Rendhagyó karácsony

Normális ez a Réka, hogy most tesz fel bejegyzést az ünnepekről? Január 19. van! Lassan egy hónap telt el karácsony óta.

Na, igen, ha azt a karácsonyt nézzük, amelyik a naptárban van, és amit az emberek nagy többsége ünnepelni szokott. Mi igazából annál korábban, a téli napfordulókor szoktunk…

Most azonban minden másképp történt, méghozzá a nászutunk miatt. Nászút ilyenkor? Igen, igen, tudom, hogy már fél év eltelt az esküvőnk óta, de a gyerekek elhelyezését csak a téli szünetre tudtuk megoldani, másrészt anyagi okai is voltak ennek. A lényeg, hogy az utolsó tanítási napon mi Marokkó felé vettük az irányt (amiről természetesen be fogok nektek is számolni, csak még mindig ülepszik bennem a dolog), a gyerekek pedig az apjukhoz indultak karácsonyozni.

De akkor mikor tartsuk a családi karácsonyt? Az összes korábbi dátum valamelyik családtag miatt nem jött össze (nagycsalád hátrányai). Akkor hát, akármennyire béna is, legyen később! Szilveszter előtt? Újév után? Mindegyik javasolt időpont meghiúsult. Végül is, akármennyire röhejesen hangzik is, január 6-án találtunk egy olyan napot, amikor mindenki ráért.

Mivel volt ebből sok feszültség, sőt, veszekedés is, a végére már kezdtük totál erőltetettnek érezni ezt az egész karácsony-témát. Elérkeztem arra a pontra, amikor azt mondtam: „Tojok rá (persze rondább kifejezést használtam), akkor most nem karácsonyozunk.”

A gyerekek ezen kiakadtak, nagymami meg felháborodottan közölte, hogy ilyen márpedig nem lesz, karácsony az kell, és kész. Mint a nagy mamma, összefogta a csapatot – Vízkereszt napjára.

Végül is nem is sikerült rosszul az ünnep. Mindenki készített vagy vett ajándékokat, és elkészült egy karácsonyi dekoráció is. A titkos manók összerakták az ajándékokat egy kupacba, és gyújtottunk csillagszórót.

Kincső karácsonyi (meg másféle) dalokat zongorázott, de sajnos Csillagot nem sikerült rávenni a fuvolázásra.

Korsorrendben bontottuk ki az ajándékokat. Ez mindig nagy türelempróba a kicsiknek, mert ugye Ottóval meg Nagymamival kezdtünk, aztán velem meg Zolival folytattuk (mondta, hogy ő úgyis csak 40 éves, na ja, haha, igazából idén lesz 49, ezért udvariasan előreengedett engem…). A gyerekeknél is a 17 éves kapta meg először a csomagokat, és a 7 éves legutoljára.

Sajnos Lajos nem tudott jelen lenni, de okos-telefon segítségével virtuálisan mégiscsak részt vett egy kicsit az ünneplésben. Szerintem azt is sajnálhatta, hogy nem ehetett Nagymami hamis-húsleveséből. (Ez igazából egy vegyes zöldségleves daragaluskával.) A húsosoknak jutott egy kis sült, a többiek viszont rögtön rávetették magukat a sütire. 

Mivel kértem anyukámat, hogy idén ne hozzon már olyan sokfélét, ezért „csak” diós bejglit, zserbót, Raffaello-szeletet, kókuszgolyókat hozott. (Mi lett volna, ha nem hangzik el az előzetes kérés???). Én cseresznyés lepényt sütöttem, Zoli fekete-ribizlis joghurttortát készített, úgyhogy utána 3-4 napig csak sütik etettünk, és a karácsonyi menü maradékait.

Habár már belecsúsztunk a farsangi ünnepkörbe, nálunk még most is a karácsonyi ajándékok foglalják el az évszakasztalt. Jövő héten, ha már túl leszünk a vizsgákon, azért elteszem őket végleg, és átvehetik a helyüket az álarcok és jelmez-tervek.

2018. január

Bécs

Életem legelső külföldi utazása Bécsbe történt. Képzeljétek el, hogy amikor 10 éves voltam, négyes találatunk lett a lottón! Több mint 100.000 forintot nyertünk, ami akkoriban nagy szám volt. Jutott belőle lemezjátszóra, tévére - és egy ausztriai utazásra is.

Szárnyashajóval mentünk odafelé a Dunán, visszafelé pedig vonattal utaztunk. Emlékszem, anyukám nagyon izgult, amikor jött a határőr, mert elrejtett a csomagjába valami vámolandó cuccot. Szerencsére megúsztuk. (Valahogy azóta is jelentkezik egy kis görcs a gyomromban minden határátlépésnél…)

Mekkora szám volt már a McDonald’s meg a Lego-áruház! Reggelire nutellás császárzsömlét ettünk, napközben a Mariahilfer Strassén sétáltunk. Megnéztük a Schönbrunn-t meg a Hofburgot, és felmentünk a Stephanskirche tornyába is. A Práterben a nyamvadt öcsém félt volna a magasban, ezért az izgalmas óriáskerék helyett egy béna macis körhintára ültünk csak fel. És kaptunk közösen egy pittyegős-nyomogatós játékot, ahol sárkányokat kellett kardokkal eltalálni.

Ezt követően még egyszer jártam „sógoréknál”, 15 éves koromban. Ekkor édesanyám párjának autójával mentünk, szóval belefért több program. Azelőtt nem sokkal halt meg Zita királyné, és a Kapucinusok templomában tele volt koszorúkkal a sírja. 

Vittük a nagymamámat is, aki nagyon meghatódott a sok szép látnivalótól (ha jól tudom, Nana ekkor volt életében először és utoljára külföldön). A kötelező körökön (pl. Stephansdom) kívül megnéztük a színes és csálé Hundertwasser-házat is.

Szép csendben eltelt 28 év az életemből, Ausztria nélkül. Amikor is december elején kibontottuk apukámék karácsonyi ajándékát, egy borítékot, ami egy bécsi utazást rejtett. Ehhez tudni kell azt, hogy mikor a szüleim mostanság megkérdezik, mit szeretnénk születésnapra vagy karácsonyra, én mindig az élményekre szavazok. Szerintem sokkal jobb egy élményfürdő vagy a Csodák palotája, mint a 128. műanyag vacak játék.

Az utóbbi években mi többször kaptunk élményként utazást. Eddig mindig kettesben mentünk, de ezúttal kivételesen négyesben, ugyanis édesapám és felesége is velünk tartott. Kora reggel indultunk busszal Budapestről, és délelőttre már a városháza előtt voltunk. 

Ragyogó napsütésben kezdtük meg a városnéző körutat. Elhaladtunk a Várszínház épülete előtt, és megálltunk fotózni a Parlamentnél is. A Szépművészeti és Természettudományi Múzeum között köszöntöttük Mária Teréziát (pontosabban a szobrát).

Aztán a Hofburgot jártuk be, ahol sok jellegzetes bécsi fiákert is láttunk. Eleinte a csoporttal tartottunk, de az idegenvezetőnk annyira idegesítő nő volt, hogy később otthagytuk őket, és önállósítottuk magunkat.

Apuék egy különleges élményre fizettek be minket: megnéztünk egy interaktív kiállítást Bécsről. Élethű és mozgó bábukon „elevenedett meg” Sissy és Ferenc József. 4D-s filmet láttunk a város történelméről, ahol a legizgalmasabb, az volt, amikor „a lábunkhoz ért a rohangáló patkányok farka”. 

Láttuk, hogyan épült fel a Stephanskirche, amit még egy repülő hintóról is megnézhettünk. Körhintáztunk valcerre, és bejutottunk egy pestis-verembe is. Bécs bombázását egy légópincében éltük át, szirénázással. Nagyon élveztük!

A kora délután kicsit furcsán telt el, mert egy olyan éttermet keresgéltünk, ahol Apuék egyszer nagyon finomat ettek, és ott mindenképp meg akartak minket hívni egy bécsi szeletre (engem persze valami másra). Összevissza kóvályogtunk a belvárosban, a Kärtner Stressé-tól az Operaházon át a Maria Hilferig mindent bejártunk, időnként hózáporban. 

Végre rátaláltunk, de a sors fura fintora, hogy zárva volt (Bécsben csomó minden zárva van vasárnap.) Kerestünk hát egy hangulatos olasz éttermet, ahol a többiek bécsi szeleteztek, én meg pizzáztam egyet.

Mire megtömtük a hasunkat, már besötétedett, úgyhogy irány az adventi forgatag! Két vásárban is jártunk, az egyik a Mária Terézia szobornál volt, a másik pedig a Városháza előtt. Fények, korcsolyapálya, kézműves standok, kolbászillat, mézeskalács, és hatalmas tömeg.

Nekem bejött a bécsi fíling, egyszer talán majd a gyerekeimmel is eljutok oda.

