Egy másik énem

A Netflix sorozata ihlette ennek az írásnak a címét. Múlt héten másfél este alatt néztem meg az első évadot, aztán szintén ennyi idő alatt végeztem a második évaddal. Engem nagyon beszippantott, nektek is jó szívvel ajánlom. 

A sorozat központjában az önismeret és a családi minták felülírása áll. A módszer: családállítás. Jómagam többször is próbáltam, nekem is állítottak, segítőként is részt vettem. Mindannyiszor pozitív és felszabadító élmény volt. Próbáltam nemcsak a klasszikus fajtáját, hanem olyat is, ahol az emberek nem családtagokat, hanem fogalmakat, érzéseket, betegségeket személyesítettek meg, olyat is, ahol emberek helyett bábukkal „játszottunk”, illetve olyat is, amit tánccal, mozgással kombináltak.

Azért ezt is túlzásba lehet vinni; nekem is volt ismerősöm, aki rendszeresen járt családállításra, az élete mégis folyamatosan romokban hevert. Tegyük hozzá, sokáig az enyém is… Azt nem mondom, hogy mostanra mindent megoldottam, hiszen az ember folyamatosan tanul, fejlődik, de úgy érzem, az életem nagyobb kérdéseire választ találtam, és mostanra viszonylagosan nyugodt mederben folyik minden.

Jó módszer a családállítás, de mindenkinek magának kell megtalálnia, hozzá mi passzol. Valaki meditál, más kinezilógiushoz vagy pszichológushoz jár, nem sorolom most itt fel az összes önsegítő módszert. A lényeg az önismeret, a hozott, örökölt sors megváltoztatása. Én is szép lassan megismerem a másik énemet. Azt, aki valójában ÉN vagyok. Nekem ebben a kommunikáció segít a legjobban. Másokkal való beszélgetések során tanulom a legtöbbet önmagamról.

A gyerekeim elég keveset beszélgetnek velem, és először szar érzés volt ezzel szembesülni nekem, aki folyamatosan dumálok és lételemem a kommunikáció. Mára már elfogadtam, hogy nem nekem nyílnak meg, hanem a párjaiknak vagy a barátaiknak. Anyukámmal bizalmas kapcsolatban vagyunk, sok dolgot meg tudunk beszélni. Aztán vannak nekem a barátnőim, a nógrádi csajok, illetve a budapesti női körösök, akik sokszor nem kímélnek, és reális tükröt mutatnak nekem. Persze nem túl jó érzés szembesülni a hibáimmal, mégis ez az, ami előre visz, ami változásra motivál. 

Egyetlen emberrel vagyok annyira bizalmas kapcsolatomban, hogy előtte semmi titkom sincs. Vele tudok a legőszintébben, legnyitottabban beszélgetni. Ő reflektál a legjobban rám, és a legnagyobb fejlődést hozza számomra a vele való kommunikáció. (Ez ráadásul kölcsönös.)

Nézzük, miben változtam, változom mostanság legerőteljesebben. Réka egy energiabomba, szokták mondogatni, és nem is tévednek. Alapvetően pörgős vagyok és aktív. Mindenre azonnal reagálok, rögtön cselekszem. Nem halogatom a dolgokat, szeretem őket egyből lerendezni. Ha ott a feladat, mit tököljünk vele, gyerünk, csináljuk. Néha azonban kell a lelassulás. Mostanra megtanultam értékelni az időt, mert van, aminek egyszerűen be kell érnie. Talán kicsit türelmesebb is lettem, régebbi önmagamhoz képest mindenképp. Tudom, hogy van, ami nem jöhet rögtön, sürgetni nem szabad, azzal csak az ellenkezőjét érem el. Van, amire várni kell, és várni sokszor megéri.

Imádok bulizni, hangosan hallgatni a zenét és kiereszteni a hangomat éneklés közben. Mostanra viszont megtanultam értékelni, sőt, megszeretni a csendet. Az ember sokszor a külső zajjal elnyomja a belső hangokat. Ha elcsendesedek, meghallom, amit a „másik énem” súg. (Egyébként mostanság a „Jólvanezígy”-es srácokat hallgatom szinte napi szinten.)

Immáron végre megszerettem „egyedül” élni, mondjuk ez a szó egy nagycsaládos anyától elég viccesen hangzik. Azonban a gyerekeim kamaszok és fiatal felnőttek, kollégisták illetve önállóak, így a hétköznapokon többnyire magam vagyok. Azért nem kell itt totális magányra gondolni, hiszen néha a párom jön, néha én megyek hozzá. Viszont nem érzek arra kényszert, hogy mindenképp emberekkel kapcsolódjak. Felismertem, hogy régen fixen társ- és úgy összességében ember-függő voltam. Persze továbbra is szeretek társaságban lenni, de mostanra megkedveltem annyira magamat, hogy egyedül lenni is jó. Régebben faltam a könyveket, most már alig olvasok, mert számomra érdekesebbé vált a saját gondolataimban olvasni. (Aztán meg leírni, majd újra olvasni őket.)

A héten sikeresen felpörgettem a mozgást. Kétszer edzettem, kétszer futottam, ezen kívül volt gyaloglás és táncolás is bőven. Felavattam az új szettet; a sapka-sál-kesztyű, vastag zokni, vastagabb gatya, dupla réteg felső kombónak köszönhetően végre nem fagytam meg. Így már szívesen futkározom Almáskert virágneves utcáiban.

Ebben a hidegebb időszakban kicsit jobban kívánom a kompaktabb kajákat. Bőségesen kapom az ellátást finom péksüteményből és növényi pástétomokból (olívás, csicseriborsós). Ezeken kívül elkészítettem a téli időszak egyik kedvencét, a „vega-zsírt”, azaz a kókuszzsírból, magokból, fokhagymából készült kencét. 

A Mindfulness központ egyik cikke a böjtről viszont eszembe juttatta, hogy tök rég, talán több éve csináltam ilyet. Az időszakos böjtöt némi kilengéssel egész jól tartom, azaz hogy reggel viszonylag későn eszem először, és este viszonylag korán eszem utoljára. Most viszont jött a gondolat, hogy talán beiktatok egy-egy komplett böjtnapot is, a tisztulás érdekében.

Tisztulásból jutott a héten bőven. A kulcsszó: Szauna! A péntekre tervezett programunkat a hóhelyzet meghiúsította. Univer viszont a jóbarátunk, így dobott egy új lehetőséget. A múlt héten elhalasztott, mostanra viszont megvalósult szaunát. Almáskerti haverommal, Lacival mentünk át Diósjenőre az Ágnes fürdőházba.

Nagyon pöpec a hely! Tiszta, modern, kulturált. Az egyik teremben egy jakuzzi és kettő dézsa, a másikban finn szauna és gőzfürdő, közöttük merülő medence.

Mi 4-szer 15 perc szaunát nyomtunk le, ahol Laci vezette a „szeánszot”, azaz illóolajakat (jázmin, narancs) meg kristályokat (mentol) rakott a vízbe, majd öntött a tűzre, ezzel is tisztítva pórusainkat és légútjainkat.

A szaunák között frissültünk, néha a merülő medencében, néha viszont kint a hóban. Kifutottunk fürdőruhában a hidegbe, hanyatt feküdtünk, rohangáltunk, egymást dörzsöltük hóval. Legnehezebben a talpam bírta, amikor levettem a papucsot, úgy éreztem, jéggé fagy a lábam. 

Relaxálásként a melegvizes fürdőkben engedtünk fel, masszíroztatva magunkat a különböző vízsugarakkal. 

Avagy a nyugágyakon heverésztünk és gyümölcsöt eszegettünk.

A programot a gőzfürdőben zártuk. A hely kiválóra vizsgázott nálunk. Egészen biztosan visszatérünk, legközelebb már népesebb társasággal.

Hóban futkározás… Hát igen, leesett az idei első hó! Én ezt mindig gyermeki rácsodálkozással, szívemben ujjongással élem meg. Csodálatos érzés volt pirkadatkor az ablakból látni, hogy hó borít mindent.

Mentem egy kört a kertben, gyönyörködve a fehér fákban, bokrokban. Nagyon csendes volt minden, csak a hó ropogott a lépteim alatt.

Sajnos kettő fát nagyon lenyomott a hó, az egyiket végül a szomszéd vágta ki, mert nagyon rádőlt a kerítésre, majdnem kidöntve azt. A másikat a párom, mert az almafa egyik ága annyira a kapura hajlott, hogy nem lehetett rajta ki-be járni.

Fehérbe borult a táj Vácott is, ahol a korán kelők friss hóban sétálhattak.

Örültek a hónak a lányaim a budai kollégium ablakából kinézve, és az abai gimi kertjében hógolyózva.

Úgy látszik, más is rácsodálkozott a havazásra, például azok, akik nyári gumival indultak útnak reggel, ezzel sok balesetet, elakadást, közlekedési dugókat okozva az utakon. A hó meglepetésszerűen ért másokat is, legfőképpen a MÁV-ot, a Volán-t, a BKK-t, és az MVM-et. 

Nálunk például kb. fél napig nem volt áram, ingadozott az internet, nem jártak a vonatok és a buszok. Mécseseket gyújtottam, azok világítottak egy ideig a házban, romantikus hangulatot varázsolva.

Valakik viszont jelesre vizsgáztak, méghozzá Nógrád új vezetése. A hókotrás idén példaértékű volt. Almáskertbe már reggel 7 órakor kijutott a gép (tavaly erre csak késő délután került sor), és még a mi utcánkat is letolta, amit korábban nem. Emlékeim szerint arra sosem volt példa, hogy havazás után ilyen jól lehessen járni üdülőrészünk útjain.

Ennek egyetlen hátránya, hogy míg tavaly ilyenkor lelkesen szánkóztunk a havon, most mire eljutottam a legmeredekebb almáskerti utcába lecsúszni, addigra már simára lett tolva az aszfalt. Sebaj, helyette két almáskerti haverommal vívtunk egy kis hócsatát.

Boltba direkt a felső mezőgazdasági úton mentem, ahol megmaradt a szűz hó, hogy gyönyörködhessek a természetben.

A hó azóta a városokban teljesen eltűnt, Nógrádon ugyan némileg elolvadt és kicsit le is fagyott, de azért nagyjából megmaradt. 

Ma segítettem is egy kicsit a hólapátolásban kedvenc virágneves utcámban, jól ki is melegedve.

Ami a munkát illeti, ezen a hétvégén ismét kettő gyalogos városnézésen vettem részt, a múlt hetihez hasonlóan Pest belvárosában, illetve a Budai várban. A múlt hetivel ellentétben ezúttal Pesten fagytam meg, ahol a viharos erejű szél kis túlzással letépte a fejünket, Budán viszont szép napsütésben jártunk körbe. 

Mindkét túrát Léna vezette, aki sokat segített nekem abban, hogy igazi turista angyallá válhassak. Jövő héten is vár rám hospitálás, akkor buszos körútra megyek a fővárosba. Nagyon remélem, hogy kinyílnak végre az ajtók előttem, és megkezdhetem munkámat idegenvezetőként.

Szombat este még egy bálba is elmentem. Katalin nap alkalmából ugyanis jótékonysági bált szervezett a szülői munkaközösség az iskola támogatására. Nagyon kitettek magukért, a dekoráció, a fogadtatás, a kiszolgálás példaértékű volt, le a kalappal.

Előkerestem régi „báli” ruhámat, amit még Virág szalagavatójára vettem, és amit utána csak farsangkor meg évzárón viseltem. Viszont nagyon hideg volt, ezért alá nadrágot, rá pulcsit vettem. A csizmát a helyszínen cseréltem le topánkára.

Barbi barátnőmmel mentünk együtt a művházba, ott találkoztam több régi kollégámmal. A zene sajnos nem igazán az én ízlésemnek való volt. Tudom, hogy az ilyen bálokon nem játszanak Azahriát meg Bohót, Kowát vagy Punnanyt, de azért több retró szám és kevesebb (sokkal, de sokkal kevesebb) mulatós lett volna ínyemre.

Táncoltunk sokat, eleinte sokszor csak mi ketten voltunk a parketten. Később aztán nagyon beindult a buli, ropta Nógrád rendesen. Mivel nem volt lehetőségem előtte aludni, pihenéssel rákészülni, ezért éjfélre már nagyon elálmosodtam, így a tombola után eljöttünk.

Utána Barbinál aludtam Újtelken, ahol Mancs őrjárat vigyázta álmomat. Reggel tőle hazafelé menet a Börzsöny hófedte hegyeinek, a nógrádi tónak, mögötte a Naszálynak a látványa okozott vizuális élvezetet.

Minden héten rengeteg minden történik velem, sok időt vesz igénybe hétvégén, mire átgondolom, leírom, átválogatom a fotókat, és felrakom a bejegyzést a blogra. Nehéz lenne kiemelni egyetlen legjobbat a sok jó dolog közül. De ha mégis meg kellene tennem, akkor a Best Of szerintem az volt, amikor hosszú idő után először várt itthon engem valaki. Meg sem tudom mondani, mikor történt ilyen utoljára, hogy amikor hazaértem, meleg várt, égett a tűz a kályhában, kaja várt, mindenféle sós és édes finomságok. De leginkább szeretet várt. Ha már várakozás: szerintem erre vártam egész életemben.

2024. november