténtek a lecsiszolások, a mintavételek, a próbák, és ha minden jól megy, holnapután végre vadiúj fogaim lesznek. Végre majd fesztelenül nevethetek! (Az utóbbi időkben alig készült rólam olyan fotó, amin nyitott szájjal mosolygok.) Mind a kezelések, mind a várakozási időszak alatt igen sok fájdalmat éltem át, aminek most már remélem vége. Ugyanígy vége lehetne már a "böjti" időszaknak, így ugyanis, hogy alul gyakorlatilag két hete alig vannak fogak a számban, nem tudok normálisan enni, vagy csak alig. Lassan, nyammogva, pépeset, vagy a szilárd kajákat apró cafatokra szétszedve. Mint fogatlan dédikém, aki tejbe aprította a kenyeret, csak úgy tudta megenni. Ez az elmúlásra, a test öregedésére hívta fel figyelmemet erősen.

Mostanában amúgy is elmélkedős kedvemben vagyok, jár az agyam mindenen. Kavarognak bennem a gondolatok, érzelmek. Feszültebb vagyok, pedig látszólag nincs miért, mert az összes alaptényező nagyjából rendben van az életemben. Biztos a változókor kezdete, erről is szól majd írásom.

Legközelebb azonban, farsang okán, az álarcokról fogok írni. Előre szólok: felkavaró lesz. A belső út és az írás is.

2022. február

Út, Idő

Tegnap kora reggel sétáltam boltba a felső úton. Arra gondoltam közben, mennyire jó itt élni, így élni! Igazából elég gyakran jut eszembe az, milyen jó döntés volt a városból egyre kijjebb költözni, és a fővárosi életet előbb kisvárosi, majd falusi életre cserélni.

Amikor az ember elhagyja Almáskertet, csodás látvány tárul szeme elé. Balra lent a rét, a vasút, ha szerencsém van, épp akkor zakatol arra a kis piros, mögötte Újtelek és a Börzsöny egy része, a hegyeken túl Királyrét, Szokolya. Jobbra a dombon egy csupa-üveg dombház. Előttem a Nógrádi Vár a várheggyel, ami igazából egy 60 méteres domb, mögötte a Börzsöny másik része fenséges hegyekkel. A hegyeken hótakaró és erdő, előttem a sok csúcs, sajnos nem tudom beazonosítani, melyik a Csóványos, amelyet minden évben egyszer megmászok.

Nálunk még mindig tél van, fagyosak az éjszakák, hidegek a nappalok. A ház viszont jó meleg, pólós idő van mindig idebent. Jól felmértem a tűzifa-igényünket, és megint csak egy teherautónyit vásároltam. A tavalyihoz hasonlóan idén is 3-4 köbméter fa fog elfogyni tavaszra. Ezt a számot múltkor beírtam egy csoportba, és alig akarták elhinni az emberek. Hogy lehetséges ez? Mikor másnál 10, 15, akár 20 is. Egyrészt kicsi a ház, 63 nm, ami igazából kétszer 31,5, lent fűtünk, a meleg meg felfelé árad. Jó a fa, mindig száraz tölgyet és akácot veszek vegyesen. Nyár végén - ősz elején hagyom még tovább száradni, aztán a hűvös idők beálltával letakarjuk fóliával. 2-3 heti adagot a gyerekek mindig a teraszra talicskáznak, és felrakják a korláthoz. Oda elég csak papucsban kilépni a fáért. A sufniból hozunk hozzá egy köteg gyújtóst. Sosem szoktunk hasogatni, az előző évben lehullott ágak-gallyak bőven elégnek bizonyulnak egy fűtési szezon alatt. A fa könnyen begyullad, kevés kell belőle a hatékony égéshez. Szuper a cserépkályha, az előző lakó nagyapja rakta néhány éve. Jól húz a kémény, a kályha sokáig tartja, sugározza a hőt. Tavasszal pedig Kende majd megépíti a fatárolót, és akkor végre nem ronda nejlonnal lesz letakarva a fa, hanem tető lesz fölötte, és nem raklapon áll majd, hanem zsaluköveken (ezeket örököltük a házzal).

Kedd éjjel megint esett nálunk a hó, szerda reggelre csupa fehér volt minden. Az aszfalt-utakat letolták kotróval, a földutakon megmaradt. Aztán az autók szépen kijárták, a gyalogosok letaposták (köztük mi is a hótaposóinkkal), így éjjelre szépen lefagyott. A nógrádi tavon tilos korcsolyázni, a Hóvirág utcában egyenesen kötelező. J Ha hiszitek, ha nem, még ma is vannak a kertben hó-foltok. Az összevissza idő miatt sosem tudom, hogy a vastag bundámat vegyem-e fel vagy az átmeneti kabátomat. Néha az egyikben megsülök, máskor a másikban megfagyok. Az is kérdés, hogy a bélelt csizmám, a mokaszin legyen-e a lábamon, vagy elég a khaki bakancs. Nem is a hőfok, hanem az utak miatt, a bakancs ugyanis eléggé csúszik a jégen.

Múltkor brutális vihar tombolt nálunk 2-3 napig. Állítólag aznap megdőlt a szélerősség rekord az országban, majdnem 130 km/órával. Nálunk is tuti voltak vagy 90-es lökések. Az orkán a kulcsra zárt vaskapunkat többször kilökte, aztán már nem is próbálkoztam azzal, hogy bezárom. Egész éjjel csapkodta a sufni fém-ajtaját, eléggé félelmetes volt. A teraszról nemcsak a textíliákat fújta le, hanem néhány cserepet meg a szélcsengőket is. És összetört az egycsápú kerámia-pillagónk is. L Rengeteg ágat tört le a szélvihar, utána alig győzték a lányok a nagyobbakat elhordani, a kisebbeket összegereblyézni és a komposztra vinni. Másnap a helyi fb-csoportban megjelentek különböző üzenetek, miszerint különböző tárgyakat keresnek emberek, amiket elfújt a szél. A mi kapunkhoz egy nagyobb linóleum-padló darab (!!!) érkezett, de gazdája nem akadt.

Nálunk ennél nagyobb kár nem keletkezett, a faluban azonban láttunk leszakadt kerítéseket, útra dőlt fákat. Több helyen elment az áram (nálunk meglepő módon nem), az utcánkban két napig nem volt közvilágítás. Ez igazából számomra mellékes is, mert amikor este közlekedek, alap-kellék nálam a fejlámpa. Almáskertben nagyon ritkán állnak az oszlopok és halványan pislákolnak a fények, a felső úton pedig, ahol az írásom kezdődik, egy szakaszon egyáltalán nincs közvilágítás. A faluba vezető úton minden második-harmadik alkalommal sötétség van, úgyhogy egészen a központig elemlámpával szoktam menni.

A tavasz azért már tényleg érződik, határozottan van valami a levegőben. Decemberben 4 órakor tök sötét volt, most 5 óra felé sötétedik be, és odébb megy le a nap. Kincsőnek az a hobbija, hogy a rózsaszínes-narancssárgás naplementéket fotózza a teraszról. A napnak mintha már lenne egy icipici ereje, tegnap mintha kicsit melengetett volna. A népi megfigyelés Bálint napot tartja fordulónak a madarak tekintetében, azt mondják, akkor kezdődik számukra a párkeresés. Én úgy hallom, idén hamarabb megkezdték. Kb. két hete erősödött fel a csivitelés. Nemcsak az etető környékén röpködnek, a bokrokban is hangosabb a madárdal. Múltkor, mikor a már többször említett felső úton sétáltam, láttam, hogy a tó fölött már köröznek a vízimadarak. A gólyák is hazatértek Magyarországra, szóval a tél vége tényleg közeleg. A maci is ezt mutatta meg február 2-án. Nálunk aznap esett a hó, tehát ha a medve kijött a barlangjából, nem látta meg az árnyékát, hanem kint maradt. Reméljük, hogy meghozza a korai tavaszt. Mivel néhány kertben már előbújt a hóvirág, talán van rá esély.

