Bizik, sulik, hivatás

Múltkor olvastam egy posztot arról, mekkora baromság kirakni az internetre a gyerekeink bizonyítványait. Rakjuk ki inkább a miénket! Az enyém mondjuk nem gáz, hiszen általánosban gyakorlatilag végig kitűnő voltam (egy ötödikes tesi négyest kivéve). Aztán bekerültem a gimibe, és első év végére lett két hármasom, fele négyes, fele ötös. Anyukám, még inkább nagymamán ettől totál kiakadt. Negyedik gimi végére aztán felhoztam úgy, hogy csak két négyesem lett, a többi ötös.

Már akkor is, és utána is nagyon sokáig megvolt bennem a megfelelni vágyás és a maximalizmus. És, ettől most jobb ember lettem? Boldogabb az életem? Sikeresebb vagyok, mint az, akinek voltak akár kettesei is? Utálom a jegyeket, utálom, hogy osztályozzuk az embereket! Te kitűnő vagy, te jeles, te közepes, te meg, hát igen, te csak gyengécske.

Milyen rosszul érezhetik magukat azok egy évzárón, akik nem tanulnak különösen jól, és nem érnek el kiemelkedő sport- vagy egyéb versenyeredményeket! Azt látják, hogy mások kapnak oklevelet meg jutalomkönyvet meg kupát, őket pedig nem ismeri el senki. Pedig egészen biztosan van valami, amiben ők is jók, pl. óvják a természetet, támogatják társaikat, ügyesen barkácsolnak vagy állatokat gondoznak.

A diákjaim köréből íme néhány példa: Van köztük, aki naponta legalább 3-4 órát edz, ismeri az összes vasútfajtát, szuperül lovagol, vigyáz a kistestvérére, táncban eredményes, mindig ott van, ha segíteni kell, fantáziadús történeteket talál ki, divatterveket készít… Ilyen tantárgyak sajnos nincsenek az oktatási rendszerben, az ő tehetségük, képességük az iskola számára szinte láthatatlan.

Lássuk most saját gyerekeim eredményeit:

Kende tavaly előrehozottan leérettségizett angolból hármasra, földrajzból négyesre. Sikeresen letette az osztályozóvizsgáit (hiszen idén nem járt be, egyéni tanrendű volt). Az írásbeli érettségik (matek, magyar, töri) mind közepesek lettek. Megcsinálta idén az emeltszintűt is föciből, az írásbelije ötös lett, a szóbelijével együtt végül négyesre vizsgázott. Holnap lesznek a szóbeli érettségik, neki már csak magyar és töri, bízom benne, hogy viszonylag jó jegyei születnek, így elég lesz az összpontszáma ahhoz, hogy felvegyék az ELTE földrajz szakára. Mindeközben megcsinálta az ács-vizsgáját is, a héten még megvédi a portfólióját, így az érettségivel együtt szerzett egy szakmát is.

Csillagnak tök jó lett a bizonyítványa. Gyakorlatilag mindenből ötös, a németet kivéve, ami hármas. Nem is értem, hogy került ő egy németes osztályba… Emiatt nem csinálhatott előre hozott érettségit angolból, de ősszel megpróbálja, ezért el is határoztuk, hogy nyáron sokat angolozunk. (Amúgy vicces: angoltanár vagyok, mégis egyik gyerekemnek sincs, és fogalmam sincs, hogy lesz-e valaha nyelvvizsgája. Ez engem semennyire nem érdekel, sokkal fontosabbnak érzem egy papírnál a használható nyelvtudást.) Csilu amúgy, nagy büszkeségemre, elkezdett dolgozni a helyi kerámiaműhelyben. A Manó Műhelyben készít macskákat meg sárkányokat agyagból. Konkrétan halálra dicsérték őt eddig, mondván: ügyes, türelmes és gyors (!), hihetetlenül jól bánik az agyaggal. (Ezek Eszter szavai.) Némettanár vagy matekprofesszor tehát tuti nem lesz belőle, de a kézművesség egyértelműen az ő útja.

Azt is bátran meg merem írni, hogy Tündér év végi eredményei szó szerint pocsékak. Szerintem nagyjából nulla percet szokott a tanulásra fordítani, ami meg is látszik, lásd. jó néhány kettese is lett. Viszont most ő is belekóstolt a munka világába: egy almáskerti családnál kertészkedik. Ma konkrétan tíz órán keresztül gazolt, rákvörösre pirítva a vállát-hátát. Amit itthon kérésre, könyörgésre sem csinál meg, azt másnál munkaként igen. (Róla mostanság nem tehető fel fotó sehová.)

Kincső átlaga 4,4 lett, egy hármasa van matekból (és ennek mindketten örülünk), amúgy több az ötös, mint a négyes. Kapott két dicséretet: angolból (és tényleg nem azért, mert elfogult vagyok a lányommal szemben) illetve testnevelésből. A sportosságát épp most kamatoztatja Debrecenben.

Itt ugyan mindkét mai meccsükön kikaptak, de ugyebár a részvétel (meg a buli-hangulat) a lényeg, nem a győzelem. Már az is nagy szám, hogy megyei bajnokok lettek, és kijutottak az országosra.

Több mint húsz gyerek és három tanár indult tegnap útnak a nógrádi sulitól. Három kisbusz és még több személyautó vitte őket a bajnokságra.

Egy eléggé szutyok helyen van a szállásuk, de legalább kapnak kaját, és a meccsek után van lehetőségük várost nézni, holnap talán strandolni is.

