2020

             

2020.

            Kihívások éve. Változások éve. Egyesek szerint a Borzalmak és Szörnyűségek éve. (Én ezt a nézetet még akkor sem osztom, ha a múlt heti eseményekre gondolok).

            Ez az év egész biztosan benne lesz a jövőbeli történelem-könyvekben. Hogy lehet egyáltalán értékelni egy ilyen évet? A világ a feje tetejére állt, az én életemben pedig annyi minden történt, ami tíz embernek is sok (sokk) lett volna. Például 46 éves lettem.

            A világ dolgaival nem sokat szeretnék itt és most foglalkozni, csak annyira, amennyire az én életemet érintette. Azaz: Tavasszal három hónap online suli, Google classroom és Skype-os órák, ősztől az iskolában a közös terekben maszk, később reggelente lázmérés, megint később néhány Covid-os gyerek és szülő, egy hónapja a gimis gyerekeimnek digitális oktatás. Pozitív folyományként: erősödő helyi összefogás, egymás segítése – Negatív tapasztalás: személyes kapcsolatok hiánya, szórakozási lehetőségek minimalizálása. 

          Az előző év Izraellel zárult, az újév válással indult. Január végén, nem túl békés körülmények között kimondtam, hogy véget vetek a kapcsolatunknak. 

          A válókeresetet már tavasszal beadtuk, szerencsére közös megegyezéssel, de a bíróság malmai igen lassan őrölnek (volt ott Covid-szünet meg nyári szünet is), így hivatalosan végül december 1-jén váltunk el.

            Hétfőn megkaptam a váló-papírokat, ma az anyakönyvvezető is átírt a régi nevemre. Jövő héten intézem az összes hivatalos átíratást, kártyákat, miegymást. Tóth Andrea vagyok újra hivatalosan, és Tóth Réka a hétköznapokban.

            A február a holmink selejtezésével, pakolásával telt. Ekkor hol Bp-en, hol nógrádi barátoknál aludtunk, ha pedig épp üres volt a ház, akkor csomagoltunk. 

          Március 15. Különleges nap volt. Nemzeti ünnep. Édesanyám 70. születésnapja. A digitális oktatás előtti utolsó nap. És a költözésünk napja.

            Új ház. Nógrád maradt, eszembe sem jutott innen elköltözni, annyira megszerettem ezt a falut, nem mellesleg itt dolgozom és itt tanul a két legkisebb gyermekem a helyi iskolában. Szerencsére Almáskert is maradt, az üdülőrészen, két utcával odébb. Hóvirág utca 23. 

          A házat sikerült hamar berendezni, folyamatosan szépíteni. Kaptam örökbe hűtőt, kinti asztalt, kölcsönbe mosógépet, a házzal örököltünk ágyakat. Néhány új bútort vettem is, ruhásszekrényt, étkezőasztalt, még egy könyvespolcot, és fogast. 

          Jövőre, miután minden kártyán és papíron Tóth leszek végre, elindíthatom a ház-vásárlást. A falusi CSOK segítségével 5 millió állami támogatást kapok vásárlásra, szintén 5 milliót felújításra (ebből új nyílászárókat szeretnék vásárolni), és 5 millió hitelt veszek fel. Ennek a törlesztő-részlete kb. ugyanannyi lesz, mint most az albérlet, csak azt már végre a sajátomra költöm, és kb. 5 év alatt vissza is tudom fizetni az egészet. Költözéskor ott hagytam egy telkemet, nagyon bízom benne, hogy ennek az árát a közeljövőben megkapom.

            Kedvenc részem itt az új helyen a terasz. Nyáron gyakorlatilag kiköltöztünk ide, itt ettünk, pihentünk, beszélgettünk. Felállítottunk a kertben egy sátrat, és sokszor kint aludtunk. A fák közé függőágyak kerültek. Vettem egy nagy medencét is, így megoldódott a házi strandolás. 

          Új kert. A régihez képest előnyökkel és hátrányokkal egyaránt. Kisebb, de így könnyebben rendbe tartható. Vacakabb a föld, így jóval kisebb volt a veteményes. Sokkal később kezdtünk el a kerttel foglalkozni, későn vetettünk, még később palántáztunk, és rettentő későn ültettem ki a növényeket. A kertben sok gyógynövény nő, és én is sokat ültettem, cserépbe, ládába, mindenhová.

Kora tavasszal virágzottak a gyümölcsfák és bokrok, később az orgona, egész nyáron a rózsa. Érett a cseresznye, ringló, szeder, szőlő, füge. A gyógynövényeket szárítottam, idén, aszaló hiányában gyümölcsöt nem aszaltam. Sokkal kevesebbet főztem be, mint tavaly, a fagyasztót sikerült teljesen megtölteni zöldséggel-gyümölccsel. Fokozatosan vettem kerti eszközöket, szerszámokat. Rengeteg tűzifát szereztünk be télire. Ősszel felszántattuk a leendő veteményes területét.

            Az egészséges életmódot abszolút tudtam tartani. Ez számomra (a várandósságot illetve a vetélés utáni időszakot kivéve) rendszeres mozgást jelent. Hetente minimum 4-5-ször tornázom reggelente, ha az időjárás engedi, kerékpárral járok, ha nem, akkor sokat gyalogolok. A decembert kivéve minimális csokoládét fogyasztottam, és összességében sokkal kevesebb édességet ettem. Tavasszal és ősszel vitaminkúrát tartottam vitamin- és ásványi-anyag kapszulákkal és cseppekkel. A tavalyi balesetben kitört fogaim helyére ideiglenes helyett sikerült állandó pótlást csináltatnom.