Abban is bízok, hogy a mostani igazi tavasz lesz, és nem olyan, mint rettentő hűs tavalyi, amikor mindent csak jóval később tudtunk elvetni meg kiültetni, ezért minden sokkal később és kevesebbet termett. Lassan el is készítem az idei vetési tervet és beszerzem a magokat.

Volt még a héten DÖK-ös (diák önkormányzat) nap. Régóta terveztem már egy olyan játszós délutánt, ahol a gyerekek kötetlenül tudnak sportolni, szórakozni. A tornateremben a felsősök pingpongozhattak, csocsózhattak, biliárdozhattak, kipróbálhatták az új teqball-asztalt, de dobáltak kosár- meg kézilabdákat is, esetleg labdáztak tollassal vagy fitball-lal. Nagy volt az érdeklődés, még nagyobb a lelkesedés és a jókedv. Közben szólt a zene, emelkedett volt a hangulat.

Én voltam az egyik szervezője, mint DÖK-ös tanár, és egyik lelkes résztvevője is. Megéreztem, hogy kihagytam pár hónapot a pingpongban, eleinte nagyon lagymatagon ment, sokat rontottam. Több diákommal játszottam meccseket, először kikaptam, aztán egált játszottam. A vége felé aztán belendültem, begyorsultam, és sikerült győztes meccseket játszanom.

Jó hír, hogy Béla bácsi híres Vár Vendéglője némi szünet után újra kinyitott! Egy héten belül kétszer is megfordultam ott. A hangulat és az ízvilág a régi, azaz szuper. Megismerkedtem az új tulajdonosokkal, akik megőrizték a szokott stílust és menüt, de ki is egészítették azt néhány fogással. Kértem őket, hogy legyen még egy vega-kaja a rántott sajt mellé – az új menün már ott is van a rántott gomba és a rántott karfiol, hurrá!

Mi vár ránk jövő héten? Kincső születésnapja, immáron a 12. Azért várja leginkább, mert végre lehet facebook-ja, messenger-e. Én alapvetően elég laza szülő vagyok, de ebben szigorú. Gyerekeim 12 éves kortól használhatják a közösségi oldalakat, jelenleg Kincső telefonján internet sincs. Mondjuk Tündérén is napi egy órás az időkorlát. Ma külön kért, hogy ne engedjem meg, hogy a laptopon túl sokat kockuljon, legyek vele ebben szigorú és következetes. Hoppá!

Lesz még online szülői, fogászat, és dupla szülinapi ünneplés Budapesten (Ottó 95 lesz!). Közben ezerrel készülünk az osztályommal a farsangra, de pszt, ez titok!

2022. február

Félév

Lezártuk a félévet, a gyerekek megkapták félévi bizonyítványaikat. Most már nincs ellenőrző, sőt, papíron sem adjuk ki az értesítőket, a szülők a Krétából értesülhetnek az osztályzatokról. Osztályozás… Sose szerettem a címkéket. Van egy nagy kupacnyi gyerek, akiket ötös skála szerint osztályozunk, rakunk csoportokba, hogy ő kitűnő, ő jeles, ő azért jó, hát ő csak amolyan közepeske, ő meg sajnos gyenge. Ha rajtam múlna, én százalékokkal értékelnék, ha mindenképp kellene, mint mondjuk USÁ-ban. Bizonyítvány… Mit bizonyít és főleg kinek?

Általános iskolában végig kitűnő voltam, ötödiket kivéve, amikor testnevelésből négyes lettem egy kézilabda egyes miatt. A sors fura fintora, hogy később kézi-edzésre jártam és bekerültem az iskola csapatába is. Ha Éva néni tudná, hogy AndreJa (mindig így mondta a nevemet) milyen sportos nő lett… De térjünk vissza a bizonyítványomra, amit anyukám, pláne nagymamám mindig rettentő büszkén nézegetett, a jegyeimmel fűnek-fának dicsekedett. Mintha azzal lehetett volna mérni, mennyire vagyok jó és szerethető. Én, a kis Andika, szerethető akartam lenni, hát küzdöttem az ötösökért, bár általánosban annyira nem is kellett küzdenem, mert jó volt a memóriám, a felfogóképességem, így ha az órán odafigyeltem és megcsináltam a házi feladatokat, akkor számomra könnyedén megvolt a kitűnő.

Aztán bekerültem a gimibe, a környék, sőt, az ország egyik legjobb gimnáziumába, az Árpádba, és első (akkor még nem kilencediknek hívtuk) év végére bizony lett kettő hármasom. Emlékeim szerint kémiából és fizikából, úgy, hogy általánosban a fizika még az egyik kedvenc tantárgyam volt, valószínűleg kedvelt igazgatónk, Laci bácsi miatt. Anyukámék nagyon ki voltak akadva a hármasokra, pedig eskü sokat tanultam, néha úgy éreztem, erőmön felül. Negyedik év végére aztán sikerült felküzdenem magamat a jelesek közé, mindössze kettő darab négyesem lett, de vajon megérte-e ez a küzdelem, abban nem vagyok biztos.

Nálunk a félévi bizonyítvány egyik gyerekemnek se lett (se most, se valaha) kitűnő, még csak jeles sem, „csak” jó. Kincső 4,54, Tündér 4,07, Csillag 4,3, Kende 4,18. Sehol egy egyes vagy kettes, viszont kinél kevesebb, kinél több hármas. Kincsőnek 1, Csilunak 2, Kendének 3, Tündérnek 4. Höm-höm. Látszik, hogy nem lesznek matekprofesszorok vagy nyelvészek, az sem sanszos, hogy bármelyikük az orvosi vagy a mérnöki pályát választja majd. Sőt, ahogy elnézem, egyikük sem készül főiskolára vagy egyetemre. Nekem ez egyáltalán nem fontos, tényleg.

Számomra anyaként kettő dolog a lényeg: 1. Olyan hivatást válasszanak maguknak, amit szeretnek, amiben jók, és amivel az embereket segítik, a világot jobbá teszik (persze nem árt, ha ebből azért meg is élnek). Kettő gyerekemnél látok már most nagyon határozott elköteleződést valamely szakma iránt: Kende ács, Kincső pedig cukrász akar lenni. Ezért már most nagyon sokat tesznek, Kende ilyen területen dolgozik, ilyen könyveket olvas, videókat néz, szerszámokat vásárol, Kincső pedig folyamatosan recepteket búj és itthon sütöget. 2. Boldogok legyenek, sikeresek nemcsak a munkájukban, hanem a magánéletükben is. (Virág és Kende is boldog párkapcsolatban él 2 és fél illetve 1 éve.)

Magatartás és szorgalom-jegyek… Vannak szülők, akik számára ez nagyon fontos és kiakadnak, hogy az ő gyerekük miért „csak” négyes, miért nem ötös, és vannak, akinek ez nagyjából tök mindegy. Jól ismerem a gyerekeimet, tudom, hogy közöttük is van dumálósabb, szemtelenebb (K és K), illetve visszahúzódóbb, csendesebb (a többiek). Én nem akadok ki a négyesen, mert tudom, hogy az nem rossz, hanem JÓ, és azt is, hogy magam is nagy cseverészős vagyok, ezért is kaptam életem egyetlen intőjét nyolcadikban: „Andrea az órán sokat fecseg.” J

A félévi bizonyítvány egy évfolyamnak fontos nagyon: a nyolcadikosoknak. Ezek, illetve a hetedik év végi osztályzatok számítanak be a felvételijükbe. Ez az időszak számukra nemcsak azért nehéz, hogy most kell leginkább küzdeniük a jobb jegyekért, de ekkor tartják számukra a nagy megmérettetést, a központi írásbeli felvételit. Január 22-én, szombaton országszerte sok-sok végzős diák adott számot tudásáról különböző középiskolákban magyarból és matekból.

Mint eddig mindegyik gyerekem, Tündér is Abán írta a központit. Közelebb lakó illetve autóval rendelkező családok számára nem olyan nagy etwas leérni 9.30-ra, számunkra ez fél nap utazást jelentett. Előtte már pénteken be kellett vonatoznunk Budapestre, és ott aludtunk Nagymami lakásában. Még így is egy nagyon korai, 6.10-es vonattal kellett másnap mennünk a Déliből, mert a 6.30-as busz 7.40-re ért volna Fehérvárra, ahonnan viszont az abai busz 7.30-kor már elstartol. Éljen a menetrendek összehangolása! (Apropó, tök jó lenne, ha a MÁV meg a Volán ezen a napon nem hétvégi, hanem hétköznapi menetrenddel segítené a vidéki diákokat…)

Az utazásunkat az aznapi cudar időjárás sem könnyítette meg. Már Budapesten elkezdett hullani, majd út közben szakadni a hó, Fehérváron már komoly hó-mennyiség fogadott minket a vasútállomáson. Abát is hótakaró borította, mindeközben brutálisan fújt a szél, és nagyon hideg volt. A buszunk 8 órára ért Abára, a lányom 9.15-kor jutott be a helyi általános iskolába, ahol a felvételit írták. Nagyon átfáztunk az átszállás és a várakozás közben. Két éve Csillag tök betegen felvételizett, most Tündér szétfagyva. Két nagyon szigorú néni állt a kapuban, hatalmuk teljes tudatában, lázmérés, fertőtlenítés, kutyafüle. Hiába kértem őket, hogy legalább az előtérbe hadd álljak be egy kicsit melegedni, hiszen egy és negyed órát álltunk kint a hóviharban, ők hajthatatlanok voltak.

Aztán szerencsére megérkeztek kocsival más ismerős gyerekek szülei és velük együtt fel tudtunk melegedni. Tündér odabent alig tudta a nevét aláírni az átfagyott ujjaival, aztán a felvételi már egész jól ment neki. Tegnap tudta meg az eredményét, jól sikerült neki, az eddigi négy felvételiző gyerekem közül a legjobban. Abszolút látok esélyt, hogy testvéreihez hasonlóan ő is bekerül az Atilla Király Gimnáziumba, ahol február végén azért még egy szóbeli vár ránk (nemcsak rá, hanem rám is, mert ugyebár Abán a szülő is felvételizik).

Az elmúlt hétvégére nemcsak a felvételi jutott, de egy szuper zenei élmény is. Egy olyan koncert, amire kereken két évet vártam. Természetesen: Ákos! Pontosan 2020 januárjában vásároltam meg a jegyet a decemberi Aréna koncertre, aminek az időpontja először 2021 decemberre, majd most januárra változott. Oké, tavaly kettő Ákos-koncerten is voltam, egyik a Budapest Parkban, másik a Műegyetem rakparton, na de egy Aréna, az mégiscsak más! Életemben egyszer voltam az Arénában, természetesen Ákoson, 2012-ben Niki barátnőmmel, ezúttal pedig Barbi barátnőmmel-kolléganőmmel.

