Bodrog - Vízitúra

Az én férjem, bizonyára sokan tudjátok már, ilyen jövős-menős fajta. Hol hegycsúcsot mászik meg, hol barlang mélyét kutatja, hol kerékpárral tekereg, hol meg hullámokon evez. Korábban már voltam vele hegyet mászni és barlangászni, és ezekről be is számoltam a blogon. 

Ez utóbbi amolyan „nem rossz, elmegy” kategória lett nálam, a hegyek már jobban a szívemhez nőttek, főleg a ferrátás (drótköteles biztosítású) mászás tetszett. Nemrégiben pedig egy olyan hobbival ismerkedtem meg általa, ami nagyon-nagyon bejött nekem, és egész biztos vagyok, hogy többször űzni fogom a jövőben. És ez: az evezés!

Zoli már sok hazai folyón evezett, és többször mondogatta nekem, hogy egyszer majd elvisz a Tisza-tóra. Most azonban úgy alakult, hogy a Bodrogot fedeztük fel együtt, egy baráti párral egyetemben. Magának az evezésnek a gondolata izgalmasnak, sőt, kissé félelmetesnek is tűnt számomra. Főleg amikor előtte részletes útmutatást adott, mit kell csinálni vész esetén: ha megbillenünk, ha jön egy faág, ha borulunk, ha… 

Jézusom, micsoda szörnyűségek történhetnek egy ilyen kenuzás során! Az időjárás előrejelzés hallatán aztán kifejezetten negatív gondolatok uralkodtak el rajtam, mivel a négy nap közül háromra záport-zivatart ígértek. (Ebből végül összesen fél óra enyhe eső jött be). Ezzel kellőképpen kiakasztottam életem párját.

Amikor elindultunk, szerencsére már kíváncsi lelkesedéssel ültem az autóba, amivel péntek este Tokajba utaztunk. Az utazás nemcsak térben, hanem időben is távol vitt minket a jelentől, a szocreál dizájn szállásunk a kempingben ugyanis olybá tűnt, mintha a 80-as évekbe repültünk volna vissza egy időgéppel. Tisztára retro fíling!

Másnap reggel olyan hangulatra ébredtünk, mint „egy Duna-(akarom mondani Bodrog-)parti csónakházban”. Rögtön érezhető volt, hogy ezek az evezősök (a barlangászokoz vagy a hegymászókhoz hasonlóan) egy külön kaszt. Kicsit fura csodabogarak, de azért szimpatikusak.

Egy korunkbéli férfi jött értünk egy trailer-rel, amire felpakoltuk a két darab kenut meg a holminkat. A hátizsákokat nagy kukazsákokba csomagoltuk, a személyes holmikat és az élelmet műanyag dobozokba téve tettük vízhatlanná. Ugyan kaptunk mentő-mellényt, de utólag bevallom, hogy egyetlen pillanatra se volt rajtam, három, nálam jóval tapasztaltabb útitársamon pláne nem.

A terepjáró a Sátoraljaújhely melletti Felsőberekibe vitt minket, ott történt életem első kenus vízre-szállása. Nem is volt olyan borzalmas, mint amilyennek elképzeltem! Én ültem elöl (a kenu motorja, háhá), Zoli hátul kormányozott és valójában az ő ereje vitt minket nagyrészt. Az evezési technikát persze el kellett sajátítanom, eleinte nagyon bénáztam, csomószor bevágtam az ujjamat a kenu szélébe, azt se tudtam hogyan húzzam meg fordítsam a lapátot…

Zoli azt mondta, nekem nem is kell igazából semmit tennem, ő majd evez, én csak pihenjek, és élvezzem a vízi utazást. Ezt persze néha meg is tettem, eleinte többször, később egyre kevesebbszer. Az első két napon egyszer-egyszer el is aludtam a hajóban fekve… De igencsak furdalt volna a lelkiismeret, hogy én ott heverészek reggeltől estig, a férjem meg helyettem is melózik. Szóval szép lassan belejöttem, és a végére már egész profin ment minden.

Eleinte 20 húzásonként váltottam kezet, aztán 30, később már 40, hogy egyenletes legyen a terhelés. Így aztán a nap végére mindkét karomban egyformán brutális volt az izomláz. Olyan izmaimat is éreztem, amikről azt sem tudtam, hogy léteznek. Az evezés megmozgatja a teljes kart, vállat, hátat, és még a mellizmot is.

