Dunakanyar - Balaton-felvidék

Komolyan, mindig megfogadom, hogy gyakrabban teszek fel blogbejegyzést, mert egy hét alatt annyi minden összejön, hogy alig tudom átgondolni a történteket, és átválogatni a fotókat. Aztán szépen megfeledkezem a fogadalmamról, és a hét elteltével újra meg újra azzal szembesülök, micsoda tartalmas napokon vagyok túl. Gazdag programok, szép látnivalók, emberi kapcsolódások…

A leghangsúlyosabbnak talán az IDEGENVEZETÉSt mondhatom, ezért elhatároztam, hogy kettészedem a mondandómat. Ebbe a posztba most a heti túráim kerülnek, amiből három is volt. Egy háromórás Budapest, egy nyolcórás Dunakanyar, és egy tizenegy órás Balaton. Számomra az idegenvezetés egyrészt komoly munka, hiszen sokat készülök, tájékozódok, tanulok, fejlesztem önmagam. A túra során nemcsak az adott látnivalókról mesélek, hanem hazák történelméről, földrajzáról, gasztronómiájáról, művészetéről, gazdaságáról és politikájáról is. 

Másrészt élvezet is ez, mert sok szép helyre eljuthatok, és megmutathatom másoknak Magyarország csodáit. Közben pedig megismerhetek népeket, kultúrákat. Ezúttal indiaiakkal és izraeliekkel voltam, és tovább szélesedett a világlátásom. Egy-egy nagycsalád, különböző szemlélet, más vérmérséklet, tempó, érdeklődési kör, stb.

Először egy klasszikus pesti-budai városnézést vezettem, csak most volt benne autózás bőven, gyaloglás viszont a szokásosnál jóval kevesebb.

Én mindig hamarabb érkezek a helyszínre a megbeszéltnél – aztán a vendégek sajnos néha késnek. Ilyenkor nem bírok a véremmel, és mászkálok összevissza a környéken. Ezúttal Párizsi udvarnál jártam.

Majd a Dunapartra mentem ki, ahol gyönyörködtem a folyó, a hidak, a Gellért hegy látványában.

Illetve találkoztam Krúdy Gyulával, le is ültem mellé egy kicsit elmélkedni.

A Matild palotából indultunk, aminek a luxusa mindig meg tud döbbenteni. (Csak tájékoztatásként: egy szoba egy éjszakára több mint 150.000 forint!)

A Belvárost jártuk körbe, főleg a Dunakorzót és a Fashion Street-et. (Aki nem tudná, ez a Váci utca flancolós elnevezése.) Láttuk a Szent István Bazilikát és a Parlementet is.

A Budai Várban a Palotanegyedet és a Mátyás templomot, Halászbástyát is megnéztük. Ezúttal a Tóth Árpád sétány rózsaszínű fáit örökítettem meg.

Érdeklődtek a római emlékek iránt, ezért elvittem őket Óbudára, az Amfiteátrumhoz. Ez gyerekkorom helyszíne, a háttérben volt sulimmal, az Árpád Gimnáziummal.

Már nagyon akartam a DUNAKANYARban vezetni, hiszen ez az egyik szívem csücske. Végre kaptam egy felkérést, ráadásul szabad kezet kaptam a program megtervezéséhez.

Három városra fűztem fel a túrát: Esztergom, Visegrád, Szentendre. 

A 10-es úton mentünk odafelé, visszafelé pedig a 11-esen haladtunk Budapest irányába, a Duna mentén.

A „Magyar Rómában” először a Mária Valéria hídhoz mentünk, hiszen innen nagyon szépen látszódik a Bazilika.

Azután fel is mentünk oda, a Szent István térre.

Magyarország legnagyobb bazilikája évek óta felújítás alatt áll. Most is belül felállványozva találtuk.

Szürreális látvány volt a nejlonnal körülvett kupola.

A Bakócz kápolnát teljes szépségében leltük, ez hazánk egyetlen teljesen épen megmaradt reneszánsz emléke.

Fellifteztünk az emeletre a panoráma-ablakhoz. Majd kint tettünk egy kisebb sétát. Elhaladtunk a Vár mellett.

Elmentünk a Melocco-szoborhoz, hogy a Bazilikát a másik irányból is megcsodáljuk.

