Idegenvezető lettem!

Elérkezett a várva várt pillanat! A nap, a hét, az év híre, hogy idegenvezető lettem! Október 10-én sikeres írásbeli, tegnap, 28-án pedig szóbeli-gyakorlati vizsgát tettem. Így turisztikai technikus szakmát szereztem, idegenvezető szakirányban.

Mennyi időt, pénzt, és energiát fektettem ebbe bele, te jó ég! Ha mindent összeszámolok, félmillióban is benne van ez az egész. Egy éven keresztül minden második hétvégémet Budapesten töltöttem a képzésen, ahol főleg elméletet tanultunk. Ezen kívül volt néhány közös városnézés, valamint sok helyszínt magánszorgalomból jártunk végig a csoporttársaimmal. Otthon rengeteget tanultam, olvastam, kutattam. Anyagokat szerkesztettem, túrákat raktam össze.

Alapvetően nagyon felkészültnek éreztem magamat, de közvetlenül a vizsga előtt rámtört a jeges rémület. A józan eszemmel tudtam, hogy sikerülni fog, mégis parázni kezdtem. Érthetetlen, hogy érettségivel, egyetemi vizsgákkal, nyelvvizsgákkal a hátam mögött miért jött rám a pánik. De fontosnak érzem leírni nektek ezt is, hogy tiszta képet kaphassatok rólam. Hogy lássátok, a vidám mosoly mögött azért húzódott kétség, félelem, bizonytalanság is.

A helyzetet nem könnyítette meg anyukám költözése, és kettőnk egészségi állapota sem. Úgyhogy a vizsgára egy átpakolászott hétvége után, egy csigolya-roppant, köhögős anyuka mellől, a betegségből csak félig kilábaltan, iszonyatos fejfájással és kialvatlanul mentem el.

Szeretem a hármas számot, és úgy adódott, hogy mind a három feladatnál harmadikként kerültem sorra. Ennek amúgy nagyon örültem, mert ha már valamin túl kell esni, akkor essünk rajta túl a lehető leghamarabb.

Idegenvezetés módszertanból a fürdőket húztam. Meséltem a római és török fürdőkről, történelmi és strandfürdőinkről. Hőforrásokról és termálvízről, az egykori Fürdő-sziget és a Dagály kapcsolatáról, a Hősök tere régi kútja és a Széchenyi fürdő közti összefüggésről.

A buszos városnézésen az egyik legnehezebb rész jutott nekem, a Göncz Árpád városközponttól a Róbert Károly körúton át a Hungáriáig. Itt aztán tényleg nincs semmi különösebb látnivaló. Ezért itt főleg Károly Róbertről, illetve Budapest úthálózatáról és vasúti közlekedéséről beszéltem. Életemben először ültem az idegenvezetői széken, és beszéltem buszos mikrofonba!

A Hősök terén kiszálltunk, és gyalogos séta keretében kellett beszélni a térről, és az ott látható szobrokról, angolul. Nekem Szent István vége, illetve Szent László jutott. A történelmi adatokon kívül hozzájuk kapcsolódó történeteket, legendákat is meséltem.

Ezután a csoporttal a következő útvonalon jártuk be Budapestet: Andrássy út, Széchenyi tér, rakpart, Margit-híd, Buda, Víziváros, Erzsébet-híd, Pest, majd vissza a Hősök terére, onnan pedig az iskolához. Míg a többiek még javában vizsgáztak, én megkönnyebbültem dőltem hátra, és élveztem a városnézést.

A vizsgabiztosok kedvesek és segítőkészek voltak, oldott hangulatot teremtettek. Elérték, hogy mosolyogjunk, sőt, nevessünk is ebben a stresszes helyzetben. Osztályfőnökünknek, Judit tanárnőnek ajándékkal és virággal köszöntük meg az egész éves munkáját.

Némi adminisztrációs szünet után megkaptuk a bizonyítványainkat. A tanév során az összes tantárgyból jeles osztályzatot szereztem. Azt pontosan nem tudom, hogy a vizsga különböző részfeladatain milyen eredményeket értem el, de az összesített végeredményem 92%, azaz jeles lett! A vizsgabiztosok szerint a csoport átlagon felüli színvonalú volt, mindenki nagyon szépen teljesített.

Rettenetesen elfáradtam, és nemcsak a vizsga miatt. Hétvégén ugyanis anyukám költöztetése zajlott. Tudom, ennél „remekebb” időzítés nehezen lehetett volna kitalálni. Ráadásul szegény még mindig nagyon vacakul van egészségileg, ezért az egész család segített neki. 

Összepakolás és selejtezés Józsefvárosban, kipakolás és utó-selejtezés Újlipótvárosban. Kende autóval fuvarozott, mi a lányokkal csomagokat raktunk össze és hurcoltunk le-föl.

Ez a lakás azonban csak átmeneti, innen szeretne továbblépni. Túl kicsi, túl zsúfolt. Szeretnénk, ha megtalálná azt a tágas, kényelmes, szép lakást, ahol élete hátralévő részét nyugalomban, esztétikus környezetben élheti le. Sorra nézzük a neten az ingatlan-hirdetéseket, sőt, egy helyen már voltam is, és videóhívásban mutattam neki a helyiségeket. Ezután nem bírtam ki, és barangoltam egy kicsit gyerekkorom helyszínén, Óbuda Óvárosában. Itt készültek ezek a fényképek.

Bevallom, sok más mellett a lakberendezés is nagyon érdekel. Úgyhogy ráérős időmben lakásfotókat elemzek, alaprajzokat alakítok át, térképeket böngészek, utcaképeket nézegetek. Lakberendező ugyan hivatalosan biztosan nem lesz belőlem, elég volt az iskolarendszerű tanulásból, de örülök, hogy ennek a hobbimnak most hatványozottan hódolhatok. Alig várom, hogy amikor meglesz a lakás, segíthessek anyukámnak berendezni a teret.

Viszont most ugyebár lett egy új hivatásom, és már csak pár lépés van hátra, hogy ténylegesen elinduljon a munka. Ma beadtam a kérelmemet az idegenvezetői igazolvány iránt, és megigényeltem az Europass-t is. Kb. két hét múlva lesz meg a kártyám, amivel végre hivatalosan is elkezdhetek dolgozni. Mivel számlaképesnek kell lennem, azt is el kell intéznem, hogy egyéni vállalkozóvá váljak.

Aztán: Irány a világ! Várnak az élmények, kalandok! Szeretnék magyarokkal külföldre utazni, illetve külföldieknek bemutatni Magyarország szépségeit. Egészen biztos vagyok benne, hogy a jövő tartogat még sok izgalmat, most azonban nyugodt és csendes időszakra vágyom, amikor végre több nap Budapest után itt lehetek Nógrádon. Élvezem a kertet, a falut, az indián-nyarat október végén, az őszi szünetben.

Apropó: a legkisebb lányom az osztályával október 23-án az abai városi ünnepségen lépett fel. Itt készültek ezek a képek. Az utolsó kép azokat a diákokat ábrázolja, akik egy mongol iskolával kezdtek el testvér-iskolai kapcsolatot kialakítani, online, angolul. Köztük van Kincső is.

Amúgy köszi mindenkinek, aki lájkolta a képet és/vagy gratulált! Fb-os jelenlétem legnépszerűbb posztja lett.

2024. október

Energia libikóka

Élet = Energia. A héten az energiák extra szintre emelkedését, sodró áradatát, de ezeknek megcsappanását, hiányát is megtapasztalhattam.

Nyugodt energia-áramlás…

A hetem első fele csendes, békés volt. Időm nagy része tanulással telt. A budapesti városnézés anyagát szedtem össze, dolgoztam ki, szerkesztettem meg. Én amúgy minden ilyen anyagot felrakok az idegenvezetős fb-csoportunkba, hadd használja más is. Emlékszem, már az általános iskolában úgy hívott engem az orosztanárnőnk, hogy „mankó”, mert mindenkinek segítettem. Ez most is így van; ha valamit tudok, akkor azzal nekem nem lesz kevesebb, ha azt a többiekkel is megosztom.

Érdekes, az otthontanulást már hat éve abbahagytuk, de még mindig keresnek meg ismeretlenek az interneten, és kérik a segítségemet ezzel kapcsolatban. Jól esett ezen a héten is információkkal ellátni egy édesanyát, remélem, sikerül változtatnia a helyzetükön.

Mivel főleg itthon voltam, ezért szabadidőmben kicsit szépítgettem a házat. Kaptam bazsalikomot, a konyhába került, szedtem virágcsokrot, az asztalra raktam.

Szaporodott a fém-dekor gyűjteményem. Már több mozsár, régi vasaló, kávé-kiöntő, daráló, tojásvágó is díszíti a konyhát, a legújabb szerzemény, a mérleg mellett.

Elkészült egy vitamindús zöldségleves, ami a saját szedésű és szárítású bodza- meg hársteával tényleg gyógyító hatással bírt. Persze főleg azért, mert tele volt szeretettel.

Valamint összedobtam egy isteni Réka-féle (azaz húsmentes, reszelt sajtos) rakott krumplit. Mivel a nagycsaládhoz szokott agyammal még mindig nem tudok kis adagokat készíteni, ilyenkor két-három napig eszem, amit főztem-sütöttem.

