Farsang

Tudom, hogy februárban lett volna ideális a farsangi képriportot felraknom a blogra, de valahogy most lett rá érkezésem. Íme, így bulizik egy törpe(kéz), egy pompom-lány és egy Pinokkió:

Sok szülő munkája kellett ahhoz, hogy így nézzen ki a tornaterem. Egy picit én is besegítettem, a lufikat kötözgettem.

Elkezdenek szállingózni a nézők, köztük Kende és a Kucsera-gyerekek.

A kis Pinokkiók beöltöztek, a hosszú orrok is a helyükön, a harmadikosok indulásra készen. (Kincső sárga sapkában).

A pompom-lányok és a focisták csapata. Az ötödikesek között egész hátul ott rejtőzik Tündér. 

A nyolcadikos lányok csodaszép frizurákkal és ruhákban.

Eljött Nagymami és Ottó is. A termet megtöltik a hozzátartozók, barátok.

Először az egyéni jelmezesek léptek a színpadra.

A nagyok kórusa Fruzsi nénivel (most kivételesen nem fuvola, hanem zongora) és Peti bácsival (gitár) a "Maradok távol"-t énekli. Csillagnak csak a fél arca látszik leghátul.

A kicsik kórusa a "Muzsika hangjá"-t adja elő, köztük Kincső is.

Ez az egyetlen vállalható kép, ami rólam a farsangon készült. Erősebb smink és a tűzvarázslós ruhám, és így készültem a farsangra. 

A végzősök a nyitótánc után. Szépen keringőztek a tanítványaim!

Elsősök: kis békák.

A másodikosok, azaz a lábaik, női és férfi táncosnak átalakítva. Nagyon ötletes volt!

A harmadikosok Pinokkió-tánca a színpadon.

Nagyon cuki fabábuk voltak Kincsőék!

Ezek nem is a negyedikesek, hanem egy bennszülött törzs tagjai dobbal, banánszoknyás táncosokkal, lándzsás harcosokkal, és a törzsfőnököt legyezőkkel. 

Waka waka! Talán a leglelkesebb csapat a farsangon. 

Tündér ott táncol a kép jobb szélén.

Repülnek a pomponok a közönség felé.

A hatodikosok Hesz-faktorral indítottak, és Hupikék törpökké változtak át. 

A fekete lepedő előtt-mögött a hetedikesek. Balról a negyedik lány mögött Csillag rejtőzik, neki csak a keze látszódik. 

Itt már előjöttek a színfalak mögül. 

Imre és Máté bácsi, azaz Frédi és Béni hirdetnek eredményt.

Tündér Hesz Mihálytól veszi át a pizzát.

Kende és Csillag az olimpiai bajnok kajakozóval beszélget.

A győztesek a tortával és Csilla nénivel.

Csillagék osztálya - még a tortaevés előtt.
(A legtöbb kép saját, de némelyiket Baráth Tímea készítette.)
2019. március

Minősítés

Mindig is utáltam azt, amikor ellenőriznek. Kívülről nézik a teljesítményemet. Egy vizsga alapján megmondják, milyen vagyok az 1-5-ös skálán.

Rég voltam olyan helyzetben, hogy valaki hivatalosan értékelje a teljesítményemet. Azaz, most kicsit csúsztatok: vizsga volt a life coach képzés elvégzésekor is, de… Az valahogy más, amit az ember abszolút önkéntes alapon csinál, ott szinte természetes a végén a megmérettetés.

De amikor kötelező? És se testem, se lelkem nem kívánja?

Amikor megtudtam szeptember közepén, hogy meg kell csinálnom a minősítést, teljesen összeomlottam. Nem elég, hogy több mint 10 év szünet után tértem vissza a közoktatásba, hogy meg kellett ismernem több mint 100 gyereket és egy 5 részből álló új tankönyvsorozatot, valamint meg kellett írnom 9 darab éves tanmenetet – még ez is. Kiakadtam, hogy miért nem fogadták el azokat az éveimet, amikor ugyan középiskolában dolgoztam, de vállalkozóként. Leginkább az keserített el, hogy itt vagyok 44 évesen, és olyan gyakornoknak számítok, mint egy huszonéves, aki most került ki az egyetemről.

