Mozgalmas hét

Verőce – Fehérvár – Pusztavám – Füvészkert – Szentendre – Szülinap Nógrádon

Tényleg mozgalmas hét volt!

Vasárnap a kánikulában nagy kedvem volt egy újabb strandoláshoz. Göd, Nagymaros és Vác után Verőcét céloztam meg. Aznap a nagyok dolgoztak, Csillag táborba indult, Tündér lusta volt a kora reggeli vonathoz felkelni. Ezért csak Kincsővel indultunk útnak, így ez egyfajta Anya-Lánya nap lett.

A kis pirossal Verőce-Magyarkútig utaztunk, majd a boltot útjaejtve lesétáltunk a Dunapartra, Ybl Miklóshoz. Először sétára indultam vele…

Aztán megöleltem…

Kincső pedig a nyakába mászott.

A Verőce feliratnál mindketten fotózkodtunk.

Én a R-betűt választottam, mint Réka.

A víz többek szerint hideg volt, szerintem pont kellemes. Utólag megnéztem a neten, kb. 23-24 fokos volt a folyó vize.

Én szokásomhoz híven nem tötyörésztem sokat a sekélyben, nem mosakodtam be, hanem szép lendületesen haladtam befelé, aztán rögtön nyakig be a vízbe.

A nap a napozás és fürdés kettősségében telt. Hol süttettem a hasam-hátam a nappal, hol úsztam egyet a Dunában.

Pizzát ettünk (én gombás, kukoricás, ananászos, sajtosat)…

Gyümölcslevet ittunk (én ananászosat)…

A végén még egy-egy gombóc fagyi is belénk fért.

Kincső összetalálkozott egy osztálytársnőjével, onnantól kezdve együtt pancsoltak, homokoztak, limonádéztak. Vicces, hogy utána spontán találkoztam kettő kollégámmal is.

Kedden indult a Réka Tour 2022! Első állomása a blogom régi lelkes olvasója, Márta, aki néhány éve járt nálunk, ezúttal pedig én látogattam meg őt.

Kora reggel busszal utaztam a Népligettől Fehérvárig. Ott majdnem egy órám volt az átszállásra, ezért sétáltam egyet a belvárosban. Ekkor készültek ezek a fotók.

Pusztavámon gyalogoltam egyet az ipartelep irányába. Ott várt engem Márta, aki kerülő úton vezetett el engem a házukig, azért, hogy megmutassa nekem a régi kastélyt.

A kő-kastély ma Malomerdő Panzió néven működik. Székelykapu őrzi…

Kopjafák díszítik…

És patak folyik át rajta keresztül.

Erdei ösvényen folytattuk tovább utunkat, a fák között őzikékkel találkoztunk.

Megcsodáltam Mártáék házikóját, kertjét, ahol szebbnél szebb virágok pompáznak.

Ebéddel vendégeltek meg. Duplán szedtem a zöldbab-levesből és a rakott krumpliból is. A desszert banánból és birsalmából készült házi fagylalt volt.

Először kettesben beszélgettünk, majd megérkezett a férje, aztán hármasban folytatódott a társalgás. Kedves volt a vendéglátás, nagyon örültünk a találkozásnak.

Szerdán Apa-Lánya napot tartottunk. Előtte este érkeztem apukámékhoz, vele és a feleségével jó nagy sétát tettünk a környékükön, többek között egy hangulatos kis erdőben is.

Reggel a múlt heti találkozáshoz hasonlóan együtt tornáztunk, majd reggeli után együtt troliztunk el az Örsre. Míg Apu gyógytornán volt, én tettem egy kört az IKEÁ-ban.

Ezután először az Orczy-kertben sétáltunk. Aztán elmentünk a Füvészkertbe, és jó sok időt töltöttünk ott.

Megnéztük a szabadon lévő fákat, bokrokat, virágokat, fűszernövényeket…

Végigjártuk a pálmaházakat, különös tekintettel arra a helyre, ahol Nemecsek Ernő megfürdött a vízben…

Leginkább talán a keskeny patak és a hangulatos tó tetszett.

Séta közben néha megpihentünk egy-egy padon, és beszélgettünk. Emlékeim szerint soha nem beszélgettem még ennyit és ilyen mélyen az apukámmal. Főleg a múltról kérdeztem, élete álmairól, kudarcairól, sikereiről.

Végül ettünk egy jót a Westendben. Apja-Lánya egykutya: akkora zsenik voltunk, hogy ő 1%-os, én 4%-os telefonnal kezdtem a napot, így 1 azaz egy darab szelfit bírtunk lőni, mielőtt végleg lemerültünk.  (A kertekről a fényképeket a netről szedtem.)

Pénteken Szentendrén jártam. Ha megkérdeznék, melyik a kedvenc magyarországi városom, talán Szentendre belvárosát mondanám. Persze tetszik még Sopron és Kőszeg, Eger, sőt, Vác is, végül is minden olyan történelmi város, ahol macskaköves utcák, régi színes házak, ódon hangulat vár.

Szentendre kamaszkoromban a törzshelyem volt. Óbudán éltem, és sokszor mentünk ki oda a barátaimmal. Felültünk a HÉV-re a Szentlélek téren, és leszálltunk a végállomáson. Vagy biciklire pattantunk, akkoriban nyílt meg Magyarország legelső kerékpárútja, kb. 20 kilométert tekertünk, és máris ott voltunk.

Tegnap minden emlék visszaköszönt. A híd a Bükkös-patak felett…

A szabálytalan régi házak, girbegurba utcák, templomtornyok...

A turistáktól hemzsegő Fő tér.

Újdonságot jelentettek a színes lampionok…

És a tarka esernyők.

Mint régen: volt lángosozás a sikátorban…

Fagyi a Görög utcában…

Üldögélés a Dunaparton.

Csillag egy hetes táborban vett részt a Rákóczi Szövetség szervezésében Sátoraljaújhelyen. Elmondása alapján olyan lehetett az egész, mint anno Zánkán egy úttörőtábor.

Kb. 600 diák volt ott az ország minden pontjából, sőt, a határon túlról is. Ők egy kertészeti iskola diákjaival barátkoztak össze, akiknek spontán táncházat is szerveztek.

Lelkesen mesélt a kirándulásokról (Megyer-hegyi kilátó és tengerszem, Füzéri kastély, Kálvária), sportnapról, előadásokról, közösségformáló programokról. (Ezek a fényképek is az internetről valók.)

Szombatra végre sikerült az egész nagycsaládot egy helyre összeszervezni. Álmos kocsijával Kende hozta ki Budapestről Nagymamit és Ottót, Virágot és Dávidot.

Az apropó egy dupla szülinap volt: Dávid 23, én meg ugyebár 48 éves lettem.

A kislányoktól az ajándékokat már másodikán megkaptam.

A nagyok koncertjegyet és édességet vettek nekem.

Anyukám egy nagyobb súlyzót adott, meg egy kis pénzmagot.

Kérésemre rozmaringos, bazsalikomos, oregánós pirított krumpli volt tofuval és vegyes salátával.

Az én tortámat Nagymami készítette Oreo-ból. 

Dávid epres tortáját én sütöttem.

Mint mindig, nagyon kellemes együttlét volt, sok beszélgetéssel, viccelődéssel.

A nap egyik fénypontja, hogy a környéken elmentünk egy kicsit vezetni, és érzésem szerint egész jól ment.

Végül néhány szó a kertről. Ha már ennyire vacak lett a saját veteményes, a váci piacon vásároltunk be sok zöldségfélét. 

A teljesség igénye nélkül krumpli, hagyma, fokhagyma, sárga- és fehérrépa (a sajátjaim még nagyon picurkák), zeller, karalábé, padlizsán, kukorica (a sajátok nagyon szépen növekszenek, de még nem érnek), zöldbab, paprika és paradicsom.

Nagyobb mennyiségben zöldbabot tettem el a fagyasztóba. Megkezdtem a zöldséges-egységcsomagok összeállítását. Ezekbe mindig sárga- és fehérrépa, zeller és karalábé kerül felkockázva, karikázva. 

Ezekből isteni zöldségleves lesz majd télen. Persze frissen is főztem: a héten volt vegyes zöldségleves, és bogyóbigyós (a levesgyöngyöt hívjuk így) krémleves is.

A gombából tejfölös szószt készítettem, rizzsel ettük. 

A kukoricát egyik este megfőztük, és amolyan Balatonparti életérzést hozott az illata, íze (Meize, bitte!). 

Végre van saját cukkini és paradicsom!

Beindult a sárgabarack-szezon. Elhatároztam, hogy idén nem főzök be, még van bőven régebbi lekvár is, befőtt is. Csak nyersen esszük és süteménybe sütjük.

Mostanra ért véget a saláták korszaka. Egészen ezidáig mindig ki tudtam menni kora reggel a kertbe, és szedtem egy jó adag salátára-valót. Sajnos mostanra elvirágzottak, felmagzottak, elszáradtak.

A nagy hőségben mindig csinálunk magunknak valami házi hűsítőt, mentaszörpöt, citromfüves limonádét, eper-turmixot.

A szárítóra folyamatosan kerülnek fel az újabb gyógy- és fűszernövény-csokrok, pl. menta, oregánó, citromfű.

A kör alakú virágágyásokban citrom- és narancssárga virágok nyílnak.

A nyári készülődés a télre nálunk nemcsak az ennivaló eltevését jelenti, hanem a tűzifa beszerzését is. Az országszerte tapasztalható drágulás ezt a szektort sem kímélte, két hét alatt kétszer emelkedett a fa ára, így gyorsan össze kellett szednem rá a pénzt. 

Meg is érkezett végre az új fa, és van a sufniban tavalyi maradék is. Ahogy nézem, idén bőven kijövünk belőle, és jut majd jövő télire is. Ez, bavallom, nagy megnyugvás egy egyedülálló, nagycsaládos anyának...

2022. július

48

Fontosak a számok. Nekem legalábbis. Egyszer már írtam arról egy komplett blog-bejegyzést, hogy mindent, de mindent megszámolok.

Nem túlzottan szeretem a páros számokat. A két nagy kedvenc a 7 és a 3. Na jó, a 12 is, ami ugyan páros, de varázsszám. És ennek már köze is van a mai naphoz.

Ma lettem 48 éves! A tavalyi prímszám után ez valahogy nagyon kerek. 48, az ugyebár 4x12.

Azt mondják az okosok, hogy az embernek vannak bizonyos életszakaszai, és ezek meghatározott évente ismétlődnek. Nem úgy kell ezt elképzelni, mintha folyton ugyanazokat a köröket futnánk, inkább úgy, mint egy spirált, ahol hasonló életfeladatokat egyre magasabb szinten élhetünk meg. Egyesek szerint 7, mások szerint 9, megint mások szerint 12 évente történik ez az ismétlődés. Biztos mindegyikben van igazság, én most a 12-es rendszert fogom megvizsgálni.

12 évesen lettem először szerelmes, akkor lett először az életemben egy olyan fiú, akivel jártunk. Első érzelmek, első kapcsolódások. Vele aztán 5 és fél évig voltunk együtt, és a mai napig jó kapcsolatban, sőt, merem mondani, egyre szorosabb barátságban vagyunk egymással.

24 évesen mentem férjhez gyermekeim apjához. Életem leghosszabb ideig tartó párkapcsolata volt. Házasságunkban 5 gyermek született. Az utolsó akkor, amikor 36 éves lettem.

36 évesen zárult le számomra az anyaság egyik fontos része, a szülések sorozata. Utána persze még jópár évig meghatározó maradt számomra az anyaság, fogalmazzunk úgy, hogy hosszú évekig „csak” anya és háziasszony voltam. De valami végérvényesen lezárult.

Az utolsó szakasz, így 12 év távlatából nézve, legerőteljesebben a függetlenedésről szólt. A függőség hallatán káros szenvedélyek juthatnak eszünkbe, én viszont emberektől függtem, kitől lelki, kitől anyagi értelemben. Az elmúlt 12 évben azonban egyre önállóbbá váltam. Lett saját házam és kertem, lett fix munkám és állandó bevételem. Ez alatt a gyerekeim szép fokozatosan függetlenedtek, önállósodtak, kollégiumba kerültek, dolgozni kezdtek, kirepültek.

Ez a hét az ünneplésről szólt. Ennek keretében Budapesten töltöttem el két napot.

Apukámék hívtak, hogy menjek el hozzájuk egy napra. Ennek apropója Apu aznapi és az én közeledő születésnapom volt. A zuglói Paskál strandon utoljára gyerekként jártam, akkor volt egy nagy, kétrészes medence és egy hatalmas üres füves placc. Mostanra jól felfejlődött, van benti úszómedence és gyógyvíz, szauna és masszázs is. Szaunával kezdtünk, melegvizes áztatással folytattam, úsztunk jópár hosszt, és a gyógyvízben is megmerültünk. Reggel esett az eső, délelőtt felhős volt az ég, déltájban már napozni is lehetett.

Utána egy kínai étteremben ebédeltünk. Délután kidőltem, kerek két órát aludtam! Majd kiültünk a kertbe, pihentünk, fagyiztunk, beszélgettünk. Este együtt tévéztünk, reggel együtt tornáztunk. Jó kis nap volt! Ezen felbuzdulva elhívtam apukámat egy Apa-Lánya napra. (Emlékeim szerint ilyet még sosem csináltunk.)

Másnap a Városligetben voltam. Rég jártam már erre, rácsodálkoztam a változásokra.

Jártam a Hősök terén, ebédeltem a Csónakázó tónál.

A hídon át elsétáltam a Vajdahunyad várához, a Jáki templomhoz, a Mezőgazdasági Múzeumhoz.

Találkoztam Anonymussal, és megkóstoltam a legújabb Magnum jégkrémet.

Konkrétan ma, július 2-án van a születésnapom. Ez egyben Sarlós Boldogasszony napja is. A nagy családi összejövetelre szokás szerint várni kell egy hetet, így a mai szülinapomat három lányommal ünnepeltem meg.

Csillag egy zsebkendő-tartót készített nekem, Tündértől egy tipi alakú füstölő-tartót kaptam, Kincső cserepes virágot vett. Én pedig megleptem magamat egy masszírozó-kefével.

Anyukám mindig megkérdi tőlem, mit szeretnék a születésnapomra. Tavaly kerékpárt kértem. Kaptam is rá pénzt – el is ment a ház illetékére. Aztán karácsonyra is kerékpárt kértem. Kaptam is rá pénzt - elment a fogaimra. Most inkább nem kerékpárt kérek, hanem utazást. Hogy hová, az még rejtély.

Ma csak Vácig utaztunk, eltöltöttünk ott egy pár kellemes órát.

Reggel kifejezetten kellemes volt az idő, nem az a hőguta, ami az ezelőtti napokban. Hazafelé aztán brutál melegben és tűző napsütésben vánszorogtunk fel a dombra a rengeteg cuccunkkal.

A kettő között pedig:

- Pékséggel kezdtünk, fagyizással folytattuk.

- Bevásároltunk a piacon, feltankoltuk a zöldség- és gyümölcs-készleteinket.

- Kimentünk a Duna-partra, üldögélni, folyót nézni.

- A lányok megszállták a szökőkutat. Először csak mezítláb lépkedtek a szélén, aztán egyre beljebb egyensúlyoztak, végül teljesen átsétáltak alatta. Természetesen szétázott a hajuk és a ruhájuk, de azért vicces volt.

- Ebédeltünk egy étkezdében.

- Ezután még mindenkibe belefért egy-egy jégkása.

Visszatérve a koromra. 48. Persze tudom, mégsem érzem, hogy a B-oldal forog. Azon kívül, hogy őszülök (a hajfesték ezt jótékonyan elfedi) meg egyre több a ráncom, esküszöm, semmilyen hatását nem érzem annak, hogy nemsokára fél évszázados leszek. Elégedett vagyok magammal, mind testi, mind szellemi szinten, és az életérzésem is fiatalos. Sőt, mostanság egyre inkább úgy érzem, mintha újra élném a kamaszkoromat, csak egyfajta érettebb gondolkodással. Lelkesedés, játékosság, humor jellemzi a mindennapokat.

Évente kétszer szoktam amolyan számadás-félét végezni az elmúlt időszakról, évről, az életemről. Év végén, és a születésnapomkor, ami pont az év felére esik.

Jó sok minden történt velem eddig, az biztos. 23 költözés – ezt úgy szoktam mondani, hogy lakótelepi panel-lányból ökufalus jurta-asszonyon át nógrádi nő lettem. 5 gyerek (12 és 21 között), 6 párkapcsolat a mérleg.

Rengeteg minden összesűrűsödött az életemben- ezt pedig úgy mondogatom, hogy én már vagy 5 nő sorsát megéltem. Voltak bőven nehézségek, válások, vetélés, nomád élet, stb. Sok próbatétellel szembesültem, elég sokszor kemény volt velem az élet - most egyre jobb, egyre könnyebbnek érzem.

Nemrég azt mondta nekem valaki, hogy le a kalappal előttem. Arra értette, hogy akármilyen szarság is történik velem a magánéletben, rajtam ebből nem látni semmit, tök jól kezelem. Valóban: a korábbi nehézségek megedzettek, egyfajta tartásom lett tőlük.

Régebben meg akartam felelni mindenkinek, legfőképpen a párjaimnak. Nos: soha többé nem fogom feladni saját magamat másért, nem fogok megalkudni, pláne megalázkodni. Ha nem kellek Rékaként, akkor inkább maradok egyedül, mintsem csak azért legyek együtt valakivel, bármi áron, mert szar magamban lenni.

Amúgy annyira nem is szar, kezdem megszokni, szép lassan meg is szeretni. Tulajdonképpen tök jól elvagyok így, önmagammal. Energiáimat (a tanításom, gyerekeimen és házimunkán kívül) kertbe, sportba, írásba, zenébe, és gondolkodásba fektetem. Hiába vagyok alapvetően pörgős, egyre többet pihenek és figyelek, másokat is, magamat is.

Tulajdonképpen boldog az életem. Nem olyan hangosan boldog, mint a Boldogszeres, Boldogasszonyos időkben, inkább egyfajta csendes, nyugodt elégedettség van bennem.

Jó kis nap volt. Ma több mint 90-en köszöntöttek a fb-on, több mint 40-en messenger-en, ráadásul felhívott az anyukám a párjával, a nagylányom és a fiam.

48. Jó kis szám. Új dolgokat elindító, döntő változásokat hozó. Remélem. Érzem. Hiszem.

2022. július