            2020-ban az iskolában és a családban is nagyon sok minden borult.

           Februárban még meg tudtunk rendezni egy tripla szülinapot Zuglóban (Ági - Apukám felesége, Ottó – anyukám párja és Kincső 10). A farsangot még pont meg lehetett rendezni. Csillag keringőzött, az osztályom Star Wars-nak öltözött.

A tanárok boszi-táncot adtak elő, Tündérék világítottak a sötétben, Kincsőék tollpiheként táncoltak. A nógrádi pingpong bajnokságon indultunk Kendével, és a csúfos vereség ellenére rendkívül jól éreztük magunkat. 

          Márciusban minden születésnap elmaradt L (Nagymami 70, Csillag, Kende). Megcsináltam egy Bőség-gyakorlat kurzust, elindítottam a helyi női köröket, és az interneten ismét elérhető volt a tavaszi megújulás programom.

            Húsvétkor a gyerekek elmentek az apjukhoz, és egy kicsit tovább maradtak nála. Megmondom őszintén, abban az időszakban nagyon jót tett az egyedüllét.

            Sajnos nem mehettünk osztálykirándulásra, pedig Visegrád volt tervben. Remélem, jövőre Eger nem marad el. Új párommal májusban bejártuk a környéket. Többször másztunk fel a Nógrádi Várhoz, kirándultunk a Kálvária-dombhoz, körbesétáltuk Almáskertet, és átkerékpároztunk Berkenyére. Néha Béla bácsi vendéglőjében vagy a diósjenei Mona Lizá-ban ebédeltünk. 

          Amikor már enyhült a helyzet, élő beszélgetős órákat tartottam a focipályán, illetve a Csurgó-forrásnál. Az osztályomat elvittem Vácra gokartozni. 

Sajnos elmaradt falunk legnagyobb, egyre népszerűbb eseménye, a Nógrádi Várjátékok. Sport-tábort viszont tartottunk, ahol sokféle labdajátékot játszottunk, és végigmentem a kalandpark pályáján is. 

Jártam Telekgerendáson a kedvesemnél, Rúzsán életiskolás találkozón, nosztalgiáztam Szegeden, a Tisza-parton.

            Júliusban megnéztük Békéscsabát (és bowlingoztunk) bejártunk Gyula belvárosának minden zegét-zugát, életemben először voltam a Kőrös partján, és ellátogattunk a Szarvasi arborétumba is. A váci strandra az osztállyal és a családdal is eljutottunk. 

Visegrádon többször voltunk a nyáron, azon belül is a várban, bobozni, a palotában, majd az Apátkúti-völgyben. A Dunában Nagymarosnál és Verőcénél is fürödtünk. A Diósjenei tónál is többször jártunk, és a Bánki tóhoz is elmentünk sétálni, fürdeni. 

          Augusztusban a Réka-tour keretében nyugatra és keletre is utaztam. Az Őrségben voltam Kondorfán Éviéknél és Farkasfán Dóriéknál. Az Alföldön voltam Gyomaendrődön Liviéknél és Nagyréven Pirosnál. 

Almáskertben egy kerti partin vettünk részt, és meglátogattak minket Németországból a sógornőmék, Karolinék. Huszadikán a várban és a focipályánál falunapot rendeztek. Nyertünk egy családi nyaralást! Balatonfüreden a kempingben szálltunk meg, sok sportot lehetett kipróbálni (p. mini-golf, vízi-kosárlabda, gokart, strand-röplabda, wakeboard), és Tihanyba is kirándultunk. 

          Mielőtt megkezdődött az iskola, a gyerekekkel átrendeztünk az osztálytermet, a tanárokkal pedig a Dunán Szobtól Verőcéig sárkányhajóztunk. 

Megrendeltük házhoz a lomtalanítást, így sok vacaktól megszabadulhattunk. A konyhába új pultok kerültek, letapétáztam az ajtókat, a párom postaládát készített. Sajnos az osztályom nem mehetett Balassagyarmatra úszni.

            Októberben mi, a hatodikosok tartottuk volna a 6-i megemlékezést, de erre végül csak osztályszinten került sor, mint ahogyan a tökfaragásra is. A Csóványost már várandósan másztam meg egy kis baráti csapattal.

            Novemberben részt vettünk Nógrád faültetési programjában.

            Decemberben, ha nem is úgy, mint tavaly, de volt Mikulás, Hesz-nap, és Karácsony (lásd. előző poszt).

            2020-ra négy koncertjegyet vettem – mindegyik elmaradt, vagyis jövőre halasztották el. Remélem, 2021-ben a Budapest Parkban láthatom-hallhatom Bagossyt, Kowalskyt, Ákost, és decemberben meg lesz tartva az Arénában a nagy Ákos-koncert is. Sajnos idén az Eötvös 10 is bezárt, így egyszer sem jutottam el táncházba.

