Arany középút

Ez a hét egyensúlyt hozott a pörgés és a nyugalom, a benti és kinti világ között.

Az elején ott volt a tavaszi szünet két utolsó napja. Ekkor végre volt időm pihenni. Ja, bocs, mégsem. A festés után ugyanis hatalmas takarítás következett. A legfontosabb feladat: eltűntetni az összes festéknyomot! Tele volt MINDEN festékpacával, a padló, a korlát, a bútorok. Most minden szép tiszta. Tündér tegnap bevállalta az utolsó komolyabb feladatot, a lépcsőt. Így most már csak a gerenda néhány fehér foltja árulkodik arról, hogy egy hete bizony házfestés volt a Hóvirág 23-ban.

Elvégeztem az összes szokásos nagytakarítós feladatot. Lesúroltam mindent, tűzhelyet, hűtőt, szekrényeket, stb. Letisztítottam a tükröket és az ablakokat-ajtókat is belülről. Majd ha lesz kedvem huzamosabb időt eltölteni a szabadban ablakmosással, akkor a külső felük is megtisztul.

Egy napra végre kisütött a nap, ekkor gőzerővel belevetettem magamat a nagymosásba. A rongyszőnyegeket, textíliákat ugyanis csak kintre tudom teregetni. Hat vagy hét adag ment le egy nap alatt, és ha nem is aznap, de másnapra megszáradt minden.

A nagyobbik lócát kivittük a ház elé a festés közben, és valahogy ott ragadt a „tornácon”. Habár egyáltalán nem klasszikus tornác, mégis így hívom a ház északi fala előtti, némileg fedett részt.

Most már az egész házban totális a rend és a tisztaság. Már csak a rejtett terek vannak hátra, mint például a fiókok és a mappák, amelyek közül minden nap átnézek és átpakolok egyet.

Egyre otthonosabban érzem magamat az átrendezett nappali térben, valahogy azon kívül, hogy tágasabb lett, jobb az energiája is Az étkező sokkal kényelmesebben használható, körbejárható, takarítható. Nagyon jó bekuckózni a kanapéra a falfülkébe. 

Pár délutánt főleg itt töltöttem el, ugyanis kissé lebetegedtem. Tuti sok volt a stressz a tavaszi szünetben, ezért betalált valami. Nem komoly, se láz, se köhögés, csak orrfolyás és gyengeség. Többet próbáltam pihenni és aludni, bár pont ekkor volt a fogadóóra és fodrásznál is jártam.

Virág és Kende elvitték Kincsőt (mintegy utó-szülinapi ajándékként) egy koncertre az Akváriumba. Nagy kedvencét, Beton Hofit láthatta-hallhatta végre élőben. A rapper mellett a fényképen Kende és Álmos láthatók.

A költészet napja tiszteletére, bevallom őszintén, idén sajnos egyetlen verset sem olvastam, hallgattam vagy mondtam el. Ellenben könyvért cserébe épp egy József Attilát ábrázoló vászonszatyrot kaptam. Szerintem nagyon menő!

A tavasz az időjárás szempontjából még mindig nem bírt teljesen elérkezni. Most is végig hűvös volt és sokat esett az eső. Röhej, ugyanazt a kabátot hordom most április közepén, mint amit egész télen…

A növények azonban minderre fittyet hánynak. Igaz, lassabban, mint szokásos, de azért zöldellnek és nyílnak. Továbbra is pompáznak a sárga nárciszok, meg a lila, rózsaszín és fehér jácintok.

Végre elkezdődött az egyik legszebb időszak a kertben: a cseresznyevirágzás. Remélem, jövő héten már olyan lesz az idő, hogy kedvem lesz nem a meleg szoba ablakából gyönyörködni a fáinkban, hanem a teraszról vagy a kertből csodálni őket.

A teraszon is minden tiszta és rendezett. Reménykedem, hogy nem lesz többé fagy, ezért kiraktam a dézsás muskátlikat. A kék népi fogasra kiaggattam a tavalyi gyógynövény-csokrokat.

A húsvéti díszek a mai naptól visszakerültek a dobozukba. Az aranyeső is elhervadt, mostantól virágzó gyümölcsfa-ágak pompáznak a vázában.

Kaptam Barbitól anyósnyelvet, egy nagyobb és egy kisebb szobanövény került cserépbe.

Nálunk még minik a zöldségek, vettem helyből tépősalátát. Azóta kb. mindenhez azt rágcsálom. Például ehhez az isteni rakott-cucchoz, ami rizsből, tojásból, kukoricából és sajtból készült. 

Bevezettem, hogy egy héten legalább egyszer (de inkább többször) süteményt sütök, hogy felhasználjam a tavaly eltett gyümölcsöket. Ma cseresznyés-diós készült, gyorsan el is fogyott.

A tegnapi napon amúgy úgy döntöttem, nem érdekel a rossz idő, akkor is eszem végre egy fagyit Vácott az Adriában. Kincső rendszeresen azzal idegesít, hogy ő minden egyes karate-edzés előtt elnyal egy fagyit, nekem viszont idén ez volt az első alkalom. Ez nálam a "nyári" szezon egyik jelképes indítása. A szokásosat kértem: kinder és csokis keksz. Az ár sajnos változott, de még mindig megfizethető. Az íz, a minőség továbbra is szuper!

Az anyukámra tök büszke vagyok! Echte városi nő, a belváros sűrűjében lakik, a József körút és az Üllői út sarkán. Ő mégsem adja fel kertészkedős álmait. Amíg nem lesz erkélye (esetleg terasza, kertje), addig a bérház gangját díszíti növényekkel.

Pontosabban nem is csak díszíti. Persze vannak ott szép virágok is (muskátli, petúnia, margaréta), de hasznos fűszernövények is. Míg itt a Börzsönyben épphogy előbújt a hagyma meg a saláta, addig ő már paradicsom- és bazsalikom-palántákat ültetett.

A lakást is mindig friss virággal díszíti. Nála már régóta vágott tulipánok vannak a vázában. Nálunk meg épp a mai nappal nyílt ki a legelső tulipán. Ezzel én tényleg hivatalosan is megnyitom az igazi tavaszt!

Pénteken úgy döntöttem, hogy nagyjából meg vagyok gyógyulva és kész. Ennek örömére kettő programon is részt vettem (némileg gyengén, taknyosan és berekedve).

Délután ismét társaskör volt Diósjenőn a Kuckóban. Ezúttal nulla gyerek, nyolc felnőtt. Először az ünnep örömére egy vicces húsvéti játékkal melegítettünk be, a végén Imagine-nel és sok nevetéssel zártunk (különösen: dögkút!).

A fő-játék a Hellapagosz volt, ahol egy lakatlan szigetre került a csapat. Innen kellett tutaj-építéssel, víz- és élelemszerzéssel (vegaként halásztam!) megmenekülni. Eleinte kitaláltuk, hogy kooperatívak leszünk, de ahogy csökkent az enni- és innivalónk, ezzel együtt nőtt a feszültség, úgy lőttük le egymást minden lelkifurdalás nélkül. Valamint olyan hasznos dolgokat vetettünk be, mint halottakat feltámasztó voodoo-baba vagy hullákból élelmet gyártó kannibál-barbeque-szett.

Ezután egy olyan helyre-eseményre mentem, ahol-amilyenen még soha nem voltam. Vác, Suti (brothers pub), karaoke parti. Egyszer még Lesenceistvándon rendeztünk ilyet baráti társaságban, de nyilvános helyen még soha nem énekeltem. Most megtettem a női körünk néhány tagja és pár ismeretlen ember társaságában. A házigazda Flóra volt, aki amúgy a kozmetikusom, és marha jó, erőteljes hangja van. Nekem hangom ekkor még nem sok volt, ezért inkább csak a háttér-vokálos szerepet vállaltam. Nagyon tetszett, hogy keveredtek a különböző műfajok, magyar és külföldi dalok, kevésbé ismert számok és slágerek. Éjjel 2-kor kerültem ágyba, fáradtan, de nagyon jó hangulatban. Egészen biztos visszatérünk még ide a csapattal.

Másnap is volt pár jó dolog, juhtúrós pogácsa és zabkeksz, a példának okáért. Holnaptól pedig kezdődik a fenntarthatósági témahét!

 

2023. április

Szelídül a patak - Lélek-elemzés

Eltelt egy kis idő a „Lélek-böjtöm” óta. Mostanra már elég sok minden helyre állt, letisztázódott. Elérkezett az idő, hogy összeszedjem erről a gondolataimat, és leírjam, hogyan csengett le bennem ez a 12 napos folyamat.