És most jöjjön Réka meg a nagy fordulat a munka terén:

Amikor kitűztem az év eleji céljaimat, ugyan megemlítettem, hogy változást szeretnék a hivatásomban, de arra egyáltalán nem gondoltam, hogy otthagyom a közoktatást. Akkor csak az volt a fejemben, hogy a tanítás mellé bejöhetne profi(bb) szinten az írás, a life coaching és a lakberendezés.

Érdekes végiggondolni az elmúlt éveket, évtizedeket és a gyökeres változásokat. Régebben lázadtam minden rendszer ellen, még a gyerekeimet is kimenekítettem a közoktatásból, és otthon tanultunk. Normál iskola helyett az Élet Iskolájába jártak, és kilenc évig az otthontanulás volt a családunk útja.

Öt évvel ezelőtt aztán váltottam, és a helyi kis általános iskolában kezdtem el dolgozni. Bevallom, abszolút anyagi okokból döntöttem így, tovább már nem tudtam volna főállású anyaként az egyre cseperedő gyerekeim ellátását megoldani. Kissé paráztam tőle, azt hittem, nehéz lesz a rendszerbe betagozódni, de sokkal jobban ment az alkalmazkodás, semmint gondoltam.

Ez az állás és a rendszeres havi jövedelem nagyfokú stabilitást adott. Helyben dolgozhattam, volt egy viszonylag bejáratott napirendem. A bevételemből simán el tudtam tartani a családunkat, és még lakáshitelt is be tudtam vállalni, hogy megvehessem a házat.

Aztán jött 2023 tavasza, jött a státusztörvény tervezete, és kibillentett, de nagyon. Ez volt a fő ok és mozgatórugó, de tulajdonképpen most jöttem rá, mennyire stresszes volt az életem, főleg az utóbbi időkben. Azon kívül, hogy konkrétan angolórákat tartottam, még rengeteg plusz feladatom volt, és sok munkát haza is hoztam magammal. Ráadásul a gondolataimban is folyton a sulis témák jártak, tervezgettem, elemezgettem, gondolkodtam diákokon, szülőkön.

Hát igen, a szülők… A pontot az I-re egy feljelentés tette fel. Egy vasárnapi napon elhatároztam, hogy ha bevezetik a státusztörvényt, akkor felmondok, erre hétfőn megtudtam, hogy egy szülő feljelentett a tankernél. (Az ok: a gyereke négyes magatartást kapott!) Vizsgálat indult ellenem, kijöttek a tankerből kihallgatni. Nyilván szarul esett ez az egész, de utólag (magamban) megköszöntem nekik, hogy ezzel a tettükkel megerősítettek a döntésemben.

Amióta megtudták a gyerekek, szülők, ismerősök, hogy váltok, sokan kérdezik, hogyan tovább? Mi más jöhetne, mint az arany középút. A tanítást nem adom fel, továbbra is angolt oktatok, de most már nyelviskolában és magántanítványokat vállalva. Július végéig vagyok még itt, aztán augusztustól a váci Dartmoor nyelviskola alkalmazásában állok majd. Emellett írok és vannak más jellegű terveim is, például vonz az idegenforgalom, idegenvezetés is. A tervem: több fizetés, mint most, viszont kevesebb és kisebb stresszel járó munka. Ősztől úgy tervezem, hogy hetente csak négy napot fogok dolgozni, és háromnapos lesz a hétvégém.

Több időt szeretnék magamra, a családomra és a barátaimra fordítani. A lányokkal már tervezzük a közös főzőcskézéseket (ma is készült finom csokis süti) meg sétákat meg sportolást meg beszélgetéseket. A barátnőimmel pedig sok olyat szeretnék átélni, mint amit vasárnap. Krisztával ugyanis (régóta terveztük) végre eljutottunk Nőtincsre a Nemcsakpiac-ra.

A táj csodás, a tó varázslatos környezetet biztosít a vásárhoz. Természetesen találkoztunk nógrádi ismerősökkel. Ott volt a fentebb említett Manó Műhely kerámiákkal.

„Kosaras” Kata, minő meglepetés, a kosaraival (és Robival).

A Színnel-Szívvel Kézművesműhely, azaz Veronika és Balázs, akikkel jót beszélgettem, és nagy öröm volt látni boldogságukat.

Egy kedves fiatal lány, Eszter (Lanou) gitározott, magyarul és angolul énekelve ismert dalokat. A kép érdekessége, hogy közönsége egy zenéhez szervesen kapcsolódó kedves nógrádi pár, Márti (énekes foglalkozásokat tartó óvónő) és Sándor (hangszerkészítő).

Volt egy kis küzdelem a pizzámmal, sokat kellett rá várni, majd húsosat kaptam, pedig azzal kezdtem, hogy húsmentes pizzát kérek, végül aztán egy isteni kukoricás-gombás-babosat tömhettem az üres gyomromba.

Ágotánál („A mi szörpünk”) telepedtünk le enni, pihenni, beszélgetni. Annyira jó, hogy ilyen kedves emberek vannak a mi női körünkben! A héten lesz is Diósjenőn egy nyári napfordulóhoz kapcsolódó körünk, már nagyon várom. Ezen felül olyan terveket szövögetünk a nyárra, hogy ihaj-csuhaj! Ha megvalósulnak, ti is tudni fogtok róla.

A következő bejegyzés viszont a kertről fog szólni, mert egész jól alakulnak benne a dolgok. Majd láthatjátok-olvashatjátok, hogyan.

2023. június