Elég jó karácsony

Ünnep, ami épp elég. Pont olyan, amivel meg vagyok elégedve.

A boldogságot az ember úgy képzeli el, hogy az valami földöntúli, magasröptű dolog. Nekem meg inkább amolyan szelíden, egyszerűen boldog dolgok jutnak róla eszembe.

Nem kell semminek túl nagynak, hiper-szupernek, tökéletesnek lennie. A karácsonynak sem.

Képzeld el, hogy megvolt a tökéletes mega-karácsony. Akkor jövőre ez lesz a minimum elvárás. És ha legközelebb nem sikerül 100%-ra, csak 90-re vagy 80-ra, akkor az egész totális csalódás lesz?

Az idei karácsony nálunk amolyan pont jó volt. Semmi különös, mégis mindenki elégedetten távozott, avagy tért nyugovóra. Mondjuk nem is támasztottam vele szemben túl nagy elvárásokat. Inkább csak azt akartam, hogy nyugi legyen, ne vesszen össze senki senkivel (erre öt gyereknél azért lett volna esély).

Egy csomó tipikus karácsonyi dolgot nem is csináltunk, akár tudatosan, akár azért, mert elfelejtettük. Csillagszórót például január 5-én gyújtottunk először, mert amint megvettem, besüllyesztettem a fiók mélyére, és most jutott a lányok eszébe. Karácsonyi énekek se voltak, az iskola utolsó hetében úgyis telítődtem a „Last Christmas”-sel és az „All I want for Christmas is you”-val.

A menü se volt különösképpen ünnepi, csak rakott krumpli, méghozzá négyféle változatban. Kettő húsos, kettő vega, egyik sajtos, másik hagymás… Jó dolog ekkora családban rakott kaját készíteni, mert az ember csak előkészíti (nyilván ekkora adagnál ez sem öt perc), majd megsüti a kályha meg a tűzhely sütőiben. Négyféle házi savanyúságot kínáltunk hozzá. Idén Nagymami megfogadta a kérésemet, és csak 2-3 fajta süteményt hozott, de apuék kettő nagy tortát, szóval így is alig fogyott, és rengeteg maradt az édességekből.

Amit jövőre mindenképp másként fogunk csinálni, az az időbeosztás. Idén pénteken véget ért a suli, iskolai és osztály-karácsonnyal. Szombaton családi karácsony. Vasárnap pedig már mentünk is Budapestre, közös Star Wars filmnézésre a Westendben, és éjjel utaztunk is Debrecenbe, onnan meg repültünk Izraelbe.

Jövőre, azaz dehogy, idén mindenképp fogunk egy-egy napot előtte és utána hagyni. Előtte, hogy jobban rá tudjunk készülni, bár most is egy hétre előtte beosztottam a nagytakarítást, minden tanítási nap után egy-egy szakaszt pucováltunk ki, de azért sűrű volt a vége. Utána meg, hogy kicsit többet legyen együtt a család.

Most ugyanis megkaptam a szemrehányást, méghozzá meglepő módon a fiamtól, hogy miért nem csináljuk ezt az egész ünneplést úgy, mint minden normális család. Hát azért, mert nem vagyunk normális család. Hanem mozaik. Ahol az apa távol van, a gyerekek meg az iskolai szünetben tudnak vele rendesen találkozni. De azért egy plusz nap, az azt hiszem tényleg jól jönne, kicsit erősíteni a család egységét.

Nagymami végre megvarrta az új párnahuzatokat, így felöltöztethettük a lócákat és székeket. Zoli elkezdte összerakni a konyhaszekrény felső részeit, de nem lett velük kész, így némileg félkész nappali térben gyűltünk össze. Már nem akadt több kivágandó fa a kertünkben, ezért innen a faluból vettünk. A három lány aggatta tele díszekkel. Még most is itt áll feldíszítve, nem tartottuk a hagyományt, hogy Vízkeresztkor bontás. Mivel olyan keveset voltunk itthon a téli szünetben, szeretnénk még egy kicsit gyönyörködni benne.

Tavaly nagyon jó volt, hogy akkor először életünkben sikerült a nagy családot összehozni. Anyukám és apukám együtt karácsonykor, húgomékkal együtt, akkor forradalmi ötletnek tűnt, idénre már természetessé vált.

Az asztalt most is elárasztották az ajándékok. Sok saját kezűleg készített darab. Kende mindenkinek kerámiákat készített, főleg bögréket, de nekem gyertyatartó jutott. Virág festett, nekünk a hálókuckóba a régóta vágyott nap-hold képet. Olyasmi, mint a festmény, amit a tanítványom anyukájától kaptam az osztálykarácsonyon. Pont össze fognak passzolni a hálószoba falán. 

Apukámék nagy utazáson vettek részt nemrégiben. Vietnámban, Kambodzsában és Laoszban jártak, így az ajándékokat is onnan hozták. Párnahuzat a kanapéhoz, Zolinak ing, nekem nadrágszoknya, a három lánynak majdnem egyforma hátizsák.

Nálam szinte már hagyomány, hogy fotókat adok. Nagymaminak és a gyerekeknek fotókönyvet, fényképmontázst kettőnkről illetve a gyerekekről. Újra készítettem finom befőtteket és aszalványokat is.

Evés és ajándékozás után se volt kötött a program, inkább kötetlen lazulás. A gyerekek társasoztak, a felnőttek külön beszélgettek, mi főleg húgomékkal, apuékkal, hiszen őket ritkán látjuk.

Ugye, hogy így olvasva semmi különös az egész? Nekünk mégis egy békés, boldog nap volt.

Az utazásunk annál hullámzóbb, kalandosabb. Nemsokára nekikezdek a beszámolónak az izraeli telelésről-nyaralásról.

Minden kedves olvasómnak boldog új 2020-as esztendőt kívánok!!!

2020. január

(Íme a tavalyi írásom, tavalyi fotókkal: https://rekautja.blogspot.com/2018/12/karacsony-la-rekaek.html)