            Itthon a szokásosnál sokkal több filmet, sorozatot néztünk. Szabadidőmet főként önfejlesztéssel, tanulással, írással töltöttem el. Két képzést végeztem el: az Otthonkommandó lakberendezői tanfolyamát és a Magyar Íróképző írótanfolyam. Szeptemberben elkezdtem az orosz-tanulást, amit azóta is nagy lelkesedéssel végzek.

            Közösségi esemény a helyzet miatt nem túl sok volt. A már említett női körökön kívül egy családállításra és egy holdkörre jutottam el.

            Virágnak januárban volt a szalagavatója, májusban az érettségije (nekik nem kellett szóbelizniük), júniusban a ballagása. Nyáron elkezdett dolgozni és Fehérváron összeköltözött a párjával, akivel másfél éve vannak együtt, teljesen önálló életet él. Kettő rajziskolát is végez egyszerre a munka mellett, célja a pécsi művészeti egyetem. Novemberben 20 éves lett a legnagyobb lányom. 

           Kende márciusban 18 éves, azaz nagykorú lesz. Már most is nagyon önálló, sokat dolgozik az iskola mellett és a szünetekben ásatáson, építkezésen. Terve, hogy gimi után kitanulja az ács szakmát. Most ugye digitális suli van nekik, ő többnyire inkább Budapesten tanul, Nagymami segít neki. Sajnos elmaradt neki a máltai nyelvtanulás és a nyári fesztiválok (pl. az önkénteskedés az Everness-en). A Szigetközben evezett a barátaival, és nagyon élvezte a füredi családi nyaralást. A nyár végén levágatta védjegyét, a hosszú raszta haját. 

          Csillag márciusban 16 éves lesz. Év elején sikeresen felvételizett Abára. Nyáron elballagott Nógrádról, ősztől ő is az Atilla király Gimnáziumba jár. Volt fecsketábor Dunaszigeten, kirándulás Ópusztaszerre. Jó az osztályközösség, megörökölte Balu bát ofőnek. Sok új barátnőt, barátot szerzett, épp ezért eléggé szenved az online sulitól, hiányzik neki a társaság. Nyáron a gyerekem közül ő lett volna a soros, hogy Kanadába utazzon, de ebből se lett semmi.

            Tündér a nyáron 13 éves lett, most hetedikes. Kicsit mintha összeszedettebb lenne a tanulásban, kicsit jobbak a jegyei is. Az osztályközösségben viszont még most is inkább a peremen van. Részt vett dráma-előadáson, jár kézilabdázni. Sok animét néz, érdekli a japán kultúra és a nyelv.

            Kincső februárban 11 éves lesz, felsős lett, ötödikes. Az alap-tárgyakból elég sokat rontott, épphogy közepes, a többiből viszont ötös, angolból az egyik legjobb az osztályban. Idén jobban benne van az osztályközösségben. Bátyjához hasonlóan nyár végén ő is levágatta a haját. Mindketten nagyon szeretik a délutáni tesiket, a kézilabdát, sikerélményeik vannak a sportban.

            Szándékosan hagytam a végére a párkapcsolati és a baba-témát. Csak nagyon röviden írok erről most. Interneten ismerkedtünk meg. Márciusban kezdtünk el levelezni, májusban találkoztunk először személyesen. Két-három hónapig távkapcsolatban éltünk, hol ő jött hozzánk, hol én mentem hozzájuk. Augusztustól már együtt is élünk. Szeptemberben (tudatosan) megfogant kisbabánk, aki három hónapig élt a pocakban. Aztán jött a 14. hét, december 14, a vetélés. L Kapcsolatunk megerősödött, kitartunk egymás mellett…

            Legvégén pedig a blog, a Réka útja. Átlag heti egy bejegyzést teszek fel, 940 követője van a fb-on, és majdnem 115.000 megtekintés. Köszönöm, hogy olvastok!

            Ha megnézem, miket terveztem 2020-ra az egy évvel ezelőtti összefoglalómban, nem tudom, sírjak-e vagy nevessek. Nagyon nem jött be semmi. Házasság vége, új kapcsolat. Költözés, új ház, új kert. Várandósság és baba-halál. Meg a Covid ugyebár. Érdemes-e egyáltalán tervezni?

            Én már megelégednék nagyon kicsi és egyszerű dolgokkal is. A legnagyobb terv a ház megvásárlása és fokozatos felújítása. Továbbra is szeretnék itt dolgozni a nógrádi iskolában. Jó lenne békesség a gyerekeimmel. Együtt szeretnék maradni a kedvesemmel, szerelemben. Legyen sok közös program, kirándulás, fürdés, utazás, koncert, tánc. És nagyon nem szeretnék vírus által megfélemlített, hatalom által kontrollált világot!

            2021-re útravalóul egyik kedvenc idézetemet osztom meg veletek: „Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legjobban tud alkalmazkodni a változásokhoz.”

 

2020. december

Téli Napforduló

December 21. Az IGAZI karácsony. Számomra véget ért az óév, elindult az új. Bizony, nálam megtörtént a fordulópont. Régi olvasóm tudják, hogy a mi házunk táján a napfordulók és a nap-éj-egyenlőségek mentén rendeződik az év.

Már alig van édesség az adventi zsebes tárolóban. (Néha én is kapok belőle egy-egy drazsét vagy szaloncukrot.) Ezzel fordított arányosságban nő a házban a különböző helyekre (kilincs, lámpa, bútor-fogantyú) felaggatott díszek száma.

