Őszi Nap-Éj Egyenlőség

Régen a nomád életmódról, otthontanulásról, spiritualitásról, természetről szólt a „Réka útja”. Mostanában meg különböző városnéző túrákról, sportról, bulikról írok. Melyik az igazi énem? És ha az egyik a valós Réka, akkor a másik hamis? Szerintem az életemnek az adott szakaszában mindig az épp akkori valóságomat mutattam be, és ezek a változások a blogon a saját életmódomban történő változásokat tükrözik.

Legelőször megosztom nektek egy varázslatos koncertjegy történetét. Tudjátok, hogy nagyon szeretek zenét hallgatni, általában a magyar előadókat preferálom, és ha lehetőségem adódik, akkor nemcsak otthon a Youtube-on, JBL-ről, hanem élőben, koncerten, fesztiválon is meghallgatom őket.

Elmondhatom, hogy amióta a koncertekre járás aktívan jelen van az életemben, azóta az összes, általam kedvelt együttest, énekest (meg még csomó mást is) láttam élőben is. A teljesség igénye nélkül a lista: Analóg Balaton, Ákos, Beton Hofi, Bohemian Betyars, Bagossy, Carson Coma, Follow the Flow, Halott Pénz, Kowalsky, Krúbi, Majka, Ocho Macho, Parno Graszt, Punnany, Quimby…) Egy kivétellel, és ez: AZAHRIAH.

Pedig az utóbbi időben ő vált a legnagyobb kedvencemmé. Sajnos nem sikerült eljutnom a tavalyi májusi Puskás stadionos koncertjére. Azóta „rongyosra hallgattam” a koncertfelvételt. Mikor megtudtam, hogy idén ősszel is lesz egy tripla koncert, ezúttal az MVM Dome-ban, akkor pontban a jegyvásárlási lehetőség megnyílásakor felmentem az oldalra, de egy óra várakozás után feladtam a próbálkozást.

Azahriah-nak most megjelent egy új száma, ami amúgy tök jó, és ami alá egy hölgy oda kommentelte, milyen jó lesz majd rá zúzni. Én meg szomorkásan odaírtam, hogy én is zúznék, ha sikerült volna jegyet vennem. Most jön a csoda: azt írta, nekem adja az egyik koncertjegyét, ráadásul ingyen! Majd kiugrottam a bőrömből, és hálásan meg is köszöntem az illetőnek. Meg is beszéltük chatben, mennyire jó segíteni másoknak, egyrészt az adás öröme miatt, másrészt mert ez bekerül a világegyetem nagy körforgásába, és valamikor, valahol, valakitől egészen biztosan visszakapjuk. Nagyon várom már október 18-át!

A hét elején a túra azért volt különleges, mert pár olyan helyre is eljutottam, ahol még nem vagy nem ennyire mélyrehatóan jártam. A szokásos klasszikus látnivalókon kívül (Szent István Bazilika, Parlament, vagy a turisták által Fashion Street néven ismert Váci utca) a fő fókusz a Zsidónegyeden volt. 

Korában voltam a nagy neológ Zsinagógában és egy kisebb ortodoxban is, valamint a csoportommal anno valamelyest körbejártuk a Zsidónegyedet. 

Viszont most itt egy alaposabb körbejárást kértek, ezért nagyon felkészültem rá. A fókusz a zsinagógákon kívül a falfestményeken és a miniszobrokon volt. 

A bérházak között foghíjak keletkeztek, amiket vagy parkolóként vagy szórakozóhelyként hasznosítottak. Viszont ott voltak azok a ronda tűzfalak, melyekre különböző magyar és külföldi művészek magyar illetve nemzetközi témájú festményeket álmodtak meg. 

Néhány példa: Rubik-kocka, Puskásék 6:3-as győzelme, Sisi, LGT, szürkemarha és gémeskút az Alföldön, egy a Holokauszt idején zsidókat mentő spanyol diplomata, Pakisztáni kislány, Alíz csodaországban, City Forest vagy a negyed utcatérképe.

Sikerült felkutatnunk Kolodko néhány apró szobrát (Seress Rezső, Herzl Tivadar), és persze utunk során még számos más zsánerszobrot útja ejtettünk.

A Gettó falához mostanság elég nehéz bejutni, de egy szerencsés „véletlen” folyamán nekünk sikerült látni. 

A Király utca kapualja előtt ugyanis pont összetalálkoztam egy ismerős idegenvezetővel, aki épp abban a pillanatban nyitotta ki a látogatóközpontot, így bebocsátást nyertünk.

A Gozsdu udvarnak, csakúgy, mint a Szimpla kertnek van egy sajátságos hangulata. 

Érdekes, hogy fér meg egymás mellett a népművészet, az egyedi kézművesség – és a kommunista relikviák meg az ultra-gagyi.

Amúgy a kiindulópont megint a Corinthia Hotel volt. 

Innen, a Nagykörúttól indultunk, és cikkcakkban haladva az utcákon eljutottunk a Kiskörútig.

A Kazinczy és Rumbach zsinagógák építészeti remekművek. 

A szecesszió ékes példái - előbbi udvarába be tudtunk jutni.

Persze a Dohány utcai „zsinit” is körbejártuk, de csak kívülről.

A Szabadság tér szobrok és emlékművek szempontjából egy nagy eklektikus maszlag, a Német megszállás emlékművével az egyik, a Szovjet emlékművel a másik végén. 

Közben ott az Amerikai nagykövetség és a két USA elnök szobra, akiknek fényesek az ujjaik a sok kézfogástól. 

Mostanra azért már számos amerikai vendéggel beszéltem: a többség nagyon nem Trump párti (bár találkoztam már elvakult hívével is), és a legtöbben Clintont meg Obamát tartják a legjobb vezetőnek.

Az egyetemi passzázsnál megnéztük a Holdat…

…a Ferenciek terén pedig a Matild és Klotild palotákat és a Párizsi udvart.

A pont az I-n a New York Café volt, amit eddig mindig csak kívülről láttam, a benti körbenézés eddig elérhetetlennek tűnő vágyálom volt.

A vendégeimet sem biztattam sok jóval, hiszen mindig óriási sor szokott előtte kígyózni, de meglepetésünkre ezúttal senki sem várakozott ott.

Az ajtónálló hölgy kedvesen megengedte, hogy fogyasztás nélkül is bemehessünk körbenézni.

Végigjártuk minden szintjét és szárnyát, és gyönyörködtünk a „világ legszebb kávézójában”.

Szóval, mint láthatjátok, az új ajtó most elég szélesre tárult, viszont a régi sem csukódott be teljesen. Ráadásul úgy tűnik, lesz új diákom is, szóval az idegenvezetés-tanítás, Budapest-Nógrád az egyensúlya beállt az életemben.

A nyelvekhez még egy dolog kapcsolódik: hirtelen felindulásból elkezdtem németül is tanulni. Azaz a Duolingó-n az orosz és olasz mellett német nyelvű leckéket is csinálok. Alapszinten amúgy elgagyogok ezen a nyelven, és elég sok mindent értek is, de szeretném tovább fejleszteni a tudásomat.

Ezen a héten a közepes-kényelmes futásom útvonala a nógrádi Várhegy mögött vezetett. A rövid-gyorsé pedig Almáskert virágneves utcáin, de nem túl gyakran fogok itt ilyet csinálni. Ez egy dombos környék: az emelkedőkön eleve nehéz felfelé futni, nem hogy gyorsan, lefelé pedig az előző esti eső miatt néhol sáros, csúszós volt a talaj. 

Valamint itt mindenütt kisebb-nagyobb kövek borítják az utcákat, amiken kocogva még ellavírozgat az ember, de gyors tempónál már nagy kihívás ez a terep. Ráadásul hiába határoztam el múltkor, hogy bőven elég nekem a 90-30 mp-es váltás, most mégis úgy döntöttem, növelem a kihívást, és 100-20 mp-es rendszerben nyomtam. Ez volt talán eddig a legnehezebb speed futásom, de valamit valamiért.

Mivel múlt héten elmaradt a nagy futás, most elhatároztam, hogy ezúttal nagyon hosszút fogok teljesíteni. Megdöntöttem a saját rekordomat: 9,5 km-t futottam a Duna-parton, rakparton, Margit- és Árpád-hídon. Ráadásul nagyon jól bírtam! Az elején nehéz volt a nappal szemben haladni, izzadtam rendesen, csak kocogtam, a táv második felén viszont nagyjából árnyékban haladtam, így közepes futásra váltottam át. A legvégén az Óbudai szigettől még be is tudtam gyorsítani, éreztem, hogy simán meglenne a bűvös 10 km, és nemsokára meg is lesz, fogadom!

Az 50-es medencében 24 hosszt úsztam, azaz 1.200 métert, mint múltkor. 

A nagy változás, hogy végig vízbe rakott fejjel! 

Tök büszke vagyok magamra, hogy két hónap alatt eljutottam a 4x250 méter víz feletti fejtől, az 1.200 méter egyhuzamban, víz alattig.

A szaunában kétszer pont elcsíptem az illóolajas felöntést. 

Szállt a teafa illata a levegőben.

Odakint végre meleg volt és napsütés, ezért a pihenések keretében egy padon napoztam.

A héten sem maradt el a pingpongozás. A sportparkba ezúttal két lányom és két barátnőjük kísért el, akikkel forgóztunk. Sokszor bekerültem a döntőbe, amiket mindig meg is nyertem.

Labdát is vittünk le, a lányok kicsit dobálták és rugdosták. Hárman futottunk egy gyors kört a futópályán. Aztán persze szokásosan fagyival-sétával zártuk a programot.

Az este azonban nem ért véget, mert a csajok rávettek, hogy menjünk el a Kobuciba bulizni. Péntek este szokásosan Bugi Night parti volt. Valamelyest más volt, mint múltkor: jóval többen voltak, ráadásul előtte a Bëlga adott koncertet, így volt jó néhány érdekes fazon, színes, vicces sapkában. 

Több külföldi zene szólt, rap, diszkó, pop slágerek is, de azért akadt magyar is bőven. Nagyot jót buliztam, együtt táncoltam és énekeltem a lányokkal. Ők hajnalig maradtak, én éjfélkor jöttem el, mert korán kellett kelnem.

Másnap pedig várt rám egy egész napos tour.

Egy ukrán származású, de USÁ-ban élő párt kalauzoltam el Budapest legnevezetesebb helyeire. 

A Four Seasons Hotelben (azaz a Gresham Palotában) szálltak meg.

Míg oda sétáltam, láttam két olyan szobrot, ami eddig elkerülte a figyelmemet.

Az egyik Podmaniczky Frigyesé, a másik Liszt Ferencé.

A városnézés a Széchenyi térről indult.

A Hősök terét kosárlabdások lepték el. Zajlottak a meccsek, ez érdekes színfolt volt, bár emiatt a szobroknak csak a hátsó felét láttuk.

A nagy melegben jól esett a felfrissülés a Parlamentnél lévő párában.

Lehet meglepően hangzik, de korábban még sohasem utaztam a Siklóval.

Egyrészt rohadt drága, másrészt nagyon rövid az útja, szóval szerintem nem éri meg.

Vendégeim viszont ki szerették volna próbálni, így ezzel utaztunk fel a Szent György térre.

A Budai Várban végre semmi sem volt lezárva, így több pontról, különböző irányokból is meg tudtuk nézni a szépséges panorámát.

Térjünk azért picit rá Nógrádra is, ahol a jövő heti szüretre készül a falu. Megjelentek már több helyen az ünnepi díszek.

Nálam a kertben kisebb mentaerdő keletkezett a veteményes egyik részén. 

Sorra gyűjtöm, kötözöm, szárítom ezt a finom és gyógyító növényt.

Éjjelente már lehet hallani a távolból, a börzsönyi erdőkből a szarvasbőgést.

Ha már Börzsöny: a múltkori vonat-kisiklásnak azóta is van utóhatása. Nem arra gondolok, hogy a segítségére érkező daru is kisiklott, pardon: „rövid időre leugrott a sínről”. 😊 Hanem arra, hogy a kispiros továbbra sem közlekedik azon a szakaszon, helyette („nagy örömünkre”) pótlóbusz jár. Legutóbb egy kedves idős hölggyel beszélgettem rajta jót, aki 60 éves az USÁ-ban él.

Végre publikus, miért nem említettem az anyukámat az utóbbi blogbejegyzésekben. 

Hát azért, mert nem volt itthon - sok éves kihagyás után ugyanis végre kiutazott az öcsémékhez Kanadába. 

Két hónapot Torontóban és annak környékén töltött a fiával és családjával. Íme néhány kép:

Szombaton érkezett haza repülővel, több mint egy napos út után, amszterdami átszállással. Kimentünk elé három lányommal Ferihegyre, ahol megtörtént a nagy találkozás.

A másnap neki pihenéssel telt (pörgött volna, de nem hagytam), nekem meg a cuccai kipakolásával, elrakodásával, kimosásával, bevásárlással, főzéssel, sütéssel. Kívánságára lencselevessel és krumplis-tésztával vártam, a vacsora túrós pogácsa volt.

Végre megmutathatom, milyen változtatásokkal leptük meg őt új lakásában. Eddig nem raktam fel a blogra, mert lelepleződtek volna a titkos manók ténykedései. Most viszont íme a megszépült erkély és egyéb helyiségek:

Sajnos a párommal elég keveset tudtunk találkozni a héten. Zivatart ígértek, de csak eső érkezett; ettől még inkább bent, mint kint zajlottak a munkálatok. Egyik éjszakát nála töltöttük, az egyik almáskerti virágneves utcában. Reggelre már hűs volt, de jól esett a börzsönyi hegyeket nézni az ablakból. Egy nagyon jó filmet néztünk meg együtt nálam másnap, az „Őslakót”. Tócsnit készítettem, miből másból, mint cukkiniből, rizibizivel. Lélekben, testben nagyon közel éreztük magunkat egymáshoz, jó volt együtt lenni. Ezek után már személyesen nem találkoztunk, csak telefonon és chatben tartottuk a kapcsolatot. Következő héten remélem, az Univerzum úgy szövögeti a szálakat, hogy legalább egy randi összejön. 

Vasárnap Újhold, hétfőn őszi Nap-Éj-Egyenlőség. A megújulás ideális időszaka. Épp ezért a következő blogbejegyzés egy olyan szuper dologról fog szólni, hogy majd kiugrok a bőrömből, ha rágondolok. Nagyon nagy kaland vár rám, ránk!

 

2025. szeptember