2020. december 23., szerda

2020

             

2020.

            Kihívások éve. Változások éve. Egyesek szerint a Borzalmak és Szörnyűségek éve. (Én ezt a nézetet még akkor sem osztom, ha a múlt heti eseményekre gondolok).

            Ez az év egész biztosan benne lesz a jövőbeli történelem-könyvekben. Hogy lehet egyáltalán értékelni egy ilyen évet? A világ a feje tetejére állt, az én életemben pedig annyi minden történt, ami tíz embernek is sok (sokk) lett volna. Például 46 éves lettem.

            A világ dolgaival nem sokat szeretnék itt és most foglalkozni, csak annyira, amennyire az én életemet érintette. Azaz: Tavasszal három hónap online suli, Google classroom és Skype-os órák, ősztől az iskolában a közös terekben maszk, később reggelente lázmérés, megint később néhány Covid-os gyerek és szülő, egy hónapja a gimis gyerekeimnek digitális oktatás. Pozitív folyományként: erősödő helyi összefogás, egymás segítése – Negatív tapasztalás: személyes kapcsolatok hiánya, szórakozási lehetőségek minimalizálása. 

          Az előző év Izraellel zárult, az újév válással indult. Január végén, nem túl békés körülmények között kimondtam, hogy véget vetek a kapcsolatunknak. 

          A válókeresetet már tavasszal beadtuk, szerencsére közös megegyezéssel, de a bíróság malmai igen lassan őrölnek (volt ott Covid-szünet meg nyári szünet is), így hivatalosan végül december 1-jén váltunk el.

            Hétfőn megkaptam a váló-papírokat, ma az anyakönyvvezető is átírt a régi nevemre. Jövő héten intézem az összes hivatalos átíratást, kártyákat, miegymást. Tóth Andrea vagyok újra hivatalosan, és Tóth Réka a hétköznapokban.

            A február a holmink selejtezésével, pakolásával telt. Ekkor hol Bp-en, hol nógrádi barátoknál aludtunk, ha pedig épp üres volt a ház, akkor csomagoltunk. 

          Március 15. Különleges nap volt. Nemzeti ünnep. Édesanyám 70. születésnapja. A digitális oktatás előtti utolsó nap. És a költözésünk napja.

            Új ház. Nógrád maradt, eszembe sem jutott innen elköltözni, annyira megszerettem ezt a falut, nem mellesleg itt dolgozom és itt tanul a két legkisebb gyermekem a helyi iskolában. Szerencsére Almáskert is maradt, az üdülőrészen, két utcával odébb. Hóvirág utca 23. 

          A házat sikerült hamar berendezni, folyamatosan szépíteni. Kaptam örökbe hűtőt, kinti asztalt, kölcsönbe mosógépet, a házzal örököltünk ágyakat. Néhány új bútort vettem is, ruhásszekrényt, étkezőasztalt, még egy könyvespolcot, és fogast. 

          Jövőre, miután minden kártyán és papíron Tóth leszek végre, elindíthatom a ház-vásárlást. A falusi CSOK segítségével 5 millió állami támogatást kapok vásárlásra, szintén 5 milliót felújításra (ebből új nyílászárókat szeretnék vásárolni), és 5 millió hitelt veszek fel. Ennek a törlesztő-részlete kb. ugyanannyi lesz, mint most az albérlet, csak azt már végre a sajátomra költöm, és kb. 5 év alatt vissza is tudom fizetni az egészet. Költözéskor ott hagytam egy telkemet, nagyon bízom benne, hogy ennek az árát a közeljövőben megkapom.

            Kedvenc részem itt az új helyen a terasz. Nyáron gyakorlatilag kiköltöztünk ide, itt ettünk, pihentünk, beszélgettünk. Felállítottunk a kertben egy sátrat, és sokszor kint aludtunk. A fák közé függőágyak kerültek. Vettem egy nagy medencét is, így megoldódott a házi strandolás. 