Ez alatt nagyon erőteljesen foglalkoztam magammal, tudatosan a személyiségem mélyebb megértésére, ráadásul megváltoztatására fókuszálva. Nyilván mindeközben nem hanyagoltam el a dolgozó nő, a háziasszony, az anya illetve a sportoló szerepköreimet. Ezeken kívül azonban igyekeztem (persze csak nagyjából és csak egy időre) kizárni az életemből az amúgy benne intenzíven jelenlévő embereket és tényezőket.

Ezalatt a kommunikációt bizonyos emberekkel lecsökkentettem vagy teljesen megszüntettem. Én, aki amúgy egy dumálgatós, írogatós nő vagyok, ekkor nem akartam másokkal (sokat) kommunikálni. Azt akartam, hogy a kommunikáció belül történjék meg, saját magammal folytassak párbeszédet. Főleg az esti és a reggeli csendesebb, nyugodtabb időszakokban beszélgettem magammal, illetve írtam le, mi is van idebent.

Persze ennek vannak nagyon személyes részei is, így csak a lényeget osztom meg veletek. Átgondoltam, milyen mintákat láttam a szüleimtől, a családomban. Hiányzott az életemből a valódi apakép, a férfiminta, és mivel az összes női felmenőm elvált, a párkapcsolati minta is. Ez nálam főleg kommunikációs gondokat okozott (zéró vagy rossz kommunikáció), illetve a helyes konfliktuskezelési minták hiányát.

A gyerekkoromat, a kamaszkoromat, a fiatalkoromat, az eddigi felnőtt életemet több szempontból is áttekintettem. Nyilván rájöttem arra, amit eddig is tudtam: sok volt a hasonlóság, sok minden ismétlődött, sokszor mintha kábé ugyanazokat a köröket futottam volna. Néhány kulcsszó: alá-fölérendeltség, manipuláció, kontrol, erőszak, önbizalomhiány, tűrés, függés, kiszolgáltatottság. Naiv voltam, hiszékeny, nem rendelkeztem stabil személyiséggel, ezért tudtak annyira befolyásolni, ezért alkalmazkodtam a végletekig, egészen a teljes önfeladásig.

Most viszont egyszerűen úgy döntök: többé nem cipelem az elődeim (különösen nagymamám!) sorsát a saját vállamon. Terhek le, innentől a magam útját járom. Nem viszem tovább az életem során eddig látott, tanult, gyakorolt mintákat. Új életet élek! Ennek kulcs-szavai: szabadság, egyenrangúság, függetlenség, magabiztosság.

Mint korábban írtam, egyik nagy hibámnak tartom az érzelmi labilitást. Nyilván még egészséges mértékben, de azért érzékelek magamon bizonyos érzelmi szélsőségeket; gyakrabban pozitív érzéseket: eufóriát, feldobottságot, lelkesedést, szenvedélyt – de néha ezeknek az ellentétét is, szomorúságot, szenvedést, önsajnálatot, magamba fordulást. Habár az idő múlásával egyre jobban sikerül a hurrá-optimizmusomat némileg realizmussal keverni, a szívem mellé az eszemet is behozni, azért ezen a téren erős tennivalóim voltak.

A hullámzás mindig is jellemző volt rám, de aki az asztrológiában járatos, az bizonyára nem is lepődik meg ezen, miután megírom, hogy a napjegyem Rák, a hold pedig Nyilas. Tűz és Víz. Semmi nyugi, semmi fix. Nekem mindig kell a változatosság, az újdonság. Az állandóság sokáig csak nyomokban volt felfedezhető az életemben és a jellememben.

A csillagok ugyebár nem meghatároznak, de hajlamosítanak. Nem is volt célom, hogy az alapvető személyiségemtől gyökeresen eltérjek. Inkább az érzelmeim gyökeréig akartam leásni, a miérteket mélyebben megérteni, ezeket erősebben uralni (nem visszafojtani!), az érzelmeim megnyilvánulásának módján változtatni.

Szerintem sok szempontból sikerrel jártam. Valahogy mintha kisebb lenne az amplitúdó a két szélsőség között. Réka eddig zubogó, gyors sodrású, pezsgő vizű patak volt, mostanában viszont mintha kezdene (na nem teljesen, de némileg) nyugodtabb, szelídebb… nem is tudom, talán állóvízzé, de legalábbis hömpölygő folyammá csendesülni.

Lelassultak a dolgok, megfontoltabbá váltam. (Kényszeres) cselekvőből lassan átmegyek szemlélődőbe. Még a mozgásomon is észreveszem, hogy az eddigi pattogás, kapkodás megszűnőben van.

Eszembe jutott néhány szemléletes példa erre a folyamatra. Mikor beledobunk egy követ a vízbe, az eleinte nagy hullámokat vet, aztán azok egyre kisebbek lesznek. Vagy mikor megpendítenek egy húrt, az először erőteljesen zeng, majd szép fokozatosan elhalkul.

Ebben a változásban persze van jó is, rossz is. Kisebbek a hullámok, a kilengések. Kevesebb az életemben a szenvedés, az önostorozás. Könnyebben belenyugszom dolgokba, elfogadóbbá váltam. Nekem eddig ugyan mondhatta bárki, hogy gondoljam meg jól, mielőtt megnyilvánulok, sosem sikerült. Most viszont egyre többször és egyre sikeresebben alkalmazom a „számolj el tízig!” vagy a „vegyél három mély levegőt!” módszert.

Azzal, hogy kisebbek a hullámvölgyek, az jár együtt, hogy kisebben a hullámhegyek is. A rossz talán az a következmény, hogy mintha kevésbé lelkesednék, ritkábban vagyok érzelmileg felfokozott állapotban. Remélem, megtanulom azt, hogy az érzelmeimet ne visszafogjam, inkább csak kontroláljam.

Számomra nagy kérdés, hogy nem öntöm-e ki a fürdővízzel együtt a gyereket is. A személyiségem ilyen fajta átalakulásával vajon nem vész-e el az, amit eddig én illetve más szerettem, szerettek bennem. Aki megismert egy pörgős, aktív embernek, annak vajon nem lesz-e furcsa a nyugodt és szelíd Réka.

Én ennek amúgy azért olyan nagy veszélyét nem érzem. Inkább (hú, de rég írtam le ezt a kifejezést) az Arany Középút lesz itt is a kulcsszó. A következő bejegyzésben olvashatjátok majd, hogy ez mi módon valósult meg nálam az elmúlt héten.

 

2023. április

Húsvéti (nem tojás) festés

A húsvét most nálunk nagyon nem úgy alakult, ahogy eddig szokott. Korábban ilyenkorra, sőt, általában már a tavaszi nap-éj-egyenlőségre végzek a tavaszi nagytakarítással és nagymosással. Húsvétra a ház rendezett és tiszta, és vagy egyedül pihenek vagy a családommal ünnepelek. Vasárnap a gyerekek a fonott kosarakat fűvel kibélelik, és a kertben kutatják fel a nyuszi által „tojt” finomságokat.

Kezdjük azzal, hogy az időjárás most annyira vacak volt, hogy a nyuszi nem az eső áztatta és hűvös kertbe rejtette el az édességeket, hanem a házba. Hiába nagyok már a gyerekeim, akkor is ragaszkodnak hozzá, hogy ne csak úgy simán kapják meg a csokikat, hanem nekik kelljen azokat megkeresni. Meg is találták mindet a polcok alatt, a vázákban vagy a fogmosó-poharakban.

Húsvét napjára annyira azért rendezetté vált a ház, hogy némileg ünnepi módon dekoráljam. A festés alatti napokban mindenféle medvehagymás finomságot sütöttem, húsvét reggel azért bedagasztottam egy kalácsot. Ahogy a címből kiderül, idén nem festettünk tojást, de azért kifőztem egy adagot, hogy a kalácshoz azt együk. Mi ugyebár vegák vagyunk, ezért nálunk nincs húsvéti sonka.

De térjünk vissza az időben egészen a tavaszi szünet első napjáig. Ezen a napon déltájban érkeztünk haza Kendével Budapestről, megejtve egy nagybevásárlást, és ekkorra kellett (volna) a lányoknak felkelni, felöltözni, megkajálni, és persze kipakolni a házat, előkészítve ezzel a festést. Ez (természetesen) nem történt meg, így az első mozzanat egy közös pakolás volt, amikor is sok mindent kivittek a teraszra, totális káoszt teremtve ezzel. Az ágyakat, komódokat középre húzták és letakarták.