Az iskolában az idő múlásával egyre fokozódott az adventi hangulat. Minden terembe odakerült az adventi koszorú. Az aula is ünnepi díszbe öltözött. Kolléganőim szép decemberi faliújságot készítettek, majd a feldíszített karácsonyfa tette fel a pontot az I-re.

A falu is egyre jobban készül a karácsonyra. Az adventi koszorú és központi karácsonyfa közelébe odakerült a betlehemi jászol. Benne barátnőm, Veronika (Színnel-Szívvel Műhely) festett alakjai.

A falu különböző pontjain is feltűntek díszek, pl. a patak feletti híd korlátján, a vasútállomáson, Újtelken, stb. Élmény sötétben végigmenni az utcákon, mindenütt ünnepi a kivilágítás.

Megjött a Mikulás, iskolába, faluba, otthonunkba. Idén persze másként. A két legkisebb lányom rajzot készített a Mikulásnak. Bedobták a Mikulás ládájába a Szent Flórián parkba. A rajzokból aztán kiállítás nyílt a könyvár ablakában.

Mivel a suliban nem lehetett nagy ünnepséget tartani, ezúttal nem személyesen kapták meg a gyerekek az ajándékcsomagot, hanem „titkos manók” rejtették oda a padokra. Egyszer csak különös zajt hallottunk kintről: egy piros ruhás alak járt a kertben. Maga a Mikulás! Egyesek véltek némi hasonlóságot felfedezni a Mikulás és egy bizonyos matematikatanár között, de ez persze csak a véletlen műve.

A faluba is másként jött a Mikulás, mint eddig. Idén egy nagy teherautóra ült fel két segédjével, a manóval és a krampusszal együtt. Körbejárták a falut, szólt a zene, és szaloncukrot dobáltak a gyerekeknek. Még Almáskert határáig is eljutottak. 

A lányaim is lementek hozzá, aztán aljas csellel megpróbálták velem elhitetni, hogy a Mikulás elrabolta és fogva tartja őket a teherautóján. Azért sem hittem nekik, mert élő közvetítésben mindig láttam, épp kinél jár a Mikulás. Sok ismerős gyereket, családot fedeztem fel a képernyőn, többek között a saját lányaimat is, épen, egészségben.

Aznap éjjel aztán megérkezett mindenkihez az IGAZI Mikulás is. Valakinek sikerült lesi-fotót készíteni arról a pillanatról, amikor rénszarvas-húzta szánján átrepült a nógrádi vár fölött. J Az idei ajándékok be sem fértek a csizmákba. Még az én bakancsomba is került két tábla csoki. Fogalmam sincs, ki tette oda. Ezek szerint tényleg létezik a Mikulás?

A Hesz nap is másként zajlott, mint szokásosan. Misa bácsi a Covid miatt nem jöhetett haza a születésnapjára. Ezért az ötödikesek (köztük Kincső) és néhány tanár egy dalt küldtek neki videó-üzenetben. A sport-napra sem jöhettek más iskolákból, ezért az osztályok egymással versenyeztek az exatlon-pályán. Aznap minden órán szóba került Hesz Mihály, én például egy angol nyelvű totót töltettem ki a gyerekekkel iskolánk névadójáról.

Az osztállyal azért tudtunk tartani egy kis karácsonyi ünnepséget. Mindenki megajándékozta azt, akit húzott. Én egy foci-rajongó fiúnak Barcelonás órát adtam, ahol a számok helyén focilabdák voltak. Ettünk, ittunk, mulattunk.

Sajnos az utolsó hetet már nem tölthettem a tanítványaimmal, kollégáimmal (lásd. előző bejegyzés). Csak az interneten keresztül kívántam nekik boldog ünnepeket.

Idén másképp alakul a karácsony a családunkban is. Eddig mindig a Téli Napforduló napján, azaz 21-én összegyűlt a nagy csapat. Most az apukám, a felesége és a húgom a vírus miatt nem találkoznak velünk. Mivel a lányom és párja dolgoznak, ezért az ő beosztásukhoz alkalmazkodva pont Karácsony napján, 25-én fogunk ünnepelni. Utána mennek majd a gyerekek az apjukhoz.

A gyerekeknek egyre kevésbé veszünk meglepetéseket, inkább megkérdezzük őket, minek örülnének leginkább. Így kap Virág kanapét, Kende pedig szerszámot, a kisebbek társast. Engem is kifaggatott anyukám, mit szeretnék: lakberendezési könyveket választottam.

Fenyőfánk már van, ingyen kaptuk Almáskertből. Ma vettünk hozzá talpat is. A lányok minden délután-este az asztalhoz ülnek, és készítik a szebbnél szebb ajándékokat a rokonoknak. Anyukám minden este újabb süteményeket készít, kész a hókifli, megsültek a bejglik, lesz zserbó.

Maga a napforduló nem volt nagy szám. Virág Fehérváron, Kende Füreden, Kincső Berkenyén, nagyszülők Budapesten – mi többiek Nógrádon. Tüzet nem gyújtottunk – csak gyertyát. Meg akartuk nézni a „betlehemi csillagot”, azaz a Jupiter-Szaturnusz együttállást – de az ég borús volt. Senkinek sem volt kedve ünnepelni – így inkább írtam.

Egy hete nagyon rossz dolog történt velünk. Születés helyett halál. Mára elvileg megérkezett a fény. Az idő ugyanolyan borús és komor, mint már jó ideje. Nem tudom megmondani, mikor láttuk utoljára a napot. Az igazi tél, a hó és hideg várat magára. Testileg jobban vagyok. Majdnem egy hétig nem léptem ki a kapun, csak feküdtem, tegnap aztán végre sétáltam, ma már lájtosan tornáztam is. A lelkem hullámzó: néha elfeledkezem a történtekről, akár órákra is (mikor pl. filmet nézem, írok vagy olvasok) – aztán hirtelen elsírom magamat.

Nem tudom, hogy fogunk tudni így karácsonyozni. Az biztos, hogy más lesz, mint idén minden…

Áldott Ünnepet Kívánok!

(A következő poszt 2020 évértékelője lesz.)

 

2020. december

Élet - Halál

Meghalt a kisbabánk. Elvetéltem.

Három hónappal ezelőtt élet költözött a testembe – három nappal ezelőtt pedig eljött a halál.

Pedig olyan könnyen jött az élet. Gyors fogantatás, tudatos várandósság, minden labor és ultrahang-érték rendben, egészséges mama és baba.

 

Aztán eljött a hétfő este.

Görcsök, vérzés – fájdalom, félelem – mentők, kórház – kétségbeesés, zokogás.

Láttam magamból kicsusszanni az élettelen babámat. Kis tízcentis rózsaszínű magzat a földön. Lehajoltam hozzá, megsimogattam, elbúcsúztunk.

Aztán csak vér, vér, vér…

Altatás, műtét – tíz perc helyett félóra - kiüresedés, veszteség-érzet – infúzió, fájó kar – hasfájás, vérzés – szomjúság, éhség.

 

Másnap itthon.

Gyengeség, levertség - torokfájás és nyakfájás - hullámzó hangulat és érzelmek - enyhülő hasfájás és vérzés. Három nap szigorú fekvés, három hét kímélő életmód. Önmarcangolás, fásultság – önvád, beletörődés. Nagy nevetések együtt és nagy közös sírások. Van, amikor hosszabb időre elfeledkezünk róla, és van, amikor hirtelen előtör belőlünk a fájdalom.

 

December 14. Újhold napja volt. Pontosan egy héttel a Téli napforduló előtt. A legnagyobb sötétség. Hogy lehet így várni a Fény születését? Vagy épp emiatt kell most nagyon várni?

 

Húsz év, hat várandósság. Megéltem szinte mindent. Indított szülés, császármetszés, természetes szülés kórházban és otthon, hosszú vajúdás, gyors szülés, halva született és újraélesztett baba. És most egy spontán vetélés. Mintha a világ nőinek, anyáinak a sorsa az én életemben valahogy sűrítetten lenne jelen.

 

Ellentmondásos lehet, de a nőknek szerintem könnyebb. Igaz, hogy övék a fizikai fájdalom, de az valahogy kézzel foghatóbb, konkrétan érzékelhetőbb. Én láttam a babát, meg tudtam érinteni, el tudtam tőle búcsúzni. Neki viszont csak egy kívülről jövő információ volt: „Sajnos elvetélt.” A férfiak ezt az egészet kívülről élik meg. Persze segítség a jelenlétük, jól esik a támogatásuk, de legbelül tehetetlenek. Lelkileg mintha emiatt még intenzívebben élnék meg a szomorúságot és fájdalmat.

 

Kedves Olvasó, köszönöm, hogy kiönthettem a szívem. Megkérlek, ne írj semmit, ne kérdezz semmit. Ha továbbra is követed a blogomat, azt megköszönöm.

És akkor jöjjenek a tények.

Minden 100 terhesség vége 10-15 esetben vetélés. A vetélések 80%-a a 12. hétig bekövetkezik. Az én babám 14 hetes volt. Ekkor a vetélés esélye már csak 1%.

A vetélésnek ezer és egy oka lehet. A leggyakoribbak: - egészségtelen életmód: alkohol, dohányzás, koffein, drog - genetikai rendellenesség, kromoszóma-zavar - méhlepény méh, méhszáj rendellenessége - hormonális rendellenesség - pajzsmirigy-, cukor-, bél-, vesebetegség - magas vérnyomás, autoimmun betegség - véralvadás-zavar – fertőzés - túl fiatal vagy túl idős anyai életkor - túl alacsony vagy túl nagy anyai testsúly. Leggyakrabban pedig: ismeretlen ok.

A lelki ok már más kérdés, ennek megfejtése rajtunk áll.

 

2020. december

 

U.i.: A mostani bejegyzést direkt nem illusztráltam képekkel.

U.u.i.: A következő pedig arról fog szólni, hogyan készülünk az ünnepre ebben a koronás, babavárós, majd baba elvesztős időszakban.

Baba

Akik követik a személyes oldalamat, azoknak semmilyen meglepetést nem fog jelenteni ezt a bejegyzés. Akik viszont a „Réka útjá”-t olvassák csak, most biztosan dobnak egy hátast. (Főleg, hogy az előző poszt is ütős témáról, a válásról szólt.)

Gyermeket várok! A hatodikat! Most 12 hetes, úgyhogy a nyári napforduló táján egy újabb taggal bővül a családunk.

Micsoda? Réka? 46 évesen? A 6. gyerekét várja?