Ákosra már pénteken ráhangolódtam úgy, hogy megvettem a novelláskötetét: „Ezt nem lehet megúszni”. Másnap Barbival a Westendben pizzázás jelentette a ráhangolódást. Kukorica, gomba és ananász számomra a tökéletes hármas. Aztán elmetróztunk a Stadionokhoz, ahol az Aréna előtt már hatalmas sor kígyózott. Ennek ellenére nagyon hamar bejutottunk, sok kaput nyitottak meg, gyorsan haladt a tömeg. Hármas ellenőrzésen mentünk keresztül, egyik helyen a védettségit csekkolták, a másikon a jegyet nézték meg, a harmadiknál a táskát, de az én mini övtasimba bele se pillantottak.

Ruhatár után fotózkodtunk „Ákossal”, azaz az életnagyságú fényképével, aztán elfoglaltuk a helyünket az álló rész elején, a kordonnál. Ez nem jelentette rögtön a színpad előtti teret, oda ugyanis a VIP-sek kerültek, ahová viszont a jegy brutál drága volt. Azért elhatároztuk Barbival, hogy egyszer majd spórolunk rá a tanári fizetésünkből, mert tényleg úgy az igazi, ha az ember legelöl tombol. Azért itt se volt rossz, gyűltek az emberek, megtelt a lenti tér és a lelátók is.

Hogy lehet egy koncertet leírni szavakkal? Nagyjából sehogy. Fantasztikus, felemelő, megható, felpörgető, lelket melengető. Elhangzottak legújabb dalok és ősi Bonanzás számok egyaránt. Vendég fellépő volt a szintetizátoros Menczel Gábor a Bonanzából (18 év kihagyás után először színpadon), és énekelt Őry-Kovács Anna, Ákos lánya. Volt Ikon és Fel a szívekkel, Veled utazom meg Test. A tetőpontot számomra a ráadás eleje jelentette, ahol a Monumentum után jött az 1984-es év!!!

A végén Barbival soroltuk, hogy kimaradt az Örvény és az Idelenn idegen, jó lett volna hallani élőben a 101-es szobát vagy a Céget, és basszus, az Induljon a banzájt se játszották… Aztán rájöttünk, hogy Ákosnak olyan hatalmas az életműve, hogy még egy ilyen hosszú Aréna-koncertbe is képtelenség lenne belőle úgy összeválogatni a dalokat, hogy mindenki elégedett legyen.

Mi azért elégedettek voltunk. Az éjszakában troliztunk a döbbenetesen megváltozott Városliget mellett (feleannyi fa és kétszer annyi lámpa, teljesen tájidegen Néprajzi Múzeum), és egy utastól megkaptuk, hogy olyanok vagyunk, mint két egyetemista bölcsész. Hazaérve a félévzárás és a koncert után hullafáradt voltam, a hangomból nem maradt semmi, de úgy érzem: megérte!

Otthonra pedig vettem egy fürdőszoba-szekrényt. Lassan két éve, hogy ebben a házban élünk, de a fürdőben eddig nem volt szekrény. A holmikat a földön tároltuk különböző kosarakban és dobozokban. Ennek vége: megérkezett Berkenyéről egy csinos kis szekrényke, épphogy be tudtuk passzírozni a kád és a fal közé. Fiókjaiba belefért minden, végre itt is rendezettebb a tér.

Nemsokára itt a február, és hiába a sötét reggelek, azért hosszabbak a nappalok, hiába a fagyos éjszakák és lejegesedett utak, azért hangosabban csicseregnek a madarak. Nyílik a tér, gondolataimban egyre többet szerepel a kinti világ, agyalok rajta, milyen munkálatokat végezzünk a kertben, tervezem, milyen legyen a veteményes.

Ti ezt mind úgyis megtudjátok, ha továbbra is olvassátok „Réka útjá”-t…

2022. január

U.i.: Kende 73 ponttal megcsinálta a Kresz-vizsgát! Nemsokára elkezd vezetni, és reményeink szerint hamarosan meglesz a jogosítványa. Nagyon büszke vagyok rá, és arra is, hogy ragaszkodott hozzá: ezt az egészet mind a saját maga által megkeresett pénzből fizesse!