A hűtőmágnest a barátnőm vette nekem Spanyolországban több mint fél éve, de eddig elfelejtette odaadni nekem. Most kaptam meg, aminek az az érdekes apropója, hogy épp azt beszéltük a családdal, hogy karácsonyra ne tárgyakat, hanem élményeket adjunk egymásnak. A legjobb élmény a közös utazás lehetne, és pont Barcelona is szóba került.

Energia-robbanás…

A hét második felében a tetőfokára hágtak az energiák. A baráti kör egyik kedves tagja Berkenyére invitált minket a házába, ahol kandírozott gyümölcsökkel várt minket. Koccintottunk is egy kis édes furminttal. Az előre bedagasztott tésztából mindenki elkészítette a saját pizzáját a neki tetsző feltétekkel. Az enyém gombás-sajtos lett.

Miután degeszre ettük magunkat, jött a desszert: palacsinta! Ugyan vendéglátónk sokféle lekvárt kínált hozzá, mindannyian a Nutellára szavaztunk. Aztán átvonultunk a nappaliba, ahol kártyát húztunk. Ennek hatására átértékelődött bennem az „áldozat” fogalma.

Innen a csapat nagyobbik része átvonult szokásos kedvenc helyünkre, a Sutiba. Itt vártak ránk még barátok, úgyhogy ismét jó kis barátnős buli kerekedett. Nagyon elememben voltam, öt órán át szinte meg sem álltam. Sokat énekeltem, táncoltam. Felkértek duettre, megpörgettek, vokáloztam, háttértáncos lettem, lett spontán közös éneklés is, egyszóval volt itt szinte minden. A végén levezetésképpen még népdalokat is énekeltünk.

Energia-mínusz…

Aztán eljött a szombat, és vele a nagy fordulat: sikerült totálisan lebetegednem. Ha jól belegondolok, már voltak előjelei ennek az egésznek: csütörtökön kicsit elgyengültem estére, pénteken fájt picit a fejem, de még a szombat reggeli ébredésnél is azt hittem, hogy ez csak múló rosszullét. Hát nem az volt.

Budapesten még volt egy kellemes estém, de utána teljesen összezuhantam. Ehhez tudni illik, hogy én tényleg iszonyatosan ritkán vagyok beteg. Most aztán rendesen ledöntött a lábamról a nyavalya. Szó szerint, annyira, hogy a másnapi próba-vizsgára el sem tudtam menni. Pedig tulajdonképpen ezért mentem be Budapestre, de vasárnap konkrétan képtelen voltam felállni az ágyból. Egész nap feküdtem, és a nap felét átaludtam. Éjjel nagyon jól esett a gondos ápolás, és holnap is érkezik a vitamin-készlet, hogy mihamarabb felépüljek.

Nyilván gondolkoztam az okokon, és rögtön rá is jöttem, mi a csuda ez. Nagyon ki voltam merülve mostanság. A sok tanulás, anyukám csigolya-összeroppanása, átköltöztetésének előkészítése, ez egy kicsit sok volt nekem. Keveset aludtam, keveset voltam kint a levegőn. Legyengült az immunrendszerem, és betalált a kórság.

Meg ha az ember ugyebár túlpörgeti magát, és nem pihen, akkor majd az univerzum szépen gondoskodik róla, hogy pihenjen másképp. Ha kell, akkor így rákényszerülve. Nos, nekem egy nap pihenés megvolt, de aztán meg kellett járjam Székesfehérvárt. Ha már ott voltam, mászkáltam kicsit a belvárosban, ott készültek ezek a képek.

Nagyon nem esett jól ilyen állapotban buszozni-vonatozni-metrózni 180 km-t. Viszont kellemes volt a nógrádi réten a napsütésben sétálni, ahol a napsugarak kellőképpen felmelegítettek. Aztán amikor hazaértem, begyújtottam, készítettem egy forró mézes gyógyteát; ami zöldséget csak találtam, azt bedobáltam egy fazékba, és főztem egy jó levest, hogy még jobban átjárja a testem a meleg. Jelenleg kardigánba, kötött kendőbe és pokrócba bugyolálkozva ülök a kanapén, és gyógyulgatok.

Kell, mert a hétvégén át akarjuk anyukámat teljesen költöztetni. Amúgy le a kalappal a gyerekeim előtt! Ahogyan csak tudták, segítették a nagymamájukat. Pakolással, holmik átszállításával, házimunkával, ápolással. Közben meg ilyen fincsiségeket is volt energiájuk készíteni, mint ezek a csoki-bombák.

Hétfőn pedig vizsga! Úgyhogy Réka most a kiáradó energiáit kicsit visszafogja, belül pedig energiát gyűjt az előtte álló időszakra. Holnap pedig üdvözli a beköszöntő Skorpió jegyet.

2024. október