Az ajánlott négy hónap helyett két hónap alatt kellett összeraknom a portfóliómat. Mivel nálunk az iskolában nincsen másik angol szakos tanár, gyakorlatilag tök egyedül. A laikus olvasó biztos nem tudja, miből áll ez az egész. Csak címszavakban: önéletrajz, szakmai életút leírása, intézmény bemutatása, csoportjellemzés, esetleírás, hospitálási napló, tematikus terv, négy óraterv mellékletekkel, és két szabadon választott dokumentum, ami nálam egy szakkör (felvételi előkészítő) leírás és egy szociometriai felmérés volt. És szinte mindenhez reflexió!

55 oldalas lett végül, majdnem annyi, mint anno az egyetemi szakdolgozatom…

Aki azt hiszi, hogy ezzel vége, nagyon téved, mert januárban jött a második forduló! A portfólió védése úgymond. Átdolgozott csoportleírás, újabb tematikus terv, még két, a korábbinál sokkal részletesebb óravázlat. Két bemutató óra megtartása egy háromfős bizottság előtt, utána az órák kiértékelése, egy 15 perces előadás 15 részes PPT-vel, és a kapott kérdésekre (esetemben 20 darab) válaszadás.

Először elhatároztam, hogy számolom, hány órám ment el erre, de a végén elveszítettem a fonalat. Ha belegondolok, hogy mennyi idő és energia, amit a családom helyett ezzel töltöttem… Nem hazudok, ha azt mondom, erről szólt éjjelem-nappalom. A házimunkán és a tanításra készülésen kívül csak erre fordítottam erőmet. Ráadásul elhanyagoltam a Nőszirom life coach csapatot, és alig írtam a blogjaimra.

Le a kalappal a családom előtt, hogy egyáltalán kibírták ezt az időszakot. A férjem gyakorlatilag nem hallott tőlem mást, csak azt, hogy portfólió meg óraterv meg minősítés. A gyerekek rengeteget segítettek, a legnagyobb hajrában ők sütöttek-főztek, hozták a fát, lapátolták a havat, és várták, hogy anya egyszer majd csak velük is tud foglalkozni…

Eddig csak szenvedtem itt nektek, de azért persze van a dolognak pozitívuma is. Például sokkal jobban megismertem, és a folyamat közben nagyon meg is kedveltem a kiválasztott csoportot. A kiküldött bizottság tagjai nagyon szimpatikusak voltak, és végül is jól esett, hogy valaki kívülről mondott véleményt, méghozzá nagyon pozitívot, a munkámról. Azzal szívesen eldicsekszem nektek, hogy a kb. háromnegyed órán át tartó kiértékelés során egyetlenegy negatívum nem hangzott el velem kapcsolatban! Azért is jó, hogy megcsináltam, mert így tudok segíteni azoknak, akik a kollégáim közül még nincsenek túl a minősítésen. Szegényeket, már előre sajnálom…

Tehát aki nekem azt mondja, hogy de jó a pedagógusoknak, mert hosszú a nyári szünetük, az ezt csinálja utánam négy hónapon belül! Ja, és úgy, hogy közben itt volt az öt gyerek, a férjem (a második forduló idején ő már külföldön, én pedig „egyedül”), a ház, és a kert (na jó, ez kamu, mert szerencsére pont az őszi-téli időszakra esett a minősítés).

A mai napon végre megkaptam a tanúsítványomat arról, hogy Pedagógus vagyok, igaz, egyelőre csak I. kategóriájú. Amúgy 1995-ben, majdnem 24 éve végeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol nyelvtanári szakán, pedagógusként…

(A fotók az újévi pilisborosjenői kirándulásunkon készültek.)

2019. február

Influenza

Nem emlékszem, voltam-e már valaha ilyen vacakul. Bizonyára igen, talán gyerekként, vagy fiatalkoromban, de ugye ismerjük az idő természetét. Szereti elhalványítani a vacak emlékeket, hogy a sláger után szabadon csak a szépre emlékezzünk. De az utóbbi évekből tényleg nincs emlékem arról, hogy betegség így ledöntött volna a lábamról.

Emlékeztek, mikor zord apja elküldi Süsüt az ellenséghez, ő viszont, ahelyett, hogy legyőzné, meggyógyítja? "Beteg volt! Influenza!' - mondja tök bárgyún és tök cukin. 

