Advent negyedik hete is nagyon zsúfolt lett számunkra. De ez épp így volt a jó. Kezdjük azzal, hogy vasárnap egész egyszerűen elfelejtettük meggyújtani a negyedik gyertyát. J
Hétfőn volt nálunk az utolsó igazi tanítási nap, de én úgy időzítettem, hogy a komolyabb számonkéréseken már a múlt héten legyünk túl minden csoporttal. Mivel mindenki megírta a témazárókat, lefelelt és megcsinálta a projektet is, a végére némi lazulás maradt. Mindig így csinálom, hogy a Téli Szünet előtti utolsó órákon már csak az éneklésé és a játéké legyen a főszerep. Vittem a gyerekeknek sok angol nyelvű karácsonyi dalt, kinyomtattam a szövegeket, együtt énekeltünk, a nagyobbaknak mindenféle feladat is járt hozzá, a kisebbekkel pedig a kedvenc angol játékaikat játszottuk el. A végére azért már „kissé” untam a „Last Christmas”-t. J
Kedden rövidített óráink voltak, majd iskolai karácsonyi ünnepség. A harmadikosok már napok, sőt, hetek óta készültek az előadásukra. Nagyon kedves a szívemnek ez az osztály (ha jól számolom, én leszek két év múlva az osztályfőnökük), köztük is egy kedves, angyali lányka…
Előtte azonban a furulyatanárnő, Bogi néni lépett fel egy meglepetés produkcióval. Az Ave Mariá-t énekelte, de valami hihetetlenül csodálatos, tiszta, operaénekesi hangon. Tanároknak-diákoknak egyaránt elakadt a lélegzete, leesett az álla, stb. Senki se gondolta, hogy ennek a fiatal nőnek ilyen kincs lakozik a torkában!
Aztán a gyerekek adtak elő egy mesét és egy történetet. A négy gyertya meséje a hitről, békéről, szeretetről és reményről szólt.
A klasszikus betlehemesben elindult Mária és József, de se a gazdag, se a szegény ember nem engedte őket be, így végül barlangban (istállóban?) találtak szállást.
Az angyalok megjövendölték Jézus érkezését, útra kelt hát hozzá a három pásztor, majd a három király (napkeleti bölcs) is.
Az előadást egy közös dal zárta. Gizi néni zongorakíséretével egy karácsonyi éneket adtak elő a gyerekek.
Délután aztán másfajta élményben volt részem. Átmentem Diósjenőre a Boróka Házba, ahová a Nógrád Szíve Hagyományőrző Baráti Kör tagjai látogattak el, és adtak elő egy klasszikus falusi betlehemezést, szlovák nyelvű dalokkal és versekkel némileg kiegészítve.
Nekem az Öreg tetszett a legjobban, persze, mert ő a legviccesebb szereplő, bár a kisgyerekek számára a botjával kissé félelmetes is. Idén Imre bácsi szerepét Zalán vette át.
Ez igazából a Fény Ünnep keretein belül zajlott. Hiszen ez december 21-e volt, a Téli Napforduló napja. Számomra valójában ez az igazi karácsony. Amikor a leghosszabb az éjszaka és a legrövidebb a nappal. Ez az év utolsó sötét napja, ekkor ér véget nekem az év is. Majd megszületik a Fény!
A Boróka Házban fenyőágakból spirált alakítottak ki. A Waldorfos időkben, aztán meg Széplakon láttam ilyet utoljára. Itt ugyan nem voltak meggyújtandó mécsesek, de azért végigmentem rajta. Érdekes érzés volt először egyre beljebb haladni, a spirálba is, és jelképesen önmagamba is, utána pedig kifelé menni, nyitni a világ, az emberek felé.
A tűzgyújtásról aztán lemaratunk, mivel mentünk át Nógrádra, hiszen ott évadzáró női kört tartottunk. Ezúttal Ágotánál, aki lekváros palacsintával és forró szörppel várt minket. A zenehallgatás során kicsit visszamentünk kamaszkorunkba (Depeche Mode, Guns’n’Roses, Queen, Republic), a beszélgetés pedig nagyon jól esett mindenkinek.