Amikor beterveztük a tavaszi szünetre a festést, úgy gondoltuk, ekkor majd szép napsütéses napok lesznek és jó meleg. Ez nem így történt. Az egy dolog, hogy az ember nehezebben ébred, kel fel, és szánja rá magát a munkára akkor, amikor hűvös van és borongós az égbolt. Viszont a falak is lassan száradnak ilyenkor.

Tíz fok alatti hőmérsékletben nem volt kedvünk egész nap tárva-nyitva hagyni az ajtókat-ablakokat, és ebben a nyirkos időben értelme se lett volna. Ezért hát beszereztünk fújós hősugárzókat és párátlanító készülékeket. Beírtam a helyi csoportba, hogy néhány napra keresek ilyeneket kölcsönbe, másnapra már hét ajánlatot kaptunk. A gépek jól tették a dolgukat, nagyon hamar megszáradt a festék, ráadásul meleg is lett a házban.

Kicsit rosszul készítettük elő a dolgokat. Elfeledkeztünk a takarófóliáról – még szerencse, hogy Berkenyén van festékbolt. Nem volt elég a maszkoló-szalag és a csiszoló sem, ezekért is át kellett ugrani a szomszéd faluba. Nem találtunk meg a spaklit, ezért találékony gyerekeim a nokedli-szaggatót vetették be a gletteléshez.

Felül kezdték a munkát, először a gyerekszobával, aztán a hálószobával, másnap pedig a nappali térrel folytatták. Ki kellett huzigálni a tipliket, csavarokat, szögeket, de nem is baj, hiszen most máshová fognak kerülni a képek. Be kellett tömni glettel a lukakat, aztán simára csiszolni a felületet. Ezek után ment a falra egy vagy szükség esetén (pl. kémény) több réteg festék. Nagy felületen nagy hengerrel, kicsin kicsivel, aprón ecsettel.

Én amúgy az egész folyamat során egy pillanatig se gletteltem, szalagoztam vagy festettem. Kaptam is ezért a szemrehányást a gyerekektől, hiába mondtam, hogy én viszont főzök, mosogatok, pakolok és takarítok utánuk. Ez nem hatotta meg őket, beszólogattak, hogy „Anya nem csinál semmit”. Természetesen csináltam. Például a koleszosok rengeteg szennyes ruhával érkeztek meg Abáról, ezért három adagot mostam és teregettem ki, és mivel ilyen időben nem lehetett kintre teregetni, ezért a szárítókat ide-oda tologattam a káoszban.

Mivel ez az én őszinte blogom, ezért leírom, hogy rendkívül stresszes volt számomra ez a pár nap. Az egész festés nagy feszültségben telt. A gyerekek egymással is összevesztek párszor, de velem még többször. A káromkodásokat már nem volt erőm strigulázni. Röpködtek a szurkálódós megjegyzések, amit nehezen toleráltam. Elég rossz volt azt hallgatni, milyen szar ez a ház, miközben én legalább vettem egy házat és otthon biztosítok számukra.

A ház egyébként egyáltalán nem szar, csak húsz éve épült, és fogalmunk sincs, mikor festhették ki utoljára, de jó ideje biztosan nem. A gipszkarton-elemek között rések keletkeztek, az eredetileg fehér falszín megsárgult, beszürkült. Jó néhány helyen nagyobb darabokban lejött a fal, amit glettel kellett kipótolni. A festés során pár résznél az alsó festékréteg levált, miközben Kende próbált rá új réteget kenni. A magasban festéshez létrát és teleszkópos nyelet is használtak. A ház érdekességét a ferde falak és a kiugrók-beugrók adják, de festés szempontjából a sok ki-be-forduló sarok és él nagyon megnehezítette a gyerekek dolgát.

Az sem könnyítette meg a munkát, hogy eltérő a bioritmusunk. Én ugyebár pacsirta vagyok, hajnalban kelek, de már a tyúkokkal alszom, vagy legalábbis lerogyok késő délután-kora este. A gyerekeim viszont mind baglyok; délelőtt másznak ki az ágyból, viszont ha belelendülnek, akkor késő estig képesek aktívkodni. Reggel, míg ők aludtak, én elvégeztem a házimunkákat vagy pakolásztam, takarítottam. De mikor lement a nap, mosogatórongyként estem össze, és minden lelkifurdalás nélkül relaxáltam, szundítottam be a kanapén, miközben körülöttem üvöltött a zene és néhány kamasz.