Amikor ezeket a szavakat papírra (gépbe) vetem, már persze minden okés. Miközben azonban zajlottak az események, képtelen voltam írni. Ráértem volna, ültem is a laptop fölött, de a fejemet üresnek éreztem. Nem jött az ihlet. Tehát a betegség nemcsak a testemet, de a tudatomat is megmérgezte.

Köhögés (szárad, fel nem szakadó), orrfolyás, láz (szerencsére nem túl magas), gyengeség, ismerjük a klasszikus tüneteket.  De Réka játszotta a menő csajt, aki megbirkózik minden nehézséggel. Naná, hogy kitaláltam: lábon élem túl ezt a rémálmot! Nemcsak tanítani mentem be, de túléltem egy maratoni háromórás féléves értekezletet, és egy tripla szülői értekezletet is. (Nooormáááliiis???)

Sajnos annyira étvágytalan voltam, hogy vagy öt napig alig ettem valamit. Teán (izzasztó bodza, vírusölő kakukkfű), gyümölcsön, és max. egy fél szendvicsen kívül napokig nem került semmi a gyomromba. A végére úgy legyengültem, hogy csuda. És le is fogytam. Más talán örült volna neki, én viszont a meglévő 55 kilómból nem szándékoztam még hármat-ötöt leadni – de sajnos sikerült.

„Baromira” tudatos emberként természetesen elgondolkoztam az okokon. Én vagyok az a fura szerzet, aki szerint minden betegség mögött áll valami lelki ok, minden testi tünet visszavezethető egy lelkire. Nem kellett túl sokáig agyalnom azon, miért váltam most fogékonnyá a kórságra.

Az csak látszólagos indok, hogy a napjaimat több mint 150 gyerek között töltöm, akik közül 100-at tanítok is. És a suliban tényleg végigsöpört a gyerekeken a járvány, volt osztály, ahol a diákok fele hiányzott. De abban is hiszek, hogy akár több ezer beteg ember közé is bemehetek, mégsem kapok el semmilyen fertőző nyavalyát, ha kellőképpen fel vagyok ellene vértezve.

Én most nem voltam. Akkora stresszt jelentett számomra a nemrég teljesített minősítési eljárás, hogy szerintem ettől gyengült le totálisan az immunrendszerem. Délelőtt tanítottam, délután házimunka és gyerekek, este-éjjel pedig írás és készülés, írás és készülés. Csoportleírás, esetbemutatás, tematikus egység tervezése, óratervek. Nem volt nap, hogy éjfél előtt feküdtem volna le, és nem volt éjszaka, amikor nem riadtam fel valamiért. Vagy iskolás rémálmok gyötörtek, vagy az agyamban végtelenségig pörgő hülye programok. EZT tette velem ez az egész.

Persze mondhatnátok, miért hagytam, hogy ekkora hatással legyen az életemre. Hát mert én ilyen tökéletességre törekvő élőlény vagyok, aki ha feladatot kap, azt időre és pontosan és a száznál is több százalékosan hajtja végre. A minősítésről még fogok írni, mert hiába csengett le az utóhatása, még akkor is itt motoszkál bennem…

Pár nap múlva aztán sikerült a férjemre is ráragasztanom az influenzát, és középső lányom volt az, aki rövid ideig gyengélkedett, köhögött - a többieknek kutya baja se lett. Szép lassan visszatér minden a normál kerékvágásba. Tanítás és tanulás, sütés-főzés, mosás-teregetés, gyerekekkel beszélgetni, leckében segíteni, satöbi, satöbbi…

Néha azért bekattan, mennyivel könnyebb volt otthontanulósan. Aztán meg rögtön az, mennyivel nehezebb. A két gimis gyerekem egyhetes külhoni osztálykirándulása 100.000 forint lesz, hát ezért is csinálom most ezt a taposómalmot. Megéri? Ki tudja? Sokat csalódok bennük (tudom, a csalódást a saját fejemben lévő elvárások okozzák), távolodunk egymástól, nehéz a kommunikáció, keveset vannak itt, keveset segítenek, keveset beszélgetünk. Vajon visszatér a régi jó anya-gyerek kapcsolat, nem tudom, csak reménykedek.

Most már, hogy meggyógyultam, ilyeneken is tudok töprengeni…
(Írásomat a szilveszteri Csóványos-túra fotóival illusztráltam.)