2018. január

ÉletIskola - Télelő

Furcsa hónap volt ez a december, mert a gyerekek körülbelül a harmadát nem töltötték itthon. A téli szünetben lementek Bakonyba az apjukhoz, és a három kislány egészen újévig ott is maradt. Általában nem sokat tudok belőlük kihúzni arról, hogy miket szoktak ott csinálni. Ilus mindig csak az állatokról mesél, közvetlenül a jurtánál ott a kutya, macska, tyúk, meg hát a tanyán még ló, szürkemarha, bivaly, juh, kecske is. Csillagtól annyit tudtam meg, hogy most sokat faragott az apjával, egy égetéssel díszített fésűt haza is hozott mutatóba. És hogy szilveszterkor tízen aludtak egy jurtában.

Virág főként Lajosnál, Kende pedig Nagymaminál, majd Bendinél töltötte a téli szünet második felét. Azt mondtam nekik, legyen ez a majdnem két hét a felhőtlen kikapcsolódásé és semmittevésé.

Előtte persze a tanulásé volt a főszerep, szóval bőven volt mit kipihenniük. A kislányokkal továbbra is meséket olvastunk, illetve kortárs írásokat a család, a barátok, és úgy általában a szeretet témakörében, ha már küszöbön állt a szeretet ünnepe. Gyakorolták a „Mamá”-t és a „Sehallselát Dömötör”-t, amiket végre sikerült teljesen megtanulniuk. Nyelvtanból Ilussal a különböző tulajdonnevek helyesírása állt a középpontban, Kincsőnél meg a J és az Ly. Sok tollbamondást csináltunk, összefüggő szövegekkel, illetve adott betűvel kezdődő, nehezebb helyesírású szavakkal.

A lánykák változatlanul szeretik a bugyuta angol dalokat hallgatni. Mindeközben azért megtanulták a legegyszerűbb személyes- és birtokos névmásokat, és újabb tárgyak neveit, amiket aztán összekapcsoltuk a színekkel. Szinte naponta hallom tőlük az alábbi éneket: „Do you like broccoli? Yes, I do. - Do you like ice-cream? Yes, I do. – Do you like broccoli ice-cream? No, I don’t! Yucky!”

Matekból a szöveges feladatoké volt a főszerep. Igazából mese és számtan ez együtt, mert ez nálunk úgy szokott történni, hogy kitalálok történeteket, amik tele vannak számolással. Pl. „Volt egyszer egy medve…” A gyerekek: „Asztaaa…” „Volt neki négy bocsa.” „Asztaaa…” „Gyűjtött az erdőben 32 szem málnát.” „Asztaaa…” „Hány málna jutott egy bocsnak?” Hát, ilyenek…

Azért néha írásban is kapnak ilyen feladatot, hogy a vizsgán is tudjanak velük mit kezdeni. Én hülyét kapok ettől a körülményességtől: adatok kigyűjtése, megoldási terv, megoldás, ellenőrzés, szöveges válasz… Nálunk ez úgy van, hogy ránéznek a kérdésre, és pár mp múlva már mondják is az eredményt, persze a fenti lépések totális kihagyásával, vagyis inkább fejben lepörgetésével. Ej, ez a suli, ez a suli…

Kincső nemcsak a szorzásban, de az osztásban is kezd profi lenni. Ilussal a műveleti sorrendet és a zárójeleket gyakoroltuk behatóbban. Vele egy kicsit többet mértanoztunk is, az általa annyira utált mértékegységekkel, és a viszonylag kedvelt törtekkel, szögekkel, síkidomokkal.

A környezetismeret fő témaköre a háziállatok és az erdő élőlényei voltak. Kábé arról tanultunk, amit már betéve tudnak. Egy olyan gyereknek, aki világéletében vidéken lakott, akinek az apja tanyán él, vajon mi újat tud mondani egy tankönyv a tyúkról, kacsáról, macskáról, kutyáról vagy lóról? És egy olyan gyereknek, aki most is a természet közelében él, és rendszeresen járja az erdőt, vajon mi újdonságot mutathat néhány úgy-ahogy megrajzolt ábra? Bár azért én is tanultam újat, pl. hogy a szú hivatalos neve betűző-szú, a vadrózsáé (csipkebogyó) pedig gyepűrózsa. Bevallom, soha nem hallottam még ezeket a kifejezéseket… Olyan kellemes elfoglaltság mókusról és harkályról, katicáról és őzikéről beszélgetni, erdőt rajzolni, kalapos gombaként szerepjátékot játszani. (Amúgy mi ilyenkor is szoktunk más tantárgyakhoz kapcsolódni, pl. harkáLY, bagoLY, góLYa.)

Az ének-zene terén két kiemelkedő esemény is történt. Az egyik az adventi kóruskoncert a nógrádi templomban, ahol Csillag és Kende is fellépett. Szépen zengett a „Ha pásztor lennél vagy bölcs”. A másik pedig a nógrádi zeneiskolások karácsonyi hangversenye a suliban. Csilla szólót és duót is játszott fuvolán (ezeket a darabokat később az Idősek napján is előadta), Kincső pedig egy ünnepi dalt zongorázott. Elfogulatlanul mondom, hogy tényleg nagyon ügyesen zenéltek. Nagyon büszke voltam mindegyik fellépő gyerekemre! Amúgy ők is énekeltek csapatostul: a „Bűvös éj”-t és a „Bodzavirág”-ot. Kende, mint az osztályuk közösségi téren igen aktív tagja, két jó tanuló lánnyal együtt jutalmul megnézhette a Diótörőt. Ráadásul balett-előadásban. Na már most, aki Kendét ismeri, az sejtheti, hogy számára azért ez nem volt annyira nagy jutalom, de én azért örülök, hogy néminemű kultúrában volt része.

A téli időszak meghatározó munkálata a fahordás és rőzsegyűjtés, ami a gyerekek számára napi szintű feladat. Emellett egy csomó diót törtek, hogy Nagymami abból készítse a bejglit, és más finom karácsonyi sütiket. A lányok viszont itthon összefogtak, és együtt rengeteg mézeskalácsot sütöttek, inkább ajándéknak, semmint étkezési célra, bár azt mondják jóízű lett. Valamint folytatták a karácsonyi ajándékok készítését, amelyekről egyelőre nem szeretnék nyilatkozni, mert nálunk még most a hétvégére is jut ünneplés, és nem akarom se lelőni a poént, se megtudni a saját meglepetéseimet. Nagymami még a saját adventi koszorújának elkészítését is az unokáira bízta. Ja, és hóember meg hó-kuckó is épült a korai télben.

Több szerep- és szituációs játék is sorra került decemberben. Például olyan témák, hogy mi az enyém, és mi a másé, és vajon azt szabad-e elvenni. Vagy az, hogy hogyan fogadjunk a társaságunkba egy új gyereket. Meg az, hogy mennyire nem tud az ember tapintatos lenni, kimond valamit, amivel másokat megbántott. És ha ezt ő sajnálja, hogyan tud bocsánatot kérni. Az illem amúgy is eléggé sarkalatos témája volt a hónapnak, aminek a tanulása a gyerekeimre sajnos még mindig bőven ráfér. Beszélgettünk a neveink jelentéseiről is, és persze előkerültek az angyalkártyák is.

A korán lehullott hó a hónap elején is megmaradt. Ezért ekkor a téli sportoké volt a főszerep. A gyerekek szánkóztak, csúszkáztak, hógolyóztak, a lányok korcsolyáztak is a Bazilikánál.

A Hesz-napon Kendét is beválasztották a nógrádi iskola egyik csapatába, ahol derekasan helyt állt. De szerintem még nagyobb büszkeség volt számára találkozni és beszélgetni iskolájuk névadójával, falunk szülöttével, az olimpiai bajnok kajakos Hesz Mihállyal (azt mondta, nagyon jó fej!).

Nagypapiék az Aquaparkba vitték az unokákat, ahol kevésbé úsztak, sokkal inkább vízi-csúszdáztak. Nagymamival pedig a Csodák palotájában jártak, és felültek a Deák téri óriáskerékre.

2018. január

2018 - Új év, új tervek

Tegnap elkészítettem a számvetést, és lezártam magamban a tavalyi évet, ma pedig jelképesen elégettem a 2017-es naptáramat. 2018 első napján azt gondoltam át, hogy nagyjából mire számíthatok, számíthatunk az új esztendőben.

Azzal kezdtem, hogy átolvastam a blogon a 2017-re szóló terveket. Eléggé mellbevágó volt a szembesülés. Sajnos nem sikerült mindent úgy megvalósítani, ahogyan elképzeltük.

Most pedig lássuk, mi várható 2018-ra:

A ház munkálatai közül a betonozás kivételével minden erre az évre tolódott. Idén ki szeretnénk bővíteni a nappali teret, Zolinak lesz saját szobája és műhelye, új teraszunk épül és használhatóbbá válik a kamra.

A harmadik telekrészt is szeretnénk hozzákötni az eddigi területhez. Itt tereprendezés után egy újabb veteményest fogunk kialakítani. Esetleg gyümölcsfákat is ültetünk ide – majd meglátjuk, mire marad energiánk.

Részemről ez az év hangsúlyosan a life coaching tevékenység megvalósításáról fog szólni. Szeretném a vállalkozásomat hivatalosan is beindítani, létrehozni életem első saját honlapját (ez annyira folyamatban van, hogy a közeljövőben meg is valósul), megtalálni a végleges helyet, és természetesen az online marketing alkalmazásával sok ügyfelet találni. Az önképzésem ezután is folytatódik: a továbbiakban is sokat fogok tanulni a coachingról és a marketingről. (rekalifecoach.blogspot.hu)

Továbbra is folytatom három blogom írását (a „Réka útjá”-t idén már ezen az új felületen); átlagban mindegyiken legalább heti egy cikkre számíthattok tőlem. A „Női Szemmel” online magazinnál remélhetően idén is meg fognak jelenni írásaim. Nagy tervem idénre a novelláskötetem kiadása; a piszkozat már több mint félkész állapotban várja a gépemen, hogy befejezzem végre.

Nemcsak írni, olvasni is többet szeretnék idén. Már most a polcomon várakozik Csodina „Tudatosság.anyu”-ja, Jocó bácsi „Kamasz(h)arca, és nemsokára megkapom Haás Gyuri nagyvárosi serpa „Sétamesék” című könyvét is.

Tervezek néhány vidéki előadást és beszélgető-kört, és talán itt helyben is sikerül végre egy női kör megteremtése.

Nagyon remélem, hogy idén a gyerekekkel kevesebb konfliktusunk támad, és jobban meg tudjuk majd oldani a nézeteltéréseket, mint tavaly. A szeretetteljes odaforduláson, és az emberi kommunikáción kívül két konkrét ötletem is van erre. Egyrészt a családi kupaktanácsok rendszeresebbé tétele, másrészt az „1 óra - 1 gyerek” projekt bevezetése.  Azaz többet üljünk le egymással csapatostul beszélgetni, és hetente minden gyerekem fog kapni tőlem egy óra anya-időt, amikor csak vele foglalkozom (nem tanulás, nem prédikálás, csak beszélgetés vagy játék).

Az egészséges életmód gyakorlatilag minden évben célkitűzés számomra. Az év végére ugyanis mindig azt veszem észre, hogy egyre kevesebbet mozgok, és egyre több édességet eszek. Na de most aztán! Az elsikkadt reggeli tornákat újrakezdem, méghozzá kicsit más módon, mint eddig. Most csak fél órát fogok mozogni felkelés után, de azt sokkal intenzívebben, videók alapján. Amikor az időjárási viszonyok engedik, futni megyek Almáskertben.

Az elmaradt esti sétáinkat mindenképp fontosnak tartom újra visszahozni az életünkbe.

Idén visszafogom a csokizást, több gyümölcsöt fogok enni, és több folyadékot inni.

Hetente legalább egyszer én sütöm a kenyeret, és sokkal több finom házi süteményt foguk enni a bolti vacak nasik helyett. Táplálkozási terv: változatosabb ételek, a heti menü előre tervezésével.

Idén semmilyen komolyabb utazás nem vár ránk. Kisebb túrákat, hétvégi városnézéseket, pár napos kirándulásokat persze szeretnénk megvalósítani. Sajnos a múlt évi tervekkel ellentétben alig jártuk be a környéket a családdal, úgyhogy 2018-ben is ránk vár a Bánki-tó, a Drégely vára, Nagybörzöny, Kemence, Ipolytarnóc, valamint a Börzsöny eddig fel nem fedezett hegycsúcsai.

Azt már most látjuk, hogy 2018 a koncertek és fesztiválok éve lesz. Everness, Volt és Fezen, Ákos, Iron Maiden és Nightwish, meg még sokan mások várnak ránk.

Ja, és megpróbálom Zolit megtanítani végre angolul…

Hogy fogok ennyi mindent megvalósítani? Van egy olyan sejtésem, hogy az alvásidőmből lopok majd el órákat. De talán ha csökkentem az eddig felszínes chattelésre, ostoba posztok nézegetésére, és idegeskedésre fordított időt, akkor sikerülni fog.

Vajon miket hoz majd ez az új év? Én most annyira bizakodó vagyok, úgy érzem, sok jót! Természetesen nem bízom a dolgot a szerencsepatkóra. Amúgy is az a hitvallásom, hogy „mindenki a maga szerencséjének a kovácsa”, meg aztán „segíts magadon, Isten is megsegít”. Tehát ezek az álmok, a tervek, a megvalósulásukért pedig keményen meg kell majd dolgozni. Egy boldog évért ez nem nagy ár, ugye?

(Ez a bejegyzés nemcsak azért különleges, mert az első igazi írásom idén, ráadásul ezen az új felületen, hanem azért is, mert kivételesen egyetlen saját fotót sem tartalmaz, az összes kép csak illusztráció.)

2018. január