Két dolog volt nagyon kényelmetlen, hogy a hosszú úton teljesen szétültem a fenekemet. Pedig raktam alá hol törülközőt, hol polár-pulcsit, mégis szétnyomta. A lábam is eléggé elnyomorodott: néha kinyújtottam, néha behúztam, máskor felváltva egyik volt kinyújtva, a másik behúzva, de a végére úgy érzetem, sehogy se jó mindenképp elmacskásodik.

A Bodrog hazánk egyik leglassabb folyója, 1 km-en fél centi a lejtése (összehasonlításképpen pl. a Hernádon ugyanez fél méter!). Előnye, hogy nem erős a sodrása, tehát csekély a borulásveszély, nem igényel túl nehéz technikát, nincsenek benne sebes kanyarok meg zúgók, és viszonylag kevés a kidőlt fa. Ami volt, az alatt mindig áteveztünk, mert hogy ez mekkora poén. 

A másik kaland Zoli szerint, ha beevezünk a folyóba ömlő kisebb patakok, vízfolyások torkolatába. Ahol aztán némely esetben elakadtunk, alig tudtunk visszafordulni, vagy átkúsztunk alacsony hidak alatt. Ehhez a művelethez persze hanyatt kellett feküdnünk a kenuban. A lassú sodrás hátránya viszont, hogy mivel a folyó csigatempóban viszi a hajót, nekünk jobban oda kell tenni az erőnket, ha előre akarunk jutni.

Az első pihenőnk Sárospatakon volt, pont a várral szemben, itt tízóraiztunk. 

Másodjára Bodrogolasziban álltunk meg, ahol Juliék hajója majdnem elúszott, mert elfelejtették kikötni. 

Olaszliszka előtt kötöttünk ki estére, egy horgásztanyán vertük fel sátrainkat. Az első napi távunk 30 km volt.

Második nap volt a már említett komorabb reggel, és szemerkélő eső. Erre a napra csak 20 km volt beütemezve, igen korán el is tudtunk indulni, és csak egyszer álltunk meg pihenni Bodrogszeginél, így már ebédidőre vissza is értünk Tokajba.

Itt egy halászcsárdában ettünk, ahonnan kilátás nyílt a Bodrogra. A többiek halászlevet ettek, én pedig Mikiegér rántott sajtos gyerekmenüjét. A kajálást amúgy abszolút nomádra fogtuk, gyakorlatilag végig hideget ettünk, szendvicseket, rágcsákat. Ilyen túrán nem is jó nagyon sokat enni, egy kis mogyoró vagy müzliszelet épp elég energiát ad. Viszont a meleg miatt sok folyadékot kellett fogyasztanunk.

Tokaj belvárosát a hosszú hétvégére egy zenei fesztivál miatt félig lezárták, de azért a helytörténeti múzeumba sikerült eljutnunk, ahol legjobban a padláson lévő népművészeti gyűjtemény tetszett.

Megkóstoltuk a város híres fagyiját, majd fellépcsőztünk a hegy oldalába, ahonnan ráláttunk a Bodrog és a Tisza torkolatára. 

Utána a hídról is megnéztük, hogyan ömlik a „barna” Bodrog a „szőke” Tiszába.

Talán a legizgalmasabb nap a harmadik volt, amikor Bodrog-zugban kalandoztunk. Ez egy lápos vidék a Bodrog és Tisza közötti területen, ahol sokkal szűkebb a „folyó”, ami szinte állóvíz, és sokkal gazdagabb itt a növény- és állatvilág.

Direkt nagyon korán indultunk, amikor az előző éjszaka bulizó kempingezők még csak egyik oldalukról a másikra fordultak, mert ekkor még érintetlen volt a rejtőzködő vízi világ. Csendesen hasították az evezők a vizet.

Rengeteg csodaszép növényt és állatot láttunk! A parton könnyező fűzfák álltak, valamint nyárfák, amikről a szél a sok fehér pihét a víz felszínére fújta (néhány helyen hófehér volt az egész Bodrog). Sok vízinövényt megcsodáltunk: sulyom, nád, gyékény, és a fura nevű kákony. Ez néha teljesen belepte a vízfelszínt. Megmondom őszintén, én az első ilyen láttán egyből visszafordultam volna, annyira képtelenségnek tűnt rajtuk átevickélni. 

Persze sikerült, és utána még egy csomón áthajtottunk. A lényeg a kezdeti begyorsításban, és kettőnk összehangolt mozdulataiban volt. Néha nem volt elég a lendület, és fennakadtunk; ilyenkor testünk előre-hátra mozgatásával, és az evezők kitámasztásával tudtuk kimozdítani magunkat a látszólagos patthelyzetből.

Állatból is sokfélét fedeztünk fel, főleg persze madarakat. Szürke- és törpegém, fehér és fekete gólya (itt a falvakban is szinte minden második villanypóznán ott voltak a gólyafészkek), kócsag, jégmadár, örvös galamb voltak a legjellemzőbbek. Egyik helyen őzike gázolt a vízben, és sajnos állat-tetemeket is láttunk: szétázott szarvast, felfújódott őzet, meg néhány döglött halat is. Molnárkák cikáztak ide-oda a víz felszínén.

Egy állatot tudtam volna feledni: a szúnyogot. Április végén állítólag még soha nem láttak itt szúnyogot, a nyárias idő miatt viszont nekünk volt „szerencsénk” bőven a velük való találkozáshoz. Ezernyi dongott körül minket, főleg az árnyékosabb folyópartokon, illetve az esti órákban. Rengeteg csípés éktelenkedett rajtunk a végére!

A nap tűzött ezerrel, úgyhogy jól lebarnultunk (az érzékenyebb bőrűek lepirultak), a fejemet kendő védte, a szememet napszemüveg. Annyira meleg volt, hogy először trikóban-shortban, később már bikiniben eveztem.

Két gázlónál álltunk meg pihenni, napozgatni. Bele is mentünk a vízbe, kábé lábszárközépig, ami nem volt jéghideg, de azért annyira meleg sem, hogy kedvünk lett volna belefeküdni.

Aztán egy kilátót céloztunk meg. A kenukból egyből a létrára tudtunk lépni, majd onnan fel a lépcsőkön a tetejére. 

Szépséges kilátás nyílt a tájra, azaz a zegzugosan kanyargó „folyóra”, a lápra, és a távoli Tokaji-hegyre egyaránt.

Zalkodnál ért véget a Bodrog-közi kenutúra, ahol egy nagyon jó fej pasival ismerkedtünk meg. Eredetileg csak kávét vettek tőle a barátaink, aztán kiderült, hogy van egy vendégháza, lovagol, gravíroz, ráadásul szabadidejében vőfély is. Sokat sztorizott, mi meg rengeteget röhögtünk!

Jó volt a kettesben, illetve négyesben töltött időszakok aránya is. Néha Juliék előre húztak (mögöttük már sok év kenuzás állt), aztán később bevártak minket. Máskor viszont a két hajó egymás mellett haladt, hogy közben beszélgessünk, például politikáról, történelemről, vagy énekeljünk, mondjuk részleteket az „István, a király”-ból vagy orosz (!!!) népdalokat. Olyan is volt, hogy az evezőkkel összekötöttük a csónakokat, és csendesen ringatózva falatoztunk, pihentünk, traccsoltunk.

Más ember nem is nagyon hiányzott, velük épp elég volt Tokajban meg később Sárospatakon találkozni. A legzavaróbb a hosszú hétvége miatti tumultus volt. Amikor például második nap leértünk Tokajba, egy végeláthatatlannak tűnő gyereksor készült a vízre szállni. Inkább nem vártuk be őket a stégnél, kikötöttünk kicsit odébb a sárban, ágak közt, és onnan húzták partra a fiúk a kenukat.

Harmadik napon nagyon jól tettük, hogy kora reggel indultunk útnak, így a nap feléig gyakorlatilag senkivel sem találkoztunk. Csak a madárdal meg a falevelek susogása hallatszott, emberi hang nem. Na de ami ezután következett! Zalkodról visszafelé jöttek velünk szembe a Tokajból induló vízi-túrázók. Főleg gyerekcsapatok meg családosok, akik közül sokan kegyetlenül bénán eveztek. 

Én se vagyok profi, de hogy két életerős férfiember ne tudjon áthúzni azon a kákonyon, amin Zoli meg én igen… Mások meg kormányozni voltak képtelenek, minden egyes kanyarnál belehajtottak a parti nádasba. Én nem engedném, hogy amatőrök így evezhessenek, legalább egy tapasztalt ember kellene minden egyes kenuba, hogy ne legyen ekkora a káosz.

Szuper volt, amikor visszafelé kiértünk a zugból a Bodrogra. Tudtuk, hogy pár perc, és le kell adnunk a hajókat, véget ér a vízitúránk. Belehúztunk hát, és sikerült az összes evezőst leelőznünk (Juliék kivételével, de hát ők ugye extra-profik). Ekkorra éreztem, hogy jól belejöttem a kenuzásba, harmóniában voltak a mozdulataim, elmúlt az izomláz. Csak a természet volt, a mozgás, meg Zoli és én.

Vacsora a parton szedett géva-gomba meg főtt krumpli volt. Utolsó napon Sárospatakot céloztuk meg. 

Megnéztük a kollégiumot és a Szent Erzsébet templomot (nem is tudtam, hogy ott született!), valamint megpihentünk Szent Erzsébet padján. 

A fő cél természetesen a vár volt, aminek az oldalában épp majálist tartottak, a várárokban pedig egy pávát láttunk.

Először kívülről sétáltuk körbe a várfalakat. 

Aztán a palota-szárnyban megnéztük a történeti kiállítást. 

Majd egy csoporttal együtt végigjártuk a Vörös-torony öt szintjét: a pincét, a kutat, a lovagtermet, a kápolnát és a csempés szobát.

Hazaindulás előtt még az ágyúöntő műhelybe is bekukkantottunk, és természetesen nem maradhatott el a fagyi sem.

Már megint olyan dolgot tettem, amit korábban még soha, már megint eddig ismeretlen tájakon jártam. Titeket is arra bíztatlak: lépjetek ki bátran a komfortzónátokból! Egy ilyen kaland jót tesz testnek-léleknek, ráadásul ezerrel felturbózza a párkapcsolatot!

2018. május

ÉletIskola - Tavaszhó

Annyira kerek hónap volt ez az április! Minden szempontból, és ez érvényes az ÉletIskolára is. Tavaszhó… hmmm… sokkal inkább kora-nyár és az időjárás meghatározta, hogy sokszor tanultunk kint a teraszon, és sokat mentünk ide-oda.

Ami a legmeghatározóbb volt, az a környezet-, és természetismeret, sok-sok élő tudással, gyakorlati tapasztalással. Először persze fel kellett frissíteni a térképes ismereteket. Átismételtük a térképek fajtáit, színeit, a domborzati és vízrajzi tényezőket. Ilus gyakorlatilag az összes megyét beazonosítja, és tudja a megyeszékhelyek többségét is. Megtanulta a méretarány fogalmát és azt, hogyan kell használni a vonalas mértéket.

A lányok hazánk tájaival ismerkedtek. Ilus mindig kiválasztott egy tájegységet, annak tanulmányoztuk a részeit, legmagasabb pontjait, folyóit-tavait. Milyen az éghajlata, azaz a hőmérséklet, a napfény és a csapadék, és milyen a talaja. Ezek alapján nekik kellett kikövetkeztetni, hogy vajon akkor miket termesztenek-tenyésztenek, illetve megkerestük a legjellemzőbb ásványkincseket is. Majd megnéztük, melyik megyéket érinti a táj, mik a jelentősebb városai, melyik úton lehet oda eljutni. Végül megkerestük a tájhoz tartozó nevezetességeket és hungarikumokat. A hónapban a Kisalföld, a Nyugat-magyarországi peremvidék, a Dunántúli-dombság és a középhegység, valamint a Balaton került sorra.

Mindig a hazánkhoz, tájakhoz kapcsolódó olvasmányokat kapott: Fertőd, Alpokalja, Pécs, Pannonhalmi apátság, Tihanyi levendula, Duna. A természetről a vidéki életről szólt a Bogáncs vagy a Kutya az árban is. Kincső is növényekről (kertészkedés, vidéki élet) meg állatokról (gólya, fecske, állatkertek) olvasott. Budapestet mindketten feldolgozták, volt szó a Lánchídról, az Andrássy útról, a Hősök teréről, az Országházról és a Budai várról. Fontosnak találom a mindennapok gyakorlatában hasznosítható készségeket, ezért olvastak például állatkerti útmutatót vagy színházműsort is.

Mivel a XXI. században élünk, nemcsak az atlaszt, hanem a netes programokat is illik tudni használni. A wikimapián és a google maps-en kaptak gyakorlati feladatokat, illetve az elvirával meg a menetrendek.hu-val terveztek útvonalakat.

A helyismeretet egy kisebb és egy nagyobb témanappal koronáztuk meg. Ellátogattunk a nógrádi tájházba, valamint Vácon tartottunk egy egész napos nagy projektet (lásd. korábbi bejegyzésem).

Kincső még az anyagokkal ismerkedett behatóbban. Azzal, milyen különböző tulajdonságaik vannak, és ezeket hogyan érzékeljük. A három különböző halmazállapotot vizsgáltuk meg, és ezek változásait, különösen a vízét (olvadás, párolgás, lecsapódás, fagyás). Az oldódást kísérletekkel szemléltettük. A szilárd anyagok közül a kristályok érdekelték őt a leginkább.

Ami a természetismeret gyakorlati oldalát illeti, abból az egész csapatnak bőven volt része. Terepet rendeztek, metszettek, talicskáztak, vasvilláztak, kapáltak, gereblyéztek. Zöldségmagokat vetettek, hagymát duggattak, fát ültettek. A kislányokkal medvehagymát szedtünk. A nagy közös kertekben a gyerekek rendszeres feladata az esti locsolás lett, és segítenek gyomlálni is. A két kislány saját kiskertet alakított ki, ahol már szépen bújnak elő a növénykék. (lásd. a kertünkről szóló korábbi bejegyzéseimet).

Rengeteg vers szólt a természetről és Magyarországról, pl. Szülőföldem szép határa, Darázs garázs, Állatkerti útmutató… Tündérem már majdnem tudja az egész Tiszát, Kincső pedig végre megtanulta az Anyám tyúkját. A verstanulást igencsak megkönnyítette, hogy minden versszakhoz (sőt, Ilus külön minden sorhoz!) illusztrációkat készítettek. A költészet napját versek sokaságával ünnepeltük meg. Az iskolásaim ténylegesen: Kende is fellépett a sulis műsorban, olyan megható verset szavalt, ami állítólag igencsak megindította a hallgatóságot.

Ilus a könyvtárból a Tavitündérek titkát vette ki, és rendkívül gyorsan végzett is vele, Kincső pedig a Szimat és a kolbásztolvaj-t olvasta ki. Közös történetünk (a folytatásos esti mese) ebben a hónapban a Szív a kerítésen volt.

A nyelvtan középpontjában még mindig az igék álltak. Ilona számára a három igemód begyakorlása (a kijelentő és feltételes után most főleg a felszólító) volt a lényeg; talán elmondható, hogy már nagyjából megy neki. Kincső is ezekkel foglalkozik, de persze nem ennyire tudatosan, csak a helyesírásukkal. Nemcsak arra figyelünk, hogy az „aggya” az „adjá”-nak írandó, hanem az is hogy a „tudtam”-ot nem dt-vel ejtjük, hanem dupla tt-vel. Ezen kívül most olyan szavak helyesírására gyúrtunk, amik becsapósak: hosszan hangzanak, de röviden írjuk őket, pl. lesz, együtt vagy kisebb. A fiúktól kaptak egy Scrabble-t, azzal játszottak betűjátékokat.

Valahogy mintha kevesebbet írtak volna a gyerekek ebben a hónapban, de ezt én annak tudom be, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt fektettünk a természetismeretre és a nyelvtanra. Virág egy gyönyörű illusztrált tavaszi verset készített Kendéék faliújságára, amiből Kincső is ihletet merített, és ő is küldött be egy saját alkotást az iskolába. A tájházi látogatás után egy írásos feladattal szedtük össze, miket láttunk a tanulmányi kirándulás során. Ilus rövid üzeneteket és képeslapot írt, valamint egy mesét a manóról. Fogalmazásában kedvenc költőjét, Petőfi Sándort mutatta be. Míg Ilus fogalmaz, addig Kincső az írásos munkafüzetéből szokott kreatív gyakorlatokat választani.

Egész hónapban csak mértünk! Egyik héten hosszt, a másikon űrmértéket, a harmadikon tömeget, a negyediken meg időt. Ez kb. így halad náluk a könnyebbtől a nehezebb felé. A tömegnél nekik zavaró, hogy az alapmértékegység eléggé megfoghatatlan méretű – a métert meg a litert átlátják, a grammot kevésbé. Az időnek az összevisszasága totál összezavarja őket néha: 12-es, 24-es, 60-as szorzók kavalkádja nehezíti. Volt szó mérőeszközökről, mértékegységekről, és ezek oda-vissza történő átváltásairól. Legjobban persze ezt utálják, ennél kevésbé a szöveges feladatokat, de legnagyobb kedvencük a tényleges mérés a gyakorlatban (Zoli építkezése közben erre bőven volt lehetőség).

A matekozásnál a bevezetés meg a levezetés kétféle szokott lenni. Vagy a szorzó- és osztókártyák, vagy pedig egymásnak írnak különböző műveleteket. Az eredményt természetesen ők is ellenőrzik; ilyenkor néha használhatják a számológépet, amit nagyon kedvelnek.

Ilona szókincse igencsak gyarapodott angolból: tanultuk a teljes test részeit és a ruhákat is. Útbaigazításokat adtunk, ennél a kedvenc a robotjáték volt. Tudatosítottuk a többes-számot, és új anyag volt a birtokos eset, kombinálva a have/has got-tal.

Többször csinálok olyat, hogy ha épp főzök vagy mosogatok, berakok nekik egy-egy részt a Relaxá-ból, vagy ők keresnek zenés-dalos angol videókat a neten, ami egyszerre szórakozás és tanulás a számukra.

Most jöttem rá döbbenten, hogy a jó idő beköszöntével a gyerekek alig rajzoltak meg énekeltek, bár persze Csillag rendületlenül jár fuvolázni, Kincső pedig zongorázni, és mindketten szolfézsra, amit nagyon szeretnek. Sőt, Csillag szabadidejében netes segítséggel sok zenét tanult meg zongorán lejátszani. De úgy összességében az énekórákat néhány kerekmesés dal jelentette áprilisban.

Annál többet mozogtak, persze odakint. Az új játszórész a nagy kedvenc a lendülővel meg a többféle hintával. Szinte mindenhová kerékpárral meg rollerrel járnak. Kende csinált magának egy kerti húzódzkodót, ezen szokott edzeni. Kapott egy gördeszkát, elkezdett rajta tanulgatni. Az iskolájuk kapott egy olyan lehetőséget, hogy ingyen lehet járni kenu-edzésre a Nőtincsi tóra – természetesen a fiam is élt ezzel a lehetőséggel.

A választások kapcsán sokat beszélgettünk a gyerekekkel a politikáról. Ezen kívül téma volt még a napirend, a rendezvények, és ünnepek. Beszélgettünk a barátságról, a családi szokásokról, magyar hagyományokról. Ezen felül az internet előnyeiről és veszélyeiről valamint arról, milyen tágas és színes a világ. Ehhez a Népek, a Hogyan laknak és a Hogyan közlekednek című könyvek voltak segítségünkre.

Húsvétkor a nagyszülőkkel az egész család a Természettudományi Múzeumban járt.

Csillagék osztálya Szécsénybe utazott, ahol körbejárhatták a kastélyt és a múzeumot.

Sportnapot tartottak Nógrádon, ahová nemcsak a névadó Hesz Mihály volt hivatalos, hanem egy kenus olimpikon, Wichmann Tamás is. Az ünnepségen Kende készített vele interjút!

Ennek a napnak a keretében megnézhettünk egy kutyás bemutatót a focipályánál, és egy abszolút élethű mentési akciót is („baleset”, rendőrök, tűzoltók, mentők).

Az iskolai egészségnapon zöldségekből és gyümölcsökből készítettek szebbnél szebb kompozíciókat, ahol Kendéék győzedelmeskedtek. Csillagék környezetvédelmi plakátot készítettek, valamint minden osztály egészséges kóstolóval kínálta a többieket.

Virágról aki fél év híján nagykorú, nem túl sokat tudok írni, mert alig látjuk őt itthon. A párjával most költöztek be az új házba Medinán, azt újítgatják, csinosítgatják. A festésben Kende is segített nekik. Tehát a legnagyobb gyerekem szép lassan kirepül a családi fészekből, és önálló életet fog élni…

2018. április