Talán innen a legszebb a kilátás. Láttuk a Prímás palotát, a Dunát, a hidat és persze Felvidéket is.

Innen a Visegrádi várhoz utaztunk. Előjöttek bennem az emlékek, hiszen nem is annyira rég lehetett is egy felejthetetlen kirándulásban részem.

Nem csorbul bennem az érzés, számomra mindig egy varázslattal ér fel, ahogyan haladunk felfelé a Panoráma úton a hegyre.

Aztán a másik csoda, amikor lenézünk innen a Dunakanyarra, a Börzsönyre, a Szentendrei-szigetre.

Ezután, ahogy néhány hete is, a vár minden szintjére, minden kiállításához eljutottunk.

Az utolsó állomásunk mondhatni, hogy egyik kedvenc hazai városom, Szentendre volt.

A Bükkös patak fölött átkeltve kezdtük meg a sétát.

Hét torony városában templomok sokasága mellett haladtunk el.

A történelmi belvárost jártuk be keresztül-kasul.

Ennek központja a Fő tér a színes lampionokkal, illetve a tarka esernyők. 

Sikátorokban kóboroltunk a macskaköveken.

Természetesen a Dunapartra is lekanyarodtunk.

A másik szívem csücske hely a BALATON, főleg azért, mert két évig ott laktunk. Az az öröm ért, hogy tegnap a Balaton-felvidéken járhattam, ahol egy nagyon jó kis kerek túrát szervezhettem, vezethettem.

A vendégek kérése kifejezetten nem a fő turista látványosságok megtekintése volt, ezért a Káli medencét jártam körbe velük.

Már a Déliben a vonatra ülve megérintett az érzés, ami gyerekkorom óta megvan bennem, amikor a Balatonhoz utazom.

Az akarattyai alagút után a magaspartról a Balaton látványától rögtön elolvadtam.

Keneséről indultunk és ide is érkeztünk. Odafelé az északi úton (Veszprém, Nagyvázsony, Kapolcs, Tapolca érintésével), visszafelé a Balaton partján.

Első megállónk Káptalantóti volt. Körben tanúhegyek mindenütt: Csobánc, Szent György, Gulács és persze Tóti.

A Liliomkert piac hangulata mindenkit elvarázsolt. A hely hatalmasra nőtte ki magát, sok az árus, rengeteg a látogató. 

Hangulata továbbra is egyedi és varázslatos. Sejtettem, hogy fogok ismerőssel találkozni, hát persze, hogy kettővel is összefutottam.

Ezután Mindszentkállán át Szentbékkállára vezetett az utunk. A Kőtenger szikláit másztuk meg.

A különleges ingókő egyedi látványt nyújtott, sokszor jártunk itt anno. A „barlangba” régebben a gyerekeim nagyon szerettek bebújni.

Sajnos a Hegyestűn nemcsak a geológiai bemutatóhely, hanem a komplett hegy le volt zárva. Így csak a távolból tudtuk megcsodálni a félig lebányászott különlegességet.

Balatonhenyén laktam két évet, naná, hogy nem hagytam ki a programból. Furcsa volt hosszú idő óta újra ott járni, a szép házakat látni.

Fel is mentünk a Fekete hegyre, szőlőskertek, pincék, présházak mellett elhaladva. Innen gyönyörű panoráma tárult elénk a Káli medencére és a távolban a Balatonra.

Köveskálon ebédeltünk a „Mi a kő” étteremben, én spárgát tejszínes szósszal. 

Ezután rövid sétát tettünk a falu központjában a mosóháznál.

Kettő templomot is megnéztünk (utunk során persze ennél sokkal többet).

Kővágóörsön egy régi zsinagóga maradványait mutattam meg, és a híres malomköveket. Fejsejlett az emlék, amikor a lányaim üldögéltek a hatalmas köveken.

Még két falun suhantunk át, Kékkúton és Salföldön, akár egy skanzenen. Szépségesek voltak a felújított, eredeti hagyományos stílusban megőrzött jellegzetes házak.

Kitérőt tettünk Badacsony felé.

Kisétáltunk a kikötőhöz, megcsodáltuk a tavat és a hegyet.

Vasárnap késő este értem vissza Budapestre, a mozgalmas programoktól fáradtan, de a tartalmas nap, sőt, napok örömével. 

Hogy mivel telt még a hét, arról a következő cikk szól majd.

 

2025. április