Nem volt elég neki ez a 2020-as őrült év? Válás, költözés, új ház, koronavírus, online suli, új szerelem, összeköltözés – még egy babát is bevállalt?

12. hetesen

Szerencsére gonoszkodó megjegyzést nem igazán kaptam, akinek megvan arról a véleménye, hogy ennyi idősen, ennyiedik gyerek, az is jól elhallgatta. Titeket is kérlek, hogy a negatív kommenteket mellőzzétek, pozitív hozzáállással segítetek a legtöbbet.

Minek egy ilyen vén tyúknak még egy hatodik is? Erre racionális magyarázatot nem tudok adni. Egyszerűen úgy éreztük, a szívünkkel, hogy szeretnénk egy közös gyermeket. A baba tervezett, és előre készültünk a fogadására testileg-lelkileg.

A kedvesemnek nincs gyermeke, nem is nagyon számított rá, hogy valaha is lesz. Most madarat lehet vele fogatni, bár az első időkben szinte el sem akarta hinni. A két csík a teszten már eléggé meggyőző volt, de leginkább az ultrahangnál fogta fel, hogy apa lesz. Az már most látszik, hogy szereti a gyerekeket, az enyémekkel is jó kapcsolatban van.

Egyedül a családom reakciói voltak némileg negatívak, de erre számítottam is. Anyukám már Tündérnél is meglehetősen kiakadt, amikor Kincső érkezését megtudtuk, nem is én közöltem vele a hírt, hanem Virág, most pedig a párom mondta el, hogy jön a hatos számú.

A testvérek reagálása nagyon vegyes volt. Az öröm a korral fordított arányosságban van: az idősebbektől megkaptam a „nem normális”, „felelőtlen” és „öreg” jelzőket. Van olyan gyermekem, aki beszélni sem akar a témáról, nem is erőltetem. A kisebbek boldogok, főleg Kincső, aki eddig a legkisebb volt. Most végre ő lehet a nagytesó. Már tervezi, hogy később vele alszik a gyerkő, neki adja a játékait, és megtanítja minden jóra.

A nagy bejelentést szép lassan adagoltuk, először a gyerekek és a nagyszülők, aztán a kollégák és a tanítványok, majd a női kör tagjai, végül ezen a héten a blog olvasói. A gyerekek a suliban nagyon aranyosak, figyelmesek, érdeklődők, rengeteget kérdeznek.

Mivel alapvetően a természetes dolgokban hiszek, ezért csak a legszükségesebb vizsgálatokra mentem el és fogok elmenni. Már jártam védőnőnél, van kiskönyvem, volt labor és ultrahang. Minden a lehető legnagyobb rendben, a baba makkegészséges! Most épp 5,7 cm-es, a feje 2 cm, van két keze, két lába, és dobogó szíve.

Azt persze még nem tudjuk, hogy mi a neme. A lányok inkább öcsikét szeretnének, hiszen nálunk kissé túlteng a női többség, anyósom, sógorom is fiút érez, a párom lányt, nekem meg komolyan: édes mindegy!

Már most imádom, éjjel-nappal simogatom a hasamban, és csupa jó energiát küldök neki. Hogy egészséges legyen testileg-lelkileg. A néven viszont megy a küzdelem, nagyon nem passzolnak az elképzeléseink (a skála az ősmagyar nevektől az angol baseball- és jégkorong-játékosokéig terjed), a gyerekeknek megint más tetszik, úgyhogy ezzel még futunk egy pár kört.

7. hetesen

Aki régóta olvas, az tudja, hogy öt gyermekemből hármat kórházban (az amúgy eléggé baba-mama barát Szent Imrében) szültem, kettőt pedig otthon, Geréb Ágival. Sajnos amióta így beszabályozták az otthonszülést, azóta egy csomó kizáró ok van, ami miatt valaki ezt nem választhatja. Nálam is fennáll egy ilyen ok, és képzeljétek, nem a korom, hanem az előzetes császár. Hiába szültem Kende után a három húgát természetes úton, mégis. Ezért úgy tűnik, kénytelen leszek, nem túl nagy örömmel, praktikus okokból (távolság), a Váci kórház mellett dönteni.

Természetesen anno az összes babaholmit elajándékoztam barátoknak, ismerősöknek. Hogy lesz akkor így meg minden, ami a babának kell? Egyrészt azt minden tudatos ember belátja, hogy amiket reklámoznak, azok közül a töredékére sincs szüksége egy kismamának/kisbabának. Mindez a bizniszről szól, nem lesz bébiőr és légzésfigyelő, nem fogok fejni és cumisüvegezni, nem kellenek méregdrága bútorok, bébikomp és százfunkciós babakocsi, se pólya vagy mérleg. (Van olyan is, hogy popsitörlőkendő-melegítő készülék! Meg: Járássegítő kantár!)

