2021. március 13., szombat

Újra itthon


Hogy hol voltam eddig? Természetesen itt Nógrádon, az Almáskertben, ahol eddig, viszont napközben eljártunk az iskolába, ki dolgozni, ki tanulni. Egy hete azonban megint online sulizunk. Majdnem pontosan egy évvel a tavalyi digitális oktatás után most mintha ismételné magát a történelem. Ugyanúgy nem szeretem, mint akkor; órákat kell ülnöm a gép előtt, és csak a képernyőn látom a tanítványaimat. Hiányzik a személyes kapcsolat a gyerekekkel meg a kollégákkal. Nagyon nem egészséges egész délelőttöket ülő helyzetben lenni és egy monitort bámulni. Szétmegy tőle a szemem, a gerincem és a fenekem.


De hogy nagyon ne szenvedjek, azért elmondom, hogy most sokkal gyorsabban és könnyebben vettük az akadályokat, mint múlt évben. Igaz, a Kréta hétfői összeomlása nem volt túl bíztató kezdet, de gyorsan reagáltunk rá, és szépen visszatértünk a jól bevált felületekre. A tavalyihoz képest különbség, hogy minden órát élőben tartok, én Skype-on, van, aki Meet-en, de azért a Google Classroom-ot se feledjük: oda rakom fel írásban az anyagot, hogy aki esetleg nem tudott részt venni az online órán, az is lépést tudjon tartani velünk.


Ez is különbség tavalyhoz képest, hogy egy-két kivételtől eltekintve mindenki aktívan részt vesz az órákon. Csak a nyolcadikban csökkent némileg a jelenlét, de ők igazoltan vannak távol, hiszen épp most zajlanak a szóbeli felvételik. Eddig sikerekről számoltak be a diákok, ez úton is drukk nekik! Annyiban színesítem a feladatokat, hogy mindig egy-egy kis, a témához kapcsolódó videót is küldök a gyerekeknek.


Találunk humort is a helyzetben; van, aki a plüsseit mutatja meg (Micimackó és Malacka egy képernyőn), van, aki a kisállatát. Velünk van az órán kistesvér, kutya, unokatesó. Változtatják a háttereket, így olyan, mintha egy tengerpartról vagy az űrből jelentkeznének be a gyerekek. A profilképeik is viccesek, múltkor például magával Győrfi Pállal beszélgettem. J Igyekszünk túlélni, és bízunk benne, hogy tényleg csak a tavaszi szünetig tart ez az egész.


Nem tudok nem párhuzamot vonni 2020 márciusával. Akkor 16-án tértünk át az online oktatásra, és épp azon a napon költöztünk is ide a Hóvirág utcába. Ha meg kellene neveznem életem egyik legborzalmasabb hetét, akkor az lenne az. Szörnyű volt, reggeltől estig a gép előtt vagy a közelében kellett lennem, folyamatos kapcsolatban a gyerekekkel, szülőkkel, és közben a házat meg a kertet rendeztük.


Síkideg voltam a technikai nehézségek, a kommunikációs problémák miatt, ráadásul mindeközben ki kellett takarítani egy házat tetőtől talpig, és elrendezni benne a család bútorait, holmiját. De kibírtam, mint eddig mindent. (Igaz, exponenciálisan nőtt a ráncaim és az ősz hajszálaim száma.)


Elhatároztam, hogy most is a jó oldalát nézem a dolgoknak, és több időt-energiát fordítok a benti és kinti tér rendezésére, tisztítására. Magyarul belefogtam a tavaszi NAGY rendezésbe. A ház és a kert is tisztul, szépül, de erről majd egy külön poszt fog szólni.


