Hogy hol voltam eddig? Természetesen itt Nógrádon, az Almáskertben, ahol eddig, viszont napközben eljártunk az iskolába, ki dolgozni, ki tanulni. Egy hete azonban megint online sulizunk. Majdnem pontosan egy évvel a tavalyi digitális oktatás után most mintha ismételné magát a történelem. Ugyanúgy nem szeretem, mint akkor; órákat kell ülnöm a gép előtt, és csak a képernyőn látom a tanítványaimat. Hiányzik a személyes kapcsolat a gyerekekkel meg a kollégákkal. Nagyon nem egészséges egész délelőttöket ülő helyzetben lenni és egy monitort bámulni. Szétmegy tőle a szemem, a gerincem és a fenekem.
De hogy nagyon ne szenvedjek, azért elmondom, hogy most sokkal gyorsabban és könnyebben vettük az akadályokat, mint múlt évben. Igaz, a Kréta hétfői összeomlása nem volt túl bíztató kezdet, de gyorsan reagáltunk rá, és szépen visszatértünk a jól bevált felületekre. A tavalyihoz képest különbség, hogy minden órát élőben tartok, én Skype-on, van, aki Meet-en, de azért a Google Classroom-ot se feledjük: oda rakom fel írásban az anyagot, hogy aki esetleg nem tudott részt venni az online órán, az is lépést tudjon tartani velünk.
Ez is különbség tavalyhoz képest, hogy egy-két kivételtől eltekintve mindenki aktívan részt vesz az órákon. Csak a nyolcadikban csökkent némileg a jelenlét, de ők igazoltan vannak távol, hiszen épp most zajlanak a szóbeli felvételik. Eddig sikerekről számoltak be a diákok, ez úton is drukk nekik! Annyiban színesítem a feladatokat, hogy mindig egy-egy kis, a témához kapcsolódó videót is küldök a gyerekeknek.
Találunk humort is a helyzetben; van, aki a plüsseit mutatja meg (Micimackó és Malacka egy képernyőn), van, aki a kisállatát. Velünk van az órán kistesvér, kutya, unokatesó. Változtatják a háttereket, így olyan, mintha egy tengerpartról vagy az űrből jelentkeznének be a gyerekek. A profilképeik is viccesek, múltkor például magával Győrfi Pállal beszélgettem. J Igyekszünk túlélni, és bízunk benne, hogy tényleg csak a tavaszi szünetig tart ez az egész.
Nem tudok nem párhuzamot vonni 2020 márciusával. Akkor 16-án tértünk át az online oktatásra, és épp azon a napon költöztünk is ide a Hóvirág utcába. Ha meg kellene neveznem életem egyik legborzalmasabb hetét, akkor az lenne az. Szörnyű volt, reggeltől estig a gép előtt vagy a közelében kellett lennem, folyamatos kapcsolatban a gyerekekkel, szülőkkel, és közben a házat meg a kertet rendeztük.
Síkideg voltam a technikai nehézségek, a kommunikációs problémák miatt, ráadásul mindeközben ki kellett takarítani egy házat tetőtől talpig, és elrendezni benne a család bútorait, holmiját. De kibírtam, mint eddig mindent. (Igaz, exponenciálisan nőtt a ráncaim és az ősz hajszálaim száma.)
Elhatároztam, hogy most is a jó oldalát nézem a dolgoknak, és több időt-energiát fordítok a benti és kinti tér rendezésére, tisztítására. Magyarul belefogtam a tavaszi NAGY rendezésbe. A ház és a kert is tisztul, szépül, de erről majd egy külön poszt fog szólni.
Jó ideje nem írtam ide a blogra, és ennek oka, hogy az estéimet a továbbképzéssel töltöttem. Hajtottam, és sikerült is vele végezni, majd egy bejegyzésben erről is beszámolok. Most csak annyit, hogy lelkileg egészségesebb és harmonikusabb lettem. (A képzés címe: „A pedagógus lelki egészsége és harmóniája)
Közben az országban feje tetejére állt a világ. Esti kijárási tilalom, bezárt boltok, vendéglátós helyek, edzőtermek, maszkhasználat most már szabadtéren is. És persze bezárt iskolák, óvodák. Elveszített munkahelyek, anyagilag csőd szélén álló vagy teljesen tönkrement családok és vállalkozások.
Őrület. Erről nekem sarkalatos véleményem van, de nem szeretném túlzottan provokálni a blog olvasóit, így inkább gondolataimat megtartom magamnak, aki ismer, az úgyis tudja, milyen a hozzáállásom.
Közvetlen ismerősök kerültek kórházba, a szüleim megkapták az oltást, én viszont nem hagyom, hogy a korona álljon az életem középpontjában. Alig olvasom a Covid-dal kapcsolatos híreket, nem követem a statisztikákat, és ha anyukám az oltásról vagy a karanténról kezd beszélgetni, gyorsan elterelem a témát. Ez nem struccpolitika, csak egyszerűen nem engedem, hogy a félelem uralja az életemet.
Nagyon fontosak ilyenkor az emberi kapcsolatok. Szerencsére a családomban a józan ész az úr, így nem zárkóznak be teljesen anyukámék sem. Múlt hétvégén is eljöttek hozzánk, pedig ő 71 éves, a párja pedig 94. Épp Ottó születésnapját ünnepeltük. A létszám a gyerekekkel és a lányom párjával együtt pont nem haladta meg a tíz főt. Volt torta, süti, társasjáték. És volt puszi, meg ölelés is.
Amúgy meg sokat mozgok, kint vagyok a kertben, ha pedig elmegyek itthonról, akkor biciklin suhanok. A kerékpározás ugyanis szabadidős sporttevékenység, így legalább akkor nem kell maszk. Friss levegőt szívok, edzem testem, erősítem immunrendszerem.
Minden kedves olvasómat erre buzdítom. Hiszen a legfontosabb az egészség és a szeretet!
2021. március
(A fotók Zebegényben-Nagymaroson készültek.)
