Igen is meg nem is

Múlt hétről ennek a hétfőre csúszott a hosszú futásom. A sok ilyen-olyan útvonal és útburkolat után vágytam már egy normális futópályára. Másfél kört tettem meg a Margitszigeten, ahová a Margit hídon át futottam (odáig HÉV-vel utaztam), és az Árpád hídon tértem vissza Óbudára. Összesen 9,4 km volt a táv. Az utóbbi időben a hosszú futásaim mind 9 km felettiek, már nagyon bennem van a 10 km!

Felkelni elég nehéz volt, alig pirkadt, mikor csörgött az óra. Elindulni még nehezebb volt, mert 3 fokot mutatott a hőmérő. Kettő futó-felsőt és persze hosszúnadrágot vettem fel, valamint kesztyűt a kezemre (mindent anyukámtól kaptam kölcsönbe, mert a hűvösebb időre való futócuccaim Nógrádon vannak).

A sapka és a sál elmaradt, ezért az első percekben még kicsit fázott a fejem meg a nyakam, de aztán hamar tök okénak tűnt a hőfok. Viszonylag kevesen voltak a szigeten, rajtam kívül csak néhány elszánt őrült, pl. férfiak rövidnadrágban, olyan vádlikkal, hogy csak lestem.

Nagyon szuperül ment minden, végig tudtam tartani egy jó közepes tempót, amit a legvégén még fokozni is sikerült. Kellemes volt a Duna mentén, az őszi fák között futni, szép volt a felkelő nap fénye a folyó vízén. Sirályok vijjogtak fölötte, az állatkertben pedig őzikéket és lovakat láttam.

Futás közben azok a motiváló idézetek segítettek, amelyet a Sportoló Nemzet és az Aktív Budapest festett fel a pályára. Egyenletesen haladtam, és tulajdonképpen egyetlen holtpontom sem volt közben (pedig azért szokott lenni). A végén az ösztönzött leginkább, mikor megláttam a túloldalon a templomon az órát, ami azt jelezte, van esélyem a 60 percre. Begyorsítottam, így egészen pontosan egy óra alatt sikerült a futásom!

Ez volt a bemelegítés hétvégére, ugyanis akkorra terveztem a 10 km-t, azaz dupla szigetkört. Nem tűztem ki teljesen fixre, arra gondoltam: ha minden jól megy és kedvezőek lesznek a körülmények, akkor megpróbálom megdönteni a rekordomat és átlépni (pontosabban futni) ezt a bűvös határt.

Ez előtt még két futóedzésre volt szükség. Egy közepes hosszúságú és tempójú futásra szerdán Nógrádon, és egy rövid, de gyors futásra pénteken Óbudán.

Az egyiket jól elbaltáztam. Hűvös és borult volt a szerda délelőtt, semmi, se semmi kedvem sem volt a mozgáshoz. Pláne nem odakint. Sőt: tulajdonképpen fel sem bírtam kelni a kanapéról órákon át. Sorozatot néztem megállás nélkül. Ez is ritkán fordul elő velem, de most igen, és jól meg is fizettem az árát. Már fél 2 volt, amikor nekiindultam. 

Mivel reggeliztem, hiába telt el azóta három óra, akkor is elnehezültnek éreztem magamat, nemcsak a hasamat, hanem az egész testemet. Valamint ekkorra már kisütött a nap, és igencsak meleg is lett, ezért szétizzadtam a végére. Ezúttal a falu hosszabb, történelmi és irodalmi emberekről elnevezett utcáin cikkcakkozva haladtam fel és le, sajnos a táv kábé felét emelkedőn. 5,2 km lett a vége, de legalább másfélszer ennyinek éreztem.

A másik futást az esős, szeles idő miatt el kellett tolnom, végül szombaton napkeltekor ejtettem meg. 4 km-t futottam végig 90-30 rendszerben, az Óbudai szigetig és vissza. Úgy, hogy a végén már nem is éreztem szükségét a fél perces kocogós szüneteknek, hanem csak egyszerűen gyorsan futottam. Tök jól ment, leginkább a K-hídon átfutás a Duna fölött dobta fel a hangulatomat.

Ezek kívül volt kettő súlyzós edzésem kedden és csütörtökön, mert a kardió mellett fontos az izomépítés is (vagy legalábbis a leépülésének megakadályozása 😊)

A naaagy futást még egy dolog előzte meg, hogy Óbudára is vettem magamnak télre sport-kiegészítőket. Sapka, csősál, kesztyű és zokni teszi innentől tökéletessé a futó-élményt hideg időben is.