Jó ideje nem írtam ide a blogra, és ennek oka, hogy az estéimet a továbbképzéssel töltöttem. Hajtottam, és sikerült is vele végezni, majd egy bejegyzésben erről is beszámolok. Most csak annyit, hogy lelkileg egészségesebb és harmonikusabb lettem. (A képzés címe: „A pedagógus lelki egészsége és harmóniája)


Közben az országban feje tetejére állt a világ. Esti kijárási tilalom, bezárt boltok, vendéglátós helyek, edzőtermek, maszkhasználat most már szabadtéren is. És persze bezárt iskolák, óvodák. Elveszített munkahelyek, anyagilag csőd szélén álló vagy teljesen tönkrement családok és vállalkozások.

Őrület. Erről nekem sarkalatos véleményem van, de nem szeretném túlzottan provokálni a blog olvasóit, így inkább gondolataimat megtartom magamnak, aki ismer, az úgyis tudja, milyen a hozzáállásom.


Közvetlen ismerősök kerültek kórházba, a szüleim megkapták az oltást, én viszont nem hagyom, hogy a korona álljon az életem középpontjában. Alig olvasom a Covid-dal kapcsolatos híreket, nem követem a statisztikákat, és ha anyukám az oltásról vagy a karanténról kezd beszélgetni, gyorsan elterelem a témát. Ez nem struccpolitika, csak egyszerűen nem engedem, hogy a félelem uralja az életemet.


Nagyon fontosak ilyenkor az emberi kapcsolatok. Szerencsére a családomban a józan ész az úr, így nem zárkóznak be teljesen anyukámék sem. Múlt hétvégén is eljöttek hozzánk, pedig ő 71 éves, a párja pedig 94. Épp Ottó születésnapját ünnepeltük. A létszám a gyerekekkel és a lányom párjával együtt pont nem haladta meg a tíz főt. Volt torta, süti, társasjáték. És volt puszi, meg ölelés is.


Amúgy meg sokat mozgok, kint vagyok a kertben, ha pedig elmegyek itthonról, akkor biciklin suhanok. A kerékpározás ugyanis szabadidős sporttevékenység, így legalább akkor nem kell maszk. Friss levegőt szívok, edzem testem, erősítem immunrendszerem.


Minden kedves olvasómat erre buzdítom. Hiszen a legfontosabb az egészség és a szeretet!

 

2021. március

(A fotók Zebegényben-Nagymaroson készültek.)

2021. február 21., vasárnap

Vízöntő vége


Az elmúlt két hétben a hó játszotta a főszerepet nálunk. Sok hó esett, meg is maradt. Beborította a fák-bokrok ágait, befedte a földet.


Rájöttem, hogy évről-évre egyre jobban szeretem, élvezem a tél örömeit. Mindent csináltunk, amit ilyenkor lehet és jó.


Hógolyóztunk a pályán. Hó-sáncot emeltünk, hó-várat építettünk. Szánkóztunk a réten. Nyomokat hagytunk a hóban. Hóember épült a ház elé, neve: Tóbiás, kalapja: lábas, sálja: Kincsőé. Képzeljétek, foltokban még most is fehér a kertünk!


Amikor aztán jöttek az éjszakai 10-15 fokos mínuszok, a hó szépen lefagyott, jégpályává változtatva az utcánkat. Izgalmas volt reggelente csúszkálva kijutni a lekotort főbb utakra, bár ott is találtunk lefagyott átfolyásokat. Végül is egész jól megúsztam, csak egyszer csúsztam el lájtosan (pont egy ilyen átfolyáson).


Érdekes, egyszer se fáztam ebben a nagy hidegben! A jó vastag bundám leér a lábszáram közepéig, a bélelt csizmám felér majdnem a térdemig. Élvezem, hogy olyan eszkimós-indiános, ráadásul az esztétikumon kívül praktikus is, megvéd a mínuszok ellen.


Bent a házban is jó az idő, jól vizsgázott az itt töltött első télen a kályha is, a szigetelés is. A cserépkályha viszonylag gyorsan felmelegszik, és nagyon sokáig tartja is a hőt. Kérdés volt, hogy vajon a könnyűszerkezetes ház falain nem szökik-e ki a meleg, de nem. Mindig kellemes idebent a hőmérséklet.