Sajnos a konyhára nem jutott elég festék, de végül is ez nem olyan nagy baj, hiszen nyáron ezt a helyiséget teljesen felújítjuk majd. Csak mivel azt hittem, legalább a felső részeken ki lesz festve, ezért levettem a falakról mindent, képet, tálast, ezért ezeknek most üres (és ronda) a helye. De csak túlélem már ezt a pár hónapot ilyen látvánnyal.

Amikor a festéssel végeztünk, jött a takarítás. Sajnos hiába takartuk le a bútorok nagy részét, a székek meg lócák, amikre a gyerekek álltak, csupa fehér festékesek és koszosak lettek. Letisztítottam hát őket, az összes tároló- és ülőbútort, meg az asztalt, az ablakokat és ajtókat, Kincső pedig vállalta a kapcsolókat és a lámpákat. Folyamatosan söpörtem és nem is tudom hányszor mostam fel.

Amikor elkezdtük a visszarendezést, rájöttem, hogy nem szeretnék mindent ugyanoda visszarakni, ahol eddig volt. Három éve lakunk itt a házban, kell egy kis változatosság, némi frissítés. Jött hát a „vetésforgó”: a barna polc helyére került a kredenc, a kredenc helyére a komód, a komód helyére a drapp polc, a drapp polc helyére pedig a barna polc. Így egymás mellett vannak az északi falon a nagyobb, tömörebb bútorok, a déli oldalon a polcok, a „szentély” pedig a kályha mellé, középre költözött.

Hogy teljes legyen a változás, a földszinti tér két fő funkcióját, a nappalit és az étkezőt is megcseréltük. Ugyan logikusabb, hogy az étkező a konyha közelében legyen, így viszont sokkal tágasabbnak, szellősebbnek tűnik a tér. A falfülkébe („télikert”) került a kanapé, ami csak úgy fért be, ha levettük a karfáit. Jó ide bekuckózni, most is itt írom ezt a bejegyzést, és itt is aludtam, míg a gyerekek fent elfoglalták az egész tetőteret. Persze fura még kicsit ez a másféle térrendezés, de idővel megszokjuk majd.

A fürdő már a második nap végére ragyogott. A harmadik nap estéjére már egész emberi állapotok uralkodtak az egész földszinten. A tetőtérben csak a negyedik napra állt helyre a rend, ugyanis a lányok megtaláltak mindenféle, eddig elfelejtett játékot, legót, plüssöket, és ezekkel kezdtek el játszani.

A teraszon akkor szűntek meg a hadiállapotok, amikor Kende elpakolta az összes gépet és szerszámot. Már csak a szőnyegek maradtak kint, velük megvárom a holnapi meleg és napsütéses időt, hogy kintre teregethessem őket. A lányok pedig végre felvitték az összes cuccukat. Szerencsére megszállta őket az ihlet, és megint selejteztek egy nagyot. Szerintem mondjuk még mindig rengeteg olyan felesleges holmijuk van, amit az életben soha nem használnak, csak a helyet foglalják és a port fogják. Ráadásul kitalálták (századjára), hogy át akarják rendezni a szobájukat. Ötletelgettek, mindenféle tervek születtek, a megvalósítás azonban még várat magára.

Na de hogy visszakanyarodjak végre a húsvéthoz: miután este is és reggel is kimostam és kiteregettem egy-egy újabb adagot, megmostam a hajamat, hogy kijöjjön belőle az elmúlt napok iszonyat mennyiségű dzsuvája. Tegnap beállított az egyik szomszéd három gyerekkel könyveket válogatni, cserébe hoztak sajtos-sós és kakaós-édes süteményt. Ma reggel megsült a kalács, ráadásul még egy tányérnyi kókuszgolyót is készítettem. Könyvekért cserébe ma kaptam egy citromfüves szappant is. (Csakis) mára felfüggesztettem a kaja-szabályokat, nem tartom se az időszakos-böjtöt, se az édesség-megvonást. Már 8-kor megreggeliztem és ettem pár kocka csokit is.

Ez a húsvét tehát ilyen felemás, kupis, koszos, még a locsolóbált is kihagyom miatta. Testileg is fárasztó, lelkileg is megterhelő volt ez a pár nap. Mára már el kellett volna érkezzen a feltámadás, de én nagyon nem ezt érzem magamban, inkább a totális kimerültséget minden szinten. Legszívesebben világgá mennék…

2023. április