Tele

A csodaszép hétvégi idő után hétfőre elromlott minden. Hűs lett, jött az eső és a szél. 

Anyukámmal kora reggel még pont elcsíptünk egy csapadékmentes félórát, hogy az óbudai sportparkban együtt eddzünk. Épp minden gépen végig tudtunk menni, mire jött az eső. 

Először csöpögni, majd rendesen esni kezdett, ezért az edzést a lakásban fejeztük be: ő gerinctornával, én saját testsúlyos gyakorlatokkal (fekvőtámasz, hasizom, guggolás, vádli…).

A közepes-kényelmes futásomra ezúttal Újtelek felé indultam. Erre a nap közepén értem rá, amikor már reggeliztem és elég meleg is volt. Emiatt elég nehezen vonszoltam magamat Nógrád eme településrészén.

Az utcák itt híres emberekről lettek elnevezve. Ez egy dimbes-dombos terület, tehát a táv felét megint emelkedőn kellett megtennem. Ami végül a szokásos 4-5 km helyett valahogyan 7,3 km lett.

A gyors rövid futásom nem is annyira rövidre sikerült, 5,6 km lett. Valahogy mostanában az van, hogy elindulok, a fejemben ott van egy kábé táv, és mire hazaérek, rájövök, hogy jóval többet tettem meg, mint amit elképzeltem. 

Ezúttal az egyik falutábláig mentem, aztán a várhegy megkerülésével tértem vissza Almáskertbe. Szinte végig tudtam tartani a 120-30-es gyors futás-kocogás rendszert. Mikor elindultam, kifejezetten fáztam, mikor megérkeztem, szakadt rólam a veríték.

A hosszú futásom során a két héttel ezelőtti dupla szigetkörömet ismételtem meg, csakhogy ezúttal oda- és visszafelé is futottam az Árpád-hídon. 

Valamint közbe iktattam a pékséget is, így összesen 13,4 km lett a vége. Szerintem soha életemben nem futottam még másfél órát, szóval rekord volt ez távban és időben egyaránt. 

Érdekes, az eddig idegesítő emberek ezúttal motiváló hatással voltak rám; a gyorsan futók, engem megelőzők láttán most nem összeomlott az önbizalmam, sokkal inkább arra ösztönöztek, hogy kitartsak. 

Így végig tudtam tartani egy (számomra) közepes tempót. Nehéz volt eldönteni, hogyan öltözzek fel a borongós, hűvös időben. Végül is dupla hosszúujjú volt rajtam, de a vége felé már kisütött a nap és ömlött rólam az izzadtság.

A Dagályba nagyon fura hangulatban mentem. Tipikus novemberi nap volt, nyirkos, borús, hűvös, az ágy marasztalt, felkelni is nehéz volt. Bemelegítésként elmentem a piacra vásárolni, de ez nem túlzottan hozta meg az életkedvemet. 

Totál energiaszegény állapotban érkeztem meg az uszodába. Azt mondtam magamban, úszok, amennyit bírok, nincs semmi terv vagy elvárás.

Nyáron vettem egy úszószemüveget, a legegyszerűbbet a Decathlonban. „Olcsó húsnak híg a leve” – ez a mondás itt is érvényes volt. Pár hónap után tök vacak lett: a) befolyt a víz, akárhogy is rátapasztottam a szememre, b) bepárásodott, és alig láttam valamit, c) a fenti kettő együtt. 

Legutóbb már gyakorlatilag minden hossz után meg kellett állnom: a) kiönteni a vizet, b) lemosni a párát. Kedves ismerősöm, Eszter javaslatára most Aréna márkájú szemüveget vettem; kicsit szívtam a fogamat az ára miatt, de mikor a medencébe csobbantam, rögtön éreztem, hogy megérte. Komolyan, minőségi ugrást jelentett!

Ennek örömére tök jól belendültem, még ahhoz is volt kedvem, hogy a táv kb. negyedét-harmadát hátúszásban tegyem meg. Végül megcsináltam az 1500 métert, és még az időmön is tudtam javítani, ami pedig aztán végképp nem állt szándékomban.

A termálban most sokat áztam, és közben vízitornával nyújtottam az izmaimat. A szaunában, életemben először, mind a négy kört a harmadik szinten töltöttem. Egy édes-narancsos illóolajos szeánszot is sikerült elcsípnem, amit kedvenc úszómesterem öntött fel. Nagyon bírom a csajt, pont az én stílusom, sportos, dumás, beszélgettünk is jócskán.

A szünetekben, szintén életemben először, a tepidáriumban pihentem, ahol fűtöttek a mozaikos ágyak, és váltakozó színű fény segíti a relaxálást. Nem maradt ki a gőz, az infra és a jakuzzi sem. Ezúttal a sószobában sikerült annyira elpillednem, hogy bealudtam; arra ébredtem, hogy alszok. 😊

Péntek délelőttömet a fogászaton töltöttem, ez nem volt annyira kellemes. Érzéstelenítő szurik, zsibbadt száj, szétfurkált fogak…

Ráadásnak az egész S750 vonalán pótlóbusz jár, amin ugyebár fülledt meleg van, kanyarok vannak, vécé viszont nincs. 

Nagyon nem örülök annak, hogy vonat helyett jó ideig így kell majd közlekednünk, mert nem szoktam túl jól érezni magamat a buszon.

A nap második fele viszont szuperül telt, mert nagynéni szerepben tündökölhettem. Én hoztam el, életemben először egyedül, az unokaöcsémet az oviból. 

Előtte sétáltam egy jót a Városmajorban, a szép késő őszi időben, napsütésben, színes falevelek között. 

Érintettem az átépülő Körszállót és az épp nem működő Fogaskerekűt is.

Hiába van öt gyerekem, már mindegyik olyan nagy, hogy szinte elfelejtettem, milyen egy pici gyerekkel bánni. Etetés, itatás, kézen fogás, és rengeteg kérdés, főleg „Miért?” kezdetűek. 

Sétáltunk, buszoztunk, de időnk nagy részét egy játszótéren töltöttük. Itt Márk gyakorlatilag megállás nélkül motorozott a közlekedési parkban, ahol a járgányt hol spenótos, hol mangós (a képzeletünk határtalan volt) benzinnel tankoltuk meg.

Rendeltem Nógrádra egy csomó tésztát, lisztet és tojást. A nagycsaládosok számára kedvezményes lehetőséget ismét kihasználtam, így megteltek a nagy, közepes és kis üvegeim különböző méretű és fajtájú tésztákkal.

Almáskertben már csak néhol pompáznak a fák és bokrok bordós színben. Amúgy a levelek nagy része mostanra már lehullott, így kitisztult a tér.

Belátogattam egy rövid időre a volt munkahelyemre, a nógrádi iskolába. Mint mindig, most is jó volt találkozni volt kollégákkal, diákokkal. 

Persze megkaptam a szokásos kérdéseket: Nem hiányzik-e a suli? Nem akarok-e visszamenni? Nem és nem! 😊 Élvezem a gyakorlatilag stresszmentes életet, a kötetlen és rugalmas munkát, a nyugalmat és békét.

Olyan jó változatos volt kettőnk számára a hét! Volt benne minden, Óbuda és Pest, Dunakeszi és Nógrád, békés beszélgetések és mozgalmas buli, közös kajálások és sok nevetés. A gyerekeimnek mindig azt mondogatom, hogy olyan párt válasszanak maguknak, akinek jó a humora és akivel jókat lehet nevetni.

Például romantikusnak tűnhet, de nekünk nagyon vicces volt, mikor egy pálmafa (!) tövéből csodáltuk együtt a szerdai teliholdat.

Anyukámnak segítve mentünk el a Bauhausba vásárolni. Mi olyanok vagyunk, hogy még egy barkácsáruházban is meglátjuk a fantáziát arra, hogy jókat mókázzunk.

Számunkra a hét főleg a kulináris élvezetekről szólt. És szinte minden napra jutott valamilyen gasztronómiai különlegesség. 

Tarka volt a kínálat: főztem is, anyukám főztjét is fogyasztottam, és el is mentünk enni. Belátogattuk az egyik kedvenc vendéglátó helyünkre, ahol népesebb társaságban fogyasztottunk el finomságokat. 

Az ízek orgiája tejfölös zöldbabfőzelékkel és hagymás-krumplis tócsnival kezdődött. Színes zamat-kavalkádot jelentett a paradicsomos gombapörkölt tarhonyával. 

Tökéletes aromáját élvezhettük a padlizsános-fetasajtos kuszkusznak. A gyümölcsöket banán és szőlő képviselte. Különleges desszert volt a csoki-csipsz vagy a csokoládéba mártott diós finomság; ezeknek az édes íze tette teljessé az élvezetet.

A következő hét az utóbbi időben megszokottól el fog térni. Kivételesen nem megyek Budapestre; Nógrádon, valamint Vácott, Diósjenőn és Balassagyarmaton fogom tölteni az időmet. Rég voltam a Sutiban, most megyünk karaoke buliba a nógrádi csajokkal. Kimarad az úszás, viszont lesz pingpong-verseny. Ezen kívül politikai rendezvényekre is hívtak, szóval biztosan mozgalmas hétvége vár rám, amiről természetesen nektek is beszámolok.

 

2025. november