2023. június 17., szombat

Búcsú 1. - Tanárbúcsúztató

Az elmúlt három napban minden a búcsúzásról szólt. A nyolcadikosok elbúcsúztak a tanáraiktól, Kende elballagott a gimnáziumból, az osztályom, és velük együtt én is, elballagtunk az általános iskolából. 

A hét elején megírtuk a törzslapokat, bizonyítványokat, okleveleket, jutalomkönyveket, összeolvastunk, pecsélteltünk, aláírattunk. Éjszakákba nyúlóan dolgoztunk, hogy hét végére mindennel készen legyünk. 

Csütörtökön megtartottuk a tanárbúcsúztatót. Nálunk nincs szerenád, ehelyett az a hagyomány, hogy a nyolcadikosok egy kis műsort adnak az őket hosszabb ideig tanító tanároknak. 

A szülők süteményeket és üdítőket küldtek be, ketten pedig a büfét üzemeltették és ők készítették ezeket a fotókat is (Rásiné Marcsi és Varga Adri képei).

10-en gyűltünk össze, hogy meghallgassuk a végzős osztály előadását. Az összekötő szövegeket Kata mondta.

Anna Losonczi Léna "Lélekbe vésve" című versét szavalta el.

Máté az énektanárnőt, Gizi nénit köszöntötte.

Jázmin, a DÖK-elnök Dóri nénit, a DÖK-vezetőt ajándékozta meg.

Szabi búcsúzott a töri-tesitanártól, Máté bácsitól. 

Barbinak, aki földrajz-biológia szakos tanárnő, Márk olvasott fel néhány sort.

Hunor magyartanárát, Ági nénit búcsúztatta, aki elindította őt a színészet felé vezető úton. 

A matek-fizikatanárt, Imre bácsit Anna köszöntötte.

Lívi nénit, az igazgatóhelyettest Bori ajándékozta meg.

Peti bácsi Laurától kapott ajándékot. 

Levi az alsós tanítónak, Rita néninek mondta el gondolatait. 

Engem Dávid választott.

Megható volt hallgatni kedves és őszinte mondandóját.

Hunor Jobbágy Károly (vagy Péter? :) ) "Búcsúzó"-ját mondta el. 

Két ének is elhangzott. Ákostól az "Ilyenek voltunk", és Máté Pétertől az "Egyszer véget ér". 

A tanárok nevében az igazgatónk köszönte meg a búcsúztató műsort.

A végén ettünk, ittunk, beszélgettünk. A képnek van egy titkos, vicces jelentése is, aminek köze van a fényevéshez is.

Ez talán az utolsó csoportképem a kollégáimmal. Igaz, már átvettem a cipőm, igaz, becsuktam a szemem, de azért kedves marad nekem ez a fotó erről a jó kis csapatról.

Már ekkor nagyon fáradt voltam, de másnap Kende ballagása várt ránk.

2023. június

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése