Váci témanap

Hívhatjuk ezt „magyarul” projektnapnak is, egy ilyet terveztem be a gyerekeknek a helyismeret élővé tétele érdekében. Szeretem a „projekteket”, és nagyon nem szeretem a tantárgyak külön szedését, ezért amikor csak tehetem, összekapcsolom az egyiket a másikkal. Helyismeret keretében kirándultunk már a nógrádi várba, megnéztük a temetőt és a tájházat. Most eljött az idő, hogy kicsit távolabb merészkedjünk a falunktól: Irány a város!

A váci témanapon főleg a földrajz dominált, de volt benne történelem és művészet is. Végül is a Börzsönyi ÉletIskola hét diákja jött el velünk a hozzánk (szinte) legközelebb eső városba. (Igazából Rétság a legközelebbi, de az valójában nem több egy nagyra nőtt falunál.)

Nagyon sokat készültem előtte! Térképeket szereztem be, elolvastam mindent a látnivalókról, és feladatokat állítottam össze nekik.

A kis pirossal bevonatoztunk Vác city-be, ahol pisilés és pékségezés után a gyerekeket két csoportra osztottam. Kettő használható térképet sikerült ugyanis elhoznom a Tourinform-tól Vác belvárosáról, amin rajzokkal ábrázolják a műemlékeket, és mindegyiknek van egy száma is. Ez adta az ötletet a nap menetéhez. Én mindig elmondtam nekik, hányas számú látnivaló következik, ők azt megkeresték a térképen, betájolták, majd megtalálták a valóságban is.

A Szent Rókus kápolnával kezdtük, ami mellett gyakran szoktunk elhaladni, de most a nyitott ajtaján és a rácson át be is kukkantottunk, és a gyerekek azt is megtudták, hogy a pestisjárvány után épült fogadalmi kápolnának.

Ezután az evangélikus templomhoz mentünk, ami sajnos zárva volt, de messziről is megcsodálhattuk egyedi, öntöttvas toronysisakját.

A Siketek Intézetét már a főtéren kellett megkeresniük, a bordó épület majd kiszúrta a szemüket.

Itt több műemlék is állt egy kupacban, nem sokkal odébb például a Nagypréposti Palota.

Kicsivel mellette pedig a művészet galériaként működő Pannónia házat találták meg. Ketten erre a múzeumra szavaztak később, de sajnos alulmaradtak.

Mi Vác belvárosában két helyen is láttuk a régi városfal és kapu maradványait. Az északira fel is másztak a gyerekek, ez az úgynevezett Bécs- vagy Felső-kapu. Itt főleg az együttműködés és egymás segítése volt a próbatétel. (A nagyobbak húzták-tolták a kisebbeket felfelé).

Innen a Váci fegyházhoz mentünk. Ez valójában nem volt betervezve a programba, de a kíváncsi kérdésekből rájöttem, hogy a gyerekeket tökre érdekli, milyen is igazából egy börtön. Előtte „megcsodálták” az 56-os emlékművet, meg az emléktáblákat, ennek kapcsán meséltem nekik egy kicsit a forradalomról, és felolvastuk, a városban milyen események történtek ekkor.

Vác egyik nevezetes építménye a Diadalív, amit anno Mária Terézia látogatásának tiszteletére építettek. Méghozzá olyan gyorsan (5 hónap!), hogy a királynő nem mert alatta áthajtatni, inkább kiszállt hintójából, és elsétált mellette. („Hát ez tök hülye!” – summázták véleményüket a gyerekek.) Beazonosítottuk rajta a domborműveket, és mi persze át mertünk menni alatta.

Innen végre kiértünk a Duna-partra. Megpihentünk egy szocreál nőszobornál („Miért néz ki úgy, mint egy férfi???”), megnéztük a vízen a sárkányhajókat, és a csónakház oldalán megtaláltuk falunk híres szülöttjének, az helyi iskola névadójának, Hesz Mihálynak a képét is.

A Hegyes torony Vác egyetlen megmaradt középkori épülete, ami ma lakóházként funkcionál. A gyerekeknek annyira tetszett, hogy többen mondták: ők is szívesen laknának benne.

Amikor a kikötőhöz értünk, pont indult át a komp Tahiba. A közelben, Szent Erzsébet szobránál tízóraiztunk.

Sajnos a görög templomot zárva találtuk. Megtudtuk viszont, hogy a Városháza helyén korábban török fürdő működött. A sárga épület tetején Justicia istennő szobrát láttuk mérleggel kezében.

Ezután a templomoké lett a főszerep. A fehérek domonkos rendi temploma mellett is többször elhaladtunk már korábban, de most be is néztünk. Oldalában Szent Hedvig kútja található, ennek kapcsán meséltem nekik Nagy Lajosról és Mária királynőről is.

A strand irányába haladtunk tovább – itt szomorúan konstatálták, hogy április lévén még zárva van. Csak a Szent Anna piarista templom volt itt nyitva, ahova mi is belátogattunk. Előtte áll a Szentháromság szobor, amin a sok zűrzavaros alak között azért sikerült az Atyát-Fiút-Szentlelket beazonosítanunk.

Vác legnagyobb temploma, legismertebb nevezetessége, egyben jelképe is a Székesegyház. Annyira kihaltnak tűnt, a hatalmas, nehéz kapu se nyílott elsőre, azt hittük, zárva van. Végül is egyikük megtaszajtotta, így bebocsátást nyertünk a dóm belsejébe, ahol megcsodáltuk a freskókat. Érdekessége, hogy van egy nagy kupolája, azon egy kis kupola, plusz még egy félkupola is.

Innen a Püspöki palotához mentünk, megnéztük, legalábbis kívülről, hol lakik a híres váci püspök. Sajnos nem láthattuk a parkját sem, a borospincéit sem.

A ferencesek templomát épp tatarozták, csupa állvány volt az épület, nem valami szép látvány. Innen jutottunk ki újra a Dunához. 

A folyóra néz a régi várfal, rajta I. Géza szobra. Ő győzte le ugyanis Salamon királyt. Géza a mostani város helyén lévő erdőben vadászott, amikor megjelent neki a csodaszarvas, agancsa között égő gyertyákkal. Ennek az élménynek a hatására fogadta meg, hogy győzelem esetén ezen a helyen egyházat alapít, innen ered a váci püspökség. Vác lett a kedvenc lakóhelye. Mindezeket az eseményeket előre megjósolta neki az erdőben élő remete, akit úgy hívtak, hogy… („István? Béla?” „Nem!”) Vác!!!

Alig várták a gyerekek, hogy a partra érve játszóterezhessenek végre. A drótkötél meg a mászó-fal volt a legnagyobb kedvenc. Miután kimozogták magukat, a Pavilonnál lepihentünk egy kicsit. Itt kaptak egy feladatot is. A két csoport versenyzett egymással, a látnivalókról szóló tájékoztatókban kellett mindenféle adatot meg évszámot kikeresgélniük. Mivel igazából utálom a versenyeket, a végén mindenki nyert egy-egy müzli-szeletet.

Amit a játszótérnél is jobban vártak, az a fagyizás volt. A fagylaltokkal kiültünk a Március 15. térre, de itt persze elcsábította őket a szökőkút. A nagy melegben, a tűző napsütésben jól esett lehűteni magukat a hűs vízzel. A pancsolás a végére persze fröcskölő-partivá alakult át.

A főtéren állt valaha a Szent Mihály templom, ennek a romjaira telepedtünk le a második feladathoz. Ez egy totó volt, ami azt volt hivatva ellenőrizni, mennyire figyeltek oda a nap során a gyerekek arra, amiket olvastam, meséltem a látnivalókról. Mondjuk úgy, hogy nagyjából… Igyekeztem poénos lehetőségeket is kitalálni, pl. hogy Mária Terézia a terroristáktól félt, vagy hogy azért konzerválódtak a múmiák, mert láva ömlött a kriptára.

Őket, mármint a múmiákat néztük végül meg, a Memento Mori Múzeumra esett ugyanis a legtöbb szavazat. Itt már a férjem is csatlakozott hozzánk. Kisfilmeket vetítettek nekünk a város történelméről, láttunk régi feszületeket, rózsafüzéreket, Bibliát. Még érdekesebb volt a holttesteken szinte teljesen ép állapotban megtalált ruhák és lábbelik kiállítása. Aztán lementünk a pincébe, ahol megnézhettünk néhányat a 262 díszes koporsó közül, valamit három „csodálatos” múmiát. A legnagyobb sikert talán az a térkép aratta, ahol megtalálták szinte az összes olyan nevezetességet, amit ennek a gazdag napnak a során bejártunk.

2018. április