Amikor másnap kinyitottam a szememet, meglepetten láttam, hogy odakint minden csupa fehér. Újra esett a hó Nógrádon, és mi bizakodtunk abban, hogy idén végre fehér karácsonyunk lesz.
A nagybevásárlásra Kincső kísért el. Kicsit olyan volt az életérzés, mint mikor Széplakról Kaposvárra jártam vásárolni, vagy mikor Bécről Szigetvárra, esetleg mikor Henyéről Tapolcára. Hátamon a vázas túrazsák, kezemben vászonszatyrok, Kincső hátán hátizsák, kezében vécépapír és felmosórúd, stb.
Minden dugig megrakva cuccal. Nem mértem le, de jó nehéz volt, az biztos. Mint valami málhás szamarak, úgy vánszorogtunk haza; csak az adott némi örömöt, hogy hóban bandukoltunk, és útközben csodáltuk a hófehér tájat.
A nagylányoknak „csupán” azt a feladatot adtam ki aznapra, hogy tegyenek rendet a szobájukban és takarítsák ki. Nagyon ráfért már. Némileg át is akarták tologatni a bútorokat. Először csak pakolásztak, porszívóztak, na de itt volt Kende, a fő-fő házrendező, szerelő, építő, és egy ötlettel állt elő. Hadd szedjék szét a beépített szekrényt! Utálják, csak a helyet foglalja, kényelmetlen benne pakolni, nagyobb lenne a tér, stb. Tőlem, gyerekek, csináljatok bármit, csak a végére legyen rend és tisztaság.
Nekiálltak fúrni-faragni, hallottam kalapács kopácsolását, a csavarhúzó hangját, láttam, hogy viszik lefelé a szekrényajtókat, felfelé a polcokat. Hallottam, hogy a négy gyerek totális egyetértésben, egymással szuperül együttműködve vitte véghez ezt a projektet.
Reggel a postaládánkban egy hóemberes fa-díszt találtunk. Amikor felraktam a fotóját az Almáskert csoportba, kiderült, hogy mások is kaptak hasonló meglepetés-díszt, de az adventi manó kilétére nem derült fény.
Viszont más adventi manók minden nap számozott borítékokban ünnepi üdvözletet dobnak be a falu más-más utcáiba, különböző házaihoz, ismeretlen emberekhez. Ezekről a manókról a következő bejegyzésemben lerántom a leplet. J
Idén nálunk december 23-ára esett a Karácsony. Én már reggeltől előkészítettem mindent, a házat, a konyhát, előfőztem, sütöttem ennivalókat, Kincső pedig gyümölcssalátát készített. Ekkor csomagoltam be az ajándékokat is, pontosabban: én soha nem csomagolok be semmit, a dolgokat csak dísz-zacskókba teszem, így azokat jövőre ugyanígy fel lehet használni.
11 óra tájban megérkezett autóval Nagymami és Ottó, Virág és Dávid. (Bori sajnos mégsem lehetett aznap körünkben. L ) Nagyon tetszett nekik a fehér táj, de jól esett bent lenniük a cserépkályha melegénél. Virág nagyon rákészült az ünnepre, szép frizura, smink, csinos ruha. Berakott karácsonyi zenéket is, de amikor megszólalt az „All I want for Christmas”, akkor kicsit kiakadtam. J
Megszavaztuk, hogy mi legyen előbb az ajándékozás vagy az evés. Mivel többen voltak a kíváncsiak, mint az éhesek, ezért az ajándékozás nyert. Kincső előre készített mindenki számára kis ültető-kártyákat, így az adott névhez került az asztalra az illetőnek szánt összes ajándék.
Tavaly egyszerre bontottuk ki őket, de most látni akartuk, ki mire hogy reagál. A kicsiknek türelmetlenül kellett várakozniuk, mivel ilyenkor kor-sorrendben haladunk. Ottó számára talán az a kép volt a legkedvesebb, amit Virág egy közös római fotójuk alapján rajzolt.
