Jaffa - Izrael 2.

Amennyire nem Réka-stílusú volt Tel Aviv, Jaffa annál inkább. Én már csak ilyen régi vágású maradok. Felhőkarcolók helyett kőházak, sugárutak helyett sikátorok – ez az én világom!

Eleve jól indult a nap, hullámokkal! Elhatároztuk, hogy a tenger partján sétálunk végig Tel Aviv óvárosához, amit mi Julival viccesen Fantának hívtunk. (Apropó: Jaffának tényleg van bármi köze a szörphöz?) Csodásan sütött a nap, a pulcsit hamar pólóra cseréltük. 

Az óratoronynál kezdtük a sétát. Julival lubickoltunk az óvárosban, néztük a bazár sok kincsét, bár az árakat látva semmit sem vásároltunk.

Az ember azt gondolná, hogy Izraelben a legnagyobb gond a zsidó-arab összeférhetetlenség. Gondolom, nagypolitikai szinten, illetve a szélsőséges szervezeteket nézve ez így van, de a kisemberek szintjén mi nagyon nem ezt tapasztaltuk. Zsidó bolt, arab bolt egymás mellett, békességben. Sábesz (kipa) a zsidó férfiak fején – fejkendő az arab nők fején, és köztük a sok európai meg távol-keleti turista. 

A feliratok mindenütt három nyelven vannak kiírva: héberül, arabul és angolul. Ezen kívül még sok helyen láttunk cirill betűs feliratokat, hiszen Izraelben sok az orosz is. A városban hol egy mecset, hol egy zsinagóga, hol egy keresztény templom.

Kőfalak, faragott kapuk, kiugró erkélyek, kanyargó szűk utcák, fel s alá vezető lépcsők, kupolák és tornyok, kilencágú gyertyatartók mindenütt (hanuka) – kb. így tudnám szavakkal lefesteni a hangulatot. Egyre feljebb haladunk a dombon, egyre szebb kilátás nyílt az újvárosra és a tengerre.

A központban mindenütt asztrológiai jelekkel találkoztunk. A horoszkópos szökőkútnál, mozaikon a padlón, valamint a Kívánságok hídján. Én olyan teljesen szokványos dolgot kívántam, hogy legyen minden ember boldog. Zolinak viszont volt egy személyes kívánsága, ami talán hamarabb valóra is fog válni, mintsem azt sejtette.

A dombtetőn egy kellemes parkban időztünk, ahol a kapu bibliai jeleneteket ábrázolt. A szél fújt (a szoknyámat is), a nap tűzött.

Furcsa volt visszatérni a múltból a jelenbe, az óvárosból a modern Tel Avivba. Elintéztük másnapra az autóbérlést, mászkáltunk a Bauhaus negyedben, és megnyugodva konstatáltuk, hogy a városnak van evakuálási terve cunami esetére…

2020. január

Tel Aviv (Izrael 1.)

Már több mint két hét eltelt, mióta hazatértünk Izraelből, és még csak most kezdem el igazán feldolgozni az ottani élményeket. A feldolgozás első része megtörtént, amikor átmásoltam, csoportosítottam, és kiválogattam a fotókat. Most jön a dolog írásos része. És már most tudom, hogy rengeteg dolgot fogok kifelejteni, és képtelen leszek teljes képet adni az ott átélt dolgokról.

Nagyon hullámzó volt az egész, sok szép élménnyel és sok rosszal, szakadó esővel és napsütéssel, kocsiban alvással és fürdőzéssel, magánnyal és emberi kapcsolatokkal. Volt itt minden: nagyváros, sivatag, három tenger, erőd, szent helyek, bazár…

Rájöttem, hogy csomó előítélet élt a fejemben ezzel az országgal kapcsolatban, amik gyakorlatilag sorra dőltek meg az ottlétünk során. Amikor például Zoli először vetette fel az ötletet, rögtön rám jött a para, hogy az egy háborús övezet, és ott lőnek meg robbantanak. Természetesen találkoztunk sok katonával, különösen Jeruzsálemben, de végig abszolút biztonságban éreztük magunkat.

Amikor megérkeztünk, akkor esett le a tantusz, hogy életemben most járok először Ázsiában! Afrikában is egyszer voltam, Marokkóban, és nagyon sok párhuzamot tudok vonni a két ország között. Kelet és nyugat határa, mindkét világ pozitívumai és negatívumai egyaránt jellemezték. (Kosz és káosz a bazárban - modern boltok, fejkendős, leples emberek – farmeresek és miniszoknyások…)

De kezdjük a legelején, december 23. éjjelén. Budapesten aludtunk, és 2 órakor megérkezett értünk Juli. Ő volt velünk Marokkóban is (Nórival), és Bodrogon a kenu-túrán is (a ő Zolijával). Sajnos a párja ezúttal nem tudott velünk tartani, így az eredetileg tervezett négyes helyett hárman indultunk útnak a sötét téli éjszakába.

2 és fél óra kocsiút az M3 autópályán, 30 perc gyaloglás Debrecenben, a reptéren a szokásos kevés ember, csend és nyugalom. Ezt követően 3 órás repülőút, gyakorlatilag már rutinosan, melyet szinte végigaludtam. Tel Avivban tömött busszal vittek minket a Ben Gurion reptér épületébe, ahol rengeteg ember zsúfolódott össze (ne felejtsük, karácsony előtt járunk egy nappal).

Amikor készültünk az útra, megkérdeztük néhány ott járt ismerősünket, hogy milyen biztonsági intézkedésekre számítsunk. Azt mondták, befelé ne sok mindenre, kifelé annál nagyobb vallatásra. Erre készültünk, és természetesen pont ellenkezőleg sült el a dolog.

Juli és én hamar átestünk a vizsgálaton, Zoli viszont gyanús elemmé vált. Valószínűleg az útlevelében lévő jordán, török, marokkói és maláj pecsétek miatt. Először jól kikérdezték, majd félreállították, és hosszas várakoztatás után olyan fontos adatokat kérdeztek tőle, mint az apai nagyapjának vagy a féltestvérének a neve. Aztán szerencsére elengedték, de mire ő végzett, a mi kilépőkártyánk járt le. Végül mindannyian szerencsésen kijutottunk a reptérről, és izraeli földre léphettünk, tavaszi időbe.

Busszal utaztunk a belvárosba, ami nem tett rám különösen nagy hatást: szokásos modern város, kockaházakkal, boltokkal, éttermekkel. A mai napig vitatott tény, hogy mi Izrael fővárosa, vegyük most úgy, hogy Tel Aviv csak a második legnagyobb, és csak gazdaságilag meg kulturálisan a központ. Ettől függetlenül tele van felhőkarcolókkal, és megdöbbentett utólag a tény, hogy csupán félmillióan lakják.

Amikor a szállásunkat foglaltam, az volt az elsődleges szempont, hogy a központban legyen, ám azt a tény elfelejtették megemlíteni a booking.com-on, hogy ez egy lepukkant szuterén. Kissé sarkítva egy dohos pincében töltöttük életünk első két éjszakáját Izraelben. Az egyetlen klassz dolog benne egy Pink Floyd lemezborítók ihlette festmény volt. 

El is menekültünk onnan, és kisétáltunk a tengerhez, ami onnan csak pár perc gyaloglásra volt. Homokos a partja, és nagyon sokan töltötték odakint az idejüket. Néhányan be is merészkedtek fürdeni, másnap már inkább szörfösöket láttuk, harmadnap pedig siklóernyős deszkásokat. Ellentmondásos volt a látvány: előttünk a kék tenger, mögöttünk a sok toronyház. Láttunk pálmafákat és szél tépte Dávid-csillagos zászlókat. Egyszer Zoli túlzottan közel merészkedett a vízhez, majd nem tudott elé gyorsan visszakozni, így jól elázott a cipője és a zoknija. 

Gyümölcsöt akár a város közepén is szedhet az ember, Zoli is szedett mandarint egy helyi parkban. A helyi piacra is ellátogattunk (Carmel Market), ahol friss gyümölcsök és zöldségek, valamint fűszerek és péksütemények jelentették a fő választékot.

