2019. szeptember 21., szombat

Otthonunk

Egy hét alatt rengeteget változott az otthonunk!
Meg is mutatom nektek, miben:
Önző módon a saját szobámmal kezdem. Ami ugyebár egyelőre félig-meddig csak az enyém. A beépített szekrény mindkettőnk ruháival van tele, és sokáig ez volt a közös hálónk is. Azonban fél éve felköltöztünk az új hálókuckónkba, mostanra pedig elérkezettnek láttam az időt, hogy megváljak a régi ágytól.  Ezt a házikóval örököltük, most pedig egy helyi párt segítettünk meg vele. 
Pár napig ilyen ideiglenes volt a szoba, szép lassan berendezve a személyes tárgyaimmal, a fal mellett azonban letakart ágyneműkkel, hálózsákokkal. 
Aztán (hála VP Gábornak!) megérkezett az új ágyam. Méghozzá a Marketplace-ről. Mostanában ugyanis ez az egyik hobbim. Használt bútorokat és lakáskiegészítőket vadászok a netről, a facebook hirdetős oldaláról. Többek között lámpákat, szőnyegeket, meg most ezt az ágyikót. (Folyamatban vannak a terasz-székek, illetve az éjjeliszekrények is.)
Ez az ágy kissé megtévesztő, mert hiába van az én szobámban, nem én fogok rajta aludni. Továbbra is a közös hálókuckónkban hajtom álomra a fejemet. Ez az ágy egyrészt vendégágy lesz, másrészt rajta kucorogva lehet majd írogatni, meditálgatni, bár már a lányaim is lestoppolták, hadd próbálják ki, sőt, szerintem amikor Zoli nincs itthon, én is teszek vele egy próbát.
Habár ágyneműtartója feleakkora, mint a régi franciaágynak, elfér benne az összes lepedő, paplan- és párnahuzat. Alá pedig ideiglenesen a hálózsákok. 
Aztán, hogy kellőképpen "rékás" legyen, letakartam a jól megszokott lilás ágyterítővel.
A képen látszik még pár dolog, ami majd kikerül a szobámból, például Zoli családi fotói, illetve a "tévé" (filmezéshez használt képernyő), amit azért jótékonyan eltakar a selyemkép. 
Batikolt párhuzat, sólámpa és rattan ülőke - mostantól ezek fokozzák a dob, az álomfogó, a saját fényképeim, illetve a marokkói kiegészítők adta alaphangulatot.
A Marketplace-en találtam egy hölgyet, aki szép rongyszőnyegeket készít - olcsón. Rendeltem is tőle többféle színben és méretben, az egyikük a fenti képek egyikén látszik, és a szobámat ékesíti. Ez pedig a nappali térbe került.
Ez a klassz szőnyeg vezet át a nappali térből az étkezőbe, egészen a kályháig.
Ez a szőnyeg arról nevezetes, hogy most már rajta végzem a szokásos reggeli torna-gyakorlataimat.
A lányaim szerint ezek a pici szőnyegek a legcukibbak: az egyik az előszobába került, a másik pedig egyelőre a fürdőbe. A hölgy azonban megígérte, hogy direkt ide majd egy türkiz-színűt is készít nekem, és akkor valamelyik lánykám megkaphatja ezt a cukiságot. 
Családunk egyik kedvence, a tűzpiros tűzhely fölé felkerült végre a pára-elszívó.
Érdemes megfigyelni a balett-mozdulatot, amivel Zoli a konyhapulton egyensúlyoz. Most teszi fel a kürtő tetejét. 
A látszat csal, a szagelszívó már fent van, de egyelőre még nem működik. A csövet nemrég szerezte be hozzá a férjem, ha legközelebb itthon lesz, beindul a faház párátlanítása, ami különösen a téli időszakban fontos. Amikor sokat vannak csukva az ajtók-ablakok, akkor a nyirkosság nem tenne jót a sok faburkolatnak.
Egyik nap, amikor hazajöttünk a lányokkal a suliból, rengeteg faanyag várt minket. Csakúgy, mint a belső faanyagokat, a külsőket is Felvidékről rendeltük meg. A tanítás-tanulás után tehát azzal töltöttük a délutánt, hogy a gerendákat, léceket és lambériákat mind lepakoltuk. Másnapra éreztem is rendesen a vállamat.
Most még becsomagolva, felstócolva állnak, de nemsokára ezekkel fogjuk beburkolni a házunkat. Nagyon várom, hogy szép, kissé legömbölyített lambéria fedje majd be a faházat.
Előtte azonban a külső szigetelésbe fogtunk bele. Először is Zoli előkészítette a fakereteket.
Állvány, valamint egy kisebb és egy nagyobb létra segítségével értük el a magasabban lévő részeket.
Ma reggel 8-kor kezdődött a munka, a fiúk méretre vágták azokat a deszkákat, amelyekre később ráhelyeztük a szigetelőanyagot.
Nagyon hideg volt reggel, munka előtt a lányok az utcán melegítettek be egy kis mozgásos játékkal.
Leginkább Virág vágta méretre a kőzetgyapotot.
Szép lassan bekerültek a gyapot-táblák a fakeretek közé.
Az ablak körül már nehezebb volt kicentizni az anyagot. A spaletta már a múlté. 
A kis fürdő-ablakok körülötti tér még nagyobb feladatot adott, de megbirkóztunk vele.
Néha én is felmásztam a magasba. (Ott is reggeliztem.) Vagyis: felküzdöttem magamat, miközben Kende egy másodperc alatt pattant fel az állványra. A munka szüneteiben ő kiépített magának egy ugrató-pályát a kertben, és a meredek domboldalon száguldozott le biciklivel.
A kislányok pihenőidejükben botokat faragtak, naspolyát eszegettek, és bunkiztak a bokrok sűrűjében.
Nagy megkönnyebbülés volt, mire végre teljessé vált a keleti házfal szigetelése. 
A kőzetgyapotra párazáró fólia került, egyrészt, hogy a későbbiekben ne nedvesedjen a fa és a szigetelés, másrészt hogy most, míg a külső burkolás még várat magára, védje a falat az esetleges csapadéktól.
A fiúk kivágták a fóliát az ablakoknál, mi pedig Nagymamival betömködtük a réseket a régről megmaradt üveggyapot fecnikkel. 
Megkezdődött a déli oldal előkészítése is a későbbi szigetelésre. Nagymami épp libikókázik.
Most ilyen a házunk előről, de lesz ez még szebb is néhány hét múlva.
Itt a Börzsönyben már most nagyon hideg van. Egyik reggel már láttuk, hogy deres a rét! Nálunk sokkal korábban fel kell készülni a télre, mint másutt. Ezért Zoli az új láncfűrésszel felvágta a tűzifa egy részét.
A kályhánk 3 éves, megérett egy kis belső tisztításra és felújításra.
Zoli belülről betapasztotta a réseket, különös tekintettel a meglazult ajtóra, Kende pedig kívülről kente le a repedéseket, foltokat.
Ma este pedig elérkezett a nagy esemény, az első idei begyújtás. Mivel ma reggel kint 3, bent pedig 13 fokra hűlt a hőmérséklet (tudjátok, ez itt a Börzsöny), azt hiszem, épp itt volt az ideje a tér felmelegítésének. Imádom a tűz látványát, a fa pattogását, a jó meleg csikótűzhelyünket!
Nem bírom ki, hogy a végére ide ne rakjak egy zöldséges fotót. Nagymami mára ugyanis rengeteg kaját hozott nekünk, ezért én egy kis házi zöldséggel láttam őt el: paradicsom, paprika, cukkini, zöldbab került a budapesti ház konyhájába.
Fárasztó, de tevékeny és termékeny hetet zárt a családunk. 
Ház-felújítás folyt. köv. október közepén.

2019. szeptember









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése