Bádogember

Ez a hetem a tour-okról szólt, amiből négy is akadt. Először 12, aztán 5 fős csoportot kalauzoltam, félig kisbuszos, félig gyalogos városnézésre, aztán párokat gyalogosra.

Az első találkozó a Novotel Hotelben volt; ez egy nem túl szép, viszonylag modern szálloda. 

Viszont a Dunaparton, szinte pont a Parlamenttel szemben áll, így az ablakból kiváló a kilátás a folyóra és az Országházra.

Ráadásul a Batthyány tér is közel volt, így HÉV-vel pikkpakk odaértem. A csoportom már kevésbé. 

Az indiaiaknál már hozzászoktam, hogy az időhöz való viszonyuk más, mint a magyaroknak, azaz általában késnek. Eddig a leghosszabb csúszás kereken egy óra volt, ahhoz képest a félórás késés egész lazának tűnt.

Sofőrünk a jó fej szlovák Janek, jól vezetett, jól tájékozódott, az angol tudása is szuper volt és még a humorunk is passzolt.

A Hősök terén katonák masíroztak, valószínűleg a jövő heti ünnepségre gyakorlatoztak. Ezért le volt zárva a tér, csak körben tudtunk sétálni, és távolról fotózni.

Az indiai vendégek - ezt is eléggé jellemző – nem igazán érdeklődnek a történelem vagy a művészetek iránt. Különösen a nők ilyenek, a férfiak azért néha kérdezősködnek. A látnivalók amiatt érdeklik őket, hogy jó fotókat lehessen a közelükben készíteni.

Valamint vásárolni is imádnak. A Bazilikánál a hölgyek vettek is „igazi” Gucci meg Louis Vuitton kendőket. A tour után pedig a Váci utca és a Nagycsarnok felé vették az irányt, shoppingolni.

A másik buszos-gyalogos túrám vendégei Fülöp-szigetekiek voltak. Idősebb párok, közvetlen és vidám csapat, akikkel rengeteget viccelődtünk és nevettünk.

A Mercure Budapest City Centerben szálltak meg, innen indultam velük gyalog, aztán a Ferenciek terén szálltunk buszra.

Ezúttal cseh volt a sofőr, nem igazán jó fej, rendszeresen káromkodott, és a tájékozódásnak sem volt a mestere, finoman fogalmazva. (Javasoltam neki a 21. században a navigáció használatát…) 

A csoporttal a Dohány utcai Zsinagógánál kezdtünk, aztán a Rumbach utcainál folytattuk a sétát a zsidónegyedben, ami a Gozsdu udvarnál ért véget.

A szokásos belvárosi látnivalók, a Szent István Bazilika és a Parlament után a Budai Várba mentünk, ahol a Mátyás templomnál és a Halászbástyánál fejeztük be a túrát.

Ezeken kívül kettő klasszikus walking tourt vittem még, szintén a legfontosabb helyszíneket érintve. 

Először egy angol, másodjára pedig egy ausztrál házaspárnak mutattam meg, milyen szépséges a mi fővárosunk. 

Mindkét pár nagyon kedves és közvetlen volt.

Az angolok kicsit pechesebbek voltak, hűs volt, fújt a szél, kicsit esett is az eső. 

Ráadásul velük lemaradtunk az őrségváltásról, és munkanap lévén több út is le volt zárva a Várban. 

Ettől függetlenül láthatóan nagyon élvezték a városnézést.

Az ausztráloknak viszont szerencse-napjuk volt, biztosan jól megsimogatták a rendőr-szobor pocakját a Zrínyi és Október 6. utca sarkán. 

Sütött a nap, nem fújt a szél, nagyon kellemes időnk volt.

Az őrségváltást is láthatták a Sándor Palotánál, valamint az Oroszlános udvarban egy hagyományőrző bemutatóba is belecsöppentünk.

A sok budapesti munka miatt nagyon kevés időt töltöttem otthon.

Mostanság sajnos a pótlóbusz miatt elég hosszadalmas és nyögvenyelős a hazautazás Nógrádra.

Vácott tartottam egy szünetet, és betértem a kedvenc itteni fagyizómba a sétálóutcán: az Adriába.

Jól esett leülni a Főtéren, és a napsütésben elnyalni a talán utolsó idei váci fagylaltot.

Egyik nap pedig anyukámmal Óbudán mentünk el az itteni kedvenc fagyizónkba, ahol szintén feltehetően az utolsó óbudai fagylaltot nyaltuk el sétálás közben.

A héten többször is kajáldában ettem. Egyszer a Mamutban egy sós óriáspalacsintát tejszínes-spenótos szósszal, aszalt paradicsommal, feta-kockákkal, rajta reszelt sajttal. Másszor a Westendben tejfölös krumplifőzeléket rántott sajttal. 

Ettem csokis muffint és csokis tortaszeletet is. Anyukámnál pedig finom bablevest, gombás és cukkinit rakott krumplit, sós rudakat és tejberizst kaptam.

Megint önkénteskedtem: a Tiszta Hang 04. számának szórását koordináltam, illetve végeztem Nógrádon. 

Kellemes őszi időben, napos-felhős időben indultam útnak a virágneves utcákon, kosárral a kezemben. 

Kerékpárom ugyanis lerobbant szegény, gumicserére szorul, ezért ezúttal gyalogosan dobtam be a postaládákba az újságot és szórólapot. 

Nagyobb kört tettem, egész Almáskert és még egy hosszabb utca fért bele. 

Nagyon szép így ősszel a falunk, különösen az üdülőövezet, ahol élek.

A Tiszával kapcsolatban még történt egy komolyabb dolog, fontos lépésre szántam el magam. 

Mivel munkám sokszor Budapestre szólít, időm több mint felét ott töltöm, főleg a hétvégéket, ezért már nem fér bele időben a Váralja-sziget vezetése.

Lemondtam hát a kapcsolattartói státuszomról. 

Természetesen a sziget és az egész Tiszás közösség tagja maradok és pultozok, szórok, tüntetek, bármit. 

De már nem lesz olyan sok feladat, csak annyit vállalok, amennyit bírok.

Kicsit fura érzések kavarognak most bennem. Szomorú is vagyok, hiszen én indítottam el a Váralja TISZA-szigetet. 

Most, több mint egy évvel később viszont megkönnyebbülést is jelent a nagy felelősség leadása.

Hétvégén éjjel már mínuszok voltak Nógrádon, ezért előtte bevittük a virágokat, növényeket a házba, nehogy elfagyjanak.

Nógrádon a fentieken és a tanításon kívül filmet néztem. Rákattantam egy kamaszsorozatra, amit egy diákom ajánlott.

Esténként ebből néztem meg pár részt, képzeletben visszatérve ifjúkoromba, elfeledve a ma problémáit, nehézségeit.

Kedden összekötöttem a kellemest a hasznossal. Elfutottam a fodrászhoz, így egyszerre lett meg a sport és a szépülés. Ez volt a közepes, kényelmes futásom, várkerüléssel, Újtelek végére, a falu túlsó oldalára, majd onnan haza Almáskertbe. 

Most kedvem volt kicsit megújulni, ezért a festés mellé kicsit vágattam, így lendületesebb, tépettebb a frizurám.

Amúgy érdekes, hogy régebben a 2 km számított nálam közepesnek, most pedig az 5. 

Valamint hogy korábban a kocogás jelentette a kényelmes tempót, most pedig a közepes futás.

Ha már tempó: a gyors futást már Óbudán teljesítettem, Amfiteátrum célponttal. Érdekes volt a régi gimim mellett elhaladni, pont azon a járdaszakaszon, ahol 35 éve kamaszként futottam. 

A Szőlő utcán tartottam visszafelé, ott, ahol anno a suliból sétáltam haza. 

Az evangélikus templomnál fordultam el, érintettem a Flórián teret, aztán pékség-kitérővel tértem vissza a kiindulási ponthoz, anyukám lakásához, egyik kezemben kiflivel, másikban joghurttal.

A hétvégi hosszú futásomat hétfőre kellett halasztanom, amire majd a Margitszigeten kerül sor.

A Margitszigeten jártam a héten is, méghozzá a húgommal és unokaöcsémmel. 

Előtte elmentünk érte az oviba, aztán a szigeten Márk biciklizett vagy gesztenyét gyűjtött.

Mi pedig mögötte/mellette sétáltunk és beszélgettünk a szépséges őszi időben, sárguló és bordós falevelek között. 

Annyira szép volt a hídon pont naplementekor átkelni!

Vissza a mozgásra: A héten még edzettem egyet otthon súlyzókkal és saját testsúllyal. 

Anyukámmal pedig végre együtt elmentünk a sportparkba. 

Közösen edzettünk a gépeken. 

Aztán míg ő nordic walkingozott, én sprinttel és gyors futással tettem meg a köröket a futópályán.

Az úszásra a sok tour miatt csak vasárnap, ráadásul csak délután kerülhetett sor. Sokkal jobban szeretek hétköznap és délelőtt uszodázni, de ha nem is ideálisak a körülmények, akkor is összehozom valahogy, mert nagyon szeretem és fontosnak érzem az egészségem szempontjából is.

A 25-ös medencében úsztam 1300 métert, szélcsendes, napsütéses időben. Lendületesen sikerült teljesíteni a távot, és az időmön is javítottam (bár nem volt célom). A szaunában egy önjelölt férfi szeánszokat tartott. Sokféle felöntésen vettem részt: narancsos, ópiumos, fahéjas és mentolos illat terjengett a levegőben, a pasi törülközővel fokozta a hőhatást. 

Távoztak a méreganyagok és tisztultak a légutak. Nagyon jól esett és elég sokáig bírtam most egy-egy szauna etapot. Az idő annyira kellemes volt, hogy a szünetekben a merülés után mindig kimentem a szabadba napozni. Az infrában meg annyira ellazultam, hogy bebóbiskoltam.

Amit még az egészségemen kívül nagyon fontosnak érzek, az a párkapcsolat. A páromnak az utóbbi időben nagyon sok a munkája (meg ugye nekem is), így elég nehéz megtalálni a közös nevezőt dátumban, és összehozni a találkozásainkat. Sokat telefonálunk és chattelünk, de azért Nógrádon sikerült egy mini-randinapot összehoznunk. 

Mindig ráébredünk arra, hogy ha valami nem is teljesen tökéletes, attól még rengeteget tudunk belőle tanulni. Abból hozzunk ki a maximumot, ami adódik. Arra is folyton rájövünk, hogy akármennyire is más a személyiségünk, temperamentumunk, életstílusunk, attól még a lehető legjobban tudunk egymáshoz kapcsolódni. Ezen kívül kiderült, hogy a bádogembernek is van szíve.

(Természetesen a gyerekeim is nagyon fontosak, de mostanában már kábé nulla fotót és infót engednek magukról közzétenni.)

Most pedig bocsi mindentől és mindenkitől, akit fentebb említettem, de a hét csúcspontja számomra mégsem hozzájuk, hanem egy fiatalemberhez köthető. 

Ő pedig nem más, mint Azahriah! Egy olyan zseni, akiről 23 éves korára elmondható, hogy érett zenész, ráadásul szép lassan világsztár is.

Egy csodás ember segítségével sikerült eljutnom életem első Azi koncertjére. Megérdemli, hogy név szerint is említsem őt, Polonkai Petráról van szó, aki teljesen ismeretlenül, a netről megismerve felajánlott nekem egy jegyet, ráadásul ingyen. Köszi!!!

Úgy döntöttem, hogy inkább kicsit fázom, de nem öltözöm túl. 

Nem akartam megsülni vagy a ruhatárba adni a cuccaimat. 

Így a póló fölött csak bőrdzseki volt rajtam, amiben amúgy kint egyáltalán nem fáztam.

A koncerten pedig a derekamra tudtam kötni, a nejlonharisnya pedig némileg védett a hideg ellen, de bent nem olvadt rám.

Az 1-es villamossal átszállás nélkül tudtam oda és visszautazni, bejutni pedig nagyon gyorsan, kijutni viszont elég lassan sikerült.

Az MVM Dome volt a helyszín, pontosabban a küzdőtér, normál állóhely, annak kb. a 7.-8. sora. 

Pont középen sikerült magamnak helyet találni, ahonnan tökéletes volt a látvány és a hangzás.

A koncert tulajdonképpen egy komplex művészeti produkció volt, ahol a díszlet, a jelmezek, a videók, a színek, a fények, minden tökéletes összhangban állt egymással. 

Hol tűz, hol a magasból alászálló papírdarabkák fokozták a hatást. 

Az elektromos gitár és dobfelszerelés mellett megszólalt trombita, szaxofon és konga, klasszikus gitár és hegedű is. A színpadon megjelentek népi-, balett- és modern táncosok is. 

Érkezett sok vendég-énekes: Desh, Dzsúdló, Manuel, Young Fly, Lord Panamo meg az általam eddig nem ismert Yallowdie is.

A műsor felépítése is tökéletes volt, az elején inkább elvarázsoltabb, művészibb zenékkel, a végén meg a közkedvelt slágerekkel. 

A számomra ismeretlen, új számoknál csak élveztem és befogadtam az előadást, néha tátott szájjal rácsodálkozva Azi zsenialitására. Az ismert számokat pedig végig üvöltve énekeltem, és táncoltam, ugráltam rájuk.

Igaz, másnapra hangom nem sok volt, izomlázam annál inkább, de megérte. Idő kell, míg minden leülepszik bennem, és feldolgozom a történteket, de az biztos, hogy életem egyik meghatározó koncertélménye volt.

 

2025. október