Rögtön az első napon szembesültem azzal a ténnyel, hogy Izrael milyen baromi drága ország. Az árak két-háromszorisai a hazaiaknak. Mivel utazni és megszállni mindenképp kellett, ezért az ennivalón spóroltunk leginkább. Gyakorlatilag végig éhes voltam, mert csak néhány péksüteménnyel és rágcsálnivalóval vészeltem át a napokat. 11 nap alatt négyszer ettem normális meleg kaját, egyszer sült krumplit, kétszer pizzát, és egyszer falafelt, és mindannyiszor fájt, hogy annyit fizetek érte, amennyiből az egész nagycsaládunk megvacsorázhatna itthon.

Mivel előző éjjel alig aludtunk, ezért aznap nagyon korán tértünk nyugovóra a „pincénkben”, és vártuk a másnapot, amikor is Jaffába (vagy Fanta? J ) készültünk.

2020. január

2019 - 2020

Általában szoktam írni a blogra egy előző évi értékelőt, majd egy új évre előre tekintő bejegyzést. Most a kettőt egybe fogom sűríteni.

2019-et az határozta meg, hogy Zoli külföldön dolgozott. 3-4 heteket volt kint, és 1-2 heteket itthon. Amikor hazatért, akkor se sokat pihent, mert mindig csinált valamit a házon, sokszor egyedül, de néha a gyerekekkel kalákában is. Így az év során azért sok változás történt a házon. Meglett a szigetelés, a burkolás a szuper rönkhatású lambériával, a terméskövezés, a terasz, a műhely.

Amire nagyon büszke vagyok, hogy az egyre növekvő tanári fizetésemből rengeteg dolgot tudtam venni a házba. Míg Zoli dolgozott, én addig vásároltam, Lócaportától, Marketplace-en, IKEÁ-ban. Új tárgyaink a teljesség igénye nélkül: lócák, székek bentre és a teraszra, kredenc, komód, könyvespolc, tűzhely, ágy, éjjeli- és lerakó szekrények, lámpák, rongyszőnyegek, párnahuzatok, és sok kis apróság.

Zoli szobája is alakul, ennek a befejezése maradt még idénre. Ha kész lesz, végre eltűnik az ő jelenlegi kaotikus kuckója, ezzel egységessé válik a nappali tér. Ezután már inkább kívülre tudunk majd fókuszálni.

Oda ugyanis 2019-ben nem toltuk annyi energiát, mint kellett volna. Természetesen ment a veteményezés, de csak félgőzzel. A befőzés is, a korábbinál kisebb lendülettel. Szárítás, aszalás – valamelyest. Azért persze csak tele lett a kamra és a fagyasztó.

A 2020-as év nagy terve: a Kert!!! Ehhez az első lépés ma történt meg, egy hármas telek-cserével, vétellel, ajándékozással. Nagymamié lett az északi telek, ahol száz év múlva majd felépül az ő kis nyaralója, a miénk pedig egy plusz üres kertrész. Ezután pedig következik: telkek összenyitása, dzsungelirtás, kerítés, kapu, és hasonlók.

Büszke vagyok arra is, hogy az egészséges életmódot nagyjából sikerült tartanom. Nagyon kevés napon maradt ki a reggeli tornám, és télen is tudtam folytatni a megkezdett rendszert. A mozgás teljesen beépült a mindennapjaimba. Korán kelek, általában 5.00-5.30 tájban, és nem okoz nehézséget, hogy a sötétben elővegyem a súlyzókat, vagy letelepedjek a szőnyegre mozogni. Ehhez jó kis zenék adják a lendületet. Az édességevésben akadt több hullám, de úgy összességében véve kevesebb csokit és miegymást fogyasztottam, mint korábban. (Írom ezt úgy, hogy épp csokit eszek J) Nagyjából elégedett vagyok a külsőmmel. Erőnlétem nem megfelelő, mert azok a fránya aerob gyakorlatok hiányoznak. Futás, futás, mikor fogom végre rászánni magamat? Lehet, hogy ehhez is jó kis zenék kellenének?

Az iskolában eléggé gördülékenyen mennek a dolgok. Sok a tennivaló, pörgősek a napok, de jó a hangulat. Minősítésem sikeresen megtörtént, végre hivatalosan is pedagógus lettem. (Most ezen sírjak vagy nevessek?) Ebben a tanévben aztán osztályfőnök is lettem. Az ötödikesekkel jártunk a Csurgónál, Királyréten, volt tökfaragás, sportnap Diósjenőn, papírgyűjtés, nyílt nap, Mikulás buli és osztálykarácsony. Tervem annyi van velük, mint a csuda. Most rögtön januárban korcsolyázás, aztán jön a farsang (egyelőre titok, mint terveztem jelmeznek), tavasszal go-kartozni megyünk, osztálykirándulásra is valami szuper helyre.

A nyelvtanulás tervem volt idénre. Nagy lelkesedéssel meg is vettem egy oroszkönyvet, nyáron tanultam is belőle, de amint elkezdődött szeptemberben a munka, az orosz parkoló-pályára került nálam.

Ami érdekesség, hogy a life coaching teljesen eltűnt az életemből. A Nőszirom megszűnt, pedig év elején még egész ígéretes dolgok történtek: interjúk a Fehérvár rádióban, online a neten vagy a rádióban. De a női köreink hamvukba haltak. Tettem egy kósza kísérletet a nógrádi női kör felélesztésére is, egy alkalom össze is jött, de talán lehetnék idén csöppet aktívabb ezen a téren.

Térjünk most át a gyerekek témájára, hiszen öt darab van belőlük. Idén sok minden vár rájuk: Csillag felvételije, Virág szalagavatója, érettségije. Nyáron ketten ballagnak: egyikük Abáról, másikuk Nógrádról.

Virág matek modulos lett, rajz érettségire készül. Nyáron egyedül bejárta Dél-Európát, valamint a Velencei-tónál dolgozott, ahol összeismerkedett Dáviddal, aki az új szerelme lett.

Kendének jól megy a suli, nyáron ásatáson dolgozott, év közben pedig többször az apjával. Mindketten fesztiváloztak, jelenleg mindketten a koleszban laknak Abán. Mindketten néptáncolnak, voltak fellépéseik Abán, Virágnak Erdélyben is.

A „kis”lányok abbahagyták a zenetanulást, viszont mindhárman elkezdtek táncolni (hiphop). Voltak osztályaikkal Star Wars kiállításon, Visegrádon, Városligetben, Zánkán, Királyréten, Márton napon, és adventi kézműveskedésen.

Az unokatesók Magyarországra jöttek Kanadából, velük együtt program volt játszóház és strand is. Úsztak a gyerekek a Palatinuson, Vácon, és úszásoktatás vettek részt Balassagyarmaton.

Az év egyik nagy híre, hogy a gyerekeimnek kistesója fog születni! Mielőtt mindenki felhördülne: nem én vagyok várandós, hanem az apjuk irányából kapnak egy kisöcsöt, körülbelül akkor, mikor beköszönt a tavasz.

A hobbim továbbra is az írás, novellákat gyártok szabadidőmben meg blog-bejegyzéseket. 2019-ben megszüntettem a Boldog Nők-et, és a Réka Life Coach is eléggé lecsengőben van, szerintem tavasszal tőle is elbúcsúzom. Megmarad a Réka útja, mert ez stabilan tartja magát. Tavaly több mint 30.000 megtekintése volt, és idén is erre fogok főleg összpontosítani.

2020-ban három kerek születésnapot fogunk ünnepelni: Kincső 10, Nagymami 70, Virág 20 éves lesz! Én 45 lettem, 46 leszek. Tetszik ez az életkor, jól érzem magamat a bőrömben.

Most pedig, mivel rettentő lusta vagyok kerek mondatokat alkotni, címszavakban következzék az év havonkénti mérlege:

I. Pilisborosjenői séta az Egri vár másánál

II. Farsang, Kincső: Pinokkió, Tündér: popom-lány a Waka Waká-ra, Csillag: mancs-tánc paraván mögött

III. Városlátogatás Baján és Kecskeméten, kirándulás a Budai hegységben, Tündérék március 15-i fellépése

IV. Séta a Gellért-hegy, kék-túra a Vértesben

V. Anyák napja 3 lányomnál is, Budai kirándulás a két kislánnyal (fogaskerekű, úttörővasút, János-hegyi kilátó, libegő), hangverseny: zongora, fuvola, kiruccanás Visegrádra

VI. Nógrádi várjátékok, kerékpáros balesetem, öt év Everness után idén nem mentünk el Alsóörsre

VII. Városnézés Debrecenben és Dunaújváros, Fesztiválok: Rockmaraton és Fezen, túra a Velencei-hegységben, látogatás Dinnyésen, házassági évfordulónk megünneplése szerelmünk budapesti helyszíneinek felkeresésével

VIII: Séta a nógrádi kápolnához és a várba, Váci strand, Verőcei fürdőzés a Dunában, Kenu-túra: a Szentendrei-sziget megkerülése

X: Otthontanulós előadás Budaörsön

XII: Adventi ablak, templomi hangverseny

Két külföldi utazás is történt: nyáron Ciprus, télen Izrael – ezekről hosszabb önálló posztokat raktam illetve fogok felrakni.

Néhány filmet idén is megnéztem, például családilag a Star Wars-t, Zolival a Jokert vagy a Volt egyszer egy Hollywood-ot. Képzeljétek, soha korábban nem voltam egyedül moziban, most viszont többször is beültem magamban egy-egy filmre.

Sajnos a könyvolvasás meglehetősen gyengére sikeredett. Most itt vár a polcon pár új szerzemény, de hogy mikor és hol fogom kiolvasni belőlük a betűket…

Most itt azon agyalok befejezésképpen, hogy mivel is zárjam az írást. Valami nagyszabású terv kellene, valami frappánsan hangzó újévi fogadalom. De nincs semmi a tarsolyomban. Sok apró kis örömöt szeretnék inkább. És ezt kívánok minden kedves olvasómnak is az új esztendőre!

2020. január

Elég jó karácsony

Ünnep, ami épp elég. Pont olyan, amivel meg vagyok elégedve.

A boldogságot az ember úgy képzeli el, hogy az valami földöntúli, magasröptű dolog. Nekem meg inkább amolyan szelíden, egyszerűen boldog dolgok jutnak róla eszembe.

Nem kell semminek túl nagynak, hiper-szupernek, tökéletesnek lennie. A karácsonynak sem.

Képzeld el, hogy megvolt a tökéletes mega-karácsony. Akkor jövőre ez lesz a minimum elvárás. És ha legközelebb nem sikerül 100%-ra, csak 90-re vagy 80-ra, akkor az egész totális csalódás lesz?

Az idei karácsony nálunk amolyan pont jó volt. Semmi különös, mégis mindenki elégedetten távozott, avagy tért nyugovóra. Mondjuk nem is támasztottam vele szemben túl nagy elvárásokat. Inkább csak azt akartam, hogy nyugi legyen, ne vesszen össze senki senkivel (erre öt gyereknél azért lett volna esély).

Egy csomó tipikus karácsonyi dolgot nem is csináltunk, akár tudatosan, akár azért, mert elfelejtettük. Csillagszórót például január 5-én gyújtottunk először, mert amint megvettem, besüllyesztettem a fiók mélyére, és most jutott a lányok eszébe. Karácsonyi énekek se voltak, az iskola utolsó hetében úgyis telítődtem a „Last Christmas”-sel és az „All I want for Christmas is you”-val.

A menü se volt különösképpen ünnepi, csak rakott krumpli, méghozzá négyféle változatban. Kettő húsos, kettő vega, egyik sajtos, másik hagymás… Jó dolog ekkora családban rakott kaját készíteni, mert az ember csak előkészíti (nyilván ekkora adagnál ez sem öt perc), majd megsüti a kályha meg a tűzhely sütőiben. Négyféle házi savanyúságot kínáltunk hozzá. Idén Nagymami megfogadta a kérésemet, és csak 2-3 fajta süteményt hozott, de apuék kettő nagy tortát, szóval így is alig fogyott, és rengeteg maradt az édességekből.

Amit jövőre mindenképp másként fogunk csinálni, az az időbeosztás. Idén pénteken véget ért a suli, iskolai és osztály-karácsonnyal. Szombaton családi karácsony. Vasárnap pedig már mentünk is Budapestre, közös Star Wars filmnézésre a Westendben, és éjjel utaztunk is Debrecenbe, onnan meg repültünk Izraelbe.

Jövőre, azaz dehogy, idén mindenképp fogunk egy-egy napot előtte és utána hagyni. Előtte, hogy jobban rá tudjunk készülni, bár most is egy hétre előtte beosztottam a nagytakarítást, minden tanítási nap után egy-egy szakaszt pucováltunk ki, de azért sűrű volt a vége. Utána meg, hogy kicsit többet legyen együtt a család.

Most ugyanis megkaptam a szemrehányást, méghozzá meglepő módon a fiamtól, hogy miért nem csináljuk ezt az egész ünneplést úgy, mint minden normális család. Hát azért, mert nem vagyunk normális család. Hanem mozaik. Ahol az apa távol van, a gyerekek meg az iskolai szünetben tudnak vele rendesen találkozni. De azért egy plusz nap, az azt hiszem tényleg jól jönne, kicsit erősíteni a család egységét.

Nagymami végre megvarrta az új párnahuzatokat, így felöltöztethettük a lócákat és székeket. Zoli elkezdte összerakni a konyhaszekrény felső részeit, de nem lett velük kész, így némileg félkész nappali térben gyűltünk össze. Már nem akadt több kivágandó fa a kertünkben, ezért innen a faluból vettünk. A három lány aggatta tele díszekkel. Még most is itt áll feldíszítve, nem tartottuk a hagyományt, hogy Vízkeresztkor bontás. Mivel olyan keveset voltunk itthon a téli szünetben, szeretnénk még egy kicsit gyönyörködni benne.

Tavaly nagyon jó volt, hogy akkor először életünkben sikerült a nagy családot összehozni. Anyukám és apukám együtt karácsonykor, húgomékkal együtt, akkor forradalmi ötletnek tűnt, idénre már természetessé vált.

Az asztalt most is elárasztották az ajándékok. Sok saját kezűleg készített darab. Kende mindenkinek kerámiákat készített, főleg bögréket, de nekem gyertyatartó jutott. Virág festett, nekünk a hálókuckóba a régóta vágyott nap-hold képet. Olyasmi, mint a festmény, amit a tanítványom anyukájától kaptam az osztálykarácsonyon. Pont össze fognak passzolni a hálószoba falán. 

Apukámék nagy utazáson vettek részt nemrégiben. Vietnámban, Kambodzsában és Laoszban jártak, így az ajándékokat is onnan hozták. Párnahuzat a kanapéhoz, Zolinak ing, nekem nadrágszoknya, a három lánynak majdnem egyforma hátizsák.

Nálam szinte már hagyomány, hogy fotókat adok. Nagymaminak és a gyerekeknek fotókönyvet, fényképmontázst kettőnkről illetve a gyerekekről. Újra készítettem finom befőtteket és aszalványokat is.

Evés és ajándékozás után se volt kötött a program, inkább kötetlen lazulás. A gyerekek társasoztak, a felnőttek külön beszélgettek, mi főleg húgomékkal, apuékkal, hiszen őket ritkán látjuk.

Ugye, hogy így olvasva semmi különös az egész? Nekünk mégis egy békés, boldog nap volt.

Az utazásunk annál hullámzóbb, kalandosabb. Nemsokára nekikezdek a beszámolónak az izraeli telelésről-nyaralásról.

Minden kedves olvasómnak boldog új 2020-as esztendőt kívánok!!!

2020. január

(Íme a tavalyi írásom, tavalyi fotókkal: https://rekautja.blogspot.com/2018/12/karacsony-la-rekaek.html)