A tűzifából még bőven van. Átlagban háromhetente kell a nagy fatárolóból átpakolni egy-egy kisebb adagot a teraszra. Sokkal jobb így, napi szinten papucsban kilépni a fedett helyre, és behozni az épp szükséges fát.


A hó alatt a madarak nem találtak élelmet, a hidegben bizonyára fáztak is, de mi rendszeresen töltöttük az etetőt. Olyan jó a meleg házból nézni, ahogyan kint cinkék, vörösbegyek, verebek csipkedik a magokat, de egyre több most a madár, jönnek a feketerigók, szajkók, harkályok is. Egyre hangosabban csicseregnek a madarak, elvégre elmúlt Bálint-nap, megkezdődött náluk a párkeresés.


A hideg pozitív következménye volt, hogy befagyott a Nógrádi-tó. Hétvégéken illetve tanítás után megszállták a gyerekek, meg persze felnőttek is. A lányaim is korcsolyáztak, csúszkáltak, mások hokiztak is. Nekem sajnos még mindig nincsen korcsolyám, egyik költözésnél eltűnt, és azóta se szereztem be.


Kincső közben 11 éves lett. A születésnapját majdnem teljes családi körben itt Nógrádon ünnepeltük, csak Virág nem tudott eljönni a munkája miatt. 


Nagymami barackos túrótortát sütött, én ostyás-pudingos finomságot készítettem. Kincső tőlünk egy új kerékpárt kapott. Jó volt társasjátékozni, Bumm-oztunk, Concept-eztünk, de nem volt jó a gyerekek közti folyamatos konfliktusokat megtapasztalni.


A pedagógusoknak továbbképzésekből hétévente össze kell gyűjteniük 120 kreditet. Kihasználtam az online lehetőségeket, és jelentkeztem egy továbbképzésre. Címe: „A pedagógus lelki harmóniája és egészsége”. 


Jövő héten kezdem. Remélem, sikerül a kiégést megelőznöm, stressz-kezelési technikákat elsajátítanom, a pozitív pszichológiát a mindennapokba beépítenem. Úgy érzem, tanárként és anyaként is szükségem lesz erre a tudásra.


Furcsa volt néhanapján elutazni innen a télből. Amikor a Börzsönyben kanyargott a kis piros, ott még bőven fehér volt a táj, de ahogy kiértünk a Dunához, mintha elvágták volna.


Nagymarosra Valentin-napon ruccantunk ki. Mindkettőnknek ez az egyik kedvenc települése a Dunakanyarban. Nagymaros megállóig vonatoztunk el, és onnan gyalog jöttünk visszafelé, a Visegrádi kompig. 


A Duna partján sétáltunk a napsütésben, aztán mentünk egy kört a dombon is. Lángost ettünk, párom forralt bor ivott. Természetesen kedvenc helyünket, a Piknik Manufaktúrát sem hagyhattuk ki.


Nemrég Budapestre is beutaztam. A főváros úgy nézett ki, mintha nem is tél lenne, hanem késő ősz vagy kora tavasz. Átmeneti kabátban voltam, amit ki is gomboltam az enyhe időben. És hogy minek mentem Pestre? Hát a bankba, hitelt intézni a házhoz. Családi segítséggel meglesz az önerő. Ha minden igaz, tavasszal indul a ház-vásárlás!


A farsangot rendhagyó módon, osztályszinten rendeztük idén. Én eredetileg iskolás-lánynak akartam öltözni, de a gyerekek szerint olyan voltam két copfommal és kockás mini-ruhámmal, mint egy animés, jelentsen ez bármit is. J


A farsangi időszaknak mostanra vége, elkezdődött a böjt. Ezt fogom is a magam módján tartani, ha minden jól megy, akkor teljes böjttel a végén. A Vízöntő véget ért, beléptünk a Halakba. Nemsokára itt a tavasz, a kikelet, a megújulás. Imádom ezt az időszakot! Március elsejétől a szokásos módon kezdődik a Tavaszi Megújulás programom (részletek később az oldalamon).

 

2021. február

2021. február 18., csütörtök

Jurta

A lakberendezős csoportba ígértem egy cikket a jurtás életről. Ez jó apropó most arra, hogy átgondoljam az akkori életmódunkat.

Két évig éltünk jurtában, 2012 és 2014 között. Ez idő alatt három helyen volt felállítva a jurta, először Vásárosbécen, aztán Lesenceistvándon, végül Balatonhenyén.

Ez egy használt mongol jurta volt, narancsszínű, jellegzetes mongol díszítésű tündükkel (felső kerek ablak), tartóoszlopokkal, lécekkel és ajtóval, nemezborítással, rácsszerkezettel (a rácsokat bőr tartotta össze), több ponyvával, esővédővel. Az átmérője 6 méter, alapterülete 27 nm. A dologban nem is a nomád életmód volt a legnehezebb, hanem hogy ezen a 27 nm-en heten éltünk, öt gyermekkel.

A jurta felállítása tulajdonképpen nem ördöngösség, de azért kell hozzá némi gyakorlat. Először mi is elbénáztuk, sokan segítettek, és többször neki kellett futni. Másodjára már a barátaink segítségével könnyebben ment. Harmadjára olyan rutinosak voltunk, hogy elég volt a felállításához a családunk.

Előtte mindig el kell rendezni a helyét, lekaszálni, felkapálni, szintbe hozni, a földet ledöngölni. Volt, ahol egy külön erre a célra készült kerek fa-alapra tettük. A földre a kályha és a bejárat közötti területre tégla került, mivel ide beléptünk cipővel, behoztuk a tűzifát, a többi részt fadeszkákkal burkoltuk. Alulról szigetelés semmi, oldalról-felülről a nemez szigetelt.

Mivel télen-nyáron laktuk a jurtát, fűteni kellett benne. Ezt egy teatűzhellyel oldottuk meg (igazából a jurtával együtt járt egy dob-kályha, de az borzalmas volt, folyton visszafüstölt.) Az egyik leggyakrabban nekünk feltett kérdés az volt, hogy nem fáztunk-e a jurtában. Alapvetően nem kellene, hogy fázzon benne az ember, hiszen a nemez-réteg elég vastag. 

Viszont ehhez kellett volna egy olyan kályha, ami tartja is a meleget (pl. cserép v. téglakályha). A teatűzhely ugyan hamar felmelegedett, viszont hamar ki is hűlt. A kályha csövét a tündükön vezettük ki. Nagyobb esőzéskor az itteni réseken becsepegett az eső is! Nagy hőmérséklet-különbség volt bent a különböző magasságokban (a földön 10 fok, középen 20 fok, az alvó-galérián 30 fok!).

A jurta mindenféle komfortot nélkülözött, nem volt se víz, se villany. Ivó-főzővizet a forrástól hoztunk, esővizet gyűjtöttünk a mosdáshoz, mosogatáshoz, mosáshoz. Benti vécé helyett kinti budit használtunk. Petróleumlámpával és tekerős fejlámpákkal világítottunk, kútban vagy pincében hűtöttük az élelmet, a laptopot és a telefont a közeli faluban töltöttük fel.

Egy ilyen pici térben a lakberendezés eléggé feladja a leckét. Bécen a jurta közelében állt egy vacak kis présház, ahol ruhákat és könyveket tudtunk tárolni. Emellett volt még itt egy félig nyitott, félig zárt konyhaépület is. A zárt részben tisztálkodtunk, és télen ott is főztünk, mostunk, a nyitott rész volt a nyári konyha kemencével, étkezővel.

Amikor a Balaton-felvidékre költöztünk, kölcsönkaptunk a mi jurtánk mellé egy másikat is, így lett egy Nap- illetve egy Hold-jurtánk. A Nap-jurta volt a nappali tér: konyha, étkező, közösségi rész. A Hold-jurtában pedig aludtunk, és ott tároltuk a holmink nagy részét. Barátaink faházában is használhattunk egy helyiséget tárolásra, például az akasztós ruhák ide kerültek.

A legnehezebb helyzetünk az utolsó helyen volt, mert ott nélkülöznünk kellett mindenféle egyéb épületet, tároló-helyet. Henyén nem volt semmi, csak maga a jurta, itt kellett mindent egybezsúfolnunk.

A „hálót” a jurta belső felébe került félkör alakú nagyobb galéria jelentette, ezen aludtunk egy kupacban mind a heten. A galéria alatti alacsonyabb rész lett a tároló: polcokon a könyvek, kosarakban a játékok és gyerekruhák. A mi ruháink és személyes tárgyaink az első részben kaptak helyet, ez volt a „nappali” is fotelekkel.

A „konyha” a teatűzhely volt, ami nemcsak fűtött, hanem a tetején főzni, benne sütni lehetett. Ezen kívül csak egy konyhaszekrény fért itt el, amiben az edényeket tároltuk. Amikor az időjárás engedte, kint főztem, mosogattam a szabadtéri konyhában.

Állt még a jurtában egy nagyobb, multi-funkcionális asztal, paddal és székekkel. Itt étkeztünk. Mivel ekkoriban otthon tanultam a gyerekekkel, ez volt az iskola is. Erre raktam a lavórokat, amikben mosogattunk vagy mostunk. Mosakodás szintén lavórban zajlott, a jurta közepén.

Amit nem szerettem a jurtában a szűkösségén kívül az igazi ablak hiánya volt. Tulajdonképpen a fent tündükön bejött némi fény, de kilátni nem lehetett belőle a tájra (pedig igazán szép vidékeken laktunk). Később az ajtóra került egy üveg-betét, de nekem ez is nagyon kevés volt. A réseken a padló alá bemásztak az egerek, éjjelente hallottuk, ahogyan kapirgálnak, de találkoztunk bent siklóval is, meg persze sok rovarral, pókkal.

Amit viszont szerettem, az a kerek formája. Jó volt benne középtájon hanyatt feküdni, kinézni a tündükön, a lécek sugár-alakban olyanoknak tűntek, mintha napsugarak volnának. Volt ebben valamiféle szakrális érzés is. Az időjárásnak a kerek formája miatt jól ellenállt, példa erre az emlékezetes 2013. március 14-15-i hóvihar, amikor a szél tépte-cibálta a jurtát, félméteres hó takarta be, mi mégis túléltünk benne.

Ma már Nógrádon élünk, igazi házban, komfortosan. Van áramunk, bármikor tudunk telefont tölteni, és nem sötétül el a laptop képernyője. Van hűtőnk és fagyasztónk is. Nagyon értékelem az itteni sarokkádat, és cseppet sem hiányzik a lavórban fürdés! (A lavóros hajmosást különösen utáltam.)

Megmaradt viszont néhány dolog. A ház elég kicsi, de én megtanultam kicsi térben élni, sokat selejtezni, praktikusan kis teret berendezni, rendet tartani. Itt is fafűtés van, nem is kellene más, bár itt cserépkályha van, ami kiválóan tartja a hőt. A budizást annyira megszoktuk, hogy hiába van a mostani házban vízöblítéses vécé, mi télen-nyáron kintre járunk.

Nagyon szeretem a házunkat, de ha lenne rá pénzem, azért vennék egy jurtát. Na nem állandóan benne lakni, hanem: elvonulós kuckónak, közösségi térnek, gyerekek bulizós helyének. Ki tudja, talán egyszer meg is valósítom ezt a tervet…

 

2021. február