2019. február

Egyedül

A férjem megkezdte külföldi munkáját Németországban. Egyelőre egy próbaidőszakon van túl, de úgy tűnik, kölcsönös az elégedettség, így el fog köteleződni egy évre. Három-négy hetes időszakokat fog kint dolgozni ipari alpinistaként, és egy-két hetekre jön haza.

Tehát egyedül maradtam itthon. Ebben nem sok az újdonság, mert amikor Henyén éltünk, akkor is kb. úgy volt a menetrend, hogy egy hetet töltött nálunk, és egy hetet Szigetszentmiklóson. Amikor hosszabb időre utazott el hegyet mászni, akkor is hozzászoktam a távolléteihez.

Ráadásul azokhoz az időkhöz képest most sokkal jobb a helyzet. Nem egy présházban lakunk egy szőlőhegyen, hanem egy normális faházban. Nem kell a forráshoz járni ivóvízért, és nem kell esővizet gyűjteni a fürdéshez - végre a csapból folyik a víz. Nem kell háromnegyed órát gyalogolni, ha el akarok jutni a faluba, és nem kell megpakolt hátizsákkal felvánszorogni a hegyre. Tűzifánk is van bőven, amit indulás előtt fel is vágott nekünk. (Nagycsaládosként az önkormányzattól is kaptunk 5 köbmétert, ezer hála és köszönet érte!)

Ami mégis nehéz így egyedül, az az, hogy mindenre, de mindenre nekem kell figyelni, nem lehet ellazulni és kikapcsolódni. Minden nap: le kell pakolni a száraz tűzifát, behordani kintről a nedveset, és felrakni a kályha tetejére száradni. Én gyújtok be reggelente, és folyamatosan figyelni kell a tüzet, hogy égjen. Sőt, ha röpködnek kint a mínuszok, akkor éjszaka is rakni kell rá, hogy ne hűljön ki nagyon a ház. (A kályha jó, csak a bővítés miatt megnövekedett a légköbméter, viszont még nincs kész a külső szigetelés.) A szokásos házimunkák mellett én csinálok mindenféle férfimunkát: kukát kivinni, havat lapátolni, stb. Ráadásul amilyen mazochista vagyok, nem fizettem be a gyerekeket a menzára (vegaként ez amúgy sem kivitelezhető), hanem naponta főzök-sütök meleg ebédet.

Az írás címe az, hogy „Egyedül”, pedig dehogy vagyok én egyedül, a mindennapokban itt van velem Csillag, Tündér és Kincső. (Hétvégéken néha feltűnik a koleszból/albiból hazatérő Virág és/vagy Kende is.) A három lány előtt le a kalappal, rengeteget segítenek. Ők a fahordók, és a lótifutik. Ők viszik ki a komposztot vagy hozzák be a hamus vödröt. Kiküldöm őket a kamrába az üres befőttes üvegekkel, akkor behozzák a szárítót vagy a zöldséget. Ha teregetünk, én akasztom fel a kályha fölé száradni a nagyobb ruhákat, ők meg a fehérneműt. Ha mosogatunk, akkor az ő feladatuk a saját edény és evőeszköz, enyém pedig a lábos, tál, és egyebek. A főzés előkészítésében is segítenek: krumplit pucolnak, hagymát vágnak, sajtot reszelnek, tésztát kevernek, stb.

Az esik nagyon jól, hogy most már sokszor nem kell mondanom, mi a tennivaló, magunktól is rájönnek. Szívemet melengeti például, mikor hallom reggel Csillagot, hogy „Add ide a söprűt, elsöpröm a havat!”, vagy hazaérve azt látom, hogy Tündér eltolta a havat az útból. (Nálunk itt a Börzsönyben nagy a hó, sokszor esik, és sokáig meg is marad.) Egyik reggel például Kincső kivételesen előbb ébredt nálam, és mire kimásztam az ágyból, ő magától begyújtott és leszedte a megszáradt ruhákat. (Jelzem most lesz 9 éves.)

És hogy a férjem hiányán kívül miért is volt az elmúlt időszakban olyan nagy szükség a segítségükre? A kulcsszó: Pedagógus Minősítés! Erről fog majd szólni a következő bejegyzésem.

2019. január

Újévi fogadalmak

Kamaszkoromban a pöttyös és csíkos könyveken szocializálódtam, valamint Adrian Mole titkos naplóján. Nálad is kult-regénynek számított? Ebben a főszereplő kamasz srác minden újévkor (az olvasó számára igen vicces) listát készít azokról a dolgokról, amelyeken változtatni akar jövőre. Meglehetős összevisszaságban követik nála egymást a szerelemmel, a lelkiismerettel, valamint a mindennapi élet apróságaival kapcsolatos fogadalmak. Hűséges lesz a barátnőjéhez, jól fog tanulni, megbocsát és kedves lesz – valamint beviszi a kerékpárt és kimossa maga után a kádat.

Marhaság, legyinthetsz, de szerintem azért az emberek többsége az óév lezárásakor, az újév kezdetekor óhatatlanul is tesz fogadalmakat. Ha karácsonykor te is telezabáltad magadat töltött káposztával meg bejglivel, majd egész biztosan kicsúszik a szádon, hogy jövőre ez másképp lesz. „Nem eszem ennyit, fogyózom, egészségesebben táplálkozom, többet mozgok, stb.!” Az én újévi fogadalmaim is általában ehhez a témához kapcsolódnak. Kevesebb édesség, több zöldség-gyümölcs, több folyadék, ez jövőre megint az alap.

Valahol ott ronthatjuk el az újévi (és minden más egyéb) fogadalmakat, hogy túl nagy célokat tűzünk magunk elé. 20 kiló fogyás eléggé irreálisnak hangzik, és ha nem sikerül hamar teljesíteni (miért is sikerülne?), akkor a kudarc elveszi a kedvünket az egésztől. A légből kapott fogadalmak vége egészen biztosan a visszaesés lesz. Ennél sokkal jobb vállalható dolgokat megfogadni, amikhez kell ugyan erőfeszítés, de nem tűnnek totálisan lehetetlennek. Már sokszor volt arra példa, hogy rendszeresen tornáztam, szóval ezt megfogadni azt hiszem idén se lesz nehéz. (Bár attól tartok, hogy év vége felé közeledve menetrend szerint megint lesz egy-két hónap kihagyás.)

A másik probléma a fogadalmakkal, hogy túl általánosan fogalmazunk. Egészségesen fogok élni – ahány ember, annyiféleképpen értelmezhető ez a mondat. Van, akinek az alkoholról, dohányzásról való leszokást, másnak viszont a vegán vagy paleo étrendre való átállást jelenti ez a mondat. Egyesek futni kezdenek, másoknak elég annyi, ha autókázás helyett gyalog mennek munkába. Tehát ha megfogadsz valamit, akkor legyen a célkitűzésed annyira konkrét, amennyire csak lehet. Pl. január elsejétől egyáltalán nem eszem húst, és pont. Vagy: hetente kétszer eljárok futni a Margitszigetre. Nekem bőven elég a fentieket megfogadnom a táplálkozással és a mozgással kapcsolatban, mert más szempontból úgy érzem, eléggé egészségesen élek.

Bizonyára van erről is statisztikai kimutatás, hogy az újévi fogadalmakat mennyi idő (szerintem max. néhány hét, de sokszor csak pár nap) után szegik meg az emberek. Ugyanis a harmadik hiba, amit elkövetnek, hogy nem tűznek ki a céljaik eléréséhez pontos határidőt. Majd jövőre lefogyok, na ja, a jövőre, az a január 1. is, és a december 31. is. Március 1-re, azaz két hónap alatt leadok 5 kilót – ez már kézzelfoghatóbban hangzik. Én fogyni nem akarok, minek, viszont az év végén szokásosan elmaradt reggeli tornáimat tényleg újra visszahozom az életembe.

A negyedik probléma a fogadalmakkal az, amikor túlzottan ragaszkodunk hozzá. Jó dolog célokat kitűzni, de azok mellett mereven kitartani már nem igazán üdvös. Tehát hiába fogadtad meg a fogyókúrádat, ha épp most lettél várandós, akkor koncentrálj a babára, és felejtsd el a diétát. Semmi baj nem történik, ha nem azonnal teljesülnek a célok.