Persze néhány dolog tényleg kell, de ez gyakorlatilag máris megoldódott. A helyi női kör csoportjába tettem fel a posztot – két óra múlva gyakorlatilag MINDEN megvolt. Már itt is van a babaágy (amit valószínűleg csak később és ritkábban használunk majd, hiszen eleinte úgyis velünk alszik), a babakád (bár biztosan sokszor velünk fog fürdeni), és kettő hordozókendő (egy rugalmas és egy csatos). Kapunk majd bölcsőt, mózeskosarat, babahintát. Egy klassz fekvős-ülős babakocsit és mosipelust. Lesz a teraszra járóka, és amikor megtudjuk a nemét, akkor sok-sok babaruha is. Hogy a kismama se maradjon ki, máris kaptam bővebb nadrágokat, felsőket, mert a hasam olyan gyorsan nő, hogy már most nem jönnek rám a normál gatyáim. Bőség van! Imádom ezt a közösséget – amit adunk, azt kapunk! Ezúton is köszönet a sok kedves felajánlásért!

Nagyon odafigyelek magamra. Folytatom (persze kicsit lájtosabban) a reggeli tornát és sokat gyalogolok. A várandósságom elején megmásztam a Börzsöny legmagasabb csúcsát, a Csóványost! Sokkal kevesebb édességet eszek, csokit alig, a mai nap kivételével, amikor a Mikulásnak köszönhetően azt hiszem, csokoládé-mérgezést fogok kapni. Többféle vitamint és ásványi anyagot szedek be, erősítem immunrendszeremet: Béres-csepp, grapefruitmag-kivonat, multivitamin, nyomelem-kiegészítés. Úgy érzem, fitt, egészséges és fiatalos vagyok, minden rendben lesz.

A tünetek közül eddig csak kettőt tapasztaltam, de ez minden eddigi várandósságomnál így volt: álmosság és éhség. Se hányás, se hányinger, se visszerek, se vizesedés, se gyomorégés, se semmi. Aludni viszont bármikor tudnék. Ha van rá lehetőségem, akkor ebéd után is szundítok egyet, és sokkal korábban fekszem le este. Mindig arra ébredek, hogy hangosan korog a gyomrom, és a kora reggel kivételével a nap bármely szakában tudnék enni. Főleg főtt ételeket, leveseket, főzelékeket kívánok.

10 éve szültem utoljára. Minden szülésem más volt, rövidebb és hosszabb, könnyebb és nehezebb, egyszerűbb és komplikációkkal teli. Most az a hozzáállásom, hogy nem agyalok semmin, lesz, ahogy lesz. Nem parázok semmitől, nem olvasok babás horror-sztorikat. („Idősebb” korban szülők siker-sztorijait, pl. Fehér Anna, Gryllus Dorka, Jakupcsek Gabriella annál inkább.) Még a koronavírus sem félemlít meg. Nyugodtan, örömteli szívvel élem meg a várandósságot, és várom a kisbaba megszületését.

 

2020. december

Válás

Örömmel tudatom blogom régi és új olvasóival, hogy végre sikeresen elváltam!

Igazából én már a januári „nagy kinyilatkoztatás” óta elvált nőként tekintek magamra, de a folyamat ennél csöppet hosszabb volt. Március közepén költöztünk el, tavasz vége felé nyújtottuk be a válókeresetet, de a bíróság malmai sajnos alapból, Covid idején meg végképp igencsak lassan őrölnek.

Így kb. még tíz hónapot voltam hivatalosan férjnél, de december elsején aztán hivatalosan és jogerősen is megtörtént a válás Balassagyarmaton.

Igaz, járásunk központja Rétság, de ott az alapvető hivatalokon kívül kábé semmi sincs, se kórház, se bíróság. A pocsék buszjáratokról nem is beszélve. Szívesebben mentünk volna Vácra, ami tőlünk kb. 25 km-re, vonattal 35 percre van, és óránként megy oda a kis piros. Az viszont már Pest megye, a bíróságok esetében pedig a lakcímnek megfelelően vannak kijelölve a bíróságok, Nógrád megyénél ez Gyarmat. Ami tőlünk 35 km, autóval jó tempóban akár félóra alatt is megjárható. A kis pirossal viszont, ami azon a vonalon átlag három óránként jár, egy és negyed óra volt oda, és ugyanennyi vissza az út.

Szerencsére már emberi a viszonyunk, az úton végig beszélgettünk, néztük a szép, de kopár tájat, gyorsan telt az idő. 9.30-ra meg is érkeztünk a gyarmati vasútállomásra, még pont egy óra volt a tárgyalásig. Az időjárás igencsak zordnak mutatkozott aznap, de gondoltuk, majd beülünk a bíróság épületébe melegedni. Aha, gondolta Móricka! A járvány miatt a tárgyalás kitűzött időpontja előtt csak 10 perccel engednek csak be. Szuper! Akkor majd legfeljebb bemegyünk egy boltba, és megejtjük a bevásárlásunkat, nekem úgyis Mikulást kell majd a hétvégén játszanom. Ahogy azt Móricka elképzeli! 9-11 között: Idősáv! Mivel 65 év feletti majd csak 20 év múlva leszek, ez az opció is kizárva. Fűtött beülős vendéglátóipari egységek zárva. Felcsillant a szemem: akkor nézzük meg a Palóc Múzeumot! Ja, az is zárva.

Így hát 45 percen át mászkáltunk keresztül-kasul fel s alá Balassagyarmat fővárosában (én szoknyában), jó erős tempóban, hogy a vérkeringésünk felgyorsuljon, és ne fagyjunk meg - annyira. 10.15-re értünk vissza a bíróságra. Igen, a szemfüles és jó matekos olvasó láthatja, hogy volt még öt perc a bebocsáttatásunk hivatalos időpontjáig. Nem is engedtek be minket! Ott kellett várakoznunk a belső és külső ajtó közötti lépcsőn.

A tárgyalás aztán teljes egyetértésben simán és félóra alatt lezajlott… Siettünk is utána, hogy elérjük a vonatot visszafelé, a fene sem akart még három órát eltölteni abban a városban. Ahol amúgy a közterületeken is kötelező a maszk. Én nagyon örülök, hogy odafigyelnek az egészségünkre, nehogy elkapjuk a fránya vírust, de aznap szerintem sikerült totál megfáznom, most hapcizom és folyik az orrom…

Máskülönben egészségileg és lelkileg is nagyon jól vagyok! Hiszen nemcsak ez az esemény a meghatározó most az életemben, hanem egy másik is. Aki követi a személyes oldalamat, az már úgyis tudja, aki nem, annak két lehetősége van. Vagy bekövet, vagy a körmét rágva a kíváncsiságtól megvárja a hétvégi bejegyzésemet.

 

2020. december

(Amúgy Balassagyarmat szép város, internetről szedett fotókkal illusztráltam ezt a posztot.)

Advent - Start!

Az úgy kezdődött, hogy elegünk lett az őszből! Vagyis: egy ideje már mindenkinek elege van ebből a nyúlós-nyirkos novemberből, sötétben ébredésből, a kora reggeli gyaloglásokból sárban vagy csúszós úton, ködből és ködszitálásból. Ez egyaránt érvényes a saját gyerekeimre és a tanítványaimra is. Telet akarunk! Havat végre, karácsonyi fényeket, ízeket, illatokat!

Az osztályom már jó ideje azzal nyaggatott, hogy húzzunk végre neveket! (Mármint hogy kit ajándékozunk meg karácsonykor.) Azon az ominózus napon sokan Xmas-szettben jöttek, volt itt karácsonyfás fülbevaló, rénszarvasos póló meg hóemberes pulcsi. Húztunk, aztán amikor kiderült, hogy az egyik cetli elkavarodott, újraírtuk, újra húztunk. J Körben elmondta mindenki, hogy miket szeret, miknek örülne leginkább – aki meg az illetőt húzta, az fülelt, figyelt. Én is innen kaptam az ötletet, hogy mit vegyek annak, akit húztam. Mivel simán lehet, hogy olvassa a blogot, nem árulom el nektek, de szerintem egyedi lett és örülni fog neki.

Tavaly a női kör keretében készítettem el az osztály adventi koszorúját, de idén valahogy nagyon nem volt hozzá kedvem. Gondoltam, egy kérdést megér az osztály-csoportban, és szerencsére rögtön akadt olyan vállalkozó anyuka, aki bevállalta. Szerintem sokkal szebb lett, mint tavaly az enyém. J Az osztályfőnöki órán akartam az első gyertyát meggyújtani, de sehol sem találtam a gyufánkat. Ehhez tudni kell, hogy nálunk az ofő-órákon égni szokott a láng, hiszen a függönyöket behúzzuk, és meggyújtunk egy mécsest. Pénteken a nagyszünetben gyújtottam meg végül az első gyertyát, és remélem, hogy végig együtt tudjuk megélni az adventi időszakot.

A lányaim itthon már szombaton pakolásztak. Előszedték a színes égősort, ami karácsonykor a fán szokott lenni, de addig is a karnisokat díszítjük vele. Ezután vérszemet kaptak, és mindenhová karácsonyfa-díszeket akartak aggatni, de én visszafogásra intettem őket. Legyen úgy, hogy minden nap egy-egy díszt lógatnak fel, és akkor szép lassan díszítik fel a házat. A karácsonyi manókat azért már elővettük, és az asztalról kukucskálnak ránk.

Az adventi naptáron amúgy is minden nap nyílik ki egy ablak – bár nálunk nem az a klasszikus naptár van, hanem egy zsebes tároló, finomságokkal tele. A nasis csomagokat Nagymami már elkészítette, hétvégén a lányok felszögelték a tárolót a lépcsőkorlátra, és vasárnaptól kezdve minden nap húznak egy-egy édességet.

Előszedtük a koszorú-alapot, a gyertyákat, szalagokat. A lányok mentek egy Almáskert-kört, metszettek fenyő-ágakat, és azokból készítették el a koszorút. A koszorú idén visszafogott színvilágú, csak piros és zöld, és manók kerültek rá. Vasárnap este meggyújtottuk az első gyertyát. Aztán azt találták ki, hogy az első héten minden este gyújtsuk meg azt a gyertyát. Aztán a második héten kettőt, és így tovább. Felőlem… Az asztalon a vázát is örökzöld ágak díszítik.

A Szent Flórián parkba kikerült a Mikulás postaládája. Ide lehet rajzokat dobni a Mikulásnak, aki szombat este el is látogat a faluba. Még Almáskert széléig is eljön!

A falu is ünnepi díszekbe öltözött. A parkban felállították a nagy adventi koszorút, és a díszes karácsonyfát is. Esténként pedig kigyúlnak a fények a faluközpontban.

Én adventkor a fény elérkezését várom, arra készülök, a természet rendjével összehangolódva. És még valami más elérkezését is várom, de nagyon – erről fog szólni a következő bejegyzés.

 

2020. december

(A szabadtéri fotókat Csillag lányom készítette.)