          Új kert. A régihez képest előnyökkel és hátrányokkal egyaránt. Kisebb, de így könnyebben rendbe tartható. Vacakabb a föld, így jóval kisebb volt a veteményes. Sokkal később kezdtünk el a kerttel foglalkozni, későn vetettünk, még később palántáztunk, és rettentő későn ültettem ki a növényeket. A kertben sok gyógynövény nő, és én is sokat ültettem, cserépbe, ládába, mindenhová.
Kora tavasszal virágzottak a gyümölcsfák és bokrok, később az orgona, egész nyáron a rózsa. Érett a cseresznye, ringló, szeder, szőlő, füge. A gyógynövényeket szárítottam, idén, aszaló hiányában gyümölcsöt nem aszaltam. Sokkal kevesebbet főztem be, mint tavaly, a fagyasztót sikerült teljesen megtölteni zöldséggel-gyümölccsel. Fokozatosan vettem kerti eszközöket, szerszámokat. Rengeteg tűzifát szereztünk be télire. Ősszel felszántattuk a leendő veteményes területét.

            Az egészséges életmódot abszolút tudtam tartani. Ez számomra (a várandósságot illetve a vetélés utáni időszakot kivéve) rendszeres mozgást jelent. Hetente minimum 4-5-ször tornázom reggelente, ha az időjárás engedi, kerékpárral járok, ha nem, akkor sokat gyalogolok. A decembert kivéve minimális csokoládét fogyasztottam, és összességében sokkal kevesebb édességet ettem. Tavasszal és ősszel vitaminkúrát tartottam vitamin- és ásványi-anyag kapszulákkal és cseppekkel. A tavalyi balesetben kitört fogaim helyére ideiglenes helyett sikerült állandó pótlást csináltatnom.

            2020-ban az iskolában és a családban is nagyon sok minden borult.

           Februárban még meg tudtunk rendezni egy tripla szülinapot Zuglóban (Ági - Apukám felesége, Ottó – anyukám párja és Kincső 10). A farsangot még pont meg lehetett rendezni. Csillag keringőzött, az osztályom Star Wars-nak öltözött.

A tanárok boszi-táncot adtak elő, Tündérék világítottak a sötétben, Kincsőék tollpiheként táncoltak. A nógrádi pingpong bajnokságon indultunk Kendével, és a csúfos vereség ellenére rendkívül jól éreztük magunkat. 

          Márciusban minden születésnap elmaradt L (Nagymami 70, Csillag, Kende). Megcsináltam egy Bőség-gyakorlat kurzust, elindítottam a helyi női köröket, és az interneten ismét elérhető volt a tavaszi megújulás programom.

            Húsvétkor a gyerekek elmentek az apjukhoz, és egy kicsit tovább maradtak nála. Megmondom őszintén, abban az időszakban nagyon jót tett az egyedüllét.

            Sajnos nem mehettünk osztálykirándulásra, pedig Visegrád volt tervben. Remélem, jövőre Eger nem marad el. Új párommal májusban bejártuk a környéket. Többször másztunk fel a Nógrádi Várhoz, kirándultunk a Kálvária-dombhoz, körbesétáltuk Almáskertet, és átkerékpároztunk Berkenyére. Néha Béla bácsi vendéglőjében vagy a diósjenei Mona Lizá-ban ebédeltünk. 

          Amikor már enyhült a helyzet, élő beszélgetős órákat tartottam a focipályán, illetve a Csurgó-forrásnál. Az osztályomat elvittem Vácra gokartozni. 

Sajnos elmaradt falunk legnagyobb, egyre népszerűbb eseménye, a Nógrádi Várjátékok. Sport-tábort viszont tartottunk, ahol sokféle labdajátékot játszottunk, és végigmentem a kalandpark pályáján is. 

Jártam Telekgerendáson a kedvesemnél, Rúzsán életiskolás találkozón, nosztalgiáztam Szegeden, a Tisza-parton.

            Júliusban megnéztük Békéscsabát (és bowlingoztunk) bejártunk Gyula belvárosának minden zegét-zugát, életemben először voltam a Kőrös partján, és ellátogattunk a Szarvasi arborétumba is. A váci strandra az osztállyal és a családdal is eljutottunk. 

Visegrádon többször voltunk a nyáron, azon belül is a várban, bobozni, a palotában, majd az Apátkúti-völgyben. A Dunában Nagymarosnál és Verőcénél is fürödtünk. A Diósjenei tónál is többször jártunk, és a Bánki tóhoz is elmentünk sétálni, fürdeni. 

          Augusztusban a Réka-tour keretében nyugatra és keletre is utaztam. Az Őrségben voltam Kondorfán Éviéknél és Farkasfán Dóriéknál. Az Alföldön voltam Gyomaendrődön Liviéknél és Nagyréven Pirosnál. 

Almáskertben egy kerti partin vettünk részt, és meglátogattak minket Németországból a sógornőmék, Karolinék. Huszadikán a várban és a focipályánál falunapot rendeztek. Nyertünk egy családi nyaralást! Balatonfüreden a kempingben szálltunk meg, sok sportot lehetett kipróbálni (p. mini-golf, vízi-kosárlabda, gokart, strand-röplabda, wakeboard), és Tihanyba is kirándultunk. 

          Mielőtt megkezdődött az iskola, a gyerekekkel átrendeztünk az osztálytermet, a tanárokkal pedig a Dunán Szobtól Verőcéig sárkányhajóztunk. 

Megrendeltük házhoz a lomtalanítást, így sok vacaktól megszabadulhattunk. A konyhába új pultok kerültek, letapétáztam az ajtókat, a párom postaládát készített. Sajnos az osztályom nem mehetett Balassagyarmatra úszni.

            Októberben mi, a hatodikosok tartottuk volna a 6-i megemlékezést, de erre végül csak osztályszinten került sor, mint ahogyan a tökfaragásra is. A Csóványost már várandósan másztam meg egy kis baráti csapattal.

            Novemberben részt vettünk Nógrád faültetési programjában.

            Decemberben, ha nem is úgy, mint tavaly, de volt Mikulás, Hesz-nap, és Karácsony (lásd. előző poszt).

            2020-ra négy koncertjegyet vettem – mindegyik elmaradt, vagyis jövőre halasztották el. Remélem, 2021-ben a Budapest Parkban láthatom-hallhatom Bagossyt, Kowalskyt, Ákost, és decemberben meg lesz tartva az Arénában a nagy Ákos-koncert is. Sajnos idén az Eötvös 10 is bezárt, így egyszer sem jutottam el táncházba.

            Itthon a szokásosnál sokkal több filmet, sorozatot néztünk. Szabadidőmet főként önfejlesztéssel, tanulással, írással töltöttem el. Két képzést végeztem el: az Otthonkommandó lakberendezői tanfolyamát és a Magyar Íróképző írótanfolyam. Szeptemberben elkezdtem az orosz-tanulást, amit azóta is nagy lelkesedéssel végzek.

            Közösségi esemény a helyzet miatt nem túl sok volt. A már említett női körökön kívül egy családállításra és egy holdkörre jutottam el.

            Virágnak januárban volt a szalagavatója, májusban az érettségije (nekik nem kellett szóbelizniük), júniusban a ballagása. Nyáron elkezdett dolgozni és Fehérváron összeköltözött a párjával, akivel másfél éve vannak együtt, teljesen önálló életet él. Kettő rajziskolát is végez egyszerre a munka mellett, célja a pécsi művészeti egyetem. Novemberben 20 éves lett a legnagyobb lányom. 

           Kende márciusban 18 éves, azaz nagykorú lesz. Már most is nagyon önálló, sokat dolgozik az iskola mellett és a szünetekben ásatáson, építkezésen. Terve, hogy gimi után kitanulja az ács szakmát. Most ugye digitális suli van nekik, ő többnyire inkább Budapesten tanul, Nagymami segít neki. Sajnos elmaradt neki a máltai nyelvtanulás és a nyári fesztiválok (pl. az önkénteskedés az Everness-en). A Szigetközben evezett a barátaival, és nagyon élvezte a füredi családi nyaralást. A nyár végén levágatta védjegyét, a hosszú raszta haját. 

          Csillag márciusban 16 éves lesz. Év elején sikeresen felvételizett Abára. Nyáron elballagott Nógrádról, ősztől ő is az Atilla király Gimnáziumba jár. Volt fecsketábor Dunaszigeten, kirándulás Ópusztaszerre. Jó az osztályközösség, megörökölte Balu bát ofőnek. Sok új barátnőt, barátot szerzett, épp ezért eléggé szenved az online sulitól, hiányzik neki a társaság. Nyáron a gyerekem közül ő lett volna a soros, hogy Kanadába utazzon, de ebből se lett semmi.

            Tündér a nyáron 13 éves lett, most hetedikes. Kicsit mintha összeszedettebb lenne a tanulásban, kicsit jobbak a jegyei is. Az osztályközösségben viszont még most is inkább a peremen van. Részt vett dráma-előadáson, jár kézilabdázni. Sok animét néz, érdekli a japán kultúra és a nyelv.

            Kincső februárban 11 éves lesz, felsős lett, ötödikes. Az alap-tárgyakból elég sokat rontott, épphogy közepes, a többiből viszont ötös, angolból az egyik legjobb az osztályban. Idén jobban benne van az osztályközösségben. Bátyjához hasonlóan nyár végén ő is levágatta a haját. Mindketten nagyon szeretik a délutáni tesiket, a kézilabdát, sikerélményeik vannak a sportban.

            Szándékosan hagytam a végére a párkapcsolati és a baba-témát. Csak nagyon röviden írok erről most. Interneten ismerkedtünk meg. Márciusban kezdtünk el levelezni, májusban találkoztunk először személyesen. Két-három hónapig távkapcsolatban éltünk, hol ő jött hozzánk, hol én mentem hozzájuk. Augusztustól már együtt is élünk. Szeptemberben (tudatosan) megfogant kisbabánk, aki három hónapig élt a pocakban. Aztán jött a 14. hét, december 14, a vetélés. L Kapcsolatunk megerősödött, kitartunk egymás mellett…

            Legvégén pedig a blog, a Réka útja. Átlag heti egy bejegyzést teszek fel, 940 követője van a fb-on, és majdnem 115.000 megtekintés. Köszönöm, hogy olvastok!

            Ha megnézem, miket terveztem 2020-ra az egy évvel ezelőtti összefoglalómban, nem tudom, sírjak-e vagy nevessek. Nagyon nem jött be semmi. Házasság vége, új kapcsolat. Költözés, új ház, új kert. Várandósság és baba-halál. Meg a Covid ugyebár. Érdemes-e egyáltalán tervezni?

            Én már megelégednék nagyon kicsi és egyszerű dolgokkal is. A legnagyobb terv a ház megvásárlása és fokozatos felújítása. Továbbra is szeretnék itt dolgozni a nógrádi iskolában. Jó lenne békesség a gyerekeimmel. Együtt szeretnék maradni a kedvesemmel, szerelemben. Legyen sok közös program, kirándulás, fürdés, utazás, koncert, tánc. És nagyon nem szeretnék vírus által megfélemlített, hatalom által kontrollált világot!

            2021-re útravalóul egyik kedvenc idézetemet osztom meg veletek: „Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legjobban tud alkalmazkodni a változásokhoz.”

 

2020. december

8 megjegyzés:

  1. Most kíváncsiságból visszaolvastam a 2019-es évértékelődet és megállapítottam hogy 2019 unalmas volt 2020-hoz képest.
    A 2020-as terveimet nekem is elmosta a Covid.
    Boldog ünnepeket!
    Zsani

    VálaszTörlés
  2. Egysíkúbb volt, az tény. Azért van, amit ebből az évből elfelejtenék. Köszönöm, viszont kívánom!

    VálaszTörlés
  3. Szia! Mindig elolvassák. Sajnálom a vetélést, tudom milyen érzés. Lucának is hiányzik a suli. Az őrület határán van.
    De reménykedjünk, hogy ennél csak jobb lehet. 🙂😉💜

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, hogy írtál. Bizakodjunk. Boldog 2021-et, bár nem írtad alá, ki vagy. :)

    VálaszTörlés
  5. Rég jártam már erre, talán most már gyakrabban fogok olvani téged is és a többi blogot. Sajnálom a szomorúságaidat az előző évben, kívánok sok örömet a mostanira. :)
    Réka

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm, kedves Réka! Azért sok jó is történt. Szép 2021-et kívánok neked!

    VálaszTörlés
  7. Kedves Réka! Régóta olvasom a történeted, idejét se tudom. Nem tudom, valaha írtam-e ide, ha tettem is, elég régen. Nagyon tanulságos olvasmány. Köszönöm, hogy ilyen őszinte vagy, és örömöt, bánatot, döntéseket, eseményeket megosztasz velünk. Sok mindenben különbözünk, van, amiben hasonlítunk. Megtanítottál nem itélkezni. Megtanítottál tervezni, és újratervezni. Hinni a teremtés erejében. Köszönöm, és boldogsággal, tevékenységgel teli 2021-et kívánok. Eszter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Eszter, Nagyon köszönöm, hogy írtál. Örülök, hogy azon kívül, hogy kiírom magamból, ami bennem van, van hatása is az írásaimnak. Neked is boldog új esztendőt!

      Törlés