A túl sok fogadalom is egy nagy csapda. Az új évben megkeresem életem szerelmét, lediplomázok, álom-állást találok, és szuper lakásba költözök – ezek önmagukban is igencsak nagyszabású fogadalmak, így együtt megvalósítani őket pedig tényleg csak valamiféle csoda folytán lehetne. (Bár azért ne becsüljük alá a csoda fogalmát, hiszen csodák, ha hiszed, ha nem, léteznek.) Aki azonnal mindent meg akar változtatni az életén, az könnyen találhatja magát következő Szilveszterkor ugyanúgy szingliként, még mindig a szakdolgozatot írva ugyanabban a lepukkant albérletben.

És miért pont Újév napján tesszük meg ezeket a fogadalmakat? Bizonyított tény, hogy a naptár különlegesebb pontjain könnyebb belekezdeni a változásba, mint máskor. Ilyen a hétfői nap, a születésnapunk, újhold vagy az újév. Én épp ezért nem vagyok olyan, mint Garfield, egyáltalán nem utálom a hátfőket, sőt: ezekre a napokra mindig az újrakezdés lehetőségeiként tekintek. De figyelem: azt írtam, belekezdeni könnyebb, azt nem, hogy véghezvinni is!

A fentiekben főleg a fogyást említettem példaként, mert felmérések szerint a nők leggyakrabban ezt fogadják meg újévkor. Pedig jó volna, ha a test mellett a szellemünk is a középpontba kerülne. Fogadd meg, hogy elolvasod X könyvét (nekem például most Lackfi János új regényére fáj a fogam), vagy beiratkozol egy régóta vágyott tanfolyamra. Esetleg mit szólnál ahhoz, hogy felkeresel egy life coach-ot? (Ez itt a reklám helye.) Nemrégiben újra bejött az életembe az orosz, a nyári utazásunk kapcsán pedig az olasz nyelv. Tehát nálam egyfajta célkitűzés, hogy az orosztudásomat társalgási szintre fejlesszem, és alapfokon megtanuljak olaszul. Ja, és természetesen cél a január 25-i sikeres vizsgatanítás és portfólió-védés.

Lelki vagy szociális célkitűzéseink is lehetnek. Nekem például az, hogy a sok virtuális, de épp ezért kissé felszínes emberi kapcsolatom helyett jobban igyekszem valós és mélyebb kapcsolatokat kialakítani másokkal. Hiába terveztem tavaly, mégsem indult el a nógrádi női kör, tehát épp itt lenne az ideje, hogy januártól belekezdjünk a beszélgető-körökbe és a táncos összejövetelekbe. Tavasszal megint szeretnék csinálni egy netes megújulás programot. A Nőszirom klub eddig virtuálisan működött, de most élő eseményeket is fogunk rendezni. És azt vállaltam, hogy havonta egyszer tartok egy női kört Budapesten, és ha hívnak, alkalmanként vidékre is elutazom a Nőszirmosokkal programokat tartani.

Számomra elég nehéznek ígérkezik az elkövetkező év abból a szempontból, hogy a férjem külföldön fog dolgozni. Három hetet Németországban tölt majd, és csak egy hetet lesz itthon. Ezt addig csinálja, míg össze nem gyűjti a pénzt a házunk felújításának további folytatásához. Tehát közös terv a ház külső szigetelése, a falak borítása domború lambériával, a lábazat burkolása terméskővel, és a terasz befejezése. Amíg ő nem lesz itthon, többet leszek a gyerekekkel, és önmagammal is, tehát valószínű, hogy a fenti fogadalmaimat könnyebben fogom tudni teljesíteni.

A legtöbben cikinek tartják másoknak is elmondani, miket fogadtak meg, mert ha nem sikerül betartaniuk a fogadalmaikat, akkor égni fog a fejük. Nekem viszont már sok éves szokásom, hogy megosztom veletek, népes olvasótáborommal a fogadalmakat. Ha elbukom, nekem ugyan nem gáz, legalább nem fogjátok azt hinni, hogy nekem minden sikerül. Szerintem sokkal hitelesebb az ember, ha nemcsak a sikereit, hanem a kudarcait is leírja. Kommentben ti is leírhatnátok, hogy miket szeretnétek elérni a 2019-es esztendőben.

(A cikket a december végi Egri városnézésünk képeivel illusztráltam.)
(2018-ban több mint 28.000-szer olvastátok a blogomat. Célom 2019-re, hogy legalább ugyanennyiszer nézzétek meg posztjaimat.)

2019. január