Hivatalok

Korábban volt már olyan cikkem a blogon, aminek azt a címet adtam, hogy: „Amit nem értek.” Ez a mostani írás kaphatta volna akár ezt a címet is.

Szerencsére nagyon ritkán kell ügyeket intéznem hivatalokban. A régebbi idők sorban állásai, értelmetlen várakoztatásai, ide-oda küldözgetései, folyamatos hiánypótlás kérései, bunkó irodistái teljesen elvették a kedvemet a hivatali ügyintézéstől, de Nógrádra költözésünk visszaadta a hitemet.

A községháza tőlünk gyalog 10-15 percre van, kerékpárral pár perc alatt odagurul az ember. A helyi önkormányzatnál gyakorlatilag mindig azonnal sorra kerülünk. Lakcímkártya, iskolakezdési támogatás, esküvőre készülés, mindig minden flottul megy. Az ügyintézők kivétel nélkül mind nagyon kedvesek és emberiek, családias a hangulat. Igazából akkor is be lehet ugrani hozzájuk apró-cseprő problémákkal, amikor nincs is hivatalos ügyintézési nap. Ez itt tehát Nógrád.

Az utóbbi időben (állami tartásdíj és álláskeresési járadék okán) kénytelen voltam néhányszor Rétságon járni. A gyerekeim eleve hülyét kapnak ettől a városnévtől, ami a hangrendi szabályoknak teljesen ellentmond (Miért nem Rétség?). Ez a járási központ, amint neve is mutatja, gyalog talán könnyebben megközelíthető, mint tömegközlekedési eszközzel. Tőlünk a második település, csupán 12 kilométer, autóval kb. negyedóra lenne. Nem úgy, mint busszal. Ha például 9-re kell mennem, akkor a következők közül választhatok. Vagy elindulok 7-kor, és fél óra utazást követően várok másfél órát. De hol? A boltban? Vagy a pár négyzetméteres váró-bodegában? Rétság finoman fogalmazva nem túl vonzó „város” (3017 lakos). Vagy elmegyek a fél 9-es busszal, ami viszont nem visz be a városba, csak a nőtincsi elágazásig. A buszmegállóban nincs fedett beálló, így várakozhatok a 2-es főút szélén, esőben, hóban, szélben, fagyban, robogó kamionok mellett cirka 40 percet, ennyi idő múlva jön ugyanis a csatlakozás. Mi ezt amúgy eddig stoppolással oldottuk meg, és mindig szerencsénk volt, na de nehogy már stoppolásra alapozzuk a közlekedést! Ha pedig végzek a dolgommal, akár néhány perc alatt is, várhatok 2-3 órát, mert a legközelebbi busz 12-kor (!!!) megy visszafelé. Tehát egyetlen ügyintézéssel elmegy a fél napom.

Nos, erről persze nem az itteni hivatalok tehetnek, és mivel most róluk akarok írni, rögtön dicsérni is kezdeném őket. Kellemes, felújított terek, szintén minimális várakozási idők, és végtelenül segítőkész ügyintézők, akik láthatóan a hozzájuk fordulókkal, nem kicseszni akarnak, inkább segíteni nekik.

Nem úgy, mint Vácott. Igazából mi közöm van nekem ehhez a városhoz? Nem hogy egy járás, még csak nem is ugyanaz a megye. Ide viszont óránként jár a kis piros vonat, könnyen bejutok, könnyen hazajutok, és a vonatot amúgy is sokkal jobban szeretem, mint a buszt. (Éljen a börzsönyi kis piros!) A városközpontban kettő kormányablak is található. Itt szerettem volna a fiamnak útlevelet csináltatni. Nyáron utazik Kanadába az öcsémhez, aki szeretné mihamarabb intézni a repülőjegyét.

Hétfőn be is mentünk, majd egy óra várakozás után a nő kérte tőlem az édesapa hozzájárulását. Mondom az nincs, mert elváltam, de itt a váló-papír. Sajnos túl precíz volt a nő, átolvasta, így kiderült, hogy véletlenül nem a jogerős papírt vittem el magammal, hanem a másikat, a régebbit (ahol még lehetett volna fellebbezni). Oké, ez az én saram volt, de szerintem az ő emberségén múlott volna, hogy elfogadja-e így is (nem kellett se lefénymásolnia, se iktatnia, csak ránézni, hogy tényleg én vagyok a gyerekem törvényes képviselője). Réka síkideg, elment 3 óra a nagy semmire, folyt. köv. két nap múlva.

Kedden a férjem járt Vácott félig-meddig pórul. A választásokkor kiderült, hogy lejárt a személyi igazolványa. Persze akkor és ott megoldotta a dolgot, hazasietett, majd újra vissza az útlevelével, és ezzel tudta magát igazolni. De sürgette a dolog, hogy új személyit csináltasson. A váci 1. kormányablaknál több mint egy óra várakozást követően a nő megkérdezte tőle, hogy van-e jogosítványa. Nincs. És útlevele? Naiv válasz: Az van. De persze nem volt ott nála, ki hurcolássza magával napi szinten az útlevelét? Akkor pá, ennek hiányában nem is csinálták meg neki. Síkideg lett, de később jött az ötlet, hogy megpróbálkozik a 2. kormányablaknál is, hátha. Itt is kérdezték, hogy van-e útlevele, rutinos volt, nemmel válaszolt, így hát egyből elintézték neki a személyit nélküle. Nooormáááliiis?

Szerda: most ismét Rékán a sor, útlevél-csináltatás, 2. felvonás. Indulás 14.30 Nógrád. Vonat Vácra. Első helyszínünk a 2. kormányablak. Egyórás várakozás. Amikor sorra kerülünk, egyből dugom a nő (másik volt, nem a hétfői) orra alá, hogy jogerős! Elkezdi olvasni, hogy (idézem szó szerint): A gyermekek szülői felügyeleti jogára a felperest (ez én volnék) jogosítja fel. Azt mondja, ebből nem derül ki, hogy én vagyok a fiam kizárólagos törvényi képviselője (Neeem???) Mondom neki, hogy ugyanezzel a papírral intéztem két éve a lányom útlevelét, a fiam továbbtanulását, sehová sem kellett az apja aláírása. Neki kellett volna. Mondom „csöppet” idegesen, hogy ex-férj 200 km-re lakik tőlünk, és nem kommunikálunk egymással. Nem baj, ő így nem intézi el az útlevelet. Nooormáááliiis???

Réka síkideg, de később jön az ötlet, hogy – férje esetén felbuzdulva – megpróbálkozik az 1. kormányablaknál is, hátha. 16.40. Portás bácsi közli, hogy lehet, hogy aznap már nem is kerülünk sorra (ügyfélfogadási idő 20.00-ig, várakozók száma mint csillag az égen). Nem adjuk fel, sorszámot húzunk, gyorsan elrohanunk vásárolni meg fagyizni. Mire visszaérünk, várakozók száma nemhogy apadt volna, még nőtt is. Portás bácsival szóba elegyedünk, kiderül, hogy ha a gyerek elmúlt 14, egyedül is intézhet mindent. Útlevelet is??? Igen, bólogat. Biztos? Persze! Oké, mi elhisszük, várunk. Várunk, várunk, kereken kettő és negyed órát. Gyerekek közben kint fogócskáznak, bújócskáznak, Kende ötször körbefutja az épületet, stb. 19.15. Bejutottunk! Kérdés: Hány éves a gyerek? 15, tehát intézheti egyedül az útlevelét. Dehogyis, csak a személyit, lakcímkártyát, útlevélhez 18 éves kor alatt szülő kell. (We love portás bácsi!) Sebaj, ott van nálunk a jogerős váló-papír. Ügyintéző végignézi, és simán azt mondja: oké (Réka szívéről a mázsás kő legördül). Esetleg lehetne sietni, mert jó lenne a 19.39-es vonatot elérni? Lehetett! Még egy sütizés is belefért. Hazaérés: 20.30! Hat óra, „némi” idegbaj után sínen az útlevél. Cirka másfél hét múlva várhatóan meg is érkezik.

Magyarország jobban teljesít…

2018. április

(Hogy ez a cikk pozitív hangulatú legyen, teleraktam a szép virágaink fotóival...)