Vasárnapra virradóra pont át kellett állítani az órákat, ezért könnyebb volt reggel az ébredés. Az időjárás ideális: fátyolfelhős-napos, induló hőmérséklet 7 fok, érkező 10. Nem volt hát szükség se sapkára, se sálra, se kesztyűre, csak dupla futó-felsőre.

Az Árpád-hídon egy sétával melegítettem be: az elején sima gyaloglás, később lendületesebb séta, a szigeti bejárónál erőltetett menet. Innen indult a futás, aminek során kettő szigetkört tettem meg, ami 10,6 km.

Az első hossz amolyan bemelegítés volt, kocogva tettem meg, hogy tartalékoljam az erőmet. Ahogy fordultam a Margit-hídnál, már annyira melegem volt, hogy levettem az egyik felsőmet, és a derekamra kötöttem.

A második és harmadik hosszt kényelmes közepes tempóban tettem meg. Az utolsó szakaszon még arra is volt energiám, hogy gyorsítsak. 

Az átlagtempóm és az össz-időm nem lett valami szuper, de most nem is ez volt a cél, hanem a táv. Annyira szépek voltak a fények, a színek, hogy futás közben lőttem pár fényképet. 

Amik rólam készültek, hát azok nem valami sztárfotók, ellenben hűen mutatják a valóságot. Ez volt amúgy az első alkalom, hogy futáshoz magammal vittem a telefonomat, ami jól elfért az új futóövben.

Amikor beértem a célba, komolyan, majdnem elsírtam magamat az örömtől. Tök büszke vagyok magamra, hogy 51 évesen, mindig is utálva, és csak pár éve elkezdve a futást meg tudtam ezt csinálni.

Erre az évre ezt tűztem ki magamnak, és október 26-án (pont az öcsém 50. szülinapján) teljesítettem is.

Úgy terveztem, hogy a hídon visszafelé is sétálok, ezzel vezetem le a naaagy futást. Ám annyira be voltam lendülve, hogy a bejárón erőltetett menetben felgyalogoltam, a hídon pedig végig futottam Óbudáig, méghozzá tök jó lendületesen. 

Így a végére 11,6 km-es távot sikerült megtennem, ezzel átlépve a bűvös határt, felállítva saját egyéni rekordomat.

Ha lúd, legyen kövér – a vasárnap lett a nagy sportnapom, úszni ugyanis a futás után mentem el. Mivel múltkor jól tudtam tartani a 1300 métert és csökkenteni is sikerült az időmet, ezért most meg akartam toldani a távot 100 méterrel. De aztán gondoltam egyet: ha már ez a rekordok és az éves vállalások teljesítésének ideje, legyen a mai táv 1500 méter (úszásból ezt a célt tűztem ki magamnak év végéig). Nem mondom, hogy könnyű volt, főleg, hogy a sávomba bejött 4 (!!!) úszni nem túl biztosan és nagyon lassan tudó idősebb nő, akiket folyton előzgetni, kerülgetni kellett.

Mondtam már, hogy utálom, jó, ez túlzás, de nem szeretem sportolás közben az embereket? Akármennyire is extrovertált vagyok és kedvelem a társaságot, valahogy a mozgás számomra magányos, meditatív tevékenység, amit mások jelenléte csak megzavar.

Na, a lényeg, hogy végül sikerült: 1,5 km úszás pipa. Utána a szauna és a masszázs a jakuzziban kiválóan ellazított. A szaunában a bőrömet szokás szerint luffa szivaccsal dörzsöltem, a termálban vízi-tornával nyújtottam a sok mozgás után.

Eddig a kis hősugárzóval melegítettem Nógrádon a házat, és ez elég is volt arra, hogy elviselhető legyen bent a hőmérséklet. 

Hétvégén éjjel viszont már fagyok voltak a faluban, így hétfőn megtörtént a naaagy első begyújtás a kályhába. 

Kétéves fa maradékát használtam először, ami csontszáraz, és csutkára begyulladt. A kémény (ami tavaly kiégett és amit most papírral előmelegítettem) nagyon szuperül húzott. 

Hamarosan jól felforrósodott a kályha. Némileg elszoktam a téli menetrendtől, és „kissé” túltoltam a fa adagolását. 

A végére 28 fok (!) lett a házban, ki kellett nyitni az ablakokat és egy időre a teraszajtót is. Másnapra is szuper volt a hőfok, nem kellett fűteni egyáltalán. Ez a kályha amúgy nagyon király és hosszú ideig tartja és sugározza a meleget.

A természetben is minden az őszre, az elmúlásra emlékeztet. A fák levelei teljesen elsárgultak, és a nagyjuk le is hullott már. 

A füvet avar borítja, a veteményesben minden elhervadt. Aztán beköszöntött a nem túl szép idő: ködös, borult, nyirkos, esős. Bleee…

Az ünnepek terén is októberi a hangulat. Közeledik a Halloween, és akár tetszik, akár nem, az utcákon, a boltokban a dekorációk mind erre emlékeztetnek. Én nem vagyok egy nagy Halloween fan, de akkor jót nevettem, amikor megláttam, hogy a Westend vécéjében húsevő zombik hagyták ott a nyomaikat. 😊

Mint az utóbbi években mindig, a gyerekeimre pont ilyenkor jön rá, hogy itt az ideje készülődni… No nem a Halloweenre, hanem a Karácsonyra (!!!). A lányok tehát hétvégén felrakták az égősorokat a nappaliba, a fogantyúkra és kilincsekre meg mindenféle díszeket aggattak. Így októberben nálunk már Mikulások, fenyőfák, csengők lógnak mindenütt. Sőt, jaj, nekem, még karácsonyi dalokat is elkezdtek hallgatni!

A héten aztán volt egy tényleges ünnep, október 23. 

Mentem is menetelni, természetesen nem a „békére”, hanem a nemzetire. 

A villamoson ismeretlen Tiszásokkal elegyedtem szóba, akikről kiderült, hogy Nógrád megyeiek. Mikor megtudták, hogy én is odavalósi vagyok, kaptam tőlük egy nógrádi hűtőmágnest ajándékba.

A metrón már mint a heringek úgy zsúfolódtunk össze, és az állomáson is hatalmas volt a tömeg, lassan jutottunk fel a Deák térre.

Innen indult a menet, de a startra még több mint háromnegyed órát kellett várni. 

Én az egyik kocsi közelében álltam, ahová a hangszórókat helyezték, hogy halljam a zenét. Természetesen nem tudtam magamat meghazudtolni, az összes ismerős számot hangosan énekeltem.

Közben megismerkedtem egy nagyon kedves testvérpárral. Jó fej hatvanas hölgyek voltak, egyikük Debrecenből, másikuk Szegedről, akikkel ettől fogva szinte végig együtt töltöttük az időt. Nemcsak a társaságuk volt kellemes, még egy ernyőt is adtak kölcsön.

Bizony, hiába sütött napközben a nap, pont délutánra beborult, és hol szemerkélt, hogy rendesen esett az eső. Mikor csak csepergett, hajadonfőtt voltam, így szépen szétázott a frissen mosott hajam, de mikor jobban rákezdett, kinyitottam az ernyőt.

Rengetegen voltak! Független becslések szerint a békemeneten 80-90.000-en, nálunk pedig 160-170.000-en, szóval kb. kétszer annyian.

A Bajcsy lassan araszoltunk, sokszor meg-megállva. A Tiszás szlogen szerint „lépésről lépésre” tudtunk csak haladni.

Közben élőben néztük MP oldalán, hogy merre tart a menet eleje, hogy mennyien vannak a Hősök terén. 

Ekkor láttunk drón-fotókat és videókat, amelyek fentről mutatták a hömpölygő (pardon: áradó) tömeget.

Amikor az Andrássy utat végre hosszas tötyörészés után elértük, némileg „begyorsítottunk”.

Itt az ismert helyeken kívül, mint pl. Opera, Oktogon, Kodály körönd az 56-os forradalomhoz szervesen vagy némileg kapcsolódó helyszínek mellett is elhaladtunk, úgy mint a Terror Háza, az orosz nagykövetség vagy Navalnij emlékhelye.

Közben láttunk egy majdnem igazi zebrát...

...és átbújtunk egy hatalmas nemzetiszínű zászló alatt is. 

A Bajza utca és a Hősök tere között már annyira besűrűsödött a tömeg, hogy inkább megálltunk egy kivetítőnél, és ott néztük-hallgattuk meg az ünnepi műsort és beszédet.

Zúgott a „Mocskos fidesz” (néha a macskás fadísz 😊), az „Orbán takarodj” és a „Ruszkik haza”. 

Megható momentum volt az 56 mp-ig tartó néma csönd. Sok tízezer ember együtt, teljesen némán rótta le tiszteletét a forradalom hősei előtt.

Ahogy sötétedni kezdett, az emberek fáklyákat gyújtottak. Nagyon hangulatos volt az Andrássy út a sok világító fénnyel. 

Aztán amikor egyedül maradtam, vettem egy lendületet, és az emberek között cikázva végül is eljutottam a Hősök terére. 

Az ünnepség méltó lezárása volt a közös éneklés, különösen a „Tavaszi szél vizet áraszt”.

Innen erőltetett menetben a Kós Károly sétányon lépdelve vágtam át a Városligeten, el a Vajdahunyad Vára és Széchenyi Fürdő mellett, és 1-es villamossal tértem vissza Óbudára, sok-sok Tiszás utassal együtt, jó hangulatban.

Elkezdődött az őszi szünet, ami 11 napos lesz. Ez azt jelenti, hogy a gyerekeim összevissza voltak (és lesznek) otthon Nógrádon és Nagymaminál Óbudán vagy az apjuknál a Bakonyban. Sőt, még régi lakóhelyünkre, Balatonhenyére is leutaztak.

Anyukámmal és egyik lányommal elmentünk az IKEÁ-ba. Leginkább hazacipelni, amiket Nagymami vett, de persze a nézelődés közös élményt is nyújtott. 

A piactéren kitört belőlünk (főleg belőlem) a gyermeki énünk. Kipróbáltuk a gyerekjátékokat, hülyéskedtünk, röhögtünk. 

Valamint megmentettünk egy elárvult szurikátát. Nem maradt ki az étterem sem, ahol extra hosszú ideig kellett sorban állnunk, de a vega zöldséges svéd „hús”golyó miatt megérte. Krumplipüré, borsó és áfonyaszósz járt hozzá, desszertnek pedig csokitorta. 

Vittünk is onnan haza karamellás csokitortát, amit aztán elég hamar befaltunk (főleg én). Amúgy a hét ennivalója a krumplipüré lett: ettem hozzá cukkinifasírtot, rántott karfiolt és sajtot is.

Rám idegenvezetés várt a hétvégén, egy görög csapatot kalauzoltam a fővárosban. 

Újdonság az eddigiekhez képest, hogy őket a Szent István Bazilikában nemcsak a templomtér érdekelte, hanem el akartak menni a kincstárba és a kupolába is. 

Felkészültem a kincsekből rendesen, ahol megnéztük a Mindszenty emlékkiállítást. 

A Bazilika makettje és az 1938-as Szent István évre készült óriási oltáriszentség (úrmutató) tetszett nekik a legjobban.

A kincstárig lifttel mentünk, de a kupolába már csigalépcsőn. Monumentális belülről a fémszerkezet és a faborítás. 

Az erkélyen körbe mentünk, hogy minden irányból megcsodáljuk a látványt. Fantasztikus panoráma tárult elénk a magasból, megérte felmenni.

Mivel sokat voltunk a Bazilikában, ezért csak a Szabadság tér és a Parlament környékének látnivalóira jutott időnk. 

A Budai Várba nem jutottunk már fel, csak a Duna-parton és a Lánchídon sétáltunk. A Batthyány térnél ért véget a túra.

Hogy ezek a görögök mennyire jó fejek! Az első ilyen nemzetiségű csoportom volt, és nagyon jó hangulatban telt velük a túra. Rengeteget kérdeztek és poénkodtak is. 

Kamaszok is voltak a csoportban, igyekeztem nekik is információkkal, érdekességekkel szolgálni. A kürtőskalács pedig nagyon ízlett nekik.

A fárasztó múlt hét után nem volt kedvem főzni. A randinapunkon a párommal elhatároztuk, hogy nem otthon kajálunk, hanem elmegyünk valahová ebédelni. Pizzára fájt a fogunk, de Nógrádon sem a Vár pizzéria, sem a Vár vendéglő nem volt nyitva. 

A berkenyei fogadó és az egyik jenei pizzéria is zárva volt. 

A másik jenei pizzériát nyitva jelezte az internet, ezért kocsiba ültünk és átautóztunk, de csalódnunk kellett. Az ajtót tényleg nyitva találtuk, pizza azonban nem volt. 

Hirtelen ötlettől vezérelve vettünk a boltban kettő mirelit pizzát (egy négysajtosat és egy spenótos-paradicsomosat), amit otthon megsütöttük. Így el is mentünk otthonról meg nem is, kellett is főzni meg nem is.

Ismét tartottunk egy kis divatbemutatót. Tavasszal a Temuról rendeltem pár holmit a nyárra, most a Hádában vettem pár cuccot télre, nagyon olcsón. Ruhát, szoknyát, rövidujjút, hosszúujjút. Kicsit felfrissült a ruhatáram.

Rövid találkozásra futotta már csak a hétvégén a sok munka miatt. Igaz az, hogy ugyebár nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos. Bár nekünk ebbe a rapid randiba belesűrűsödött minden, ami fontos. Ahogy telik az idő, nemhogy távolodnánk, hanem egyre szorosabb köztünk a kapcsolat. Nemhogy elszürkülnénk, hanem egyre mélyebbek az érzelmeink, erősebb egymás iránt a vonzódás. Csodás ember, és szuperül alakul, pontosabban alakítjuk a kapcsolatunkat!

2025. október