Én azt adtam mindenkinek, amit kért. Virágnak hozzájárulást a jogosítványhoz, Kendének egy házépítős könyvet - online tanfolyamot, Csillagnak és Tündérnek könyveket, Kincsőnek pedig pénzt telefonra. Nagymami kozmetikai termékeket kapott tőlem, Ottó csemegéket, Dávid pedig ugrókötelet az életmódváltáshoz. Mindenki kapott kézműves terméket is, pl. szappan, gyertya vagy foltvarrott dísz, hogy támogassam a helyi alkotókat, termelőket. A gyerekek közösen kaptak társasjátékokat és kézműves, művészi kellékeket is.
Én főleg praktikus dolgokat kaptam a házhoz, háztartáshoz, pl. új zuhany, edényszárító, sőt, pálinkáspohár! Megjegyzem, még mindig nem iszom alkoholt, csak azért kaptam, hogy tudjak másokat kínálni. Elég ciki volt nyáron a házavatón bögrékbe tölteni a pálinkát. J Virágék szépséges illóolajos-mécseses aromalámpát adtak nekem. A legnagyobb ajándék pénzbeli hozzájárulás volt az új kerékpáromhoz, amit majd tavasszal veszek meg.
A húsosok töltött káposztát ettek, a vegák rántott sajtot és/vagy szója-fasírtot, krumplipürével és/vagy rizzsel. Utána pedig az asztalt megrakodtuk sütivel.
Volt diós-mazsolás és mákos bejgli, zserbó, hókifli, csokigolyó, gyümölcssaláta, sósnak pedig sajtos rúd. Ezen kívül szaloncukor, drazsé, asztalt gyümölcsök és sok másféle édesség. Soha nem értettem ezt a karácsonyi zabálást, én ettem egy normál adagot a főtt kajából, és pár falat édességet. A többit majd szépen beosztom későbbre.
Evés után a gyerekek először lent kezdtek el játszani az egyik játékkal, aztán felvonultak a tetőtérbe, hogy felavassák a másik társast. Mi felnőttek lent beszélgettünk, pihengettünk, Nagymami a legerélyesebb tiltakozásom ellenére is elmosogatott.
Aztán ahogy sötétedni kezdett, felcihelődött a társaság. Nagymami és Ottó, Virág és Dávid mentek haza, ők utána otthon ünnepeltek tovább, a többiek maradtak. És rájöttünk, hogy idén megint elfelejtettünk csillagszórót gyújtani.
Először úgy volt, hogy a gyerekek 24-én mennek az apjukhoz, de ez egy napot tolódott. Úgyhogy négy gyerek még egy kicsit itthon boldogított, aminek azért is örülök, mert van ki elpusztítsa a rengeteg megmaradt kaját. J
Ma, amikor a legtöbb család a Szentestét ünnepli, mi melóztunk. Tudom, fura, de ugye mi már túl vagyunk a Karácsonyon. Én tripla mosást rendeztem (hogy legyen mit elvinniük magukkal az útra), takarítottam, rendezkedtem, mosogattam, és hasonló fincsiségeket csináltam. A fentebb említett maradékok miatt szerencsére sütni-főzni nem kellett. A gyerekek hosszas (egyre emelkedettebb hangú) egyeztetés után végül kivonultak, és rendbe rakták a sufnit, nagyjából legalábbis, valamint felpakoltak pár heti tűzifát a teraszra.
Anyjuk ugyanis egyedül lesz itthon pár napig. Míg ők az esztergomi Aquaszigeten fürdenek, majd a Bakonyban ünnepelnek, számomra elérkezett a jól megérdemelt pihenés ideje. Sehol egy gyerek (se saját, se tanítvány), nem (alig) kell majd házimunkát végeznem, a tanításra pedig egy percet se gondolok majd.
És hogy mi vár rám? Napközben torna, séta, ha a tó befagy, akkor korcsolyázás, ha hó lesz, akkor szánkó, hógolyó, stb., aztán szórakozás, olvasás, írás, filmek, zene… És úgy összességében: kikapcsolódás és pihenés. Rám fér. És mindenkire.
Legyen minden kedves Olvasómnak áldott karácsonya!
2021. december
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése