Karácsony 2022

Ami az emberiség nagy részének az év legnagyobb ünnepe, az számomra az utóbbi időben egyre kevésbé jelent bármit is. Ennek egyik oka, hogy én tényleg nem szeretem a mesterséges ünnepeket. Elnézést, ha ez valaki számára sértő, de számomra a húsvét és a karácsony is ilyen, a Valentin-nappal vagy a Hallooween-nel meg végképp semmit sem tudok kezdeni.

Belém épült az ősi természeti rend, hogy az ünnep a két napforduló és a két nap-éj-egyenlőség, valamint a nyitás a felső (május 1.) és az alsó (november 1.) világba. Tényleg nem szándékozom azokat megbántani, akik számára ezek fontos ünnepek, most csak magamról írok, hogy engem egyre kevésbé hoznak lázba.

Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy a populáris ünnepek teljesen elkerülnek. Hiába nagyok a gyerekeim, a Húsvéti Nyúl és a Mikulás mindig rejt valami finomságot a kertbe illetve a lábbelikbe, és persze nekünk is van adventi koszorúnk meg karácsonyfánk. De engem decemberben nem kap el olyan brutális lendület, hogy az egész házat feldíszítem, a boltokat járom a tökéletes ajándékért vagy megveszek több kiló szaloncukrot. Idegesítenek a karácsonyi dalok és nem nézek meg se ilyenkor, se máskor egyetlen karácsonyi filmet sem. (A „Reszkessetek betörők”-et végképp nem!)

Sőt, ezek a külső stimulációk, mint például a hónapok óta kapható Télapó-csokik és fenyőfa-díszek, a boltokban hallható ismétlődő zenék és a tömeg az áruházakban nem hogy nem ringatnak kellő hangulatba, inkább eltántorítanak tőle.

Tavaly nálunk ilyenkor fehér volt a táj, idén az időjárás is gondoskodott arról, hogy még minimális mértékben se kerüljek ünnepi hangulatba. Hideg és hó helyett jött a plusz 10 fok, ragyogó napsütés, tomboló szél.

24-én Virág dolgozott, a kislányok bementek még legeslegutolsó ajándékokat venni, Kendével aludtak Budapesten, úgyhogy kettesben voltunk Csillaggal; madártejet főztem és sorozatokat néztünk. Így „ünnepeltünk”. Ráadásul itt volt ez a betegség, ami miatt három napig kb. napi öt percre hagytam el a házat. Lelkileg se voltam a csúcson, rám tört egyfajta magány-érzet is.

Arra jó persze ez az alkalom, hogy olyan emberek kapcsolódjanak egymáshoz, akik az év során nem, vagy keveset teszik. Régi ismerősök köszöntik egymást, talán újra felveszik az elkopott ismeretség fonalát. Messzire szakadt családtagok végre személyesen találkoznak.

A jó kívánságok azért jók, mert energia áramlik emberből emberbe. Ilyenkor az ember nem is igazán boldog karácsonyt (születésnapot, névnapot, akármit) kíván, hanem azt, hogy az illető legyen úgy összességében boldog az életében. És amit sokan kívánnak, az talán be is következik.

Amit szeretek még, hogy, mivel kint hosszú a sötét időszak, a házakat kivilágítják. Persze azt is csak ízlésesen, mert itt a faluban is vannak páran, akik azért a mértékkel nagyon elvetették a sulykot. Tetszenek az ötletes dekorációk Nógrádon; ha a központban járok, minden ponton akad egy hóember vagy Télapó, és persze ott a fenyő, a koszorú és a betlehem.

Számomra az idei karácsony egyetlen napon testesült meg, méghozzá december 25-én, vasárnap. Sajnos anyukám párjának egészségi állapota miatt, mindenki nagy szomorúságára, nem Nógrádon gyűltünk össze, hanem Budapesten. (Talán azért sem kerültünk a megfelelő hangulatba, mert most nem mi fogadtuk a vendégsereget.)

A lényeg, hogy – isteni szám – kilencen összegyűltünk a főváros közepén és tök jól éreztük magunkat. Volt minden, ami jó és kellemes és vidám. És, mint már egy ideje egyik ünnepen se, nem volt piszkálódás, beszólogatás, összeveszés, csakis kedvesség és móka. Főleg Dávid és Kende nyomták a hülyeséget. A gyerekek a végén elkezdtek egymásnak, egymásról (én is benne voltam!) vicces photoshop-os mémeket gyártani, de ezeken mindenki csak röhögött.

Nálunk egy ideje úgy megy a dolog, hogy mindenki készít egy kívánságlistát, a többiek meg innen választanak (rajtam és Nagymamin keresztül egyeztetve, nehogy pl. két ember ugyanazt vegye valakinek). Virág ehhez idén google drive-os excel-táblázatot is készített. Aki nagyon poénos akart lenni, és idiótaságokat is odaírt, az jövőre majd meggondolja, mert mint tudjuk: „Kérj, s adatik!” Így kapott például Kincső Nagymamitól krumplit, vagy Csillag, aki azt írta: „piros cuccok”, tőlem Piros (a CBA saját márkája) édes és sós nasikat.

Csillag Nagymaminak egy vászontáskát batikolt, majd hímezett ki több napos munkával. Idén három ember is kapott hangszórót (és egy fejhallgatót), köztük én is, úgyhogy mostantól Isten óvja a családomat valamint egész Almáskertet: ha én max. hangerőn berakom a kedvenc zenéimet, akkor ott kő kövön nem marad.

Kaptam néhány természetes dolgot, fa-alátét, szalma-dísz, füstölő, Virág saját készítésű szappanja, kislányok mézeskalácsa… Kaptam hasznosat is, például a régi, elnyűtt serpenyőim helyett újakat vagy Réka-stílusú 2023-as naptárt. Kaptam meglepetést is, méghozzá Dávidtól egy Fantázia-kártyát, ami tök jó ötlet szerinem. A felsorolt lehetőségekből (kaja, kaland vagy kényeztetés) egyet választhatok. Olyan sok jó dolog van a listán, hogy egyelőre a bőség zavarával küzdök.

Kaptam egy hála-párnát, ami régi vágyam volt. Kedves ismerősöm, Orosz Péter gyártja, hazai alapanyagból, hazai alkalmazottakat foglalkoztatva. Egy magyar festőnő, Dávid Júlia alkotásai közül választottam rá egy kék képet. Tönkölybúzával van töltve, kényelmes és isteni az illata. Csodálatos volt az első rajta töltött éjszakám, és napok óta végre most először nem kapott el órákig tartó köhögő-roham.

A húsevők töltött káposztát kaptak, a vegák pedig vagy töltött gombát vagy töltött krumplit, petrezselymes rizzsel. A krumplit Kende készítette, brokkolis-fokhagymás szósszal töltötte meg, sajtot olvasztott rá, nagyon ízlett. Utána jött a bejgli, a zserbó, a csokigolyó és a sajtos-sós. Nem voltam teljesen még a topon, ezért nem is kívántam annyira sokat enni, mindenből csak egy keveset falatoztam. Viszont az isteni diós bejgliből hoztam haza magamnak, most is épp azt eszem.

A gyerekek ma útra keltek a Bakony hegyei-erdei felé, nekem meg jut végre néhány csendes és nyugodt nap. Persze beiktattam pár barátnős találkozást, hogy ne unatkozzak annyira, de azért főként pihenni és írni szándékozom. Aztán még az is lehet, hogy Szilveszteri bulit szervezünk a lányaimmal…

 

2022. december

Élet-Teremtés

Az egész felnőtt életem egyik nagy dilemmája, hogy vajon mi alakítjuk a sorsunk vagy tőlünk független, magasabb erők irányítanak-e minket. Létezik-e szabad akarat vagy csak bábuk vagyunk Isten (univerzum, sors, hívjuk akárhogy) kezében? Mi döntünk vagy ez az egész előre meg van írva? Találjuk ki, merre akarunk haladni vagy hagyjuk magunkat sodródni az árral? Tűzzünk ki célokat vagy egyszerűen csak bízzuk rá magunkat az életre?

Az igazság valahol a kettő között lehet, bár az utóbbi idők, különösen ennek az évnek az eseményei valahogy afelé billentették számomra a mérleget, hogy akarhatok én nagyjából bármit a fene nagy akaratommal, szépen jön egy nagy pofon vagy egy nagy csoda, és rögtön rájövök, hogy más osztja a lapokat, nem én. Erővel elhatározom, hogy márpedig ez lesz vagy nem lesz, mindeközben a Jóisten szépen a markába röhög, és azt mondja magában: „Márpedig az lesz, amit Én kitaláltam.” És olyan embereket, eseményeket, találkozásokat, történéseket hoz, amikre legmerészebb álmaimban se mertem volna gondolni.

Nemrég viszont, az előbbieket figyelembe véve nem is értem miért, csatlakoztam egy Élet-Teremtő programhoz. Egy kedves ismerősöm vezeti, akinek több íráskurzusát is elvégeztem, tehát a neve eleve garancia az érdekes és tanulságos feladatokra, a támogató légkörre, a mélyebb önismeret lehetőségére.
Csoportos online beszélgetéssel kezdtük és ezzel is fogjuk majd befejezni Újév napján. A zoom során egy meditációban is részt veszünk. Számomra a meditálás (amire a végén majd még visszatérek) soha nem volt könnyű dolog, hiszen folyton agyalok valamin, a gondolataim ide-oda kalandoznak, nehéz az összpontosítás. Van egy kedvenc testhelyzetem, amikor hanyatt fekszem, a bal kezem a méhemen, a jobb a szívemen. A légzés ilyenkor egy idő múlva beáll egy természetes tempóra, a test ellazul. A csakra-gyakorlat folyamán áramoltatjuk az energiát az egész testben.

Ezután jön a vizualizáció, séta réten, folyóparton. Álmaim háza a mostani felturbózott változata lett, ahol jó érzés akár egyedül is lenni a térben. A kertben viszont úgy heverek a függőágyban, hogy közben ide-oda röppenek képzeletemben, és világ mindenféle tájaira jutok el egy szempillantás alatt. A legyökerezés és az elvágyódás, a biztonság és a szárnyalás látszólagos ellentmondása, egyidejűsége számomra a programban később többször is visszaköszön.

A program első három feladata egy fokozatosan leszűkülő élet-tervezési folyamat. Először egy, a realitástól akár nagyon messzire elszakadó bakancslista összeállítása, aztán egy ötéves álom, majd egy egyéves terv kialakítása  az élet minden területére kiterjedően, egyre inkább haladva az ideálistól a reálisig.

Figyelembe veszem életem különböző területeit, és ezekre vonatkozóan álmodozom, tervezgetek. Hogy lesz új kerítés, kapu, ablakok, burkolatok, ki lesz festve a ház kívülről-belülről, felújítom a konyhát és a fürdőt, megújul a sufni, a kert pedig édenkertté változik.

Jobb lesz a helyzet az országban (személyes érintettség okán főleg az oktatás helyzete), Nógrád és Almáskert tovább fejlődik, még jobb lesz a közösség. Gyerekeim és szüleim számára is boldog jövőt álmodok.

Nyelvet tanulok, tanfolyamokat végzek, és megjelenik végre egy könyvem (regény vagy novellás-kötet). Sokat sportolok, szórakozok, szuper programok és kalandok várnak rám. Főként utazások: hazánkban (vonattal), Európában (hippi-busszal) és a világban (repülővel).

Ezek után meg kell vizsgálnom, hogy most mivel töltöm az életemet (pihenés, munka, háztartás, közlekedés, mozgás, testápolás, szórakozás, tanulás, internet, közösségi élet), milyen tevékenységre mennyi időt fordítok, valamint hogy ezeket a tevékenységeket mennyire szeretem csinálni. Ez tulajdonképpen egy idő/érték mérleg, amit tanulmányozva az ember rájöhet, mire kellene több időt szánnia, és mire fordíthatna kevesebb energiát. Nálam minden tekintetben élesen elválik a nyári és a téli időszak, valamint sok a multi-tasking, azaz egy időegységet több tevékenység lefed.

Jó megfigyelni, hogy a végzett tevékenységeket többnyire szeretem csinálni. Természetesen találok olyat, melyet mindenképp csökkenteni szeretnék, és olyat is, amit erőteljesen növelni. Viszont időm nagy részét azzal töltöm, ami számomra örömöt okoz, emiatt összességében jól érzem magamat a mindennapokban.

A végére mindig oda lyukadok ki, hogy teljesen felesleges a jövőn kattogni, sokkal jobb a jelent megélni. Alapvetően elégedett vagyok az életemmel, elfogadom azt, ami van, szeretek élni. Szerintem azért is vagyok nagyjából elégedett az életemmel, mert általában reális célokat tűzök ki magam elé, és ezeket (nem emberfeletti) erővel-kitartással meg is tudom valósítani.

Számomra az életem minősége akkor kezdett el nagy mértékben javulni, amikor lett fix házam, állandó munkám, stabil fizetésem. Ez adja az alapot a függetlenséghez, önállósághoz, és, bármily ellentmondásosnak is tűnhet, a szabadsághoz. Én vagyok az életem főnöke, magam irányítok (illetve persze néha a furfangos Jóisten). Végre eljutottam odáig, hogy egyszerre vagyok az életem főszereplője és rendezője, és életem filmjét nézőként is izgalommal figyelem.

Vannak sok ideje kialakult szokásaim, amelyekhez a természetes, egyszerű életmód vezetett. A rossz szokások megváltoztatása sem szabadna, hogy gyötrelem legyen, sokkal inkább örömteli. Nem hiszek a sanyargatásban, inkább a szokások ésszerű, fokozatos, élvezetes átalakításában. Kell az önfegyelem, de kell a spontán öröm is. A legutóbbi feladat egy új szokás bevezetése.

Korábban a lelki gyakorlatok eléggé szervesen benne voltak az életemben, aztán valahogy kikoptak. Bár abban hiszek, hogy a legjobb ezeket a mindennapos tevékenységekben megélni, mégis egyre fontosabbnak érzem, hogy legyen idő, amikor csak és kizárólag ezzel foglalkozom. Úgy döntöttem tehát, hogy (régi) új szokásként a lelki gyakorlatokat vezetem be (vissza) az életembe. Felkelés után és lefekvés előtt légzőgyakorlatokat, relaxációt, meditációt végzek. Bízom benne, hogy ettől tovább javul életem minősége és boldogság-érzetem.

Hálás vagyok a programért Vantulek Zsoltnak!

Minden kedves olvasómnak Áldott Ünnepet kívánok!

 

2022. december

Téli Napforduló

Az utolsó angolórák a nálam már nagyjából megszokott mederben folytak: mindenkivel angol nyelvű karácsonyi dalokat hallgattunk. Idén nem CD-lejátszón hallgattuk és nyomtatott szövegeket néztünk, hanem a hangszóróból ment a zene és a kivetítőről olvastuk lyrics-et. Nem hagytuk ki a számomra már nagyon megunt Last Christmas-t és az All I want for Christmas-t, a kisebbek kérték a Jingle bellst és a Santa Claus is coming-ot, hallgattuk még a Let is snow-t és a Jégvarázsból a Let is go-t. Az idei év újdonsága nálunk a Mistletoe volt Justin Bieber-től, illetve Sia Snowman-je.

Kedden délután tartottuk az osztálykarácsonyt. Már jó előre kihúztuk a neveket, amik sajnos most se maradtak titokban; már másnapra kábé mindenki tudta, kitől fog ajándékot kapni. Én egy lovakat szerető, lovagló lánynak szinte csupa lovas dolgot adtam. A sors poénja, hogy ugyanő húzott engem! A buli egy kicsit laposra sikeredett, mindenki nagyon fáradt volt már. A büfé-sarokban ült a DJ, mindenki tőle kért zenéket. Ettünk, ittunk, zenét hallgattunk. A laptopot és a projektort összekötve Just Dance volt a B-terv, de 3-4 lányon kívül senki sem akart táncolni. Ja, de: Én!

Szerdán rendeztük az iskolában a karácsonyi ünnepséget. A harmadikosok nagyon színvonalas műsorát tekinthettük meg, versekkel, énekekkel, betlehemes játékkal. Ez után az énektanárnő a felsősökkel adott elő két dalt, majd mi tanárok következtünk, és gitárkísérettel a sulis adventen már korábban énekelt dal következett most is, az Eddától az Ünnep.

Néhány tanítványomtól kaptam pár kedves apróságot, angyalkát, fa-díszt, naptárat. Barátnőmnek egy fotóalbumot adtam, benne a közös élményeinkről készült fényképekkel, ő pedig saját készítésű szappannal és minőségi csokoládéval örvendeztetett meg. Ezt követően kollégáimmal együtt ebédeltünk, beszélgettünk, énekeltünk, így zártuk le a Hesz-es 2022-es évet.

És hogy mit hozott számomra a téli napforduló? Hát betegséget! Ha jól számolom, majdnem három éve nem voltam komolyan beteg, utoljára a Covid-mizéria előtt, 2020. telén, de most sikerült rendesen megfáznom. Sejtettem én már akkor, hogy valami nem kerek, amikor Budapesten sapka és sál nélkül mászkáltam, miközben süvített a szél a fejembe és a mellkasomra. A meghűlést már hétfőn elkezdtem érezni, így a fővárosi ajándék-vásárlás nem igazán úgy sikerült, ahogyan azt elterveztem. Kedden már köhögtem és fújtam az orromat. Szerdán, az utolsó tanítási napon már elég vacakul voltam, tényleg csak az ünnepség miatt mentem be. Lázam nem volt, folyt kissé az orrom, de a legrosszabbak a rendszertelenül rám törő köhögő-rohamok voltak.

Gyógyszert persze nem vettem be, természetes gyógymódokkal kúráltam magam. Ittam a jó kis gyógyteát, benne bodza (izzasztónak), hársvirág (köhögésre), útifű (torokra). A fokhagymát egy kedves barátom javaslatára „kapszulaként” vettem be, aztán csináltam Réka-féle „zsírt” is: növényi zsiradékban zúzott fokhagyma és négyféle olajos mag (tök, napraforgó, len, szezám).

A mélypont konkrétan a Téli napforduló időpontjára, december 21. estére esett, ekkor voltam a legvacakabbul. Az ember, ha kicsit is tudatos, nyilván felteszi ilyenkor magának a kérdést, hogy: „Miért?” A választ már előre tudtam, és azon csodálkoztam, hogy csak most manifesztálódott testi tünetekben az a mérhetetlen fáradtság, amit az utóbbi időben éreztem. Pedig aki ismer, az tudja, hogy alapvetően egy energiabomba szoktam lenni. Az is csoda, hogy a tanárok mellett a diákok is így kitartottak, komolyabb csoportos kidőlés nélkül. Mivel nem volt őszi szünet, tulajdonképpen több mint három és fél hónapja megállás nélkül nyomtuk a sulit - számomra ez ide vezetett. Szóval az év legrövidebb nappala és leghosszabb éjszakája ezt hozta el számomra. Megköszöntem ezt a mélységet, amibe kerültem, és elhatároztam, hogy innentől csak felfelé, a fény irányába visz az utam.

Másnap szinte egész nap csak feküdtem. Oké, háziasszony és anya vagyok, szóval persze kimostam és teregettem két adag ruhát, de aztán fekvés. Mágikus ez az időszak! Azon kívül, hogy innentől fogva rövidülnek az éjszakák és hosszabbodnak a nappalok, ma ráadásul Újhold is van. Mára már pár fokkal jobban is vagyok, bár elég gyengének érzem magam. Persze nem bírtam ki, és a tegnapi sok pihenés után ma azért többet házimunkáztam: újabb adagot mostam és teregettem, felsöpörtem és felmostam, és rendet raktam. Csak két-három percenként le kellett ülnöm pihenni és erőt gyűjteni.

Miközben én többnyire fetrengtem, anyukám, nyomatékos ráhatásom ellenére, brutálisan belevetette magát az ünnepi készülődésbe. Ajándékokat csomagolt és sütiket sütött. Lesz bejgli, mindenkinek a kedvenc fajtája, enyém a mazsolás-diós, és persze zserbó meg csokigolyó is. Vasárnap ugyanis családi karácsony vár ránk, aztán a három kisebb gyerekem útra kel a Bakonyba az apjához – a két nagy idén először nem ünnepel vele…

A Karácsonyról fogok nektek legközelebb írni, és arról az Élet-teremtő programról, amiben most épp (a megfázáson kívül) nyakig benne vagyok.

 

2022. december

Ákos-koncert - Aba-néptánc

Erről a két hétvégi eseményről fogok most írni és fotókat mutatni. (A profibb koncertes képek Ákos fb-oldaláról valók.)

Szombaton ha jól számolom, életem hetedik Ákos-koncertjén voltam az Arénában. Életemben először kiemelt állóhelyen.

A hetes nagyon intenzív szám az életemben, sokszor hangsúlyosan jelen van.

Amilyen jó ez a szám, annyira jó is volt a koncert!

Láttam-hallottam már Ákost barátnőmmel, volt párommal, gyerekeimmel – ezúttal viszont egyedül.

Nagyon kellett ez az élmény is! Hogy ne figyeljek senki másra, csak a zenére és a látványra. Abszolút bele tudtam engedni magamat az események sodrásába.

Ha épp pörgős volt a zene, ugráltam, táncoltam, tapsoltam, a nyugisabb zenéknél pedig lágyan mozogtam, akár a szememet is behunyva hagytam, hogy vigyen magával.

Nagyon sok szöveg a szívemhez szólt, és persze néha jól esett volna valakit megölelni az érzelmesebb részeknél.

Természetesen végig ordítva énekeltem a számokat, úgy, hogy a végére semmi hangom se maradt.

Ákost mint embert lehet imádni és gyűlölni, a politikai megnyilvánulásaival én sem tudok azonosulni.

Ellenben már 35 éve annyira jó zenéket játszik és olyan csodálatos dalszövegeket ír, hogy én totálisan el tudok vonatkoztatni ettől.

Másrészt objektíven figyelve is elismerheti bárki, hogy olyan profi showt nyom a koncerteken, amit kevés magyar előadó. A hangzás, a fénytechnika csúcs szinten volt.

A koncert dinamikája is nagyon jól lett megtervezve. A dalokat úgy válogatta össze, hogy voltak benne újak és régiek, lassúak és gyorsak, pont a megfelelő mértékben és arányban. Néhány szám erejéig a színpadon volt a régi Bonanzás Menczel Gábor. Sajnos nem indult a banzáj, viszont kihalt minden.

Különlegesség volt, amikor egyszer csak Ákos eltűnt a színpadról (saját bevallása szerint átsprintelt), majd hipp-hopp megjelent középen a keverőpultoknál egy kisebb színpadon.

Három számot játszott el itt, köztük a Csillagok alatt-at, ahol a telefonok fényei világítottak csak, mint apró csillagok.

Voltak örök klasszikusok, pl. Idelenn idegen, Utolsó hangos dal, Hello…

És egy olyan szám, amit bevallom eddig nem ismertem, a 94-es albumról az Áradás, az eredetihez képest szuperül áthangszerelve.

Én nagyon szeretem Ákos részéről (meg úgy összességében is) az elektronikus dalokat, ezek szinte visszarepítenek az időben kamaszkoromba, a Depeche Mode-os, Bonanzás, Cure-os darkos korszakba, amikor a gimis anti-diszkókban tomboltunk.

Akármennyire is tisztában vagyok az idő múlásával, sokszor, idén meg valahogy hatványozottan is, olyan az életérzésem, mintha valahogy 30 évvel ezelőtt lennék.

Ennek egyik hozadéka a koncertekre járás (is), ami az elmúlt évek során egy eléggé kiforrott hobbivá vált számomra.

Olyannyira, hogy már most tudom, jövőre lesz Kowa és Bagossy, Halott Pénz és Bohemian Betyars-Parno Graszt. És ha minden jól megy: 2023. decemberében is: Ákos Aréna.

Másnap nem hogy kipihentem volna magamat, hanem tovább pörögtem. Ugyanis lányaim néptáncos fellépésére mentem le Abára.

Kende Álmos kocsijával vitt le minket, az út során a vadiúj JBL-jét mindenképp ki kellett próbálnia, így üvöltve szólt végig a zene.

Abára érve először a gyerekek iskolájába-kollégiumába vitt utunk.

Aztán átmentünk a művészeti iskolába. 

Míg a lányaim készülődtek, megcsodáltam a sok szép viseletet. 

Tündéré sajnos nem tudom, melyik tájegységé, Csillagé viszont gyönyörű mezőségi (az a viselet az álmom, egyszer nagyon szeretnék magamnak egy ilyet). 

A művészeti iskola összes tanulója fellépett, ovisoktól a végzős gimnazistákig. 

A kisebbek inkább karácsonyos-betlehemes előadásokat mutattak be, a nagyobbak már profibb néptáncokat.

Tündérnek ez volt élete legelső néptáncos fellépése, ami szerintem nagyon jól sikerült. 

Sok szép üde fiatal lány és mindössze három fiú lépett színpadra.

Változatos táncformák voltak: páros, nagy kör, kisebb körök, vonatozás…

Tetszett, hogy a táncok mellett helye volt a poénoknak is, pl. sepregetés, ördög-kergetés. 

Nemcsak táncoltak és énekeltek, de sikítottak, csujjogattak, incselkedtek is. 

Csillagot már többször láttam fellépni, legutóbb az Arénában, a Táncház-találkozón. 

Most azt vettem észre rajta, hogy végre beérett, eljutott a könnyed, laza táncolásig. 

Nyilván aki kezdő, azon látszik a koncentrálás, az majd megfeszül, hogy jól csináljon mindent. Pontosan ilyen voltam én az idei nógrádi néptáncos fellépésemen is…

Csillag viszont végig mosolygott, vidáman énekelt, fesztelenül pörgött-forgott. 

Egyszerűen az látszott rajta, hogy élvezi, amit csinál. 

Tegyük hozzá, hogy a mezőségi a kedvenc tánca.

A végén egy össznépi énekléssel zárták a műsort, ami nagy sikert aratott.

Nagyon büszke vagyok a gyerekeimre!

Kende négy évig néptáncolt, idén hagyta abba. Visszafelé már ketten autóztunk vele, közben az út felében Beton Hofit hallgattunk ordítva, a másik felében a VB-döntőt hallgattuk-néztük. 

Gondoltam, ha majd visszaérünk Budapestre, kipihenem magam. Hát nem! 

Az autóban elkezdett meccs annyira izgalmas volt számomra is, hogy Anyu lakásába érve tovább néztem-néztük. A második félidőt, a hosszabbítást és a 11-eseket is. 

Emlékeim szerint utoljára 2016-ban láttam focimeccset tévében, akkor is azért, mert a mieink kijutottak az EB-re. Az ikonikus magyar-portugált követtem akkor végig, ami nagyon tetszett (nem úgy, mint életem első hazai meccse élőben, a Mezőkövesd-Paks…). 

Ez a mostani VB-döntő szerintem, totálisan laikus szerint is nagyon izgalmas, mozgalmas, fordulatos volt, végig izgultam. Kende néha a haját tépte drukkolás közben. 

A családunk és az osztályom chat-csoportjában is végig kommentáltuk az egészet. 

Konkrétan nem drukkoltam Argentínának vagy Franciaországnak, én egyszerűen csak egy jó meccset akartam – és sikerült.

A következőkben majd arról olvashattok, hogyan ünnepeltük a karácsonyt az osztályommal, a kollégáimmal, az iskolával, és mit hozott számomra a téli napforduló.

2022. december